7/10
sorozatneked.hu 2022 márc. 16. - 14:47:35 7/10
(33/33)
Amerikai nindzsa 1 (1985):
8/10
Igazából kétféle pontot tudnék adni erre a filmre. Ha figyelembe veszem a nosztalgia faktort és a kultfilm státuszt, akkor 8 pont. Ha szigorúan mai szemmel nézem, mintha most láttam volna először, akkor legfeljebb 4 pont. Ne feledjük, hogy a ’80-as években egyfajta nindzsa mánia volt: filmek, játékok, nindzsa felszerelés gyerekeknek, stb. Sok ilyen film készült akkoriban. Dudikoffot több, mint 400 szinész közül választották ki. Egy hallgatag James Deanshez hasonló srácot szerettek volna. Dudikoffnak nem volt harcművészeti tapasztalata, a forgatás során szedte magára a dolgokat, ellentétben Steve Jamesszel (néger barátja), akinek volt, viszont nekem ez nem tűnt fel. :) Egyébként szegény Steve már meghalt, 41 évesen. A nindzsa szerepére egyébként Chuck Norrist is felkérték, de ő azt mondta nem fog olyan filmben szerepelni, ahol el van takarva az arca. Lehet nagyképűnek hangzott ez a kijelentése, de szerintem logikus érv. A filmben sok hiba volt, egyik kedvencem a motoros ugratás. Dudikoff elindul egy sport motorral, de az ugratást egy enduróval hajtották végre. Aztán szegény kaszkadőr csúnyán lefejelte a motor elejét, remélem nem lett baja. A film harcművészeti tanácsadója Mike Stone volt, aki a második részben játszotta a főgonoszt, illetve a harmadik részben is feltűnik egy pillanatra. Azt is megtudtam, hogy a Cannon stúdió ontotta magából az olcsó filmeket. Ő lehetett a korabeli Asylum. Na jó, talán pár fokkal igényesebb filmeket csinált, de akkor is az olcsóságon volt a hangsúly. Két szinkron készült a filmhez és legalább egy narráció.
Forgatási helyszin: Fülöp-szigetek

Amerikai nindzsa 2 - A leszámolás (1987):
7/10
Erre a filmre is két pontot tudnék adni. Ha a nosztalgiát kiveszem, akkor ez is csak 4 pontot érdemelne, egy picivel kevesebbet, mint az első rész. Bár a koreográfia mai szemmel nézve kicsit gagyi, a kedvenc jelenetem a filmből a tengerparti bunyó. Egyébként szerintem ezt igy kell elfogadni, hiszen a Bud Spencer verekedős jelenetek is milyen valószerűtlenek, de mégis élvezem őket még mindig. :) Mint ahogy az első rész, ez is tele volt hibákkal. Kedvencem az, hogy a halálos vágások után semmi vér, de még csak a ruha sem sérült meg. :) Ehhez a részhez is két szinkron készült. A narrációs változatban nem vagyok biztos.
Forgatási helyszin: Dél-Afrika

Amerikai nindzsa 3 – A véres vadászat (1989):
4/10
Itt már nincs nosztalgia faktor, mert sokkal később láttam ezt a filmet és a pontot is ennek megfelelően adtam. Itt jelent meg először női nindzsa, de állitólag a közönségnek nem tetszett. Mondjuk találhattak volna egy helyesebb és csinosabb szinésznőt is erre a szerepre. Az elején a versenyen a háttérben a biró a második részből a főgonosz, egyben a film harcművészeti tanácsadója is. Dudikoff nem fogadta el a szerepet, mert nem szerette volna, ha beskatujázzák egy nindzsa szerepére és mert nem értett egyet az Apartheid mozgalommal, ami a forgatás helyszinén éppen zajlott. Az új nindzsánk David Bradley lett, akinek ez volt az első filmje és tényleg rendelkezett harcművészeti tudással, viszont nem vitte túl sokra, mint szinész. 1989 és 1997 között mindössze 17 filmben szerepelt. Ehhez a filmhez is két szinkron készült.
Forgatási helyszin: Dél-Afrika

Amerikai nindzsa 4 – Az új küldetés (1990):
4/10
Mivel ezt a részt már nem Dél-Afrikában forgatták, Dudikoff is visszatért, de nem főszerepben. Igazából a film első 45 percében fel sem tűnik. És továbbra sem kellett sok szöveget megtanulnia. :) Állitólag David Bradley is lobbizott, hogy vegyék vissza Dudikoffot, de az már lehet nem tetszett neki, hogy Dudikoff csak azzal a feltétellel vállalta el a szerepet, ha ő lehet a szuper nindzsa, aki megment mindenki is. A főszereplő nőnek, Robin Stille-nek, ez volt az utolsó filmje. 36 évesen öngyilkos lett. A történet számomra egy fokkal jobban tetszett, mint az előző, viszont az a Mad Maxes társaság kicsit már nevetséges volt. Ehhez a filmhez is két szinkron készült.
Forgatási helyszin: Lesotho (a Dél-afrikai Köztársaság területébe ágyazva található enklávé)

Amerikai nindzsa 5 (1993)
3/10
Eredetileg Amerikai Sárkányok néven került volna a TV-be, de aztán megváltoztatták, gondolom meg akarták lovagolni az első két film sikerét. Ez a magyarázat arra, hogy David Bradley név szerint másik karaktert játszik. Nekem ez a film tetszett a legkevésbé az 5 közül, bár itt érzékelhetően poénosra vették már a figurát, sokkal viccesebb volt a többinél. Persze hibák itt is voltak. Egyik kedvencem, amikor este a mólónál verekszik és mindig kiugrik elé egy nindzsa, ahogy halad a főgonosz után. Két hajót kétszer is felhasználtak, ahonnan előjött egy gonosz. :) Ez a jelenet egyébként valamiért egy klasszikus arcade játékra emlékeztetett, ahogyan ment előre jobbra és mindig meg kellett küzdenie valakivel. A mólós jelenet végén megpróbálja megvédeni a fiatal fiút, de úgy arrébb löki rá a csónakokra, hogy csoda, hogy nem lett semmi baja a srácnak. Másik kedvencem ilyenkor a külföldön forgatott jelenetek, ahogy a háttérben látni a nem statisztákat, ahogy bámulják a forgatást. :)
Forgatási helyszin: Venezuela
kékibéla 2021 jan. 21. - 13:49:40
(32/33)
2. szinkron (Selmeczi Roland-Kálid Artúr)... Aszongya: "... elrabolták a feleségét és a BLEKKBIRD szigetre vitték". Így, I-vel... (Gyk: Blackbird)
m.kaladze 2020 nov. 26. - 01:55:31
(31/33)
cellasto 2017 ápr. 11. - 23:57:33
(30/33)
de hulye vagy te, ezen most kifekudtem a röhögéstõl :D
de igazad van amugy :DD
cellasto 2017 ápr. 11. - 22:05:04
(29/33)
dudikoff már 62 éves..de durva :)
gyerekkorom filmjei voltak ezek...
Tamas Ujvarosi 2017 febr. 16. - 19:25:31
(28/33)
Dél-Afrikában, Fokföldön forgatták (IMDB). Az elsõ rész pedig a Fülöp-Szigeteken készült. Mindkét rész jól sikerült, szórakoztató darab.
10/10
Kozutas 2016 febr. 14. - 10:19:38 10/10
(27/33)
Nem tudjátok, hogy a valóságban hol van a "követség" ?

Nagyon szép helyeken forgatták a filmet.

Szerintem az elsõ két rész - persze nem ami fejjel- rendben volt anno. Kellemes ninja-s "kezdõ" filmek voltak jó karakterekkel, széphelyeken jó dumákkal...
a bal mellsõ lábam 2016 jan. 20. - 00:57:34
(26/33)
Hogy lett ez 7.1 pontos?

Az IMDB 4,7 közelebb van a valósághoz
Valami nyomorult vhs nosztalgia lehet a háttérben...
cellasto 2015 aug. 02. - 21:17:08
(25/33)
elég gáz ez a rész már,de az a hely ahol az a támaszpont van...csóri tengerészeket tudtam sajnálni :))
10/10
Kozutas 2015 jan. 22. - 23:18:47 10/10
(24/33)
Eredeti szinkronnal :

jútyúbpontkom per watch?v=sHbmrl1bMfs
10/10
Kozutas 2015 jan. 22. - 23:16:14 10/10
(23/33)
Nem tudja valaki, hogy hol játszódik a film?
8/10
Qiny 2014 máj. 18. - 20:26:20 8/10 Előzmény Vlaszij
(22/33)
Nekem is megvan Vhs-en az 5-bõl 4. Az utolsó kettõben már David Bradley rúgdossa az ellenséget.
8/10
Qiny 2014 máj. 18. - 20:23:32 8/10
(21/33)
Mindig is szerettem ezt a filmet, meg az elsõt, meg az harmadikat, bár azt hiszem csak a fõszereplõk, fõként Michael Dudikoff miatt. Annó kicsit bele voltam zúgva. Amúgy elég gyengusz. Én túl koreografáltnak érzem a harci jeleneteket. Mivel tanultam harcmûvészetett, nekem ez egy kicsit bátja a szemem, de akkor is bírom az Amerikai ninjákat.
Harry_Angel 2013 dec. 15. - 13:42:12
(20/33)
A nevetséges enyhe kifejezés, a film kész paródia. Az elsõ rész a maga egyszerû módján még mindig élvezhetõ, de ezt most kb. negyed órát bírtam. Csodálkozom, hogy a tengerészgyalogság nem gyújtogatott mozikat a bemutatása idején, mert, ahogy bemutatják õket a filmben, azt a helyükben személyes sértésnek venném.
cellasto 2013 dec. 15. - 12:42:25
(19/33)
anno sem tetszett annyira,mint az elsõ rész,de most újranézve nevetséges volt minden szempontból :)
AvatáR Gil Maerth 2013 dec. 15. - 09:05:38
(18/33)
a realitásokhoz végre közeledik a mû. némely ninja, kocsmai nehézfiú egyszerre támad
aztán a végére ez is kipukkad: mindenki szép sorrendben támad.
jönnek a szépen levegõbe röppenõ kocsik, meg semmitõl robbanó épületek.
nem értem miért nem lehet valami szimplán totálkár.
pedig van ott is brutál erõhatás rendesen.

a névtelen fõ-ninja pedig még azt is megenged magának, hogy a sajátjait irtja, akár a répát. :S
Curtis Jackson nagy király.
Viszont nincs a fõhõsnek barátosnéja. Mondjuk itt nincs is idõ romantikázásra :)

valamint jó a piros-fekete ninjaruha.
:)
10/7 JÓ FILM!
Vlaszij 2013 dec. 14. - 21:54:15 Előzmény Kozutas
(17/33)
Amerikai nindzsa.

Ifjúkorom kedvenc filmje/filmjei.

VHS-en cserélgettük és néztük együtt.

Hajaj de jó volt:)
10/10
Kozutas 2012 okt. 20. - 22:09:29 10/10
(16/33)
Nincs meg valakinek eredeti szinkronnal ?
8/10
_Freddy_ 2012 jún. 03. - 09:10:42 8/10
(15/33)
a legjobb rész...:D
10/10
KlarkKent 2012 febr. 07. - 00:53:23 10/10
(14/33)
A VICOS szinkronnal a legjobb. Van olyan, mint az elsõ rész. Eddig láttam az egész sorozatot. Sose néztem meg a többi 3-at. Vajon jól tettem? :)