8/10
vikunyka szept. 17. 22:20:15 8/10
(2/2)
El lehet érni azt az állapotot, amikor az ember már telítődik Pintér Bélával? Legkorábbi darabjai tömény oldatok voltak, amihez csak ritkán jut hozzá az ember, ezért mindig többet szeretne belőle. Aztán elindult egy hullámvasút, néhány gyengébb eredménnyel (persze csak PB-hoz képest gyengébb, mert még mindig magasan verte a hazai színházi átlagot) , és újra igazi Pintér Béla-i magasságokkal. Most pedig van egy kis futószalag érzésem. Fantasztikus színészek, ráadásul nagyon jó énekhanggal, jó poénok, igazi drámák, de valami mégsem kerek. Az Anyaszemefénye nálam a Szívszakadtiggal került egy kupacba, mert 90 percig beszippant, de az utolsó 5 percben PB itt is bedobja a napalmot, mindent cafatokra robbant, és minket nézőket a katarzis helyett egy feneketlen kútba lök, ahol nagyon nem érzem jól magam.
Edmond Dantes 2020 jan. 28. - 17:41:11
(1/2)
Valamikor 1-1 Molnár Ferenc-premiert várhatott olyan izgatottan-kíváncsian a pesti közönség, ahogyan napjainkban Pintér Béla újdonságait. A tavalyi, huszadik évad "nem-dráma" Jubileumi beszélgetései után a huszonegyes szerencseszámnak bizonyulhat: az Anyaszemefénye ismét "igazi" dráma éspedig klasszikusokat kölcsönző zenedráma, a szó szoros értelmében. Néhány éve már tett hasonló kísérletet a szerző, akkor Puccini-zenére írt színművet, ebben Händel, Bach, Vivaldi és Mahler szolgáltatják a zenei anyagot: Bach zongoraművei, a Xerxes Largója, A négy évszak több tétele, két kulcsjelenetben is az Adagietto Mahler V. szimfóniájából és mások, végig énekelve-recitálva száz hosszú-röpke percben. Ez a zenedrámás újítás okozhatja, hogy annyira megfogott az Anyaszemefénye? A szokásosan szövevényes, fondorlatosan fordulatos cselekményről nemigen lehet spoilerveszély nélkül írni, tempósan halad a maga és Pintér Béla bevált útján, hogy azután a végkifejletben egy expresszvonat sebességével kápráztassa és gázolja el a nézőt. A Star nevű kertévé élete zajlik a színen ... meg a Star vezérigazgatójának és családjának, az egyik műsorvezetőnek és családjának és egy további szerkesztőnek az élete, botlások, bal- és félrelépések sora, azok visszafordíthatatlan következményeivel. Szinte nincs a darabnak olyan eleme, ami ne köszönt volna be korábbi Pintér-opuszokban, mégis: számomra -ellentétben néhány, szerencsére csak utólag és futólag átnézett kritikában írottakkal- jelentős szintézis az Anyaszemefénye, egy, a játszmát, a meccset soha fel nem adó művész friss ujjlenyomata. Mint már utaltam rá, az zene, a zenedrámai műfaj varázsolhatott el jobban mint azokat, akik "csak" színházat vártak. Tökéletes a formai összhang, a prozódia, ahogyan a szöveg mindvégig szótagra pontosan illeszkedik a zeneszámokhoz ... és frenetikusan mulatságos, olykor tragikomikus a zenék és az énekelt szöveg tartalmának kontrasztja. Új -legalábbis nekem- a helyszín (UP Újpesti Rendezvénytér) és új az, hogy Pintér ezúttal nem lép fel színészként. Engedtessék meg, hogy Kéménczy Antallal kezdjem a közreműködők méltatását: ő az, aki szinte percnyi kihagyás nélkül jelen van zongorajátékával. Tamás Gábor (díszlet) és Benedek Mari (jelmez) állandó társai az író-rendezőnek, munkáik most is a helyükön vannak, kiegészülve Vella Péter fontos és hatásos videotechnikájával. Jelképes a feketébe bújtatott statiszták (Hornyák Dóra, Nagy Krisztina, Berecz Csaba és Tamás Gábor) funkciója: a díszletek, sokszor a rajtuk ülő színészekkel együttes ki-be tologatása akár arra célozhat: így, bábukként mozgat bennünket is az élet, mozgatnak mások, nem mindig arra hivatottak. (Politika? Van, félreérthetetlenül, de csak szőrmentén.) Amúgy van egy -nem elírás- szunrakus bábmester is a darabban: "bábu vagy". Jók az újak: a drogos rockerből ájtatos megtérővé-hittérítővé átváltozó Jankovics Péter és az egyik gyerek, Fáncsik Roland, jó a baj(oka)t keverő-előidéző, szép énekhangú új tag, Fodor Annamária és hosszabb szünet után szívesen láttuk Roszik Hellát csakúgy mint az adottságait jól kihasználó másik "gyereket" Stefanovics Angélát. Thuróczy Szabolcs filmek és tévés sorozatok jóvoltából immár országosan ismert színész, aki nélkül nehéz elképzelni Pintér Béla-produkciót ... még akkor is, ha nála nemigen beszélhetünk énekhangról, ami elkelne, főleg a nyitójelenetben. A Katona József Színházzal koprodukcióban megvalósított előadásban a Katona "apportja" két színész, Nagy Ervin, aki sokadszor, sikeresen hozza a nagyarcú főnököt -a fináléban pedig igazán pazarul teljesít!- és a feleségét ezer színben, szédülten és szédületesen alakító Jordán Adél, aki excellál Giordano Brunella/Barna Brigitta szerepében. Pintér Béla írt, jött, látott és rendezett. Mérgesen,gondosan adagolva,okosan,felkavaróan,kiszámíthatatlanul: Pintérbélásan.