6/10
tesz-vesz 2018 nov. 24. - 21:38:34 6/10 Előzmény bmv
(64/224)
de azért egy percét nem untam a filmnek. abszolút nem tűnt fel a 130 perc. mintha csak másfél óra lenne. az új Szépség és szörnyetegen konkrétan rosszul voltam, ez az armstrongosios filmet se bírtam végignézni. meg ez a csillag születik is unalmasra sikeredett.
de ennek a queen -filmnek egy percét nem untam.
10/10
zso 2018 nov. 24. - 19:36:07 10/10
(63/224)
Unalmas már ez a "valóságban nem úgy történt mint ahogy a film mutatta".

15 év történéseit ölelte fel a film - így csak felületesen - mi lett volna ha mindent részletekbe menően, időrendi sorrendben mutatott volna be? 6 óra kevés lett volna rá. Nem egy napon találkozott Freddie Mary-vel és a zenekar tagjaival. De ez nem mindegy? Csak ez a két szál kibontása legalább +15 perc játékidőt jelentett volna. A valóságban Jim fodrász volt és nem pincér. Ez változtat valamit a lényegen? Aki eddig a Doing All Right-ról nem hallott, annak számít hogy adott dal születésekor volt-e Freddie-nek bajusza vagy sem?

Nekem az a film nem lett volna hiteles (ellenben ízléstelen) ahol a Live Aid színpadáról lelépő energiabomba két jelenettel később már járni alig tud és 20 kilót veszít a testsúlyából majd az azt követő jelenetben meghal. Olyan film már van ami teljes hosszában az AIDS-szel foglalkozik. De ha tudták volna a készítők hogy a filmnek ilyen nagy sikere lesz, akkor lehet hogy eleve trilógiában gondolkodnak és akkor lett volna idő mindent elmondani. Lehet naív vagyok, de azt a jelenetet ahol Freddie a betegségéről beszél a többieknek sem a nagyobb drámai hatásnak tulajdonítom, hanem pont az utolsó évek összefoglalásának, amikor Freddie minden fájdalmát félretéve csak a zenére koncentrált.

Az USA-ban a Hot Space album nagyot bukott, később az I want To Break Free videoklipjét betiltották, utána nem is koncerteztek ott, mondhatni a Queen feledésbe merült a 80-as évek elejétől. Ez egy hollywoodi film, egyáltalán nem volt biztos hogy nem bukik meg, így nem akartak vele kockáztatni. A film újra visszaemelte a köztudatba az együttest az USA-ban is, ahol nagyobb hatása van mint bárminek az elmúlt 40 évben, beleértve ebbe a kiváló Innuendo albumot de még Freddie halálát is.

Ezt a filmet úgy tekintem mint egy válogatásalbumot. Próbálja a lényeget kiemelve (ezen a téren nekem mint rajongónak is van hiányérzetem; az egyik legjobb kritika amit láttam, nagyjából egyetértek vele: https://www.youtube.com/watch?v=wTVNG8JLpm0) egy esszenciát adni, aztán aki mélyebbre ás találhat nagyobb kincseket mint amiket a filmben látott.
Hisztina15 2018 nov. 24. - 13:54:17
(62/224)
Nagyon jó film, totálisan lekötött. Teljesen rákattantunk azóta a Queen dalokra. Mindenhol az szól :) Tudom, hogy sok a ferdítés, de mit vártunk amikor a készítők között ott voltak a zenekar többi tagjai? Hogy majd elárulják miket csináltak ők is a koncertek előtt? Egyszerűbb rányomni arra, aki már nem tudja megvédeni magát... A végén meg a katarzis dolgot valahogy meg kellett oldaniuk, ez volt az Live Aid.
4/10
Somi79 2018 nov. 24. - 11:15:58 4/10
(61/224)
Nem értem, hogy lehet és egyáltalán miért kell úgy csinálni egy életrajzi filmet, hogy a film történéseinek a fele sem igaz.
Egy életrajzi filmbe, hogy kerül kitalált személy?
SPOILER
A zenekear és Freddy nem akkor, nem ott és nem úgy találkoztak a valóságban, ahogy a film bemutatja.
Mary-ve nem akkor, nem ott és nem úgy találkozott a valóságban, ahogy a film bemutatja.
A manager kirúgós autós balhé meg sem történt.
A filmben, a zenekar többi tagja Freddyhez képest szerzetes életmódot élt...
A valóságban a Live Aid koncerten még nem tudott a betegségéről...
Lehetne sorolni egy teljes oldalon keresztül, azokat a dolgokat amik nem egyeznek a valósággal...
Ha ez egy film lenne egy kitalált zenekarról a 70-es 80-as évekből, akkor megérdemelne 9 pontot, viszont mivel ez egy életrajzi filmnek készült a Queen-ről, így 4 pontot is csak jóindulattal érdemel.
Azért azt még szintén negatívumként megemlíteném, hogy nem hiszem el, hogy Rami Malek-nél nem találtak volna jobbat erre a szerepre. A bajuszon és az "érdekes" fogsoron kívül nem sok hasonlóság van a két ember között. Queen rajongóknak erősen NEM ajánlom ezt a filmet.
9/10
NN1532 2018 nov. 21. - 00:01:17 9/10
(60/224)
Sok negatív kritikát olvastam. Nagyrészt arról szóltak, hogy nem is úgy történtek a dolgok, ahogy a filmben ábrázolva vannak. Ez biztos így van, de én végignéztem egy több mint két órás filmet, és egy percig nem unatkoztam, viszont többször is megkönnyeztem, amit láttam. És most tudatosult bennem sok dalszöveg tartalma, amit fordítottam a nézőtársamnak, aki nem tud angolul. Jó élmény volt!
7/10
kispalissaci 2018 nov. 19. - 23:48:17 7/10
(59/224)
Azert egy kicsit tul van ez a film pontozva. Nem mondom, vegig lekotott es jot szorakoztam, de azert boven voltak benne hibak. Hogy idobeli dolgok nagyon nem stimmeltek a valosaggal, azon tullendulok. Viszont a forgatokonyvet nezve a vege igencsak ossze lett csapva... pl. ahogy osszejon a Jimmel, csaladlatogatas es meg aznap a Live Aid koncert... Az alapvetoen nem volt rossz otlet hogy koncerttel zarjak a filmet, de nem ezt az emblematikus koncertet valasztottam volna(plane nem ilyen hosszan), amelyet akaratlanul is osszehasonlitjuk az eredeti felvetelekkel, hanem egy kevesbe relevans koncertet, hiszen a lenyeg ugyis azon volt h akkor volt onmaga es igazan az elemeben amikor szinpadon allt... A szineszt nehezen tudtam megszokni... annyival esetlenebb volt mint FM, gyengebb fizikumu es nem volt olyan eros maszkulim kiallasa... viszont a tobbi szinesz eleg jol alakitott szerintem. Nalam ez max 7pontot er, de inkabb 6,5.
Koncsita 2018 nov. 18. - 19:39:24
(58/224)
Állítólag a magánéletben visszafogott volt. Hát itt nem az látszik. Ez a pasi valamivel rondább, mint F.M.
9/10
fczolika 2018 nov. 14. - 22:02:04 9/10
(57/224)
Módosítom a véleményemet,10/9-re!
9/10
fczolika 2018 nov. 14. - 21:01:06 9/10
(56/224)
Kommentek alapján jobb filmre számítottam.
Nálam ez 10/7.
7/10
Kovács Magdolna Júlia 2018 nov. 14. - 16:51:48 7/10
(55/224)
Én nem.vagyok queen rajongó, de legalább ez a film lekötött, az utóbbi mozifilmeknél mind bealudtam.
Nekem tetszett, rajongóknak mindenképp erősen ajánlott. Nyolc pont..
7/10
giggs1985 2018 nov. 13. - 22:42:25 7/10 Előzmény Bigpapa
(54/224)
Felsorolnád mondjuk az elmúlt 25 év "zsidós, holokausztos" Oscart nyerő alkotásait, amiket annyira unsz?
Én meg azt unom, hogy állandóan nyomják sokan ezt a "csak a holokausztos filmek nyernek mindig Oscart" maszlagot, úgy, hogy semmi értelme nincs...
10/10
drrencz 2018 nov. 13. - 21:45:53 10/10
(53/224)
Imádtam minden pillanatát, szórakoztató film volt!
Nem azt vártam a filmtől,mint itt sokan.
Freddie életét nem lehet bemutatni 2 órás moziban...
Tessék elolvasni a halála utáni róla szóló könyvet,kiváló!
10/10
NorbiB 2018 nov. 13. - 18:13:16 10/10
(52/224)
Nagyon jól sikerült, imádtuk. :)
10/10
10/10
csonkag78 2018 nov. 12. - 12:12:36 10/10
(51/224)
Szenzációs, letettem a hajam. A srác teljesen lehozta Freddie minden egyes mozdulatát, rezzenését. Persze, ez is egy amerikai film, csúsztatásokkal, stb, de ettől függetlenül számomra az utóbbi idők egyik legjobb filmje. Biztos megnézem még. 10/10
6/10
tesz-vesz 2018 nov. 11. - 13:51:01 6/10 Előzmény juno_
(50/224)
az arcára és alakjára értem hogy mini, nem a magasságára, egy moziban nagyon ritkán látjuk a cipótól a fejig a szereplőt, szóval simán meg lehetett volna oldani a magasságot is
10/10
juno_ 2018 nov. 10. - 08:30:16 10/10
(49/224)
Veled ellentétben szerintem a legendák igenis megérdemelnek egy életrajzi filmet. A film és a valóság közti különbségek és olykori ferdítések úgy érzem ősidők óta jelen vannak. Figyelem -aki esetleg még nem tudná- a mozi egy szórakoztatóipar. Látatlanban 1 ponttal gazdagítani nem más, mint feltűnési viszketegség...
hanguktaekwondoo 2018 nov. 09. - 21:42:02
(48/224)
De mekkora már, koreai felirattal! :-)))

https://www.youtube.com/watch?v=kCmMPxwxh7w

filmsomnia.hu 2018 nov. 09. - 20:55:39
(47/224)
hanguktaekwondoo 2018 nov. 09. - 18:07:58 Előzmény juno_
(46/224)
frédi ;-)
10/10
juno_ 2018 nov. 09. - 17:58:24 10/10 Előzmény hanguktaekwondoo
(45/224)
Hahó okostojás! Krueger az Freddy, Mercury viszont Freddie!!! Ha már fizimiskákról papolsz mint egy szaki, legalább ilyen alap dolgokkal lennél tisztában...Grrr!