madeleine79 2022 szept. 22. - 18:59:44 Előzmény Torolt Felhasználo
(74/74)
Cukor szerintem tok jó lett
8/10
Ivy00 2022 júl. 17. - 03:35:10 8/10
(73/74)
Régen már láttam, gondoltam, újranézem. Még mindig tetszik, de az a véleményem, hogy nem volt ebben az egyébként jó történetben egy sorozatra, avagy több, mint 4 órára való. Élvezhetőbb lett volna mondjuk fele játékidőben. Akkor feszesebb, izgalmasabb lehetett volna. Egyébként a hangulata most is bejött, a története is. Valamint újfent elgondolkodtatott, vajon jól döntöttek-e a szigetlakók? Vajon valóban be tudta volna váltani a fenyegetését az idegen, vagy csak rájuk ijesztett? Én hajlok az utóbbira. Azért kellett a hosszas előkészítés, a halálok, hogy kellőképpen rájuk ijesszen. A régmúltban kiirtott szigetről is csak az ő elmondásából tudtak. Mindig a gyenge jellemeket használta fel. Elhitték a fenyegetést, pedig ha kollektívan ellenállnak, valószínűleg nem tudta volna beváltani amit ígért. Különben, ha akkora a hatalma, szimplán elvihette volna akit akart. De nem tette, az kellett, hogy önként adják oda nekik, a saját döntésükkel. Így viszont kvázi elkárhoztak.
Nyilván más értelmezheti másként, épp ez a jó.
A karakterek, a színészek munkája rendben van, nyilván a látvány már némileg elavult, de itt nem is ez a lényeg. King remek sztorikat talál ki, megérdemelt a hírneve. A megfilmesítések közül viszont szerintem kevés az igazán jól sikerült, ezt a jobbak, ha nem is a legjobbak közé sorolnám.
8/10
eniko123 2020 jún. 03. - 13:01:51 8/10
(72/74)
Egy kérdés fogalmazódott meg bennem a film után.
Jól döntöttek a sziget lakói? Az életüket megtartották, de a lelküket elvesztették.
Ha ellenállnak és inkább meghalnak (mint korábban egy másik település lakói), akkor hősök lettek volna.
10/10
kettyo 2020 ápr. 22. - 15:23:12 10/10 Előzmény Torolt Felhasználo
(71/74)
A Ragyogás mint kritikán aluli, az kemény :D
offtopic
btz1983 2019 jan. 12. - 10:53:16 Előzmény SzVanda
(70/74)
De azért belül egy démon :D
10/10
SzVanda 2017 máj. 04. - 09:26:24 10/10 Előzmény Orbán Fighter
(69/74)
Tényleg? Miért?
Nekem egyáltalán nem. Kicsit se hasonlít rá. (mondjuk én nem is keresek mindenben amit latok hallok, mozog vagy áll, politikai hátteret)
10/10
SzVanda 2017 máj. 04. - 09:24:30 10/10 Előzmény Baszkupapa
(68/74)
Egyetértek.
Csak sokan nem szeretnek gondolkozni, miközben filmet néznek (nekik talán meg lehetne próbálkozni az olvasással, hátha). És ezt nem rossz indulatból mondom!! Talan ugy jobban ertene. értékelné..
10/10
SzVanda 2017 máj. 04. - 09:18:58 10/10 Előzmény Torolt Felhasználo
(67/74)
Ez az egyik legjobb filmben. A lista nem rossz. Legalább össze vannak szedve. Ez a te listád. Jo párat megcserelnek a "jo filmek"-bol a "kritikán aluli"-bol az biztos. Az meg az en listán lenne. Az egyik pl a végítélet..
King-et egyébként mindig is jobb volt olvasni, mint nézni. Manapság, a mai technikával (bar ezek sem rosszak, ahhoz kepest némelyik mennyire régi pl ebben a filmben is) mar biztos jóval latvanyosabb izgalmasabb lenne.
Orbán Fighter 2017 febr. 04. - 21:33:29
(66/74)
Nekem a démon csávóról Orbán jutott az eszembe!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
McL Team 2017 jan. 08. - 20:56:07 Előzmény gladiolus
(65/74)
Erdekes amit írsz. Valószinuleg nem figyeltél a film alatt. ,,az életben mindenért fizetnünk kell" el is hangzik a végén ha jol emlékszem. Szerintem van mondanivalója. Kicsit hosszu de jó film. Dehát a ragyogás és a halálsoron is hosszú
Torolt Felhasználo 2016 júl. 02. - 10:21:15
(64/74)
Hát elõször is ez az izé HÁROM részes, a mûsoridõ összesen 4.25 óra. Ez úgy jön ki hogy az 1. rész 82.5 perces (stáblistával), a második kb. 86 perces, a harmadik nap/rész majdnem 87 perces.
Dögnehéz fellelni a darabokat szinkronosan legalábbis.

Hát, az elsõ 10 perc alapján nem nézném meg.
30 perc után úgy érzem egy kiherélt és végtelenül elnyújtott Hasznos Holmikat nézek.
És megint ott tartunk hogy elmesélik ahelyett hogy mutatnák. Amit meg mutatnak hogy õrült fickó magában motyog mint egy õrült, és közben mindenki felakasztja magát. Dögunalmas. A fickó agyarai meg röhelyesek, NEM félelemetesek.
A catchphrase is unalmas, mert nincs nyom aminek kapcsán gondolkodhatnánk róla. Sõt, a Francia Fickó ambivalens lesz, mert nem tudni miat akarvele King: õ mosta Sátán aki Romlást Hoz a Világra, vagy IstenBosszúálló angyala aki Próbára Tesz? Szurkolnunk kéne neki vagy félnünk tõle? (persze attól függetlenül hogy én mindkét esetben köpök a fajtájára) ÉS mivel nem eldönthetõ, ezáltal õ is unalmas.
A viharnak sincsen semmilyen szerepe azon kívül hogy ürügyként szolgál rá hogy elszigetelje a várost.

A 2. rész végére kiderül hogy mit akar a csóka, és hogy ez TÉNYLEG EGY KIHERÉLT Hasznos Holmik.
A 3. rész pedig elköveti azta marhaságot, hogy azeddig 2 részen keresztül belengetett "bûnbánatot akarok" marhaságot csak úgy leváltja "utódot akarok"-ra. Mondjuk elõbbivel nehéz lett volna eltölteni újabb majd' másfél órát, de a nevetséges vallási propaganda így sem menthetõ mint nyilvánvaló.


Rangsor:

jó filmek:
1. Carrie (1976)
2. A remény rabjai (1994)
3. Halálsoron (1999)
4. A holtsáv (1983)
5. Hasznos Holmik (1993)
6. A fûnyíró ember (1992)
7. Állj mellém! (1986)
8. Langolierek (1995)
9. A mángorló (1995)
10. Graveyard Shift (1990)
11. The Night Flier (1997)
12. Monsters: The moving finger (1991)
13. A ragyogás (1997)
----------
zs-filmek:
14. Menekülõ ember (1987)
15. Düh: Carrie 2 (1999)
15. Macskaszem (1985)
16. A Kukorica Gyermekei (1984)
17. Sorvadj el (1996)
18. Ámokfutó kamionok (1997)
19. A kukorica gyermekei 2, a végsõ áldozat (1993)
20. Tales from the Darkside: Word Processor of the Gods (1984)
21. X-akták: Igézõ szemek (1998)
22. A rémkoppantók (1993)
23. Kedvencek temetõje 2 (1992)
24. Néha Visszatérnek (1991)
25. Halálos árnyék (1993)
26. Végítélet (1994)
27. Dolores Clairborne (1995)
----------
kisebb problémákkal küzdõ filmek:
28. A kukorica gyermekei 666: Izsák visszatér (1999)
29. Rémmesék 2 (1987)
30. Lawnmower Man: A Suburban Nightmare (1987)
31. Quicksilver Highway/Chattery Teeth (1997)
32. A kárhozottak visszatérnek (1998)
33. Az aranyévek (1991)
34. A fûnyíró ember 2 - Jobe háborúja (1996)
35. A kukorica gyermekei 5 - A sikolyok földje (1998)
36. Történetek a Sötétoldalról/Macska a Pokolból (1990)
37. A kukorica gyermekei 3 - terjeszkedõ gyökerek (1995)
38. Végtelen Határok: Becka Paulson titkai (1997)
39. Tûzgyújtó (1984)
40. A kukorica gyermekei 4: az aratás (1996)
41. A gonosz háza (1979)
----------
nagyobb problémákkal küzdõ filmek:
42. Ezüst pisztolygolyó (1985)
43. Creepshow (1982)
44. Christine (1983)
45. Alvajárók (1992)
46. Tortúra (1990)
47. Maximális túlhajtás (1986)
48. Tales from the Darkside: Sorry, Right Number (1987)
49. Kedvencek temetõje (1989)
----------
kritikán aluli filmek:
50. Ragyogás (1980)
51. Vámpírok városa (1987)
52. Alkonyzóna: Gramma (1986)
53. Cujo (1983)
54. Kárhozottak (1996)
55. Az évszázad vihara (1999)
56. Izé (1990)
----------
banned:
57. Az eminens (1998)
gladiolus 2016 jún. 08. - 09:28:18 Előzmény kettyo
(63/74)
Ez egy remek meglátás, zseniálisan megfogalmazva, mert én annak idején, mikor megnéztem, nem tudtam megfejteni az üzenetét. Nem tudtam értelmet találni benne.De így most világosabbnak tûnik.
10/10
kettyo 2015 szept. 16. - 21:52:10 10/10
(62/74)
Nagyon jó film. A mondanivalója számomra az, hogy a gonosz nem erõsebb a jónál, csak az átlagosak (nem túl jók, nem túl gonoszok) megalkuvása által tudja legyõzni azt.
10/10
Baszkupapa 2015 febr. 25. - 14:20:53 10/10 Előzmény peti2006
(61/74)
Tudod vannak dolgok (filmek, könyvek, életesemények), amihez úgymond fel kell nõni. Neked még nem sikerült. De ne add fel, próbálkozz. Talán egyszer majd Te is megérted, hogy mirõl is szól valójában a film.

Az egyik legjobb film, amit valaha láttam. Mind tartalmilag mind pedig színészi játékilag.
Persze ez csak az én véleményem.
Szabad Gondolat 2014 ápr. 29. - 22:50:02 Előzmény peti2006
(60/74)
Ha valaki mégis úgy gondolná, hogy ez egy nagyon kemény történet, nagyon kemény mondanivalóval, mire tudnál gondolni?
1/10
peti2006 2013 nov. 14. - 18:56:04 1/10
(59/74)
1. nem szeretem többnyire a Stephen King filmeket
2. ennek ellenére a világ egyik legjobb filmjének is (valószínû nem az õ érdeme) õ az írója - A remény rabjai
3. azért akadnak gyöngyszemek filmográfiájában pl. Halálsoron, Tortúra

de.... Ez nagyon rossz sorozat. Talán az egyik legrosszab film amit valaha láttam. Mondanivaló 0. Színészek dupla 00. És több mint 5 óra!!!! Az utolsó órában konkrétan a falat kapartam.
8/10
888 2011 nov. 16. - 13:40:59 8/10
(58/74)
Az egyik szinész (Soo Garay) még a Szomszédokban is szerepelt :) Azt hiszem egy amerikai diáklányt alakított.
Egyébként nagyon jó film.
Segítõ Béka 2011 jún. 28. - 12:11:12
(57/74)
filmsorozat? ez nem filmsorozat. ez minisorozat a 4 részével. mint az elit alakulat, az se több 10 résznél, az is minisorozat.
10/10
Gabó28 2011 jún. 05. - 10:56:46 10/10
(56/74)
Kiváló film lett ez! Nagyon sok jó karakter volt a filmben! A történet is kiváló, sokszor félelmetes is volt! És a film hangulata is jó volt!
10/10
10/10
kettyo 2010 júl. 13. - 04:14:09 10/10
(55/74)
Az a vége amikor már a vihar után pár mondatban bemutatják az egyes szereplõk utóéletét.