Téma: Az osztály

10/10
Pókháló 2009 máj. 27. - 23:16:43 10/10
(115/355)
Illetve rosszul mondtam, sorozat lesz!
10/10
Pókháló 2009 máj. 27. - 23:15:43 10/10
(114/355)
Az Imdb szerint már elkészült a film folytatása, amit idén õsszel fognak vetíteni - gyanítom, csak Észtországban.
Nem akarok "olyan" lenni, de kevés esélyt látok, hogy megveszi a magyar televíziók bármelyike.
Én már azon is csodálkoztam, hogy ezt az elsõ részt egyáltalán leadták (moziban láttam, azt hittem, többé nem hallok róla).
dwoja 2009 máj. 27. - 21:26:46 Előzmény Estine
(113/355)
Estine, ha kész van a feliratod a filmhez el tudnád nekem küldeni? Próbáltam e-mailt is küldeni normálisan, d evalami redszerhiba van és nem tudtam elküldeni azt hiszem.
e-mail címem:
dwoja@freemail.hu

Elõre is köszi szépen!
10/10
rizso10 2009 máj. 25. - 02:37:37 10/10
(112/355)
egyébkáétn szerintem igenis felelõsek a tanárok, nyílván, ahogy említettétek már többen is, h nem nevelhet már meg annyira egy tanár, h teljesen megváltoztasd az életed, de én nagyon sokat tanultam, és sok dolgot fogadtam el tanáraimtól, és ki kell, h jelentsem, hatással voltak rám, hiszen a félnapomat iskolában töltöttem, gyakorlatilag második otthon volt.
de sajna ott volt a másik véglet, a borzasztü tanárok, és sajna egyre több van ezekbõl. "elvben" egy nagyon jó gimnáziumba jártam... (nem is volt rég, hisz most végeztem), és, hát, amikor ott mentek...? a régi tanárok (40-tõl fölfele) azok télleg jók voltak, de z úõjak (tisztelet a kivételnek(!)) valami botrányosak voltak... és én még elvben egy jó suliba jártam. ráadásul a büntetéseket is következesség nélkül adták, valakit apróság miatt kirúgtak(vagy legalábbis fenyegetõztek), valakit meg akkor se rõgtak volna ki, ha felgyújtja az iskolát... és szerintem sok iskolában ez megy, h nem tudja a diák, hol a határ, és blablabla... lényeg az, h a tanároknak rá kéne döbbeiük, h õk a "második szülõ" szerepet töltik be egy iksolában, és nem megoldás az, h pszichológust raknak be az iskolákba, ahogy sok helyen teszik is (ahogy nálunk is), mert egy iskolapszichológushopz nem tud bizalommal fordulni egy diák. engem is elküldtek, mert nem votlam "mintatanuló", semmi értleme nem volt. mindenkiben elõbb bízik meg az ember, mint egy iskolapsziochológusan, szerintem...
10/10
Estine 2009 máj. 24. - 16:59:58 10/10
(111/355)
még annyit, annak aki ezt tölti le, az angol felirat alapján csinálok magyar feliratot, mivel tesómmal is szeretném megnézetni a filmet.
Ez persze csak sufnifelirat lesz, de aki esetleg nagyon nem boldogul az angollal annak elküldhetem. (kb. keddre lesz kész sztem)
estinester@gmail.com
10/10
seemur 2009 máj. 24. - 16:44:55 10/10
(110/355)
Én meg ezt találtam, ha valaki nem torrentezik. De semmi infóm nincs, hogy milyen.
***moderálva***
10/10
Estine 2009 máj. 24. - 16:39:29 10/10
(109/355)
http://torrentz.com/5468427ec077fa7e3e23f1b6901b18052816551c

innen le lehet tölteni.
felirat csak angolul van hozzá.
eddigsnetovább 2009 máj. 24. - 13:37:47
(108/355)
ja, és én is megköszönném, ha valaki meg tudná mondani, hogy hol érhetem el a filmet. Bár õszintén szólva a közeljövõben inkább néhány hollywoodi limonádét nézek meg, legalábbis amíg újra tudok jóízûen enni (:
eddigsnetovább 2009 máj. 24. - 13:33:34
(107/355)
Egész este a bosszúálláson gondolkodtam, és nekem így utólag nem úgy tûnik, hogy ez bosszú lett volna. Inkább egy olyan tett, amivel megelõzhetõ az, hogy késõbb is bántsák õket. Emlékszem a fõkolompos srác arcára, amikor beléptek a fiúk az ebédlõbe (vagy mi az). Az elsõ pillanatban ugyanaz a tetû pillantás ült ki az arcára, ami mindig is. Szóval nem volt megbánás a tekintetében. Plusz a másik gyerek, az a szõke, még a parton azt válaszolta a lánynak, aki szerint "ti totál perverzek vagytok", hogy ne légy már annyira finnyás...vagy ilyesmi. Szóval nekem ezek afelé mutatnak, hogy nem bosszúról volt szó, csak egyszerûen olyan élhetetlenné vált a helyzet, hogy ez maradt az utolsó lehetõség arra, hogy többé ne alázzák meg ennyire. Érdekes, hogy már vasárnap van, és még mindig ezen jár az agyam...de még sosem láttam ehhez hasonló borzalmas megalázást. Persze amikor a zsidók meggyilkolásáról van szó, akkor is beleborzong az ember, de ez annyira "közeli", és annyira aktuális, hogy jobban megérintett. És az egészben az a legrosszabb, hogy tényleg egyre több a szélsõséges, rasszista, egyszerûen primitív ember(?), hogy félelmetes...bocs, hogy ilyen veszélyesen fogalmazok, ezért lehet, hogy majd kapok a pofámra, de le kell írnom: sajnálom, hogy manapság mindenki szavazhat, aki elmúlt 18. Ez szomorú.
10/10
Maroone 2009 máj. 24. - 12:20:16 10/10 Előzmény ilyés
(106/355)
http://www.klassifilm.com/index.php?option=com_content&task=view&id=27&Itemid=59

csak ezt találtam..viszont én meg a filmet szném, találtam is oldalt, letöltöttem az 1. részt, de nem tudom megnyitni.. :S

üdv, remélem tudtam segíteni
the enemy 2009 máj. 24. - 12:00:04 Előzmény Tomek-017
(105/355)
lényegében ugyanarról beszélünk.
te a filmre reagálva azt írtad, hogy az, amit ott történt az a tanulók hibája. Õk döntöttek úgy, hogy megalázzák az osztálytársaikat és nem a szüleik, de oka van annak is, hogy szerintük ez a "helyes" viselkedés, valahonnan õk is eltanulták ezt az "értékrendet".
ez olyan, hogy én például nem szemetelek, mert ezt tanultam a szüleimtõl. igaz, hogy az iskolában is egyfolytában ezt sulykolták belém, de annak távolról sem volt akkor hatása, mint, amit otthon láttam.
és mégis általános probléma a szemetelés.
persze kivételek mindig vannak, de az soha sem a többség.
10/10
Maroone 2009 máj. 24. - 11:43:14 10/10
(104/355)
Hát nem volt piskóta. Ha esetleg valakinek megvan, vagy tudja, hol lehet beszerezni DVDn az legyen kedves árulja el! Mindenkinek figyelmébe ajánlatos. Remek film.
10/10
Tomek-017 2009 máj. 24. - 00:15:22 10/10
(103/355)
Az lehet, h valamelyik tanárt érdekel, de nem nagyon tud tenni ellene, ennyi idõs korban már nem riaszt senkit az a mondat, h "menj az igazgatóhoz..."
Abban is igazad lehet, h kiskorunkban a szülõk véleménye a fontos, de nem kamaszkorban...(amikor jön az egész éjszakai kimaradozás, a pia, a cigi, haverok)
Sztem a szülõk csak az otthonülõsöket tudja ilyen korban nevelni, aki csak aludni jár haza (vagy még azt se XD), azt nehezen...
the enemy 2009 máj. 23. - 23:11:09
(102/355)
azért één ennyire nem általánosítanék: van olyan tanár, akit érdekel.
abban viszont részben egyetértek, hogy a tanulók hibája, hiszen ebben a korban, már felelõsek a tetteikért, és vmilyen megfontolásból cselekedtek úgy, ahogy: amit otthon vagy akárhol máshol láttak, tanultak, hallottak stb.
azér tabban nagyon nagy felelõssége van a szülõnek, hogy milyen ember lesz a gyerekébõl, nem lehet mellette a nap 24 órájában, de mégis neki van a legnagyobb szerepe a nevelésben. a gyereknek egy ideig csak a szülei véleménye számít, õk állnak hozzá a legközelebb, az õ véleményük, tetteik hatnak rá a legnagyobb mértékben, ezzel szemben egy tanár "csak" egy idegen.
nem lehet mindenre felkészíteni a gyerekeket, de muszáj, alapvetõ dolgokra megtanítani õket, melyek alapján késõbb felelõs döntéseket tudnak hozni.
...de ezek a problémák nem csak atinédzserek között vannak jelen, rasszista, elõítéletekkel teli, stb emberekkel Dunát lehetne rekeszteni. mindenkinek joga van a saját véleményéhez, de tudni kell, hogy hol a határ: és ez az, amit egy szülõnek kéne belenevelnie a gyerekébe, és azt, hogy tisztelje az embertársait és a különbözõ véleményeket, mivel két egyforma ember nincs a világon, és az lehetetlen hogy õ mindenkit szeressen és hogy õt is mindenki kedvelje viszont.
vera5 2009 máj. 23. - 22:55:10
(101/355)
A kereszténység szempontjából nem hiszem, hogy elfogadható volna maga a tett. ("Enyém a bosszúállás és én megfizetek") S hogy magukat az elkövetõket felmentheti-e Isten? Azt én nem tudhatom... De jó, hogy ez is felmerült, mert itt szerintem általánosabb dolgokról van szó, mint csupán a diákok agresszivitásáról vagy érzéketlenségérõl. Krisztus megalázásától kezdve a szovjet gulág õreinek brutalitásáig lehetne sorolni a példákat. Talán nem nagyon erõltetett párhuzam, ha azt mondom, hogy ezeknek a fiúknak a mentalitása nagyjából - de nem teljesen - megegyezett a volt ávósokéval. A társadalom nagy része akkor is tûrt és hallgatott, mert félt, félt a megalázástól és a kínzástól, veréstõl. De mondom, ez távoli párhuzam.

Szerintem sem a tanárok elsõsorban a hibásak, az egyszerûen képtelenség, hogy valaki annyi gyereket igazán meg tudjon ismerni; és hogy segítségével ne rontson még inkább a helyzeten, mert ez sajnos gyakori. A szülõ feladata gyereknevelés.
10/10
oomph 2009 máj. 23. - 22:13:20 10/10
(100/355)
Szerintem is egy nagyon jó film volt, én is a hatása alatt állok azóta is.
Elég borzasztónak találtam, hogy ilyesmi megtörténhet, aztán látva a felkavaró képsorokat sorra törtek elõ az emlékeim a témával kapcsolatban. Általános iskolában nálunk is volt egy Joosep-hez hasonló fiú, akit mindenki szekált, a tanárok meg csak csodálkoztak, hogy miért van az, hogy a testnevelés óra ideje alatt fellopódzik a terembe és széttépi az ingyenes ifjúsági magazinokat, amiket aztán szétszór a teremben, miért tördeli össze a kréták és dobálja szét ezeket is. Voltak fiúk akiknek ez tényleg valamilyenféle örömforrás volt, amit sosem értettem meg.
Érdekes, de nekem is az a jelenet maradt meg a legélesebben, amikor a dark lány szembe találja magát a bosszúvágytól hajtott, felfegyverkezett fiúkkal a menza ajtajában. Valahogy ott csúcsosodott ki az a nagy mennyiségû feszültség amit a film felhalmozott.
Ami a parton történt, az egyszerûen visszataszító és borzalmas. Nem véletlen, hogy azt mondják, a gyerekek tudnak a legkegyetlenebbek lenni. Teljesen ledöbbentett és így utólag elgondolkozva, nem is tudom, én mit tettem volna, ha ilyesmi történik meg velem.
A mostani (gimnáziumi) osztályomban is vannak atrocitások, de szerintem ez mindenhol így van. Azért szerencsére közel sem ilyen kegyetlen gonoszkodás megy, de itt is mennek a b*zizások és társaik, amik ellen semmit nem lehet tenni. Egyszer szóltam az egyik srácnak, hogy valóban, tényleg nagyon keménynek és nagyfiúnak hiheti magát azért, mert valaki mást megaláz. Rám nézett majd megkérdezte, hogy ugyan ki nem sz*rja le a véleményemet. Ezután persze én is céltáblává váltam egy idõre, de aztán abbahagyták.
Én is úgy érzem, hogy nagyon hasznos lenne az iskolákban a tinédzser korúaknak levetíteni a filmet (mert most okolható persze a szülõ meg a tanár is, de mégis a gyerektõl függ, hogy felismeri-e a saját emberségének határait).
Az pedig tényleg igaz, hogy ennyi idõsen nem könnyû az élet, egyáltalán nem könnyû azon túllépni, hogy emberek abszolút semmiségekért kegyetlenül bántani kezdenek.
10/10
Tomek-017 2009 máj. 23. - 21:04:09 10/10
(99/355)
Szerintem ez nem a tanárok vagy a szülõk hibája, csak a TANULÓKÉ, a tanárok lesz@rják, a szülõk meg nem tudják kikötni, h a gyereke hogy viselkedjen a suliban...(vagy máshol), minden embernek magának kell rájönni, meddig mehet el...10/10
10/10
Rameau 2009 máj. 23. - 20:18:36 10/10
(98/355)
Örvendek a sok jó hozzászólásnak, jó volt olvasni néhány bölcs írást...
Láttam hogy sokan a tanárokat tartják a legnagyobb bûnösnek, korunk és országunk aktualitásaira kivetítve... Valóban nagyon sok múlik a tanáron de sajnos a mai magyar pedagógia a csõd széle után három méterrel áll... Nem is gondolnánk, de mind közül a tanároknak van a legjobban megkötve a kezük!
Édesanyám -33 éve dolgozó kiváló pedagógus 4 diplomával- egy idén, a munkahelyére került direktor jóvoltából "kevésbé alkalmas pedagógus" címet érdemelte ki, mert 2 másik kollégájával együtt (akik már nincsenek ott) nem állt be az új kompetencia-alapú oktatás és a KIZÁRÓLAG a gyermekek személyiségi jogait elõtérbe helyezõ (gyereknek mindent, tanárnak semmit- tanárverés...) pedagógiai program rajongóinak sorába... Sajnos egy gyalázattá vált a pedagógia világa...

A film fantasztikus hatást gyakorolt rám, még most is a hatása alatt vagyok. A sok megalázás és megbotránkoztató iszonyat mellett rendkívüli hatást gyakorolt rám a becsületesség és a(z igazi) férfiasság megtestesülése, aki még a halál és a totális reménytelenség árnyékában is csak azt mondja: "szívesen..."
...még a könnyem is kicsordult...

Az agresszió és az ilyen mértékû emberi magatartásból és méltóságból kivetkõzõ megalázás és megalázottság, úgy érzem egy reménytelen spirál végtelen forgása... Valahogy így kellett lennie... nem történhetett volna másképp...
Sajnos nekem is volt egy olyan iskolám ahol sokat piszkáltak, megvertek, megaláztak és közben kinevettek, és tudom egyszer, ha csak a fuvallatát is, de érezhettem hogy valaki próbál megvédeni, "most már elég legyen..."-mondván. Hihetetlenül jól esett...
Sajnáltam hogy, ha ugyan valós dolgokat ábrázol is, csak egy film és nem segíthettem. Mérhetetlen sajnálatot és szánalmat éreztem mindkét fiú iránt, hogy õk voltak a jó emberek, a becsületes emberek, mégis az emberi és sátáni gonoszság olyan mélyre taszítja õket, hogy gyilkolni kényszerülnek... És még egyszer mondom, ez a szörnyûséges tragédia nem végzõdhetett másként... Így rendeltetett...

De én mégis hiszem, hogy õk bocsánatot nyernek ha eljön az ítélet napa.
10/10
szingh 2009 máj. 23. - 19:26:49 10/10
(97/355)
100
10/10
ilyés 2009 máj. 23. - 19:11:27 10/10
(96/355)
üdv! a filmben szereplõ zenét honnan lehet leszedni??? amúgy k**va jó film volt, nagyon tetszett! de nem mindenhol ilyen egy osztály, legalább is nállunk nem, persze vannak jó arcok és csicskák, de ennyire nem szekáljuk egymást, inkább lesz*rjuk egymást és nem beszélünk egymással.