Téma: Ben Hur

napraforgó 2020 jan. 19. - 18:20:55
(114/114)
Charlton Heston egy karizmatikus személyiség volt. Ez a Juda, ez nem, hiába Houston-unoka.

Nekem hiányzott a történetből Quintus Arrius megmentése, aki hálája és becsülése jeléül fiává fogadta, igy Juda teljes jogú római polgár lett. Változtathatott volna az életén, élhette volna az uralkodó osztály léha és élvhajhász életét, vagy vállalhatott volna katonai pályafutást, dicsőséges hadi előmenetelt, de nem tette.
Aztán ott van Ilderim sejk. Nagyon szeretem Morgan Freemant, de azért egy afro-amerikai feketével játszatni egy arab sejket , hááát...
Aztán a kocsiverseny. 7 delfin van, vagyis 7 kör. Ezalatt Juda háromszor esik ki a kocsijából - legutoljára a célban - és mégis megnyeri a versenyt.
Na és a vége, hát az kritikán aluli. A nagy egymás nyakába borulás, a "megbocsátok", meg a "nem, te bocsáss meg" és aztán a végén a vidám ellovagolás a naplementébe, mint egy ócska westernben előtted az élet cimszóval. Brrrrr.

Ez a film nagyon más volt, mint az 1959-es, ami nem lett volna baj, de nemcsak látványban, zenében, de szellemiségében sem közelitette meg azt. valamikor olvastam a könyvet, hát arra se nagyon hajazott.
8/10
Kakukk76 2017 aug. 20. - 17:42:49 8/10
(113/114)
Nekem tetszett ez a film, de szívem szerint megcseréltem volna a Messalát és Ben Hurt alakító színészeket egymással, jobban bejött volna...
10/10
Balta21 2017 aug. 20. - 15:36:51 10/10
(112/114)
Jó film!
1/10
Oh jajj 2017 jan. 02. - 09:18:07 1/10
(111/114)
Na most szakadt el a cérna.
Magát a filmet nem tudom értékelni, alig pár percet láttam belõle, de... sose fogom megérteni, miértz néz ki úgy az összes szereplõ, mintha most lépett volna ki egy XXI. századi fodrásztól? Miért van az, hogy minden ruha, használati eszköz, bútor, jármû, gyakorlatilag minden, úgy,néz ki ezeken a filmeken, mintha épp a forgatás napján vásárolták volna? Semmi kopás, szakadás, kosz stb.
És nem csak itt, szinte minden filmen.
1/10
Nagylaci213 2016 dec. 10. - 17:58:59 1/10
(110/114)
\"...Ez a film kell ahhoz, hogy végignézzék Ben Hur történetét....\"
???????
Szerintem meg: összehasonlíthatatlanul szar!
Ja! ...és ha már kórtünet, akkor leszarom.
(Csak, sajna , nekem nem sikerül, különben nem írtam volna...)
10/10
Schrader 2016 szept. 09. - 11:12:09 10/10
(109/114)
Szerintem jó film lett.Meg sem próbál a csillió Oscar-díjas nyomába érni, egyszerûen csak részletesebben, és modernebbül meséli el az ismert történetet.
Tapasztalatom szerint az ifjú (tizen-huszon) éves nemzedék bizonyos idõpont elõtti filmeket egyszerûen nem hajlandó végignézni.Komikusnak látják a színészi játékot, kiröhögik a látvány elemeket.Ez nem biztos, hogy jó, de ez van.
Ez a film kell ahhoz, hogy végignézzék Ben Hur történetét.
A legújabb filmváltozatot nem láttam, ahhoz nem tudok viszonyítani.
hjn14 2016 aug. 04. - 16:25:51
(108/114)
Összehasonlíthatatlanul jobb az eredeti változat.
1/10
Tomiiii 2014 nov. 16. - 18:50:16 1/10 Előzmény B.Csabi
(107/114)
Nos, a Charlton Heston-féle Ben-Hur egy magával ragadó, igazi kult-film. Az ilyeneket értelmetlen feldolgozni...A technikai megoldásai a mai napig bámulatosak, nagyon sok ötletet akkor fejlesztettek ki, és egészen az elmúlt idõkig használtak, de sajnos, jött a digitális technika, és mára mindent tönkre tett....
mojszio 2014 nov. 16. - 14:01:34
(106/114)
Nyilván meg leszek kövezve, de szerintem meg nagyon is jól sikerült, sokkal élvezetesebb mint az általatok agyondícsért "NAGY" film.
B.Csabi 2014 nov. 16. - 10:28:48
(105/114)
Én pontosan ugyanezt éreztem. Abszolut nem hiteles a színészi jéték. Szinte érezni, ahogy a színészek csupán egy melót láttak ebben a szerepben, amit a fizuért meg kell csinálni, és kész.
Anno az 59-es változatban olyan hitelesek voltak a színészi játékok, olyan profi szinten beletaláltak a karakterekhez a színészek kiválasztásába, hogy ezt egyszerûen lehetetlen felülmúlni.

Charlton Heston például olyan találat volt Ben-Hur karakteréhez, hogy az valami fantasztikus. Olyan hiteles volt, hogy szinte az ember a bõrén érezte az egyszerû ember létét, az alázatot, a szenvedést, a szerelmet. Én kisgyerekként láttam elõször moziban, majd felnõttként is többször megnéztem már, de a mai napig ugyanazt az érzést váltja ki belõlem.
Persze a többi színész is odatette magát rendesen.
B.Csabi 2014 nov. 16. - 10:18:07
(104/114)
Köszi... :)
1/10
DUNAWÖLD 2014 nov. 16. - 01:04:38 1/10
(103/114)
Az angol színészek kiválasztása melléfogás volt.
Egyik se tudja elhitetni a karakterét, kilóg a lóláb a jelmez alól.
lmarthy 2014 nov. 15. - 22:29:28 Előzmény B.Csabi
(102/114)
Jó szöveg, tetszik...........
B.Csabi 2014 nov. 14. - 21:24:41
(101/114)
Jajjj Istenem!

Ha így nézzük, akkor már az általad említett 1925-ös is egy remake, ugyanis a regényt elõször 1907-ben vitték vászonra, igaz, csupán 15 perces volt. Persze színpadon már ettõl korábban is bemutatták.

De én nem errõl beszéltem, hanem arról, hogy az etalonnak nevezett verzió, az 1959-es változat, máig ez a legkultikusabb, legnagyobb szabású változat, figyelembe véve a mindenkori technikai lehetõségeket.

Lassan már Buster Keaton, Charles Chaplin, Harold Lloyd némafilmeket készítenek. Persze jónéhány klasszikus, vagy éppen kultikus filmet említhetnék, amihez felesleges már hozzányúlni.

Piramisokat sem építgetünk már, pedig ma már baromi könnyen menne, hiszen hatalmas daruink, brutális erõgépeink vannak. Simán túlszárnyalhatnánk a többezer éves piramisokat.

Nade mégis minek?????
Sz Peter 2014 nov. 14. - 20:21:21
(100/114)
Igazából az '59-es Ben Hur is egy remake.
Az eredeti az 1925-ös.
B.Csabi 2014 nov. 14. - 18:45:21
(99/114)
Sajnos ez a klasszikus sem kerülhette el a leporolást. Kár ilyen remake próbálkozásokra egy centet is kifizetni, nem is értem, hogy veszik a bátorságot ilyesmire az emberek. Ráadásul már folynak az elõkészületek egy mégújabb verzióra, azért ez már kicsit sokkkk.

Bár már több adaptáció is készült Lewis Wallace 1880-as könyvébõl, de máig az "eredeti" Ben Hur (1959) a klasszikus, mára már iskolai tananyag, filmtörténeti ismeretekbõl kötelezõ darab. Ez a maga idejében a trükkjeivel, a látványvilágával, a profizmusával verhetetlen volt, és ma is az lenne computeranimáció nélkül, hiszen akkor még számítógép sem volt!

Bár legtöbbször a remeke próbálkozások elég bénára sikerülnek, de ez is csak az eredeti filmek nagyságát igazolják, azok szerepét nagyítják.
Ezüstliliom 2013 ápr. 04. - 14:20:58 Előzmény napraforgó
(98/114)
Miért írod, hogy "egyesek"? Félsz megnevezni? Egyébként, mikor a Tudorokba belenéztem, ott is kiakadtam a rövid hajakon.
Ezüstliliom 2013 ápr. 04. - 14:19:18 Előzmény napraforgó
(97/114)
A régebbi Ben Hur annyira magával tudott ragadni, hogy eszembe sem jutott a hajakat nézni. Ez a mostani viszont nem igazán.
Ezüstliliom 2013 ápr. 04. - 14:17:44 Előzmény nemkati
(96/114)
De mennyire rövid? Nem hiszem, hogy egy centis hajuk volt.
nemkati 2013 ápr. 01. - 18:52:52
(95/114)
Ezen nem érdemes vitatkozni. Tudod, kinek a Pap, kinek a Papné. :)