Hottentottalapaj 2018 aug. 04. - 21:19:16
(71/71)
Nem is tudtam ennek a B sorozatnak a létezéséről, hanem csak most pár hete találtam rá a Netflix-en. Nosza neki is veselkedtem, rajongóként és kellemesen csalódtam. A főszereplő döbbenetesen hasonlít a Mesterre, a mozgását is korrekten átvette (nyilván tökéletesen lehetetlen, hiszen utánozhatatlan volt valójában), a grimaszok se rosszak, szinte minden jól sikerült, főleg ahhoz képest, hogy olcsó kínai B sorozat ugyebár. De egyébként azért annyira nem is olcsó, mert azért a helyszínek, a trükkök, irtózatos sok szereplő stb;< van ebben azért bőven pénz dolgozva. Arra már nem jutott, hogy a távolabbi utcaképeket is legalább CGI-vel korhűre csinálják (szerintem ez az egyik legnagyobb hiba), így olyan autók és épületek vannak a hátterekben, főleg az USA-ban játszódó utcai felvételeken, amik Bruce korában még elképzelésként is aligha léteztek. De ha ezt ki tudjuk szűrni, akkor nagyon nagy élmény a sorozat. 50 db 50 perces rész, tehát nem is rövid, és nem is értem, hogy vágták össze kétszer 60 percre, de biztos hogy nagyon gagyi ez a rövidített magyar változat. Csak a (zömmel nagyon is jó) harcok összesen talán amikre elég 2x 60 perc. Nem is számítottam erre, hogy ennyire sok harci jelenet lesz, más kérdés, hogy nagyon messze van a főszereplő (aki talán nem is harcművész eredetileg, nem tudom, de tűrhetően belejött) tudása a Mesterétől, de ezeket azért vágással, trükkökkel (és nyilván ő is folyamatos edzéssel) úgy-ahogy kompenzálják, tehát ordító, égbekiáltó bénázás nincs. hála a jó istennek. Mondjam azt, épphogy de megüti azt a szintet, ami már méltó Bruce-hoz. Gyakran vontatott, kicsit több a kelleténél a zenés képes töltelék (bár én n em mondom hogy rosszak), alapvetően a zene sem lenne rossz, csak monoton egy idő után (nyilván erre sem jutott már lóvé). A fő baj viszont az, hogy a végét összecsapták. Előbb nagyon nagyon ráérősen húzva-vonva megyünk az életében szinte napról-napra előre, előkerül sok tucat többé és kevésbé fontos szereplő, barát ismerős stb (sok szép lány is ugyebár, ez azért eléggé feldobja a dolgokat); aztán ami a lényeg lenne, a Jet Kune Do kifejtése és bemutatása, és főképp a filmjei ugyebár, amikre meg már szinte semmi játékidő nem jutott. Még a Nagyfőnök talán oké, abba belementek, aztán egyre csökkent a részletesség, holott a legfontosabb filmje a Sárkány Útja és a Sárkány Közbelép. Chuck Norris-al való küzdelem egyáltalán nincs illetve a hollywood-i történések az Enter the Dragon kapcsán egyáltalán nem kerültek bele (pl hogy állt össze a stáb, a szereplő harcművészek, pl ugyebár Bolo), egy hang nincs egy sor fontos dologról. Egy szerencsétlen felvétel van a tükrös jelenetről, ahogy ott egyedül rúgkapál és ennyi. Nagyon félre lett ez büdzsézve sajnos. Ezzel együtt mégis élményt ad, számtalan alkalommal könnybe lábadt a szemem vagy konkrétan sírtam is... az érzelmi részt a kínaiak nagyon szépen meg tudják fogalmazni, Lee fanatizmusa, büszkesége, elszántsága, kitartása és sok egyéb erénye jól kidomborodik, de gyarlóságait is megmutatják. Sajnos nem tudom mennyi van a valós sztorihoz hozzátoldva, de én most itt olvasom először a beírások közt, hogy nagyon sok a lódítás fantazmagória, én nem tudom, az életéről pár könyvet elolvastam, meg pár filmet megnéztem az utóbbi 20-30 évben, nagyjából egybevág. Legenda szintjén már gyerekkoromban a 80-as években hallottam, hogy minden mestert kihívott akit csak tudott, aki csak leállt vele, és ha legyőzte őt egy mester, akkor megkérte hogy tanítsa, és ő is tanította a saját technikáját. De hogy mi igaz és mi nem, nem tudom, és örültem is, hogy na végre itt egy autentikus kínai sorozat, ami tiszta vizet önt a pohárba. De ezek szerint mégsem..?
Szerintem ezt több évadosra akarták, csak gyorsan fogyott a pénz és nem jött utánpótlás a büdzsébe, ezért csapták végül össze. Gondolom ki akartak a fia halálára is térni (szerintem és sokak szerint az sem volt véletlen), viszont két fő dolog volt (és sok mellékes) amiről nem hallottam még, az egyik hogy nekem úgy tűnt, hogy TUDTA, hogy meg fog halni! Ez egyértelműen látható szerintem és nyilván tudatos hogy mégis csak ilyen sejtelmesen éreztetik. Be is karikázott a naptárban egy dátumot; és valóban akörül halt is meg. A másik hogy súlyos endokrin betegséget diagnosztizáltak az MR vizsgálat után az agyában (ebből tudta meg hogy nincs sok hátra neki), én legalábbis így értelmeztem (angol nyelven néztem tehát nem tökéletesen értettem, főleg hogy elég rossz felirat volt). Szerintem ez hipofízis adenóma volt, ami valóban gyors lefolyású agyrák féle. Tehát hogy még meg is mérgezték-e vagy sem nem tudni (de inkább ne gyártsunk még mítoszokat). Egy ilyen betegséget is elő tudnak idézni keleten, több módon is, akupresszúrával illetve -punktúrával, mérgekkel stb.
xnag 2016 dec. 23. - 14:34:49 Előzmény NANU..! NANU..!
(70/71)
Bruce Lee-t nem a kínaiak ölték meg, ezt senki nem is állítja. Ez hülyeség. A felesége is tudta, hogy a maffia volt. Bruce betett a maffiának, amikor saját filmjeit kezdte gyártani, saját stílusban és nem engedett nekik sem megfilmesítési dolgokban, sem pedig pénzes ügyekben. Ez nem tetszett nekik, biztos, hogy meg is fenyegették párszor. Ezekre utalt is több filmjében.
xnag 2016 dec. 23. - 14:29:58 Előzmény nandi9
(69/71)
Hali!
Bruce Lee karatézott is. Ez biztos, már csak azért is, mert a kung-fu japán megfelelõje a kara-te. Ez le van írva egyik könyvében is, nem titok. Akkoriban Hong Kong-ban is (akár csak más kínai városban) nagy japán uralom volt, voltak japán gyarmatok is, ahol szinte egymással versenyeztek a japán és kínai iskolák (lásd a tomboló ököl címû filmjét). Ezért amit gyerek korában tanulgatott, az között volt bizony karate is. Az más dolog, hogy a kínaiak mindig is próbálták megvédeni saját dolgaikat, ezért azt mondták, a karate nem kung-fu.
6/10
Bogoj 2012 aug. 31. - 08:53:21 6/10
(68/71)
egyszernézõs.
a srác nem volt olyan rossz, de az akciók...
ha figyelembe vesszük, hogy bruce lee igyekezett szakítani az olyan akciójelenetekkel, ahol röpködnek meg minden, itt pedig egy rúgástól 10 métert repült az ellen, meg forogtak a levegõben... hát...
az is érdekes volt, amikor belevágott a filmezésbe. olyan filmjeleneteket mutattak, amik az eredeti filmekben nem is voltak.
a nagyfõnök forgatókönyv-ismertetõjénél azt mondták, hogy bruce játsza a nagyfõnököt. lehet, hogy rosszul emlékszem, de abban nem az ellenlábas fickó volt a nagyfõnök a végén?
a "halálos játszma" címû filmjét folyamatosan 'haláljáték'-nak mondták...
a végét meg mintha összecsapták volna. egyik pillanatban leveri a fickót, következõben mutatják, hogy ott fekszik meghalva, minden magyarázat nélkül. ezt így hogy?
nandi9 2010 dec. 05. - 20:23:57 Előzmény NANU..! NANU..!
(67/71)
Karate? Te hol olvastad,hogy B.L karatézott kisfiam? Szoval,ha még azt sem tudod,hogy milyen sportot üzott,akkor ne okstass ki senkit.
1/10
vareg 2010 júl. 26. - 21:44:59 1/10
(66/71)
Valaki magyarázza már meg nekem, hogy egy 50 részes sorozat, miért megy az Rtl klubon 2 részben?
Vagy ez most hogy van? ÖSszevágtak két másfél órás filmet az 50 részbõl?
Amúgy egész korrekt volt, remek harcmûvészek voltak benne, a fõszereplõ, az eddigi leghitelesebb Lee utánzat. (messze jobb mint a 70-es éveki szinészek mint pl Bruce Le, Dragon Lee vagy Bruce Li)
Látszik, hogy kevés pénz állt a rendelkezésre, de hát manapság mikor adnak egy harcmûvészeti filmre sok pénzt? Pláne sorozatra??
7/10
NANU..! NANU..! 2010 júl. 21. - 02:51:53 7/10 Előzmény Shinta
(65/71)
Rosszul értelmezitek ezt a Filmet nem errõl szólt, hogy "gyúrok és nagy arcom van, meg leverek mindenkit&#8221; bár Én sem és Te sem voltál ott, hogy tudjuk Bruce Lee, eleinte hogy is élte az életét és miként élt-e vissza az erejével és karate tudásával... ?:(
De ami a lényeg, hogy Bruce nem fitogtatásnak tanulta meg ezeket a küzdõ sportok technikáit, mint amire a Film is sugall csak nem akarjátok észre venni, vagy nem is ültettek le nézni, ezért vagy azért és most meg csak példálództok, hogy ez meg az nem is így volt... :)))
Röhej, hogy mennyi ember miket nem tudnak... ?:)
Mint amit a Film is sugallt, hogy Bruce a Kung-Fu és más harcmûvészet és küzdõsport ötvözetébõl, hozta és alakította ki a "Jeet Kune Do"-ot. A Kung-Fu alapjaira építette a többi technikát és ehhez a Kung-Fu-t, és az élete során más harcmûvésztõl elsajátítottakat használta fel, hogy kiderítse mi az ami egy másik harcmûvészetben jobb, és azt építette be a tudását felhasználva és az ellenfeleken, ellenfelekkel tudta ezt tesztelni, hogy mi és melyik ütés védés technika alkalmazása hasznosabb és jobb, mint esetleg a Kung-Fu-ban...
Neki az (ellenfél) nem ellenfél volt, hanem eszköz arra, hogy az ellenfél technikáját elsajátítsa, és azt építgette fel, mint egy piramist, vagy mint a hegylakó címû Filmben is a lényeg ez volt&#8230;
Bruce a saját harcmûvészetét alkotta meg és szerintem aki figyelt a Filmre, az felismerte ennek a szándékát még ha egyeseknek ez nem is tetszõ módon alkották meg, de a lényeg szerintem benne volt. L
A Kínaiak meg azért ölték meg, mert elárulta Bruce a Kínai hagyományokat, miszerint a tudásukat más nemzetnek, nem adják tovább, mert különben úgy járnak, mint az Amcsik Irakkal, hogy a saját fegyverzetük ellen kell harcolniuk&#8230; L Ez a Film igazán fontos lényege és a mozgató rugója.
Egyébként, mikor Bruce megmérkõzik a Kínaiak által küldött harcossal a hangárban vagy valamilyen garázsban, raktárban és a küzdelmet megelõzve, aláírták az egyességet, majd az újlenyomatukkal hitelesítették azt, szerintem ott is el van rejtve a tiltott mondani valója a Filmnek, miszerint Bruce Lee-t valószínûleg megmérgezték azzal a piros porral&#8230; ?L
Egyébként, akkor Én meg ezt teszem hozzá a legendához, amit a &#8221;80-as években is hallottam, hogy megmérgezték&#8230;L
1/10
Shinta 2010 júl. 18. - 23:48:40 1/10
(64/71)
Kritikán aluli film volt... Talán a legrosszabb film volt amit valaha láttam. Egyedül a fõszereplõ fickóval voltam megelégedve. Bruce karakterét rettenetesen nehéz lehet eljátszani. De a színész egész jól megoldotta. Talán ez az egyetlen pozitívuma a filmnek. A zenérõl ne beszéljünk mert az vlm förtelem volt.
Az egész film nekem igazából úgy jött le mint 1 rossz Japán Shounen sztori. Nagy a képem legyõznek-&gt; gyúrok utánna elverem mint a sz×rt. Ez ment végig kb 95%-ban valótlan dolgot állítottak szegény Bruce ról a film alatt... :S
zee944 2010 júl. 18. - 23:00:15
(63/71)
Nem volt baj a fõszereplõvel - aki mellesleg tényleg nagyon hasonlít Lee-re -, sem a résztvevõk harcmûvészeti tudásával. Itt az volt az egyik baj, hogy két forintból készült, minimál költségvetéssel. Így aztán a harci jelenetek kidolgozottsága, az operatõri munka, a színészvezetés mind-mind olyan is. Olcsó.

A másik baj meg az volt, hogy az egésznek köze nincs Lee életéhez. Pl. Lee nem vett részt versenyeken, ami itt a központi téma, és a súlyos hátsérülését sem küzdelemben szedte össze, meg még jó pár dolog nem stimmel. Ez kicsit aggályos egy életrajzi film esetében. De amit még kevésbé értek, hogy ki vette a bátorságot arra, hogy Chuck Norrist csak úgy eljátssza?
John Dunbar 2010 júl. 18. - 13:41:58
(62/71)
Megnéztem, mert tudnom kellett, hogy mit újítottak a legendán. Rettenetes volt. Hajdanán olvastam a könyvet és még a felesége könyvébõl készült adaptáció is nézhetõ volt, de amikor ezt a filmet néztem csak egy szó jutott az eszembe: kezdõk. A színészek, a rendezõ, a harcmûvészeti koordinátor, a világosító, a vágó, a forgatókönyvíró... és még sorolhatnám, mint egytõl egyig a gagyival mérték össze tudásukat. Külön kiemelném a (remélem nem jelenik meg CD-n a soundtrack) zenéjét, hogy ilyet neeeee...
Egyébként élmény volt... szórakoztatott a gagyisága, de sajnáltam rá az idõt.
Ma megnézem a Sárkány útját. Vissza kell vegyem azt, amit elvett tõlem ez a film. :)
1/10
Spooner 2010 júl. 18. - 13:02:53 1/10
(61/71)
hát ez vmi hihetetlen nagy sz*rság volt, nem is bírtam sokáig nézni.. nemtudtam eldönteni h sírjak vagy nevessek rajta.. gyalázat
2/10
Hondarider 2010 júl. 18. - 10:05:23 2/10
(60/71)
hááát. elkezdtem nézni. 15 perc után rájöttem, hogy egy fos(szerintem). elején az a harc a karate mesterrel.... elképesztõen gagyi. nem láttak ezek soha rendes kumitét? szegény Bruce Lee.
7/10
NANU..! NANU..! 2010 júl. 18. - 02:11:49 7/10
(59/71)
Maxi. egyet értek veled, de olyan sokan leszólták a Filmet, és látván, hogy csak 3,3.-ra van értékelve, 7.-nál nem mertem többet adni rá.
Egyébként igazad van, most hogy írtad, beugrót a másik Dok. Filmben tényleg nekem sem tetszett az a hülyeség benne, hogy egy lovaggal harcol... :(
Amúgy az már meg van DVD-n. :)

Hát ja, ez a KUNG-Fu címû Film kész haláli unalom. :(

Amúgy is egy savanyú egy színész a fõszereplõ, aki nem rég lett öngyilkos, nekem sosem jött be, mint színész és a Filmjei is mind egy sablonos vonalú és nem is tudnék egy Filmjét felsorolni tõle, mert nem volt számomra maradandó alkotása még a nevét sem tudom fejbõl... :(
7/10
NANU..! NANU..! 2010 júl. 18. - 01:59:03 7/10
(58/71)
Na jó, a MATRIX nem volt jó példa, de a Filmben sem volt sok dokumentum. Én csak a végén láttam benne dokumentum képeket, de dokumentum Filmben szokott lenni riport alany, ami ebben nem volt, ezért semmi kép nem nevezném dok. Filmnek, szerintem a &#8217;Bruce Lee Legendája&#8217; cím jó is hozzá, hiszen Õ már legendává vált... :(

Mindegy, részemrõl tetszett, és még élveztem is a küzdelem jeleneteket... :(
1/10
csuszokotes 2010 júl. 18. - 01:49:46 1/10
(57/71)
Geri Denielc?? Márk Dakaszkosz? Májkl Dzséj Vájt? Gusztustalan látványvilág? Össze vissza ugrálás idõben, de egyáltalán milyen idõben??A hetvenes évek de modern lett...Borzalmas zene, meg aláfestés? Ez egy okádék volt. Aki azt írja, hogy igen jó volt, mert jobban megismertem a mestert az miért nem olvassa el inkább a róla szóló szakirodalmat? Ez egy pocsék film volt..gyalázat, Bruce Lee forog a sírjában.
9/10
Bigpapa 2010 júl. 18. - 01:47:40 9/10
(56/71)
Gyakorlatilag unalmamban kezdtem el nézni a filmet.De 100x jobban bejött,mint a Jason Scott Lee féle film.Az valóban Hollywood-i giccs lett,ez pedig sajátságos kínai alkotás...,na de basszus!Az ú fiúk volt,az õ sztárjuk és Bruce nagyon sokat tett azért, hogy a kínai ember kitörjön,az "undorító kis sárga" jelzõ mögül.
Sokkal jobb küzdelmek voltak ebben,a karakterek sokkal jobban kidolgozottak és ezerszer érthetõbb Bruce élete,mint az elõzõ filmbõl,amiben a Lovag üldözi.
Látszik a film minden egyes kockáján, hogy hihetetlen tisztelettel és alázattal nyúltak ennek a hatalmas embernek az élettörténetéhez.
A bemutató alapján nem akartam megnézni,de most nagyon örülök, hogy fent maradtam és végigseggeltem ezt a 180 percet.

Most megy a Kung Fu sorozat, a Carradine-nal.Ha valami gagyi és giccs,akkor az az!Tökre csíptem amúgy a manust,de ez a bealtatott,röhejes "kung fu" mozgás...:)))) lol

Bruce legendájára nyomok egy 9-est ;)
robicsek2 2010 júl. 18. - 01:44:36
(55/71)
:)))) ritkán kacagok ekkorát. micsoda példa a Mátrix :))))
A külömbség anyi hogy ez egy dokumentum illetve életrajzi film, és nem superhösös kiválasztottos meg miegymás :) Igy elég szuros szemmel lehet nézni a filmre.
Az ok hogy hasonlit lee re. De a film szerintem , akkkor is gíengébb az elözö Lee életét bemutato film melett. Én szeretem a Kinai filmeket is mielött valaki rámfogná hogy jujj. De ez szerintem nem valami jó. Nem azt mondom hogy semisitsük meg még a negativjait is :)
Hanem hogy olyan egyszer nézhetö.
7/10
NANU..! NANU..! 2010 júl. 18. - 01:35:01 7/10
(54/71)
Ja, igaz is, nekem is tetszett a Bruce Lee-t alakító fickó, szerintem jó választás volt, mert tényleg hasonlit rá.

Most csak azért vagytok ezekkel ennyire fel lázadva, mert KINA-i a film, de ha Amcsi lenne, simán elviselnétek ezeket a túlzásokat, mint ahogy sok más, majd minden Filmben is... L
Ott van csak a MATRIX pl.-nak.
Ott meg, megáll a térben és idõben a golyó, és csak úgy elhajolnak elõle, meg lepotyognak a földre... :(

Maradjunk annyiban, hogy egyszer meg lehet nézni.
Nekem tetszettek a verekedések, jól mozogtak a kamerákkal, mert a 70%-ban jól lehetett látni a verekedések képsorát, azaz nem csak az eséseket látszatták, hanem a mozgásokat végig tudtam követni és még ha tudom is, hogy blöff és nem ütik meg egymást, de nekem tetszettek...
Én meg is fogom venni DVD-n.
Ha a verekedéseket nézzük és a kamera mozgásait és a képek vágását, akkor JEAN-CLAUDE VAN DAMME Filmjeiben meg, majd minden jelenetnek csak a ütés végét, azt is lassítva vagy sötétben felvett jelenetek halmaza a jellemzõ&#8230;
Még is szeretjük&#8230; L
Szóval, szerintem a Kínaiaktól nem volt ez annyira rossz, ha a brazil szappanoperás képeket és a zenék nem lettek volna, és hozzá vágnak akkor egy jó magyar szinkron gárdát, akkor még csak fel sem merült volna, hogy Made in Chine&#8230; ;)

Mert, +Bruce Lee+ tisztelö vagyok. :(
eXraYo 2010 júl. 18. - 01:27:39
(53/71)
Ha eltekintünk a kínai filmekre jellemzõ görcsös, kissé karótnyelt feelingtõl, és attól a borrrrrzadályos zenei aláfestéstõl, akkor valóban nem rossz film. Sok mindent megtudtam Bruce Lee-rõl, és a fõszereplõ is a megszólalásig hasonlít a megboldogult mesterre. Egyszer mindenképpen érdemes megnézni...
robicsek2 2010 júl. 18. - 01:09:23
(52/71)
Szerintem ezt a lényeget a régi filmböl is le lehetet szürni, ezért nem kelet volna egy új gagyibb filmet csinálni. (Na meg a saját filmjei is ezerszer jobbak)

Szerinted eléggé nagy marhaság hogy néha már már emberfeletti eröt adtak neki. Sok mindenre képes volt, de megütni 20 egy embert amig a levegöben van ?:))))))))))))