ponca 2014 júl. 28. - 06:29:41
(127/187)
Az egész történet hihetetlen.
De ez egy film, ami szórakoztatni hivatott, akár túlozhat is.
Túloz is.
A kislány és általában a gyerekek valahogy nem a mi normáink, megszokásaink szerint vannak nevelve. (Hulia, Tiago, Francesco, Victoria lányai, de akár a gyerek Ana vagy Manu...)
Lehet arra így szokás?
Hulia számomra a kissé idegesítõ kategória kezd lenni. Lassan olyan zsarnok, mint a nagyanyja Eva, legalábbis jó úton halad.
Manunak ideje tovább lépni, új párra lelni, hagyni, hogy az új szerelem rátaláljon és vele egy új családja lehessen, saját gyerekkel. Megérdemelné. Hulinak meg legyen a nagynénje, aki azért szereti, ápolja a kapcsolatot, de nem az anyja.
Anyja, apja van neki, de az a görcsös minden áron a gyerek kedvébe járás megöli a kapcsolatukat.
Kell szeretni egy gyereket, tolerálni a dolgait, de ésszerû határok közt. Õk ezen már túlléptek, a kis zsarnok irányít mindent és ez nem helyes. Na, de ez egy film, ahol tudjuk az elefánt is repül.
napraforgó 2014 júl. 27. - 18:24:25
(126/187)
Azért kicsit hihetetlen a történetnek ez a része. mert ha az a kislány kb 3 éves korától rendszeresen arra van tanítva, hogy az az anyukád ott a kórházban, én meg csak a nénikéd vagyok, akkor nem állhatna ennyire negatívon a szülõanyjához. Ha mindig biztatták (volna), hogy anyukád egyszer majd fölébred, és akkor veled fog élni, akkor nem lehetett volna olyan meglepõ, hogy ez meg is történt.

Ezt a szitut, hogy neki Manela a mamija, és Anára meg bámul, mint borjú az új kapura csak akkor lehetne elhinni, ha a gyerek nem tudott semmirõl, ha nem volt tájékoztatva az anyját ért balesetrõl, meg az állapotáról. De ez nem így volt, azt lehetett tudni, soha nem titkolták elõle a valóságot.

És valóban egy sok éves kómából való felépülés nyilván hónapokig tartó rehabilitációt igényel. Ezek a hónapok arra is jók, hogy Ana és a gyereke kicsit jobban összeismerkedjenek, összeszokjanak. Szóval számomra irreális ez a anyától való tartózkodás, meg a nevelõanyához való mániákus ragaszkodás. Oké, szeresse õt továbbra is, de azért az, hogy nem képes aludni, ha nem Manu, hanem Ana van vele, az már beteges hiszti, amit kezelni kellene.
malvinkicska 2014 júl. 27. - 18:11:17
(125/187)
A gyerekek lelke nem parancsszóra mûködik, igenis vannak gyerekek akik rettenetesen kötõdnek az anyjukhoz, ez a gyerek is Manut tartja igazi anyjának, mikor voltak hozzá a kórházba ,már akkor sem tudta elfogadni, hiába mondták neki Ana az igazi anyukája. Lehet ez a történet szempontjából kissé sarkos nagyobb figyelem van neki , mint kéne,de lehet tévedek.
papzo 2014 júl. 27. - 14:51:34 Előzmény napraforgó
(124/187)
Az valóban nem derült ki eddig, hogy évet "Aludt" Ana.
A rehabilitáció sem egy-két hónapos egy ilyen kómás betegnél, ergo Hulia közel lehet a 10 évhez.
Egy 10 éves, akivel megbeszélik, hogy most járunk vagy sem, az talán arra is alkalmas már, hogy megértse ki is az anyja.
Ettõl még szeretheti a nevelõanyját is.
De azt is fel kell neki fogni, hogy a nevelõ anyja új életet kezdett, amibe Õ is belefér, csak másképpen, mint korábban. A mindennapi nevelésre pedig ott az apja és nyja.
napraforgó 2014 júl. 27. - 10:29:42
(123/187)
Valahol, valamikor elhangzott, hogy Ana mennyi ideig volt kómában? A kislánya, Julia akkor, amikor a baleset történt, még nem volt egy éves, ez ugye látszott. De azóta eltelt 5-6, 8 év, nem tudom mennyi. De akármennyi is, azt nem hiszem, hogy egy 10 éven aluli gyerektõl el lehetne várni, hogy hirtelen értsen meg mindent, minden változást. Még akkor sem, ha hébe-hóba megmutatták neki a kórházi ágyon "alvó" anyukáját. Valahol neki az a természetes, hogy az az anyukája, aki azóta gondoskodott róla, amióta az eszét tudja. És biztos nem lesz megértõbb, ha a felnõttek eröltetik, hogy igenis szokja meg az új helyzetet. Az még nem kényeztetés, ha megértõek és próbálják az átmenetet finoman megértetni.
És lehet, hogy az a szerencsétlen kislány mindig furán fogja érezni magát a két anyukája között, de még mindig jobban járt, mintha Eva lett volna a mamája, ahogy ugye eredetileg anyakönyveztette a babát.
barnamarta 2014 júl. 27. - 09:17:36
(122/187)
Hulia elég nagy lány már, sokszor szinte koravén.
Kár ennyire túlragozni a szerepét.
Van anyja (Ana) apja, nem is volt titok elõtte, hogy ki az igazi anyja....
Pont azért mert látta kicsi korától, hogy nem azért hagyta el, mert nem szerette, nem akarta..., hanem mert beteg volt, még jobban kellene neki becsülni, szeretni.

Manu nem az anyja, új életet kezdett, lehet saját élete, lehet saját gyereke... Ideje lenne ezt a lánykának is felfogni! Nem kell agyon pátyolgatni, mert annál makacsabb, esetleg gonoszabb lesz. Nem szabad elfogadni a zsarolását! Örüljön, hogy ennyien szeretik, ennyi helyre mehet haza.
offtopic
janivok 2014 júl. 26. - 20:50:43
(121/187)
kiscsajt
...a "t" kimaradt :D
janivok 2014 júl. 26. - 20:34:51
(120/187)
Van egy rálátásom a következõ részekre, mármint ha Anát nézem...
Ana, hogy elfogadta Sofia felkérését, hogy legyen az edzõje, lehet olyan profi teniszezõt farag belõle, hogy lehet a most gyakorlásbuzi kiscsaj akit most Vitória edz is meg fogja verni... csak kell neki kis idõ, de biztos így lesz és még Vitória is lesni fog! :D
malvinkicska 2014 júl. 25. - 21:09:06
(119/187)
Azt látom ez a kapcsolat halálra van ítélve, nehéz itt is a döntés de már megszületett. Ana most már edzõsködni fog arra fog figyelni, lehet az a kis szikra ami hirtelen lobbant, olyan hirtelen kialudt köztük.
napraforgó 2014 júl. 25. - 19:23:08
(118/187)
Kicsit furcsa, hogy ha a kislány szinte kezdettõl (amióta beszélni lehet vele, stb) tudja, hogy nem Manu a szülõanyja, hogy az a nõ a kórházi ágyon az õ anyukája, csak beteg és alszik, egy súlyos baleset miatt, stb, stb. akkor az tuti nem hisztizik annyira, hogy Anával kellene maradnia Manu helyett.
Azt elhiszem, hogy erõsen kötõdik Manuhoz, mert õ nevelte eddig, de ha a gyerek eddig is mindent tudott, tuti nem viselkedik ilyen tartózkodóan a szülõanyjával. Ott az apja, meg a dédanyja, akik mindent rendesen el tudnak neki magyarázni. A nagyanyját nem említem, mert az a nõ nem normális, soha nem is volt. Jó lenne, ha minél távolabb tartanák a gyerektõl.
Nem tudom, hogy a pasi végül is melyik nõvel fog maradni, gyanítom, hogy elõbb-utóbb visszamegy Manuelához. Azért már ezzel a nõvel élt 8-10 évet (nem tudom mennyit), az a kapcsolat már bizonyított.
Ana és Rodrigo kapcsolata valamikor a kamaszkorban épp csak elkezdõdött, ha nincs a baleset, lehet, hogy egy éven belül véget is ért volna. Nincs arra semmi biztosíték, hogy 16-17-18 éves fiatalok szerelme örökké tart, ha annak megvan a kifutási ideje. Meglehet, hogy most csak annak az elmaradt szerelemnek, az el nem töltött idõnek a kifutását látjuk. Én valahogy úgy érzem, hogy nem lesz tartós ez a kapcsolat.
malvinkicska 2014 júl. 25. - 17:02:58
(117/187)
Sorozat kedvelõ Ana ezt a gyerek dolgot túl dramatizálta és a Manus dolgot is. Rodrigo jól látja mindent feladott, és ez lett a vége, a bûntudattal nem lesz boldog. Julia már ahhoz nagy lehet vele beszélgetni, és megért dolgokat. A Rodi tesója egy hûje nõ csak a buli a mindene. A mellék szálon is folyik az élet rendesen.
sorozatkedvelõ 2014 júl. 25. - 16:50:06
(116/187)
Ahogy alakulnak az események ez nekem most nem tetszik.
1.Julia nem annyira kicsi,hogy ne értse meg ki a szülõanyja és miért nem õ nevelte, szeresse Manut ,mert mindent megtett érte.
2. Evanak /most kövezzetek meg /igaza volt a három szöggel kapcsolatban,még ha eléggé durván adta elõ.
3. Julia úgy gondolja,ha Ana megy ,Manu jöhet,az apja élete egy átjáróház.
malvinkicska 2014 júl. 23. - 16:46:09
(115/187)
Janivok a mai rész is érdekes volt, Julia nem akarja sajnos Anat pedig Rodrigo milyen türelemmel beszélget vele, igaz sokáig élt Manuval a gyerek.A doki randija jól alakult Laurával a csaj nem szívbajos. Alicia összeveszett Renátó miatt az apjával,elég érdekesek a mellék szállak Eva asszony munkát keres. Nanda elég könnyen megszabadult a gyerektõl oda vitte a nagyapához. A sorozatbab a gyerekek a fõszereplõk különbözõ életformába, érdekesek, mert elég sokan vannak.
janivok 2014 júl. 22. - 19:38:02
(114/187)
Sajna csak nem úgy alakul az Ana és lánya Hulia kapcsolata ahogy kéne pedig Ana a vérszerinti Annya :(
Sajnálom Nanda párját is, hogy meghalt :(
Érdekes, hogy most nem mutatták Manuelát!
janivok 2014 júl. 22. - 13:02:06
(113/187)
Eva asszony kiakadt de még mindig nem tudja Ana-nak mi a melója, felvidulna tõle biztos!
Sajnálom Alicia apját, kicsit ügyfogyi, de rendes! :)
Reménykedem, hogy végül Manu is ráakad az igazira ha Rodrigo Anánál marad....
Ha Anának nem sikerül Rodrigót véglegesítenie a dokihoz már nemigen mehet vissza hisz az is talált 1 új csajt aki lehet a párja lesz már

Ma korábban kezdenek, 14:20-kor!
janivok 2014 júl. 22. - 12:52:04
(112/187)
Így már ok :)
malvinkicska 2014 júl. 22. - 09:44:40
(111/187)
Janivok elnézésed elnéztem a betût nem szándékos volt. A sorozatot illetõen bonyolódnak a dolgok.
janivok 2014 júl. 21. - 21:48:03 Előzmény sorozatkedvelõ
(110/187)
Nem, de sokat agyaltam már én is ezen, jó kis sorozat ez!
janivok 2014 júl. 21. - 21:46:39 Előzmény malvinkicska
(109/187)
Janivok mint János nem Ianivok
malvinkicska 2014 júl. 21. - 08:43:34
(108/187)
Sorozatkedvelõ ezen én is elgondolkodtam sok mindent láttam már eddigi életembe, találkoztam is olyan esettel egy családban két lány egy legénybe volt szerelmes, megoldta az anyjuk a problémát, menesztette a legényt. Az Ana felépülése a helyzetet nehezíti, mivel mindketten éreznek egymás iránt szerelmet, a másik szál Manu aki tisztességgel nevelte a gyereket, lassan alakult ki köztük valami Rodival, még sem nevezném szerelemnek, mivel az elsõ adódó, alkalomkor Ana karjaiban találta magát R. A két lány most évõdik magában, a másik ott a kislány aki M-et tekinti anyjának. Az lett volna egyszerûbb megoldás ha a dokival marad Ana, R és M együtt , de az élet nem ilyen egyszerû, a gyerek dolog még ott van. A folytatást várom az írója hogyan oldotta meg ezt a nem kis gondokat okozó szerelmi háromszöget.