Nincs.
http://www.youtube.com/watch?v=LRzSEUiQhvk

--- Spoiler ----
Ehhez még annyit hozzáteszek, hogy jól tudom, hogy három gyerek szülése, nevelése, etetése, ápolása rengeteg energiát felemészt, arról nem is beszélve, hogy egy háztartás vezetése, rendben tartása is épp elég feladat. Nem azzal van problémám, hogy a filmbeli anyuka háziasszony volt.
A baj az, hogy igazodott ahhoz az értékrendhez, miszerint az egyetlen érték a pénz, ezért akitõl a pénz származik, az a fõnök, õ pedig a beosztottja. Minden munkahelyen így van az ember, és pontosan ugyanígy befogja a száját a fõnök hülyeségei miatt, mert nem akarja elveszíteni az állását. És ha már nagyon elege van, akkor felmond és lelép.
Mivel a nõk általában keveset keresnek*, ugyanakkor nekik kell beosztaniuk és elkölteniük a családi kassza túlnyomó részét, ezért a legtöbb esetben anyagilag kiszolgáltatottak akkor is, ha dolgoznak. Ezt pontosan jól tudom. És azt is tudom, hogy nagyon könnyû ilyenkor úgy szemlélni a dolgokat, mintha a házasság egy munkahely lenne. Elviselem a férjem hülyeségeit, aztán ha már nem bírom, bosszút állok rajta és kicsinálom anyagilag.
Csakhogy a házasság nem munkahely - a házasság pont annak a helye, ahol többféle értékrendnek kellene kiegészítenie egymást, mindenki boldogságára és épülésére. Ebben a házasságban ez a két erõsség gyönyörûen meg is jelent, tehát klasszikusan tipikus párnak mondhatók. A férfi ambíciózus, elég pénzt képes elõteremteni, a feleség pedig gyöngéd, kedves, szeretetet képes sugározni.
DE! Ha a feleség értékelte volna ÖNMAGÁT ezekért az erõsségekért, és felmérte volna, hogy amit õ hozzátesz az egészhez, az legalább olyan fontos, mint a férfi törtetõ pénzhajkurászása, akkor nem hagyta volna, hogy a férj otthon vaddisznóként röfögjön. Nem tûrte volna el, hogy szétdúlja azt, amit õ épít - a gyerekek lelki békéjét, a családi ebédet stb. Mert azzal az ebéddel is a feleség fáradt, mire összehozta, és még utána is dolog van vele, mosogatás, takarítás... ezt a férj semmibe vette, neki épp akkor jutott eszébe a zenehallgatás, gyerekbasztatás.... hogy ezzel is kimutassa, mennyire nem tartja értékesnek a feleség erõfeszítéseit.
Nekem azzal van bajom, hogy a feleség ezt nem kérte ki magának. És miért nem? Mert õ maga sem tartotta mindezt elég értékesnek ahhoz, hogy megvédje. Csakhogy - más embert akkor tudok értékelni, ha elõször magamat megtanultam értékelni. Ha magamat megvetem, akkor másokat is meg fogok vetni. És ebben a filmben láttunk két felnõtt embert, akik megvetették magukat - és éppen ezért megvetették egymást is. Ez biztos, sajnos. Akármennyire is emlékszik az alkotó szeretõ anyukára, ez az anyuka tele volt önmegvetéssel (így aztán mások megvetésével is).
És ennek a magatartásnak az az oka, hogy a nõ elfogadta azt az értékrendet, hogy egyedül a pénz számít. Mivel õ maga nem keresett pénzt, nem tehetett mást, minthogy befogta a száját, és elviselte a férje önkényeskedését. Csakhogy a férjnek teljesen másra lett volna szüksége. Szeretetre lett volna szüksége, nem szolgai alávetettségre. Az kellett volna, hogy a nõ megtanítsa arra, amit õ tud. De nem tanította meg - és a fiú arra panaszkodott, hogy az apja erõszakos, törtetõ, káini természete nõtt fel õbenne is.

* mert még a "munka világában" is "természetes", hogy amit a nõ tud, az értéktelen, kevés hasznot hajt, nem kell pénzzel jutalmazni. Csakhogy nem a pénz az egyetlen értékmérõ. Amit a nõ tud, az nem kerül pénzbe, de nem is lehet pénzzel megfizetni. És egy nõ, egy anya csak akkor fogja a saját teljesítményét kellõen értékelni, ha elszakad a pénzalapú, "objektív" mércétõl.

Nem raktam ki a spoilert - bár ebben a filmben nem sok történet van... de akkor is, sajnálom.

Azért mondta, hogy egy senki, mert nem ért el semmit az életben (legalábbis nem érte el azt a karriert, amit szerinte el kellett volna érnie, hogy valaki legyen); és hozzátette, csak a fiai vannak - ez az összes, amit felmutathat. Tehát nem azért tartotta magát senkinek, ahogy a gyerekeivel bánt - hanem azért, mert nem lett belõle "csúcsragadozó alfahím". Nyilván ezért került be a filmbe az a dinós jelenet - a fiú képzeletében a csúcsragadozó majdnem megöli a gyengébbet, de aztán valamiért megkegyelmez neki. Nyilván õ is úgy érezte, hogy gyerekként majdnem belepusztult az apja fölényébe, de aztán valahogy csak túlélte. És most, amikor felnõtt, kiderült, hogy az apja mennyire rászorul (a film elején telefonon beszélgettek - már se az öccse, se az anyja nem élt, az apja egyedül maradt és megöregedett).
Az meg, hogy egy nõ "annyira szeret" egy férfit, hogy sose hagyná el... ha valaki úgy látja a férjét, hogy az egy "egoista önimádó pöcs", meg "a nõnek kussban kell lenni, a gyereknek is, aztan a férfi az úr" - nos, ha egy nõben ilyen vélemény alakul ki, akkor ott nincs szeretet.
Én nem azt mondom, hogy egy férfi "angyal", ha szeretik, és nincs szüksége változásra. De ha a férfi és nõ között szeretet van, akkor ott változás, lelki megkönnyebbülés, javulás van. Ez biztos. De ha a férfival ennek ellenére sem lehet kijönni, akkor el kell tõle menni. A nõ miért teszi ki a gyerekeit (és önmagát) agressziónak? Talán mert annyira szeret?
Az ilyen történetekben a nõ mindig azért marad, mert a férfi keresi a pénzt, õ meg attól fél, hogy egyedül nem tudná fenntartani magát. Szóval pénzért simán bevállalja a legmegalázóbb helyzeteket is. És közben titokban megveti a pasit, meg fél is tõle, de nem hagyja el, mert a pénzére szüksége van. Mindig ez van - inkább kiárusítja magát, és fenntart valami családi látszatot, csakhogy hozzájusson a lóvéhoz.
Ebben a sztoriban pontosan ez történt - az anya otthon volt, miközben a férj gürizett. A nõnek egyszerûen túl kényelmes volt ez a felállás, és bármi áron maradt, és hagyta, hogy a férfi dühöngjön. De hogy szeretet kötötte volna hozzá? Ugyan már. Egy idõ után még a fia is észrevette ezt és megvetette érte.
Van két érzés, a szeretet és a félelem. Ezek nem férnek össze. Ha valakit szeretek, akkor nem félek tõle, és ha azt látom, bántalmaz másokat, akkor szembeszállok vele. A filmben ki szállt szembe az apával? A kisfiú. A nõ meg csak tömte magába a kaját. Õ soha nem mondta a férjének, hogy most már állítsa le magát és hagyja békén a gyerekeket. Vajon miért? Mert annyira szerette?
Nem, azért nem mondott semmit, mert attól félt, ha összevesznek, kenyértörésre kerül a sor, õ meg ottmarad egyedül, pénzforrás nélkül, és saját magának kell boldogulnia. És ettõl annyira félt, hogy ez befogta a száját. De ha két ember között csak gyûlik a feszültség, akkor az egyszer irdatlan módon tör ki... amikor a házaspár összeveszett, abból sem az jött le, hogy a feleségben bármiféle szeretet lenne a férjével kapcsolatban. Mert akkor a veszekedés után kibékülnek - de itt nem volt kibékülés, hanem az az egyetlen veszekedés hosszú idõre eltávolította a férjet.

Az anyám nem volt romlott nõ :) Viszont van élettapasztalatom. Teljesen biztos vagyok abban, amit írtam.
Egy férfi nem fogja azt mondani, hogy õ egy senki, és nem követeli a tiszteletet erõszakosan a gyerekeitõl, ha a feleségével jól érzi magát. A férfiaknak általában óriási szükségük van a megbecsülésre, és ha nem kapják meg, akkor kierõszakolják. Ez a férfi nem kapta meg, azért lett erõszakos.