10/10
jeffero 2009 júl. 13. - 21:05:38 10/10 Előzmény Bakos Gabriella
(67/207)
A port.hu azért nem jelzi most még a 2-3. évadot a listában, mert csak nemrég vezették be ezt az epizód visszakeresés/gyûjtõ funkciót, így mindenütt csak azok az évadok és epizódok láthatóak, amelyeket az utóbbi 1 évben adtak a tévében, vagy pedig amelyeket az adatbázisukból be tudtak azonosítani. Pár héten belül a Hallmark közzétett mûsorlistája a 24. részhez ér, és akkor biztosan itt is meg fog jelenni.

A reklámokról: gondolom azért van sok, mert a Hallmark kereskedelmi tévé, nekik is fenn kell tartaniuk valahogy magukat, valamibõl a sorozatokat, filmeket is meg kell vásárolni, valamint a saját gyártású filmjeiknek is megvan a maga költsége. Az hogy kezdetben jóval kevesebb volt, betudható egyrészt annak, hogy azok más idõk voltak, más csatornákon sem volt sok évvel ezelõtt ennyi reklám, másrészt pedig még indulóban volt a csatorna, ahogyan a többi csatorna is, még megvolt az induló tõke, vagy bizonyos rendszeres pénzügyi támogatottság, aztán már csak a reklámokból tudták kitermelni a mûködésükhöz szükséges költséget.
Ha zavar a reklám, szerezz be egy merevlemezes dvd felvevõt, beprogramozod, aztán amikor jobban ráérsz, nyugodtabban meg tudod nézni, és áttekered pillanatok alatt a reklámot. Akár még ki is archiválhatod, ha valami megtetszik. Én már teljesen átálltam erre az offline nézésre, ritkán van, amit élõben nézek, esetleg ha valamiben nem vagyok biztos, hogy megéri-e felvenni, vagy csak belenézek egyszer, aztán ha a Hallmark megismétli, akkor felveszem végig.
10/10
Bakos Gabriella 2009 júl. 13. - 14:15:45 10/10 Előzmény oncogito
(66/207)
Hol van a 2.3.évad? Miért nem látom feltüntetve? Amúgy szerintem is borzasztó a sok hosszú reklám. A kezdet kezdetén azért szerettem ezt a csatornát,mert alig volt reklám.
10/10
oncogito 2009 júl. 09. - 13:57:10 10/10 Előzmény oncogito
(65/207)
Bár végignéztem minden évadot, de maradt bennem egy nyitott kérdés.
Vajon az utolsó évadokban mi lett Donna kislányával?
10/10
jeffero 2009 júl. 08. - 01:22:51 10/10
(64/207)
Megjegyezném, hogy a 3. és 4. epizód fel van cserélve. A Hallmark csatorna a gyártás sorrendjében adja, azonban pl. a tv.com oldalon 4-es sorszámmal az Áldozati lélek (Victim Soul) szerepel, 3-as sorszámmal pedig a Bírósági tárgyalás (Trial By Jury).
A gyártási sorrendet a 1ADG03 stb. kód jelzi, más ismertebb sorozatoknál is van ilyen, pl. X-Akták-nál a 8ABX01 jelenti a 8. évad 1. részét, persze ott jellemzõbb a cserélgetés, de most ránézve a tv.com oldalon az Amy 2-3. évadra és az 1. évad további részeire, nem találtam több felcserélt epizódot.
Itt a port.hu-n azonban maga az angol cím fel van cserélve a 3-4. résznél, a magyar cím helyes, csak az angol van rosszul megjelölve.
10/10
oncogito 2009 júl. 07. - 10:58:54 10/10 Előzmény jeffero
(63/207)
Én végignéztem az összes évadot és nyugodt szívvel mondom, hogy a lendület, a mondanivaló töretlen.
Sokadszorra nézem és még mindig élvezetes.
Szerintem remek sorozat, kár hogy nem fõmûsoridõben adják, de tényleg.
10/10
jeffero 2009 júl. 05. - 23:54:32 10/10
(62/207)
Még annyit, hogy keresgettem mindenhol, úgy tûnik ez egy eléggé hanyagolt sorozat, kevés rajongója van, vagy talán nem annyira a netezõk közül kerülnek ki azok, akik rendszeresen nézik.
Nem tudom, hogy vette-e, veszi-e fel valaki a 4-6. évados részeket, de ha már a csatorna belekezdett a sorozat elejébe, úgy döntöttem, elkezdem rögzítgetni rendszeresen, hogy mégis megmaradjon az utókornak, mert nem sok az esély, hogy kiadják dvdn.
Az amazon.com oldalon rákeresve ugyan van egy 1. évados bejegyzés, ahol a kommentekbõl megtudhatjuk, hogy már régóta várnak a dvd megjelenésre, tehát még külföldön sem jelent meg, nincs várható idõpont sem megjelölve. Ez tipikusan egy tévés sorozat, gondolom azért ismétlik folyton, hogy ha úgysem elérhetõ dvdn, mégis hozzájussanak, nézhessék a népek valahol.
Szóval ha valakit érdekelne, vagy tán lemaradt volna az 1. évad valamely részérõl a sok ismétlés ellenére is, keressen meg privátban.
10/10
jeffero 2009 júl. 05. - 23:37:57 10/10
(61/207)
Én most kezdtem el nézni az 1. évad 1. és 2. részével pénteken és szombaton. Eddig valahogy nem volt szimpatikus a sorozat, vagy nem jutott rá idõ, meg ha néha belekapcsoltam, nem fogott meg annyira. De most az elsõ részek alapján érzem, hogy szerethetõ és rendkívüli sorozat, vagy legalábbis most a sorozat elején van valami plusz benne. Aztán hogy a késõbbi részekben, ill. évadokban is megmarad-e ez a lendület, majd meglátjuk.
Jó így látni egy sorozatot, az elejétõl, nem is értettem, miért folyton a 4-5. évadot adta a Hallmark. Gondolom pár éve ment már az elsõ 3 évad, csak hát nekünk 2006 óta van kábeltévénk, és a Hallmarkot jobban 2008-ban kezdtem el nézni, sajnos lemaradtam róla.

Remélem azért még fogják ismételni a 4-6. évadot, ha másképp nem, késõ éjjeli vagy hajnali maraton módiban, ahogyan mostanában az Angyali érintés, A médium, McLeod lányai sorozatokkal is teszik.
romantikus1. 2009 jún. 03. - 14:28:35
(60/207)
Nekem a kedvencem.
Remélem,csak elírás.
Szegények,mind nagy pácban vannak.Remélem,lesz boldogabb életük is a mostaninál.
Üdv minden nézõnek!
10/10
oncogito 2009 jún. 03. - 13:41:00 10/10
(59/207)
Kimarad a 6. rész, ami junius 10-én lenne aktuális!!!!!!
Vagy csak elírták a mûsorban??????????
Nézi ezt valaki??????????????????????????
10/10
marilona50 2009 febr. 18. - 21:55:14 10/10 Előzmény szûcs e maria
(58/207)
köszi, lehet, hogy ez volt az 5-ös, de úgy tudom van még egy, aki tudja, hogy mikor lesz irja meg légyszi. bár ma volt az utolsó része ennek az évadnak, mert holnaptól már nem lesz, mégis hirdette a Hallmark, hogy hétfõtõl-csütörtökig lesz.
szûcs e maria 2009 febr. 18. - 14:22:33
(57/207)
Szerintem (persze nem biztos)ez volt az 5.évad. Tudja valaki, hogy lesz-e folytatás, új részekkel?
10/10
marilona50 2009 febr. 18. - 10:58:53 10/10
(56/207)
Ha tudja valaki, hogy mikor fogják adni az 5. évadot kérem irja meg, köszönöm.
10/10
Neyah 2009 jan. 29. - 11:13:46 10/10
(55/207)
Nekem is ez a kedvenc sorozatom! Anyukámmal szinte mindig nézzük, még úgy is, hogy már minden eddigi leadott részt legalább kétszer láttunk. Csak a 5. évadot nem láttuk, és nagyon várjuk, hogy mikor fogják adni. Olyan ritka az ilyen értelmes, és szívet melengetõ sorozat. Bár több ilyet csinálnának!
monnci 2008 okt. 27. - 17:59:36
(54/207)
Egész jó sorozat.:)
Régebben néztem és most mennek új részek is.
móni626 2008 szept. 25. - 13:20:30
(53/207)
Sziasztok!
Megtudná mondani valaki nekem, mi történt Bruce-l???
Sajnos kimaradt.
Köszi
viamala 2008 szept. 22. - 10:30:53 Előzmény annana
(52/207)
Miért van az, hogy egyáltalán nem vagyok meglepõdve?!
annana 2008 szept. 20. - 10:42:19 Előzmény viamala
(51/207)
SAJNA ISMÉTLIK!
viamala 2008 szept. 10. - 14:33:51
(50/207)
Szept.24.-tõl újra mûsorra kerül. Kíváncsi vagyok, hogy folytatják, vagy megint ismétlik.
Laci911 2008 jún. 17. - 15:29:30
(49/207)
Mikor folytatják végre?
Kockacukor 2008 jún. 07. - 08:24:43
(48/207)
Olyan kár, hogy már megint vége... Hjajj, és hát Vincent.. tök jó, hogy visszajött... remélem nem kell sokat várni az utolsó évadra...