Ha nem is a legelső, de mindenképpen figyelemreméltó produkciója volt négy alkalommal az Operaház teljesen még messze nem elkészült Eiffel Műhelyházának két magyar opera bemutatása. Kenessey Jenő (Krúdy Gyula elbeszélése alapján írt) Az arany meg az asszony című egyfelvonásosát eddig csak hallomásból ismertem, nem gondoltam, hogy valaha színpadon látni fogom: most mégis. Az ősbemutató 1943-ban a szerző vezénylete alatt parádés lehetett, a Nádasdy-Oláh-Márk Tivadar trió irányítása alatt nagynevű művészek: Osváth Júlia, Rösler Endre, Koréh Endre alakították a főszerepeket és a karakterfigurákat is jeles szólistákra: Laurisin Lajosra, Komáromy Pálra és Szabó Miklósra osztották ki. Káel Csaba rendezése nekem mindkét darabban megfelelt, Németh Anikó állatjelmezei sem zavartak és jó Szendrényi Éva színpadképe, legfeljebb olykor sajnálkoztam, olykor meg szurkoltam, hogy a ráadásul nehéz, hosszú, uszályos slafrokba öltöztetett Anna -Megyimórecz Ildikó még nem teljesen kész hanggal a torkában- fől-le járkálás közben végig ne zuhanjon a magas lépcsősoron. (Az említett két művész tervezte a Tóték-ősbemutató díszletét, jelmezeit is.) Az előadás legjobbja számomra Kovács István Wolfgangja volt, zengő basszusa, mélysége végre színpadon is jól érvényesült. Kiss-B. Atilla tenorja -talán nem tegnapelőtt- már túljutott fénykorán: a kellő hangerő megvan, de éles, szorított és olykor mintha disztonált volna. Kiss Tivadar és Cserhalmi Ferenc tetszettek a színészek fontos karakterében, Beöthy-Kiss László és Bakó Antal énekelt még szólót. Venekei Marianna koreográfiáját külön elismerés illeti: a kulcsfontosságú hamis arany-jelenet táncos ábrázolása az előadás egyik csúcspontja.

Megtisztelő feladat s egyben nagy kihívás, nagy felelősség lehetett Örkény István Tótékjának operai színrevitele. Tóth Péternek jutott a megtiszteltetés és a felelősség, és a maga módján -bár természetesen más hangzásvilággal- ugyanolyan élvezhető, "easy-listening", könnyen befogadható muzsikát szerzett mint háromnegyed évszázada Kenessey Jenő. Ehhez a történethez 2019-ben talán passzolt volna kicsit "maibb" zene, de a szerző vélhetően biztosra akart menni és -Várady Szabolcs librettójára- jól emészthető muzsikával kottázta le Örkény abszurdját. Igaza lett, a közönség hálás tapsokkal köszönte meg az alkotást és kivitelezését. Néhány ismert mű (Debussy: Felhők, Mozart: A varázsfuvola stb.) 1-1 neves motívumának beemelését is a karikírozás eszközének szánhatta a maestro. A jövő dönti el, lesz-e folytatása a mű színpadi életének. László Boldizsár Őrnagya imponáló biztonsággal, úgyszólván a hátán vitte el az előadást, hangban-játékban mindvégig egyenletesen magas színvonalon. Tetszett Szvétek László Tót Lajos szerepében miként a postást alakító Cserhalmi Ferenc is. Gyengébbnek éreztem a hölgyeket: Nánási Helga (Ágika) szubretthangját kevésnek hallottam és nem volt átütő Vajda Júlia sem Tótné alakjában. Busa Tamás, Erdős Róbert, Zsigmond Géza, Fürjes Anna kaptak még szólót. Jó volt a kórus (karig.: Csiki Gábor) és a nyitó jelenet mindkét számához külön gratulálok a gyermekkarnak (vezető: Hajzer Nikolett). Az erdélyi születésű, nagyváradi vendég karmestert, Jankó Zsoltot nem ismertem eddig, mindkét darabban fölkészülten vezényelte a kiválóan játszó zenekart és a színpadi közreműködőket.