Téma: Angyalbõrben

Peppo 2012 febr. 26. - 20:44:00
(75/95)
Általános iskola vége felé vetítették a sorozatot, a korosztályomban nagy kedvenc volt. Mai szemmel nézve persze blõd a sztori, de számomra akkor is maradandó emlék a hangulata miatt. Életem legjobb évei voltak azok, és ahogy nézem, meghallom a zenéket, újra beugrik minden.

Ez persze nem a sorozat erénye. :) De azért vannak neki ilyenek is, a hibák mellett.

Katonai propaganda? Az. Bár az értelme nem egészen világos, mert akkoriban még nem kellett népszerûsíteni a katonaságot. Nem kérdezték senkitõl, akar-e menni, egyszerûen vitték. Talán a lelkesítés volt a cél.

De pont azért, mert a honvédség támogatta, lehetõség nyílt rá, hogy életszerû díszletek között készítsék el a sorozatot. Repkedtek a helikopterek, gurultak a tankok, szóval tényleg olyan volt az egész, mint az igazi katonaságban.

Jók voltak a karakterek. A szakasz tagjai is mind különbözõ egyéniségek voltak, még ha nem is jutott idõ mindegyikük részletes bemutatására. Az õket alakító színészeken látszott, hogy kezdõk, de ahhoz képest jó teljesítményt nyújtottak. A hibák is sokszor az utószinkron miatt voltak, mert az néhány ponton tényleg nagyon rossz. Persze némelyiküket kissé túlzásba vitték, mint pl. Éder, akihez képest MacGyver egy pancser, vagy Urbán, aki már annyira faszagyerek, hogy inkább nevetséges lett ez által.

A tiszteket alakító színészekre egy rossz szavunk nem lehet. Profin végezték a munkájukat, Usztics meg szerintem élete egyik legjobb alakítását nyújtotta. Csak itt be kellett volna fejeznie a katonáskodást. De ez már nem ide tartozik.

Tetszett, hogy a környezet kidolgozására is fordítottak idõt. Ugyan Vasbogdányból csak néhány helyszínt lehetett látni, mégis egy hihetõ kisváros képét nyújtotta, eszméletlen vidéki fazonokkal. :)

Természetesen hibák is vannak bõven. A sztori finoman szólva is túlzás. Ezt a szakaszt egy valódi katonaságban életfogytig lesittelték volna, de talán le is lövik. Fegyvert, felszerelést loptak, naponta dobbantottak, és hasonlók. Ahhoz képest elég simán megúszták mindig.
Idõnként az egyes epizódok alapötlete is nevetséges volt, mint pl. a pénzszállítós rész. Nem hinném, hogy egy hatfõs bandának megérné 260000 forintért ekkora kockázatot vállalni. Az már akkor sem volt egy óriási összeg. Vicces volt a következõ rész is, ahol a kiskölykök villanyvezetéken gördültek át egy rögtönzött libegõ segítségével. Ez azért már gyerekként is feltûnt, képzelem, egy akkori felnõtt hogy röhögött rajta. Ahogy azon is, hogy Éder majdnem kirobbantotta a harmadik világháborút egy C64-gyel. :)

De azt senki sem mondta, hogy ez dokumentumfilm. Fiataloknak készült, akik a gyerekkorból éppen kimászni készültek, és ennek a célnak meg is felelt. Azt megértem, hogy akik akkoriban voltak katonák, nem szerették, de attól még másnak tetszett.

A zenéi szintén megkoptak azóta, de akkor nagy slágerek voltak, és a sorozathoz nagyon jól passzoltak.

Mint sorozat, kb. 4 pontot érdemelne a tízbõl, de nekem ez nem csak egy sorozat, hanem nosztalgia, ezért 10-et kap.
10/10
M41 2150 2012 jan. 20. - 15:22:27 10/10
(74/95)
A port.hu szerkesztõinek üzenem, hogy a szereposztásnál nem Verebes István, hanem Vágó István alakítja önmagát!
Kérem kijavítani!
Köszönöm!
offtopic
Rhaegar 2011 dec. 29. - 21:50:40
(73/95)
kata3 2011 dec. 29. - 21:43:32
(72/95)
Az Angyalbõrben Urbánja jelenleg Németországban él és forgat.
http://forum.port.hu/viewtopic.php?topic_id=17814
porthuuser 2011 nov. 25. - 08:45:20
(71/95)
Azért elvesztegetettnek nem mondanám, de én is meglettem volna nélküle:)
Nem voltam alkoholista, persze mint mindenkinek, nekem is voltak kilengéseim, de nem ezek adták az élményeket. Bármilyen hihetetlen, de a nálunk létezô 10 századnál nagyítóval kellett keresni cigány srácokat, akik meg voltak, semmivel nem voltak rosszabbak a fehér embereknél.
Szó sincsen "csak a szépre emlékezem" hangulatról, egyszerûen objektíven visszatekintve kimondottan szórakoztató volt.
Ha pedig valaki egy olyan helyen, ahol minden nap kimenô, 2-3 hetente eltáv és nem talál más megoldást mint az AK-47-es?? Ez nem a katonaságot minôsíti, hanem az illetôt. Halkan jegyzem meg, hogy háború esetén ilyennel naponta többször is találkoznak a katonák, mégis nagyon sok közülük megôrízte a humorérzékét, pedig 4-5 éven keresztül az otthonát sem látta.....
Ezek után az angyalbôr minden perce röhögôgörcs....de! szigorúan semmit sem komolyan venni benne:)
offtopic
ennyi baromságot... 2011 nov. 25. - 08:19:11
(70/95)
Ennek mi köze ahhoz, amit itt leírok?
Tévében nem nagyon adnak olyat, ami tetszik, a DVD gyûjteményem darabjai meg nagyon ritkán kerülnek itt elém.
Ergo marad a többségében negatív kritika.
De ha gondolod, beszélgethetünk mondjuk a Ripacsokról, amit épp tegnap vettem meg. :-)
offtopic
ennyi baromságot... 2011 nov. 25. - 08:15:51
(69/95)
Hát én még nem találkoztam élõ emberrel, aki _õszintén_ tudott volna röhögni a dolgon. (leszámítva néhány buta alkoholistát, akinek az volt a pozitív élmény, hogy rendszeresen seggrészegre itták magukat)
A "csak a szépre emlékezem" nem nagyon segít a dolgon.
Én egy laza helyen voltam (ha épp nem voltam szolgálatban, mindennap kimenõ, minden második-harmadik hétvégét otthon töltöttük stb), de ez az összes pozitívum. Másfél elvesztegetett év az életembõl, egy erõszakos cigánycsürhe és egy hasonlóan agresszív, erõszakos, buta magyar csürhe közepén pár értelmiségivel.
Mindez tetézve az alkoholista és/vagy bunkó hivatásosokkal, egy szolgálat közben öngyilkossá lett sorstárssal... az õrszoba mennyezetében direkt nem foltozták be a lyukat, amit a 7.62-es csinált, miután átment a srác fején.
porthuuser 2011 nov. 25. - 07:35:08 Előzmény ennyi baromságot...
(68/95)
Rossz helyre vonultál...."Dunabogdányba" kellett volna:)
Én pölö ha belegondolok, végigröhögtem a két évet.
Ha engem kérdezel, simán újracsinálnám, persze 22 évesen:)
offtopic
ennyi baromságot... 2011 nov. 24. - 23:18:24
(67/95)
Na, te se voltál katona.
Vagy ha igen, akkor hivatásos... annak meg általában nem sok esze volt. :D
Pontosabban az összes, általam ismert hivatásosból volt egy darab laktanya parancsnok, akit a mai napig nem tudtam megérteni, hogy mit keresett ott. A többi idült alkoholista, meg nem mellesleg kapitális idióta volt.
Towner 2011 okt. 27. - 19:13:43 Előzmény ennyi baromságot...
(66/95)
Én egy objektumra kerültem (egy kis falu mellé) ki fél év után. (11 sorkatona - passz) Le sem akartam szerelni. Élmény élmény hátán.
ennyi baromságot... 2011 okt. 21. - 08:59:44 Előzmény MilkMan007
(65/95)
Úgy általában a többségük nem rossz színész, de amit ebben a sorozatban mûveltek, az szimpla ripacskodás volt.
Usztics Magor csak hozta a saját, civil formáját, a többieken kicsit csodálkozom, hogy elvállalták.
ennyi baromságot... 2011 okt. 21. - 08:58:19
(64/95)
"Az Angyalbõrben címû nagy sikerû magyar sorozat a katonaság komikus oldalát mutatja be."
Azokat kérdezném, akik voltak (sor)katonák: volt neki komikus oldala? Mert nekem szinte kizárólag negatív emlékeim maradtak. Azt meg nem nevezném komikusnak, hogy a zászlós elvtárs minden nap merev részegen jött szolgálatba...
sziriat 2011 okt. 13. - 19:48:55
(63/95)
Nem tudom, de szeretném megnézni, ha el nem alszom rajta,, mert sajna erõsssen lankadok...:)
korral jár.. ne meg az unoka,,:)
adamnagysweetmovie 2011 okt. 13. - 00:23:35
(62/95)
Minden a feje tetéjre áll, csak ez a csodás mûsorstruktúra marad meg...
adamnagysweetmovie 2011 okt. 13. - 00:22:15 Előzmény MilkMan007
(61/95)
Oké, klasszikus, de miért este fõmûsoridõben. Aki erre gyúrt, már vagy hússzor megnézhette csak a tévében az elmúlt 20 év alatt, nem kéne inkább egy komolyabb filmet helyette, hogy ne éjfélkor kelljen kókadozni, ha az ember nem tölt le/vesz fel?
MilkMan007 2011 máj. 04. - 15:31:21
(60/95)
Próbáltam nem írni és csak legyinteni, de nem bírom ki.
Kezdjük azzal, hogy aki Bárdy Györgyre, Végvári Tamásra,Hollósi Frigyesre és a többire azt mondja, hogy szar színész, vagy rosszul játszott, az egyenesen hülye. Ezzel nem lehet mit kezdeni, vannak ilyenek.
Továbbá, akik ezen,vagy hasonló véleményen vannak, azoknak üzenem, hogy nézzenek meg abból a korból (mondjuk Szomszédok)
más filmet vagy sorozatot, esetleg a régebbi idõkbõl és viszonyítsanak. Mertugye Kabos Gyula, Törõcsik és társai a mai viszonylatban azokban a filmekben "szarul játszottak" mert színpadiasság volt. Ahogy itt is ugyanis ez a 80-as évek, kezdõbb színészekkel. Könyörgöm mit vártok? A filmpiar kezdõ cipõben, Remek színházi színészekkel egy komédiában színpadiasan játszik. Ne várjunk már finom arcrezgéseket meg hasonlókat (egyébként egyszer kétszer mikor van, akkor teljesül) mert nem alkalmas rá sem a téma sem éppen a technika, sõt nem is kell, ugyanis ez egy katonai komédia, nem a keresztapa 2. (Hippolyt és a remakeje. lehet vitatkozni melyik a jobb, az tény h a színpadiasság idõvel elõrehaladva csökken)
Azzal h propagandának készült egyetértek, de engem cseppet sem érdekel,de megértem. Arról meg, hogy mi volt a katonaságban megoszlanak a vélemények, ugyanis nem 2 történetet lehet hallani az öregektõl, miket csináltak...:) persze ez nem általános.
hozzáteszem, hogy a híres "Hull a hó és hózik.." illetve a "Voltröhögni?" és a további zseniális sorok amiken a mai napig sírva röhögök szállóigeként él társaságunkban. És aki szerint ez szar, az az antikrisztus.
Az anyátok közttel és társaival, amerikai pite 68-cal meg ne hozzuk egy szintre, egyenesen sértés. Leginkább a Blackadderhöz tudnám hasonlítani, noha más mûfaj és van szintbeli különbség és azt is sokan leszólják(igen sok az elmebeteg) pedig az is a komédia csúcsa.
U.I: Vérnyúl sincs, mégis lefilmezték, ráadásul szarul, mégis a világörökség része
Rysher 2010 dec. 08. - 15:28:29 Előzmény elistvan
(59/95)
Piszny Monika (Nelly) beszedhibas volt, durvan selypitett, ezert a rendezo ugy dontott, ugyan a karakter tokeletes megformalasa miatt nem mond le rola, de utoszinkront csinaltat neki. :)
Mas rendezorol ez nem mondhato el, mert tobb filmszerepet nem kapott, 1992-tol nemetorszagban modellkedett. :)
caminante 2010 aug. 06. - 22:42:13 Előzmény Jutka27
(58/95)
:)))) Zalaegerszegen is játszott egy ideig, és mi is imádtuk, naná! :)
Jutka27 2010 aug. 01. - 11:26:49
(57/95)
Amikor ment a sorozat, Faragó Topy (Mamut) Egerben színészkedett. Nagy színházbajárók voltunk, sok darabban láttam.
Mindenesetre ha megjelent a színpadon, már kitört a röhögés meg a taps.
Imádtuk!
10/10
session 2010 júl. 10. - 18:15:31 10/10
(56/95)
Kislány voltam, amikor ez ment a tv-ben. Imádtam!!! Juj, de rajongtam a katona fiúkért :-))))