2/10
B. T. László 2018 okt. 08. - 20:57:50 2/10
(3/3)
Ide kívánkozik Adams (Budaörsi Infó, 2018. október 7-én kelt) kritikájából: "Merész húzás volt a Budaörsi Latinovits Színháznak egy ilyen műsorral előrukkolni az évad elején, méghozzá új igazgatóval. Ha ez a produkció utat mutat a következő bemutatók ízlésvilágába, akkor igencsak nagyot kell nyelnie a színházrajongónak Budaörsön, főleg a beharangozott Euripidész tragédiára való tekintettel. Ha csak pestiesen szólva „ezt dobta ki a gép”, akkor csak annyiban konkludálhatunk Az arab éjszaka megtekintése után, hogy újfajta színházi élményt szereztünk, amit később se bánunk meg, csak közben kissé feszengtünk, mint szűz lány a kurtizánok között."
2/10
B. T. László 2018 okt. 08. - 10:46:34 2/10
(2/3)
Mit tagadjam: sokad magammal együtt, nagyon vártam az új vezetéshez főződő első budaörsi premiert; azért is, mert az elmúlt hónapokban igencsak odaszoktunk - nem véletlenül; nagyszerű előadások születtek, s nem elhanyagolandó, hogy kiváló társulata van Budaörsnek. DE: most, így az idei első nyilvános főpróba után jó egy órával még nem tudom "hova tenni" Az arab éjszaka c. előadást. Tény, érzékelhetően sok munka van benne, köszönet illeti az alkotóközösség minden tagját, mégis, hiányérzetem van... Bosszant az is, hogy nem értem, nem értjük, miért ezt a művet választotta az új vezetés nyitódarab(já)nak... Ez az előadás egy szűk rétegnek szól, tömegeket nem fog mozgósítani sem helyben, sem Budapestről... Bízom abban, hogy a színház vezetése nem szeretné népes közönségtáborát elveszíteni. Tegyen érte mihamarabb... Egyébként most is nagyszerű színészeket láthattunk/hallhattunk a színpad-térben. A jobb sorsra érdemes művészek közül nekem elsősorban Chován Gábor alakítása tetszett. Összességében: másképp várom/várjuk a folytatást kedves Társulat!
1/10
bagcsi 2018 okt. 06. - 05:49:25 1/10
(1/3)
Ez életem leghosszabb 75 perce volt, szerintem ilyen a pokol...
A színészeket nagyon sajnálom, ilyet nem tehettek volna velük.