Téma: Anonymus

3/10
pihes 2020 nov. 01. - 15:41:11 3/10
(68/68)
Szerintem is nagyon unalmas volt. Még nem jártam a felénél se, mégis a végét vártam.
Ebből is lehet jót csinálni, de ez nem volt az!

3/10
6/10
sexykex 2019 dec. 20. - 19:00:05 6/10
(67/68)
Egy picit elvesztem az udvaroncok és grófok között, na meg az időben is. I. Erzsébet uralkodása nem igazán tehető a tizenhetedik század idejére és Shakespeare munkáinak egy része sem. A film elég rútul bánik a „szűz királynővel” és egyértelműen megkérdőjelezi a színész drámaíró hitelességét. Én is hajlok arra, hogy az ékesszóláshoz és a királydrámákhoz többre van szükség, és egészen más jellegű adottságokra, mint a színészethez. De végül is számomra másodlagos a szerző személye, elsődleges maga a mű. Köszönhetően a televíziónak Shakespeare összes jelentős művét láthattam színpadon és jó néhányat magam is elolvastam. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy még mindig emlékeznék rájuk, de lényegesen hasznosabbak voltak, mint a manapság magyar nyelven elérhető 120 csatorna együttvéve.
A film szerzői is sokat merítettek a drámaíró zseni szellemiségéből. Történelmi alakokat és tényeket elegyítettek fantáziadús lombikjukban szerelmekkel, vérfertőzéssel és intrikával. Ennek ellenére kissé uncsi volt.
Fecni007 2019 dec. 12. - 19:01:41
(66/68)
Egy óra után feladtam. Unalom.
Sandy60 2018 márc. 12. - 12:01:51 Előzmény szirgabor
(65/68)
Itt találsz egy rövid hírt egy előadásról, amit én (Szabó Sándor) tartottam a Nádasdy Ádám-elnökölte Magyar Shakespeare Bizottságban a szerzőségről:

https://mashakespearebizottsag.wordpress.com/2014/


Ha van kérdésed tedd fel, amikor van egy kis időm, igyekszem válaszolni. Talán tudok valami értelmeset is mondani az ügyben :)
szirgabor 2016 máj. 06. - 20:43:41
(64/68)
Érdekelt a téma, és elkövettem azt a baklövést, hogy végigolvastam az összes kommentet, hátha megtudok valami értelmeset a témában.
Szerencsétlen Shakespeare - akárki is volt-, forogna a sírjában, ha megtenné ugyanezt. Biztos nem gondolta volna, hogy halála után 400 évvel az emberek, legalábbis az itt hozzászólók több mint fele (a Freddy nevû homállyal az élen), majdhogynem a kortársai szellemi szintjén lesznek, se írni , se - valószínûleg - beszélni nem tudnak normálisan. Felérni az õ szellemi szintjéhez - na ez már utópia és fantasztikum, és ezzel a gondolattal vissza is kanyarodtunk Emmerich-hez.
Talán majd holnapután (egy távoli jövõben).
Sandy60 2016 ápr. 22. - 15:13:29 Előzmény Brancalleone2
(63/68)
Az a gróf színmûveket írt és színtársulatokat vezetett. Õ aztán nagyon tudtam milyen a színház.
Macika5 2015 jan. 05. - 20:59:36 Előzmény zegorias
(62/68)
Pontosan így gondoltam és éreztem, amikor vége lett a filmnek és abszolút felkeltette az érdeklõdésemet. Nagyon érdekes és elgondolkodtató a felvetés. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Az eleje kicsit vontatottan indul és kicsit érthetetlen, mert cikázik az idõben, de a végére minden kitisztul és csak néz az ember ki a fejébõl, hogy mit is jelent ez az egész? És a döntés a tiéd, hogy hiszed-e vagy sem amit láttál...
Brancalleone2 2015 jan. 04. - 23:13:31
(61/68)
Bár alapvetõen komolyan szoktam venni az úgynevezett összeesküvés elméleteket, bár már a kifejezés is egy összeesküvés eredménye, mert már eleve minõsít, és ezért mindent, ami nem hivatalos fantazmagóriának minõsít.... de ez az elmélet szerintem sántít. Aki nem gyakoroloja a színházat, az nem tud jó, élõ, jól játszható, végig érdekfeszítõ darabot írni. Regényt, és más irodalmi alkotást tud, ahhoz kell a mûveltség, de az igazi színházhoz kell a gyakorlat. Ezért sokkal hihetõbb, hogy egy színész írta a darabokat, mint egy gróf.
Ha valaki csak napi aktualitások miatt ír egy darabot, az nem lesz örök érvényû.
Az egész elképzelés, meglehetõsen leereszkedõ, parnasszista. Szégyellem magam, hogy ilyen általánosítást kell, hogy mondjak, de tipikusan német. Imádom Shakespearet, szerettem a Tom Stopard féle Szerelmes Shakespeare-t is, és Emerich filmjeit is nagyra tartom (nem mindegyiket, de sokat), ám ez nem az õ világa volt. Mintha valaki ízlés nélkül össze-kutyulta volna a Szerelmes Shakespere-t és a Tudorokat. --- Azért bosszant a film, mert biztos, hogy van valami titok Shakespeare körül, ha nem lenne semmi, akkor egy jó intellektuális játéknak is felfogható lenne a film. Így viszont csak vulgarizálja a témát.
mokusho 2015 jan. 04. - 22:25:13
(60/68)
Kis adalék a Shakespeare körül zajló vitához
http://magyarnarancs.hu/szinhaz2/amelia-francis-edward-shakespeare-89834
Ha valaki akar angol oldalakon is körülnézhet, de nehéz lesz választani.
A film az egyik létezõ teóriát dolgozza fel.
9/10
slew 2014 nov. 08. - 08:48:55 9/10
(59/68)
Nem egy szombat esti lazulós film, a nehezebb kategóriába tartozik szerintem. Figyelni kell és voltak részek, amiket nem értettem, de a végére szépen összeállt minden. Nekem összességében nagyon tetszett. Jók voltak a színészek, nagyon jó volt a vágás, maga a koncepció is, szerintem simán megérdemli a 9 csillagot.
8/10
doktormacko1 2013 jún. 16. - 18:20:25 8/10
(58/68)
8 / 10 Végre egy jó film vasárnap este. Nekem nem volt utánérzésem. Jó ötlet , jó film. Megnézésre ajánlom.
zegorias 2013 jún. 02. - 18:18:43
(57/68)
A misztikus titokzatos dolgok iránt vonzódó hollywoodi (német) fenegyerek Roland Emmerich, akit jó minõségû, szerethetõ katasztrófafilmjeirõl ismertünk meg, most szintén egy rejtélyes téma felé fordul. Shakespeare életét, korát nagyon látványosan pénzt nem sajnálva, szuper jó díszletekkel, kosztümökkel, számítógépes trükkökkel a kor miliõjét létrehozva sikerült prezentálnia nézõnek, és emiatt, meg a gyors cselekményvezetés miatt az embert odaszegezi a képernyõhöz, viszont amikor a végén felállunk csak bambán nézünk magunk elé és megkérdezzük: Mi Van?
1/10
offtopic
_Freddy_ 2013 febr. 02. - 16:24:52 1/10 Előzmény Sonic8
(56/68)
szerintem ez minden volt csak izgalmas nem xD
8/10
somersby 2013 jan. 27. - 22:37:55 8/10 Előzmény doktormacko
(55/68)
Szintén.
8/10
doktormacko 2013 jan. 27. - 22:09:14 8/10
(54/68)
8 / 10 Végre egy jó film vasárnap este. Nekem nem volt utánérzésem. Jó ötlet , jó film. Megnézésre ajánlom.
9/10
Sonic8 2012 dec. 24. - 12:06:29 9/10 Előzmény Htom89
(53/68)
No.
Ahogy elkezdõdött a film na mondom Da Vinci Code 3 :D.És tényleg olyan is volt, ez a jóó tipikus összeesküvés de valami szenzációsan izgalmas volt.Csak nem tudom ezen miért húzná föl magát valaki.Megírta egy bizonyos ember azt kész.De akkor meg azon , hogy miért nem õ van elismerve.. Emberiség :D
Egyébként nagyon tetszett :) most végre a mi kis Rolandunk nem pusztította el 23-jára a világot :D
10/9
Htom89 2012 aug. 28. - 16:32:23
(52/68)
James Uram Benson Madame 2012 júl. 29. - 23:06:37 Előzmény ghalleck
(51/68)
Valami alapja ugyanakkor biztos van, hogy "puritán" volt a Cecil család. Másrészt viszont a "kozvéleményformáló erõt" ez a Cecil család is felismerte, hiszen sem William, sem Robert nem záratta be a színházat. Érdemes lehet összehasonlítani a két öreg Cecilt az Elizabeth c. filmbõl meg ebbõl.

Emmerich elõtt viszont le a kalappal, ahogy olvastam, ez a film szerelemgyerek, maga finanszírozta stb. Bár valaki írta, hogy korábban nem hallott errõl a korról - ha tõsgyökeres hollywoodi lenne, azt mondom, oké, de európai emberként azért illene ismerni legalább minimális szinten a történelmet :)
Sandy60 2012 júl. 08. - 08:27:10 Előzmény _Freddy_
(50/68)
Neked is Hank Whittemore könyvét ajánlom.Természetesen fénykép, hangfelvétel, hasonló bizonyíték nincs. Csak éppen a rengeteg közvetett bizonyíték, a történelmi tények és a szonettek szövegének szinte tökéletes párhuzama, mind-mind azt mutatják, hogy a Shakespeare-életmû alkotója Edward de Vere.
Te láttad már az EREDETI szonett-kiadást? Képzeld, nincs ráírva, hogy pl. Sonettes By Willam Shakespeare. Ehelyett felül az van, hogy
SHAKE-SPEARES (így, elválasztva, ezáltal is nyomatékosítva, hogy pszeudo-név!)

ahol pedig két vonal között a kor szokása szerint a szerzõ neve szokott lenni, nos ott sajnos nincs semmi...
Sandy60 2012 júl. 08. - 08:21:33 Előzmény Custom House for ExCeL
(49/68)
Nem igaz, hogy történelmileg megalapozatlan. Ajánlom elolvasásra Hank Whittemore könyvét, The Monument címmel. A szonetteken keresztül vezeti le teljes részletességgel, hogy ki ki volt. A film, bár nem 100%-ban, de olyen 95%-ban az így összeállított bagyon logikus és hiteles történetet jeleníti meg.