Téma: Batman

3/10
kistroglodita 2022 szept. 11. - 11:12:14 3/10
(98/118)
A sztori még nem lett volna rossz, de a rendező tudásának teljes hiányában van, ezért képtelen volt izgalmassá tenni a filmet. Már az első negyed óra után érezni, hogy unalmas a film, és ez csak egyre rosszabb lesz a játékidő teltével. A patiszon-gyerek túl fiatal vagy legalábbis túl fiatalnak látszik a szerephez, abszolút nem egy felnőtt, érett férfi benyomását kelti. A játéka is elég lagymatag. A Pingvin karaktere talán az egyike a kevés pozitívumoknak, legalábbis külsőre. A film a woke-izmus nevében természetesen tele van indokolatlanul négerekkel, ami elég zavaró, bár elismerem, hogy a Macskanőt játszó színésznő elég jól néz ki. Van egy rakás teljesen hiteltelen jelenet, mint amikor hatalmasat esik Batman, vagy felbukfencezik Pingvin a kocsijával, és egy karcolás nélkül megússzák, miközben ripityára kellene törniük, tehát a realizmus se a film erőssége. Ami kifejezetten idegesített, hogy a mai trendeknek megfelelően minden iszonyatosan sötét, fakó, természetes szín egyáltalán nincs a filmben, egyszóval undorítóan néz ki. A szinkronról nem érdemes beszélni, mai szokás szerint vacak lett. Két magyarázatot tudok arra, hogy ez a film miért áll 7.9-en az IMDb-n. Vagy megvásárolták a szavazatokat, ahogy ez már más filmeknél is előfordult, vagy tényleg ennyire birka a közönség. Szóval, simán kihagyható, vacak film.
10/10
KalaposMuther 2022 aug. 25. - 11:08:25 10/10 Előzmény beubhd
(97/118)
Nekem Pattinson egy filmben sem vállt el a selyemfiútól úgyhogy Afflack nekem talán jobban tetszett volna, de azzal h ez egy vérbeli krimi, sötét, valós, ezzel egy kemény thriller... ez a legjobb BATMAN!!!
1/10
Leslie67 2022 júl. 25. - 10:04:02 1/10
(96/118)
A film kb. feléig néztük. Én párszor bealudtam rajta, majd nagyjából 1 óra 40 percnél megkérdeztem a feleségem (Ő jóval toleránsabb a szar filmek irányában mint én) akarja-e tovább nézni? A válasz nem volt. Nem tudjuk mi lett a vége és nem is érdekel ...
4/10
sawyerx 2022 jún. 28. - 10:31:10 4/10 Előzmény kybuck
(95/118)
Ha a ledfalak neked valóságosak, akkor igen.
kybuck 2022 jún. 26. - 19:10:31
(94/118)
Christopher Nolan után szabadon egy újabb "életszagú" Batman készült, ahol nem karikatúraszerű Gotham és ellenfelek szerepelnek, hanem valós helyszínek, valósabb karakterekkel. Érdekes próbálkozás volt, de kissé túl depresszív volt az egész, Nolan filmjei jobban tetszettek. Voltak jó pillanatai, de összeségben nem lesz a kedvenc Batman filmem.
4/10
rudapitecus 2022 jún. 20. - 02:09:03 4/10
(93/118)
Az egész filmben az volt a legfélelmetesebb, hogy majdnem 3 óra!! Egyébként az egész film annyira melankólikus, langyos, lagymatag, a hárfás pengerészés is hozzásegít ehhez, hogy egy pillanatig nem jelentett sehol egy parányi izgalmat sem! A komor hangulat, meg a dög unalom nekem két külön dolog! Mivel semmit nem magyaráznak el, ez a film a korábban megjelent filmekhez kapcsolódik, máskülönben teljesen érthetetlen lenne az egész, csak akkor nem tudom, hogy miért kell régi szereplőknek új történetet, múltat kitalálni, miért kell Batman családja nevét bemocskolni. A legközelebbi filmben már biztosan bűnösök lesznek, ahogy az egész rohadt város lakossága, mint Sodoma és Gomorra és mind megérdemlik a halált! Átírták az egészet 21. századira?? Már Facebookon posztol a bűnöző követőkkel és Messengeren üzengetnek egymásnak, pen-drivon küldözgetik az infókat? Biztosan lesz majd egy 23. századi verzió is, ahol majd antigravitációs kütyüvel fog repkedni a városban, hologrammon jelzik az égben ha szükségük lesz rá és okostelefonnal 3D-s videokonferenciában fogják megtárgyalni a problémáikat. A Macskanő egy vicc, ha egy sima távcsővel le lehet leplezni, hogy kicsoda, akkor nem egy nagy szám! Azt sem értem, miért ragaszkodik a milliárdos Githamhez? Miért nem húz el a francba Washingtonba vagy Chicagóba vagy New Yorkba, tegyen ott rendet az FBI, a DEA, a CIA és az összes 3 betűs kormányhivatali apparátus. Miért nem élvezi egyszerűen az életet, mint rajta kívül még 138 millió másik amerikai, aki megteheti, mert akik nem, sajnos azokból is van elég... És ez a Pattinson... akkor miért nem mindjárt Harry Potter játszotta el, így szerintem ő is el tudta volna! A főgonosz pedig egy nevetséges kis buzeráns pöcs, végig sem hallgattam volna a baromságait! Amikor az apja polgármester lett, ő ott volt... mondta, pedig akkoriban szerintem még egy pólyába belefosó kis csecsemő lehetett, mivel elég fiatal még mindig.
5/10
Jenci79 2022 jún. 15. - 17:02:55 5/10
(92/118)
Unalmas, többször elaludtam. Az utolsó három batman filmhez képest ez egy nulla. 5/10
Zöldségember 2022 jún. 04. - 12:34:55
(91/118)
Hosszú, unalmas. Robert még mindig egy drogos. Az a nyafka macska csaj, pedig egy halovány szellentés volt a filmbe, amit nem kellett volna beletenni. Csak Andy Serkis színészi játéka volt értékelhető, bár szegényt nem tudom mennyi lóvéval vették rá, hogy szerepeljen ebben a nagy büdös semmiben.
7/10
d9o3 2022 jún. 02. - 00:39:03 7/10 Előzmény anette0118
(90/118)
A baj csak az volt, hogy mégis rámentek az akciókra is és így már túl sokat akartak markolni, pedig az egyszerűbb néha több.
7/10
d9o3 2022 jún. 02. - 00:30:01 7/10
(89/118)
Vegyes érzésekkel zártam... a komor hangulat bejött, a több nyomozás (bár azért nem egy Sherlock Holmes :)) bejött, néhány akciójelenet bejött (darth vader rouge oneos belépőjét nagyon jól lemásolták :), a bunyók az első felében bitang jók voltak), szóval a számomra DCs, vagy ami miatt a DC-t szeretem azok megvoltak és bejöttek. Az elején azt hittem a Watchmenben vagyunk (Rohrschack naplója meg ahogy sétálgatott ott a zsaruk között), aztán volt kicsit Batmanes, aztán sajnos jött a Marveles túltolás. És akkor a negatívumok... egy-két akciójelenet sajnos elég béna és irreállis volt, hatszáz lövést kapott meg se kottyant, Bruce értelmezhetetlen volt, hány ember is halt meg csak az autós üldözésben a végéről nem is beszélve, közben meg ugye Batman nem öli meg a tömeggyilkosokat. Tudom hogy Gotham tele van őrültekkel hiszen Joker is mindig újra toborozza a csapatát, de azért a sok zöld maszkos túlzás volt meg az egész vége is (ezt már Marveles túltolásnak éreztem). Kicsit olyan volt mintha mindent bele akartak volna sűríteni egy filmbe és ez a teljes kép rovására ment. Na de a legnagyobb bajom (a végjáték mellett) Rébusz (oké Pingvin is gyenge és súlytslan volt)! Ez a Rébusz nem Rébusz, vagy nem az aki miatt én "szeretem" a karaktert... eddig mindegyik feldolgozásban ennél ezerszer jobb volt és náluk a motiváció teljesen más volt... kicsit olyan mintha egy eddig még nem látott főgonoszt ötvöztek volna az eredeti Rébusszal, aki ráadásul teljesen őrült (persze Rébusz elmeháborodott , de aki látta ezt a Rébuszt is az érti a különbséget). És az addig felépített realitás is rajta ment el. Tulajdonképpen fogták Rébuszt, Jokert, Bane-t, Kétarcot és csináltak belőle egy ilyen... Rébuszt...??? és nekem ez nagyon nem tetszett... inkább hoztak volna be egy új főgonoszt (rá is férne már mindkét képregényes gárdára), vagy ne ez lett volna a teljes sztori, de nekem ez nem tetszett. És persze ott van Alfréd súlytalansága, a Wayne kastély felhagyása és ami leginkább bosszant az a Wayne család "bemocskolása"...
Összegezve: nagyon jó is lehetett volna, mert bizonyos dolgokat jól fogtak meg (Batman a rendőrségen és rendőrökkel balhézik :)), de túltolták...
6.5/10 de mivel ilyen pontszám nincs és mégis csak DC és azért jobban megfogtak témákat mint Afflecknél (bár Affleck jól jatszotta Batmant, bár lehet inkább Brucet, még ha ezt fáj is kimondanom :)), így kap egy 7est... de Rébusz és a végjáték fáj. Most még... nagyon...
1/10
11Bazzs 2022 jún. 01. - 22:18:27 1/10
(88/118)
Arra jó, hogy este elindítsam sokadjára. Még csak fél óránál tartok, mert mindig bealszok rajta.
5/10
Gaddemon 2022 máj. 29. - 17:23:26 5/10
(87/118)
Mese habbal. Nekem az eddigi Batman filmek mind jobban tetszettek. A komor hangulat bejött, de se Pattinson se Zoë Kravitz játékától nem ájultam el, ráadásul 0 köztük a kémia, úgyhogy nekem a rövidke románc totál nem jött át. A sok logikátlanságot kár is lenne sorolni. Riddler karaktere viszont tetszett. Összességében egynek jó volt, de maradandó nyomot nem hagyott bennem.
10/10
beubhd 2022 máj. 22. - 08:03:01 10/10
(86/118)
Durva, hogy mennyire eltérőek az ízések. Szerintem pedig majdnem tökéletes Batman-film volt. Sötét, komor hangulatú, kellően lassú és nem voltak benne gagyi nem földi entitások, akikkel látványos háborúkat lehetett volna vívni. Számomra Ben, igen Ben Affleck a legjobb Batman, de a legutóbbi filmbe valóban Pattinson volt a legjobb választás. Pedig azt hittem ellenszenves lesz a filmben, de nem...
6/10
trudy 2022 máj. 21. - 14:02:51 6/10
(85/118)
Meg lehetett nézni, de nem volt olyan jó film, mint amilyen hosszú volt. Robert Pattinson nagyon gyengén alakított, hiába játszotta szerepének több, mint 50%-át a maszkban. Nem tudom, hogy jelmezben vagy anélkül volt kevesebb a karizmája, de nincs nagy különbség. A karakterek ismertek, az alaptörténet inkább egy gyerekmese, itt most megint valami felnőtteset próbáltak belőle kihozni, több-kevesebb sikerrel. Rengeteg új, csak ebben a filmben szereplő karakter tűnt fel, de egyik sem volt kimondottan érdekes vagy lényeges. Talán egyedül Zoe Kravitz játékát tudom kiemelni, ő legalább vitt bele némi drámát és a jelmezek is jól álltak neki. Az utolsó félórában volt némi izgalom, a főgonosz lebuktatását jól eltalálták, de a Riddlert játszó Paul Dano sem nyújtott átlagon felüli alakítást.
lazulom 2022 máj. 21. - 13:57:19
(84/118)
Túltolták a marhasötét hangulatot, fele filmet nem láttam...😄 A drámai effektek hatásvadász videóklipp hatások. Művészkedős ( véletlenül sem művészi) eröltetett hangulatok történet helyett. A szadizmus és erőszak hogyan lehetne olyan ami még nem volt, a beteg rétegnek még egy kis inyenc csámcsogás a brutalitás más-más variánsaira...? Rébuszon így már csak röhögtem, de tényleg röhejes a sok túlzás, szinte paródia. Kinek készült ez? Abba is hagytam ....
dlgt 2022 máj. 21. - 11:02:42
(83/118)
nem volt ez rossz film, de ahhoz kepest h mennyire hypeoltak, sehol se volt!:(:s sajna ilyen vilagban élünk, h a marketing majd ugyanannyit szamit mint a film maga... kulonbozo oldalak mar az elozetes megjelenese elott varjak az elozetest aztan arrol magarol, a kivagott jelenetekrol a szereposztasrol beszelgetnek, mikozben a studiok kiszivarogtatnak ezt-azt... az embereknek meg nincs jobb dolga hat felveszik es ugy varjak a filmet mint a messiast... aztan amikor kijon akkor meg jon a csalodas... engem pl. nagyon zavart egy csomo dolok ami kvazi elhiteltelenitette a filmet... a klub peldaul ahol a cselekmeny igen tekintelyes resze jatszodott... tobb ezer atomkesz ember bulizik bent techno zenere, de az ajtot 2 tag orzi es kopogtatni kell!:):):) ugyan mar!!:):):):p meg h van az h senkinek se, meg a nagy batmennek se tunt fel, h kb az egesz politikai elit oda jar dajdajozni?:):p nah nem mar!! meg egy akkora varosban mint gotham csak batman nyomoz az ugyben? erre kellene inkabb figyelni, nem a hypeolasra! szinten marha idegesitoek, es mesterkeltek voltak batman erzelgos monologjai, a macska nő meg olyan sután mozgott nemelyik harcijelenetben, h mar kajak vartam a hajtepest!:):) rebusz figuraja zagyva volt, volt benne egy kis joker, egy kis hős, meg a komplett orult, de nem igazan sikerult eltalalniuk a balance-ot! az utolso jelenet meg?:):):):) - miniSPOILER -felrobbantanak 7 gatat, h megnedvesitsek a csanokbeliek labát? ennyi erovel a csarnokot magat is fel lehetett volna robbantani nem?:):p a rébusz serege meg tiszta vicc volt!! kik ők? miert alltak rebusz mellé? h h senkinek nem tuntek fel? h a picsaba tudtak fegyverekkel behatolni egy valasztasi helyszinre? - SPOILER - nezheto volt, de sehol se volt a nolanes batmanekhez kepest!
timidwolf25 2022 máj. 14. - 12:53:15 Előzmény sexykex
(82/118)
Ez az új divatszín. Kb. a 2000-es évek második fele óta, amióta elterjedt, hogy digitálisan átszínezik a filmeket, és eltüntetik a szemcsézettséget, hányadékul néznek ki a filmek.
5/10
sexykex 2022 máj. 14. - 07:36:56 5/10
(81/118)
A denevér köztudottan éjszakai állat. Talán ezért lett ilyen kilátástalanul szürke ez a film. Vagy ez az új divatszín? És valakik 120 percben állapították meg az új filmek minimális hosszát? Én harmadik nekifutásra jutottam el a végéhez, ami ilyen bevételi adatokkal, persze nem is a vége. Csak azt nem értem, hogy ezek a képregény-pingálók miért látták ennyire hányadéknak az emberiséget, akiket Isten képtelen lesz megmenteni „superjó supermenek” nélkül.
10/10
BReal85 2022 máj. 14. - 00:20:08 10/10 Előzmény sawyerx
(80/118)
LOL. :D
10/10
anette0118 2022 máj. 09. - 09:38:04 10/10 Előzmény kissjani
(79/118)
Egyetértek.
Egyébként már a bemutató előtt felhívták a figyelmet, hogy ez nem tipikus Batman film lesz, hanem egy detektív történet (vissza a gyökerekhez) és noir. Szóval aki nem ezt várta, és mégis megnézte, magára vessen 😀
Én, aki utálom a képregény filmeket, nekem ez felüdülés volt, komolyan.
Meg valahogy emlékeztet erre a korra az egész, de ez már egy másik történet...