zkrepsz jan. 02. 23:16:06
(92/92)
Kár, hogy 100-ból 98-an nem értik, mi a film lényege... a kulcsmondat az utolsó, utalva a négy sz@rházi amerikai viselkedésére, akik a showbiznisz miatt képesek rálőni egy bennszülöttre, hogy így jussanak el a törzshöz, ott pedig lelövik az állatokat, rágyújtják a kunyhót az emberekre, pusztán azért, hogy az operatőr "jó felvételeket" készíthessen, ami majd szenzáció lesz, eladható, sok pénzt hoz - és nekik mindegy, milyen áron. Mindhárom "civilizált" férfi megerőszakolja a faember lányt, aztán a fagyi visszanyal, a kannibál faember harcosok sorban elkapják őket és a hagyományaik szerint végeznek velük. Nem szép látvány, igaz, de akár még ma is élhetnek ilyen törzsek esőerdők mélyén, nincs rá bizonyíték, hogy nem. Sokkal elgondolkodtatóbb, hogy a filmes csoport tagjainak akkor sem a menekülés jár az eszükben, amikor rájuk támadnak, a show, az üzleti haszon miatt pedig a saját társaik haláltusáját is inkább filmre veszik, mintsem segítenének rajtuk, mert ahogy kiabálja az egyik a másiknak: vedd fel, vedd fel, neki már úgy is mindegy. És az USA a mai napig ezen elv mentén, alapján működik, a hazug és korrupt politikusaival, a showbiznisz látszatával és a világraszóló szarkeveréseivel.

Igen, az állatok leöléséről maga Deodato nyilatkozta, hogy mai fejjel ezt már nem (így) csinálná, és nem csak azért, mert a törvények megváltoztak. De azért ne legyünk már komplett hülyék, egy esőerdőben bolyongva és besz@rva ki nem csapna le magáról egy tenyérnyi mérges pókot vagy kígyót? (most azt hagyjuk, hogy a filmben a mérges kígyó valójában egy boa). És mit ennél, ha ott éhezel? Beugrasz az Aldiba a következő völgyben? A teknős jelenet valóban durva, de az összes állat eledelként végezte, a bennszülött stáb ette meg mindet, akik egyébként napi szinten vadásznak állatokra. Csak itt filmre vették. Megjegyzem, tessenek elolvasni Moldova vasutas könyvét, amiben van egy fejezet a vágóhídról. Abból az időből, amikor a film készült. Aztán lehet merengeni, hogyan is került a finom husi az oly humánus családok vasárnapi asztalára.

A durva jelenetek miatt ez valóban lehet horror film is, de lényegét, mondanivalóját tekintve nagyon komoly társadalomkritika, elsősorban az USA-ra nézve, amit nem a durva jelenetei miatt tiltottak be, csak arra fogták - jó reggelt...
offtopic
Józan Paraszt 2022 okt. 02. - 22:51:07 Előzmény K_Ákos
(91/92)
:-D Műmejerek! Közben meg kétpofára zabálják a rántotthúst, meg a hamburgert.
buncow 2020 márc. 14. - 19:10:52 Előzmény buncow
(90/92)
Jah, mondom ezt úgy, hogy rendszeresen voltam disznóvágáson gyerekkoromban, láttam ahogy a fej nélküli csirke szaladgál még pár kört az udvaron, boncoltam általánosban békát, ami fej és szív nélkül elugrált, boncoltunk halat egyetemen - mivel madarat nem lehetett a madárinfluenza miatta akkoriban -, stb..
buncow 2020 márc. 14. - 19:03:02 Előzmény Helga Sélley
(89/92)
Öltek majmot, kígyót, pókot, disznót is. Szerintem mindegyikért kár volt a film kedvéért, főleg amelyikből amúgy is kevés van. Amúgy az egész film egy amatőr szoftpornó (terhespornó, erőszakpornó, stb), meg állatok mészárlásának a váltakozása, néha elég követhetetlenül. A rendező mintha ebben a filmben élte volna ki perverzióit, mert egyébként elég gagyi szerintem.
5/10
Helga Sélley 2019 júl. 28. - 21:15:39 5/10
(88/92)
Sajnáltam a teknőst. Csóri ott úszkálgat erre jól leölik. Szinte húsa se volt szerencsétlennek! Legalább krokodilt gyilkoltak volna, vagy kígyót...vagy majmot. Valami veszélyeset, vagy abből rohadt sok van, de a teknős az szemétség volt. Egyébkènt érdekes film, kissé túl mesterkélt és még egy régi filmhez képest is pocsékul nèz ki. Recseg ropog, mint a chips, ami néhol érdekesebb, mint maga a film.
A végére már nem tudtam eldönteni, hogy ez doku, thriller, horror, vagy pornó akar lenni.
M.G.P. 2019 febr. 09. - 12:53:01
(87/92)
Gyerekes megvalósítás (a korához képest is), értéktelen "film", teljes időpazarlás. Általában szeretem az olasz rendezők műveit, de Ruggero Deodato-nak egyetlen jó filmje sincs.
K_Ákos 2018 júl. 12. - 21:12:57
(86/92)
Istenem, ez a sok libtard, aki itt kiakadt pár állat miatt. Őrültség, hogy a mai világban valaki ennyire be tud dühödni, ha állatok megöléséről van szó.
Pszihológus haverom azt mondta, ennek az az oka, hogy egyre kevesebben élnek vidéken, egyre többen alakítanak ki a valóságról képet a médián keresztül, hírekből, filmekből saját tapasztalatok helyett, egyre több az állatokat emberi tulajdonsággal felruházó animációs film, amikkel a gyerekeket hülyítik, és ezek a mesék már nem olyanok, mint a régiek, ezek már ártanak, nem csoda, hogy itt tart a mostani generáció.
Az én véleményem az, ha az ilyeneket elhívnánk egy jó vidéki disznóvágással egybekötött lakomára, úgy sikítanának, mint valami királykisasszony és feljelentenék a házigazdát a sóhivatalban vagy hol szokták bejelenteni. :D :D
5/10
nikato 2017 dec. 07. - 10:56:30 5/10
(85/92)
Annyit mesélték akik már látták, hogy milyen rettenetes, hogy pár hete jutottam el odáig, hogy megnézzem végre, és olyan hatással volt rám, hogy még csak most írok róla. :D Magyarán el is felejtettem, hogy láttam. :D Bennem nem hagyott mély nyomokat, talán csak az állatok bántása, azt sem kellett volna igazából! A rendezõ 10 napot ült, mert annyira valósághûen ábrázolták a filmben a gyilkosságokat, aztán mikor bebizonyították, hogy csak filmes trükk volt, kiengedték. De az állatok megölése miatt megérdemelte volna, hogy többet üljön! A dal betétek is jók.
1/10
SzVanda 2017 ápr. 05. - 16:30:39 1/10 Előzmény Arabvagyok
(84/92)
Szerintem is sok az álszent.
De abban biztos lehetsz, hogy ha vki kuakadva fujtat egy állat megolese miatt, az soha nem fog egyetlen állatnak sem artani sehogy!
De abban igazad van, hogy van ilyen ember, aki csak ilyenkor fúj!
Szörnyû es elmebeteg egy ilyen rendezõ, aki csak egy film kedvéért életeket olt ki. Volt egy magyar is, aki (állítása szerint egy beteg ) kismacskát folytatott vízbe, hogy fel tudja venni. Remélem mar megfizetett érte, ha nem így, akkor úgy. Gyûlölöm az ilyet, ha meglatnam az utcán jonni, tuti szembe köpnem!
Vagy pl mikor vki túrázás közben megsérült, a kutyája elkergetett egy medvét, megmentve az a nyomorult életét, erre megölte a kutyáját es megette. Annyira nagy legény volt, hogy nem mert várni arra, hogy megtalálják (persze másnap megtalálták, nem a világ vegen volt) szánalmas gyáva cselekedet volt. Azt kívántam bárcsak vissza ment volna a medve miután jól lakott a saját kutyajabol aki az életét kockáztatva védte. Remélem õ is megbûnhõdött már. Az en szememben az ilyen ember nem méltó az életre.

A lényeg, hogy az ember mindig is kegyetlen es barbár volt, es az is marad! Messze felulmulva minden mas fajt ezen az elcseszett bolygón.
A film ezt mutatja be.
1/10
SzVanda 2017 ápr. 05. - 16:17:19 1/10
(83/92)
Az ember mindig is kegyetlen es arrogáns volt. Ez semmit nem változott csak azért, mert megtanultunk villával enni, es a saját kuckonkba piszkítunk. Sõt!
Nem tudtam minden nézni (tekertem) de errol a filmrol azt jutott eszembe, hogy a rendezõ egy elmebeteg f@sz!
Arabvagyok 2016 júl. 30. - 22:41:20 Előzmény nyugiss
(82/92)
Te meg egy nyugger
nyugiss 2016 júl. 30. - 09:25:08
(81/92)
te nem arab vagy, hanem egy kocsog
Arabvagyok 2016 júl. 30. - 08:42:10
(80/92)
Nem láttam a filmet, de vicces, hogy egyesek jobban kiakadnak pár egzotikus állat megölésén, mint a hullahegyeken. Mindennapi csirkehusi az asztalon, disznóvágás, nem kívánatos állatkölykök lapátra tétele, megdöglesztett háziállatok, nyúlpöri. Körülvesz minket a dolog.
Amikor a hülye csipák vinnyognak facebookon, hogy legszívesebben rituálisan levágná az állatkínzó fejét..
Én sem állnék jót magamért, ha felgyújtanák a kutyámat, de ez a képmutató mentalitás nevetséges.
5/10
idõjós1010 2015 szept. 17. - 10:04:14 5/10
(79/92)
Azért azok sem voltak sokkal barbárabb idõk szerintem, de nem ismerem az adott évhez tartozó aktuális jogszabályokat, az állatkínzásokat illetõen. Mindenesetre még a régi Bud Spencer filmekbõl is halottam már olyat, a zárókép után alánarrálva, hogy "a forgatás során egyetlen állat sem sérült meg" .
blacknet 2015 szept. 16. - 20:52:51
(78/92)
Nézd meg az évszámot, amikor készült, még nem voltak olyan erõsek az állatjogi szervezetek, szabályozások, hogy a film készítõi ne hagyják ezeket figyelmen kívül (sajnos).

wiki (eng):
"The animals killed onscreen were:

A coatimundi (mistaken as a muskrat in the film), killed with a knife.
A large turtle, decapitated and its limbs, shell, and entrails removed.
A tarantula, killed with a machete.
A snake, killed with a machete.
A squirrel monkey, decapitated with a machete.
A pig, shot in the head with a shotgun at close range."
5/10
idõjós1010 2015 szept. 16. - 01:16:43 5/10 Előzmény blacknet
(77/92)
Állatokat sem szokás filmekben mészárolni. Élõeket semmiképp, a film kedvéért. Szerintem õket törvény védi. Amúgy emberrel is életszerû volt némelyik.
blacknet 2015 szept. 03. - 13:33:54
(76/92)
A teknõsé valódi felvétel volt, az emberölés persze kamu. Kár, fordítva kellett volna.
5/10
idõjós1010 2015 szept. 02. - 12:05:32 5/10
(75/92)
Voltak benne durván életszagú jelenetek, ugyanakkor nevetségesek is. SPOILER (elképzelhetõ)
Ember, és teknõsbéka széttépése, boncolása, feldarabolása, egyaránt teljesen élthûnek tûnt (1980-ban meg pláne). Viszont józan paraszti eszû ember tudja jól, hogy soha nem csinálnának filmet, ehhez hasonló eredeti képsorokkal. Ennyire buggyant elméjû dokumentumfilmes csoport pedig nem létezik. Olyanok voltak, mint a 8-10 éves gyerekek, akit csigát boncolnak az udvaron. Viszont ami még ennél is abszurdabb, és már fokozhatatlanul ellentmondásos, és vicces volt, az az amikor már csak ketten voltak a srácok, és életüket féltve menekültek, valamint kétségbeesetten kiabáltak az õslakosok által elragadott barátnõjük után, de azért utóbb még filmre vették annak brutális halálát, méghozzá ugyanonnan, ahonnét másik társuk tetemével történtek is lencse végre lettek kapva. Amit õk csináltak (állítólag ténylegesen), az nem embertelenség volt, hanem több mint képtelenség. Én merem állítani, hogy ismert sorozatgyilkosok, akik már valóban ettek is emberhúst, még õk sem nézték volna végig társuk szétmarcangolását a bozótból, szerintem semmi pénzért.
xdm 2015 júl. 28. - 18:23:41
(74/92)
A mechanikus narancsot nézd meg, az is az emberi barbárságról szól, csak kicsit másképpen.
5/10
nikato 2015 júl. 28. - 17:15:35 5/10
(73/92)
Na ezt még mindig nem mertem megnézni. Pedig érdekelne... Azt mondták, annak ellenére, hogy ez tényleg megtörtént, a felvételek nem igaziak, csak le lettek forgatva. Vagyis nem a megölt csapat eredeti felvételei. De valahogy akkor sem visz rá a lélek, hogy megnézzem..