6/10
The Cortez 2023 ápr. 20. - 23:30:18 6/10
(26/26)
„Ha elveszted a fejedet, elsiklasz a lényeg felett. Nem haverkodhatsz az ellenséggel. Még ha fegyverszünetet kötöttünk is, nincs vérengzés, akkor is rohadt ellenségek maradunk”

Az elején elmondják, hogy elrugaszkodtak az eredeti szövegkörnyezettől, és nem életrajzi filmről van szó, tehát ez amolyan fikciós biopic. Ebből a szempontból a rendező Blondie című alkotására hasonlít, az erőszakos, kiszámíthatatlan természetű, mégis nagy kultusznak örvendő főhőse végett a Jesse James meggyilkolására hajaz, több szempontból pedig Refn Bronsonjával rokonítható.
Itt látható Eric Bana életének legnagyobb alakítása: kegyetlenül jól hozza az agresszív, primitív, gusztustalan, paranoiás sittes bűnözőt, egyben félig írástudatlan szerzőt, aki egy tényleges szarember, még akkor is, ha igazságosztónak gondolja magát. Többször lehet röhögni a káromkodós dumáin, illetve az alpári őrültségein. A többi szereplő szintén züllött, lecsúszott, kisiklott életű white trash figura, vagyis egyetlen pozitív karakter sincs a műben.
A sztori brutális jelenetekben + trágárkodásban tobzódik. A képi világ agyonszűrt, van egy érdekesen kivitelezett flashback-képsor, valamint ebben a moziban már tetten érhetőek Andrew Dominik vizuális kézjegyei.
5/10
ForgácsAntal 2021 okt. 24. - 15:51:20 5/10
(25/26)
Ezt valahogy másképpen kellett volna megcsinálni, akkor jobb film lehetett volna.
3/10
pihes 2021 jún. 14. - 07:08:17 3/10
(24/26)
A fickó módszerei a sitten kívül sem sokat finomodtak. Maga a történet is ezt tükrözi.
Sok jót nem találtam az egészbe!

3/10
Karban79 2021 márc. 06. - 19:56:36
(23/26)
Egy igazi szociopata...aki csak onnan tudja, hogy rosszat tett, hogy mit jelez neki vissza a külvilág...ő nem érzi tetteinek súlyát, nulla empátiával áll a többi emberrel szemben...egy érzelmek nélküli ösztönlény. Amennyiben így szerették volna jellemezni a "főhőst", akkor az sikerült. Talán nárcisztikus is...kellettek neki a rajongók, minden "műsor" arról szólt, hogy ő legyen a középpontban.
10/10
Sátánistapistaapápista 2018 szept. 16. - 13:59:16 10/10
(22/26)
OFFTPIC - azaz,senkit sem érdekel téma:

Nagyon derék dolog tőled,hogy nem írtál ellenkező előjelű véleményt,hiszen akkor lehet,hogy lesüllyedtél volna az én alacsony szintemre,így viszont maradtál egy magasrendű liberális,elfogadó,pacifista,humanitárius,altruista,filantróp csodalény! Bárcsak mindenki ilyen lenne a világon,akkor lehet megoldódna minden probléma a földbolygón és az emberek bőrszinre és vallási hovatartozásra és nemre és igenre és mindenféle differenciára való tekintet nélkül mosolyogva ünnepelhetnék a megvalósult álmot és kéz a kézben boldogan táncolhatnának az egyenlítőtől az északi sarkig!
Kár,hogy nem így van és még vannak ilyen antiszociális és csúnya rossz emberek,mint én,akik nem utánozzák,hovatovább majmolják Nagy László,általam messzemenően tisztelt költőóriást! Hiszen akkor ugyan nem káromkodnék,de erősen sok szeszesitalt kellene elfogyasztanom napi rendszersséggel és ahhoz kb két doboz gyengéd mezítlábast elpattintanom,amiket sajna úúútálok! Mindazonáltal igyekszek javítani saját magam belső értékeire alapozott és más által meg-nem határozott személyiségemen és sokkal mediocore-abbra és mainstream friendly-bbre roncsolnom és akkor majd esetleg talán elképzelhetően a reménykedés és megalázkodás alázatától remegve megfelelhetek az általad felállított írtózatosan magas elvárásoknak! ÁMEN!
Nótárius 2018 aug. 22. - 12:00:17 Előzmény Sátánistapistaapápista
(21/26)
"Ez a film sajna" csak azoknak való -nyitással én is könnyedén tudnék írni egy ellentétes előjelű, megbélyegző kategorizálást; de (miért is tenném?) nem teszem. Inkább, bár nem mindenben értek egyet veled, de tiszteletben tartom a véleményedet. Sőt, megköszönöm, hogy inspirálva felkeltetted bennem az érdeklődést e film iránt! Mindazonáltal az "érvelést", jellemzően gyengíti ismeretlenek (ratyi, nem érti, stb.) csoportkénti leminősítése. Szerintem is vannak olyan dolgok, amikben nem kell ahhoz megmártóznunk, hogy tudjuk: visszataszítóak. Ám a valóság részeként, jelenségként, kellő távolságtartással (!), ezek is figyelemre méltóak lehetnek. Véleményem szerint, van sorolhatóan számos hibája, elnagyoltsága, de összességében mégis érdemes volt megnéznem ezt a tőlem oly távoli világot bemutató, erős hatású filmet!

OFF
Előfordul ugyan Nagy László ("S dúlt hiteknek kicsoda állít") "káromkodásból katedrálist" vers-sorának öncélú felhasználása az alpári beszéd kimosdatására, de a költő és a vers ismeretében egyértelmű, hogy ennek sem itt, sem máshol nincs helye! Egykori magyartanárom személyes ismerőse volt Nagy Lászlónak, és az ő elmondása szerint: mi sem állt a költőtől távolabb, mint a durva beszéd. Ezenkívül "Nagy László verseiben és naplójegyzeteiben szinte egyáltalán nem fordul elő a káromkodás hétköznapi, trágár formája..." ; ebben a fimben viszont, (helyénvalóan) csak ez.
10/10
Sátánistapistaapápista 2018 aug. 16. - 23:27:31 10/10
(20/26)
Ez a film sajna' nem való ratyiknak,meg széplelkeknek,mert azok csak hisztizni fognak,hogy kérem vissza,meg többet vártam vagy hogy primitív mongolidióta. Hát nem az! Az a helyzet,hogy igaz ugyan,hogy öreg Chopper koma kinyírt 19 (semmirekellő,értéktelen,sőt kártékony) alakot,de valójában Ő itt az áldozat,Ő itt a szenvedő,sőt,továbbmegyek,Ő igazából ártatlan,akár egy ma született bárány! Aki ezt nem látja vagy nem érti,az tényleg nem lát a képkockák avagy a sorok mögé. Ez egy vadállat,öntörvényű,antiszociális kretén,aki még a saját szabályait sem igazán érti,épp ezért még azokat is megszegi és csak fájdalom és szenvedés jár a nyomában. Ez azonban semmit nem változtat az előbb mondottakon. Középszerű,kispolgári milliőben élő emberek persze megbotránkoznak rajta és eltakarítanák ezt a szemetet,bezárnák,kiirtanák,máglyán elégetnék,négybe vágatnák,de csopi sajnos - avagy hálaIsten - előmászik mindenhonnan és épít nékünk káromkodásból katedrálist,nem mindenki legnagyobb örömére. Alap,hogy 10/10.
10/10
ilyés 2016 júl. 25. - 16:39:20 10/10 Előzmény Rahar
(19/26)
Nos, elég rég láttam már ezt a filmet, de még most is sok szövegre emlékszem belõle, mint pl: "vágd már le bas*d meg, ne nyiszatold" "nézd meg mit tettél?! anyád is tiszta ideg!".
Ez egy elmebeteg emberrõl szól, annak életét muttatja be, és hogy mekkora "hõs" Ausztráliában, egy híresség.

Mindenben igazad van Rahar! ;)

DE, ez a film akkor is zseniális, 10/10, tökmindegy mennyire egy elmebeteg ez a Mark Brandon Read, ez egy film, ráadásul Eric Bana kiváló alakításával! Ez az ember számomra A Színész, mert tökéletesen elhittem róla, hogy õ Chopper! Nagyon jót alakít benne!
Én imádom a filmeket: az elgondolkodtató filmeket, az õrültekrõl szoló filmeket, az esetleg igaz történetes filmeket, a jó történetvezetésû filmeket, a nem hétköznapi párbészedekben bõvelkedõ filmeket, az olyan filmeket amit nem elég egyszer megnézni mert másodjára több mindenre ráébredsz!
Ezt a filmet elõször 13-14évesen láthattam, most 26vagyok, nem lettem se gyilkos, se bûnözõ, se elmebeteg, se mocskos szájú, felnõttem sikeresen! Akinek ez a példaképe, ez az ember, az egy igazi nyomorult, ez a Mark egy fa**, de Eric Bana játéka miatt szerethetõ ez a film, és a morbid humor miatt, ami az egész film alatt jelen van! 10/10!!!

(Rahar, ezeket neked ajánlom: Isten Városa, Betépve, Nagymenõk, Füstölgõ Ászok, Amerikai Szépség)
1/10
offtopic
Rahar 2013 dec. 16. - 22:15:41 1/10 Előzmény ilyés
(18/26)
"Azért tegyük hozzá, ehhez a filmhez ész kell, ezt vagy érti az ember vagy nem."
Egy pszichopata, nem normális ember életének egy részét mutatják be, ennek megértéséhez ész kell? Legfeljebb empátia és tolerancia. A borderline személyiségzavar összes tünetét prezentáló ember megértéséhez nehogy már ész kelljen. Egy gépezet megértéséhez ahhoz igen, de egy logikátlan, értelmetlen lény megértéséhez nem.
Az ilyen jellegû hozzáírások jelzik, hogy valaki annyira kevés toleranciával rendelkezik, hogy nem tudja elfogadni, hogy a neki nagyon tetszõ alkotás másnak egyáltalán nem jön be. Viszont van annyira intelligens, hogy ezt kevésbé bántóan fogalmazza meg. Csak mert általában ilyenkor ilyeneket írnak, hogy te annyira hülye vagy, hogy nem érted meg ezt az egyszerû, szerényen is az univerzum legjobb alkotásának értékelt filmet.
Valóban nem figyeltem az alkotás megtekintése közben, mert több dolgot nem vettem észre, ám attól még nem fog tetszeni és azon a tényen sem változtat, hogy egy indulatkezelési problémákkal küszködõ elmebeteg, rendívül agresszív, igen primitív személy került bemutatásra a filmben. Ha valakinek ez tetszik vagy netán ez a példaképe azaz õ dolga, problémája.
8/10
ReignMan 2013 márc. 02. - 09:25:08 8/10 Előzmény davidamarushakur
(17/26)
Én mondanám, hogy a film brutálisan jó, de Bana játéka nekem nagyon tetszett, fõleg, hogy az elsõ filmje. Én a filmbõl a történetet hiányoltam, csak 4-5 lazán összekapcsolt kis történet egy beteg pszichopata életébõl, de nincs eleje, vagy vége, inkább a személyiségének megismerésében segít. Nekem tetszett, jól ábrázol egy nagydumás, hazudozós, lelkileg labilis bûnözõt a film.
Csonger 2013 febr. 07. - 12:18:03
(16/26)
Azt hittem, ez a film bemutat egy önjelölt igazságosztót, aki kegyetlenül gyilkolássza a maffiózókat, ami miatt ugyan börtönbe kerül, de a közvélemény mégis rajong érte.

Ehelyett a film egy szélsõségesen labilis bûnözõrõl szól, aki egyik pillanatban ölni tudna az agressziótól, a következõben meg bocsánatért esedezik.

Szóval nekem csalódás volt ez a film, nem erre számítottam.
10/10
davidamarushakur 2011 dec. 09. - 21:22:18 10/10
(15/26)
Brutál jó film!!! 10/10
Okos Tóni 2011 nov. 15. - 12:21:21
(14/26)
Rákerestem a neten Chopper Read-re, vannak interjúk jútúbon a valódi Chopper Read-del. Kb. beszarás, hogy milyen jól megfilmesítették az illetõt.
Okos Tóni 2011 nov. 04. - 23:56:16
(13/26)
Nagyon nagy alakítás!


Eccerû hülyegyerekek ne nézzék meg, mert nem fogják érteni!


És az összes szereplõ kiváló, sehol egy megjátszott pillanat. Ha a "nagy" Tarantino rendezte volna, ez lenne a Pulp Fiction 2.
10/10
qafgaz 2011 febr. 03. - 14:03:31 10/10
(12/26)
Egy nagyon jó kis film nekem tetszett. Érdemes megnézni.
10/10
ariskerase 2011 jan. 31. - 16:39:32 10/10
(11/26)
Egy nagyon jó és elgondolkodtató film. Én már többször megnéztem. Nálam 10/10 az alkotás.
8/10
hcsaby007 2011 jan. 31. - 00:52:04 8/10
(10/26)
Eric Bana 10/10 ! A film is tetszett, 10/8.
10/10
einstein5 2010 szept. 23. - 02:08:07 10/10 Előzmény ilyés
(9/26)
Kibaszott jó film. A csávo pont olyan mint én hehehe
10/10
ilyés 2010 ápr. 23. - 22:35:56 10/10
(8/26)
Azért tegyük hozzá, ehhez a filmhez ész kell, ezt vagy érti az ember vagy nem. Amúgy helytelen az állításod, mert ha figyeltél volna, azért ült mivel a spanját akarta kiszabadítani, úgy hogy annak a bírójára támadt. Továbbá mikor kiszabadult, tájékoztattak az évrõl is a kép alsó sarkán, és akkor szabadult természetesen, mikor lejárt a büntetése a spanja megszöktetése miatt. Aztán börtönbe, azért került megint, mert 1 gyilkosságot rátudtak bizonyítani a sokkból, de még annál az 1-nél is önvédelem címszóval enyhített büntetést kapott! Szal ne mondja senki, hogy rossz, mert aki mondja annak azért nem tetszett, mivel nem tudta felfogni és megérteni a lényeget! A szövegek odabasznak!:D 10/10
1/10
Rahar 2009 dec. 25. - 18:39:33 1/10
(7/26)
Nekem egyáltalán nem tetszik a film, értelmetlen történet, nagyon rossz cselekményvezetés, közepes képi megvalósítás és jó színészi munka jellemzi. In medias res kezdés a börtönben, egyszer csak már szabad, nem jelzik, hogy hol miért és mennyit ült, a rendõrök szervezték be vagy õ ajánlkozott, stb. A fõszereplõ engem kifejezetten idegesített, egy pszichopata, üldözési mániában szenvedõ, nagyon, nagyon, de nagyon primitív ember. Annyi sötét ember jár az utcán, ha nem muszáj legalább a monitoron és/vagy tévében ne lássak ilyent mongol idiótákat, kivéve Forrest Gump :)