Téma: Csernobil

6/10
blaze86 2019 júl. 10. - 00:06:04 6/10
(202/262)
Ma már mindenből kötelező (mini)sorozatot készíteni, mégis, jó szerkesztéssel egy tuti 2-2,5 órás film lehetett volna ebből. E helyett az első két rész után talán az utolsó nézhető, a 3-4. rész nekem abszolút rétestészta-szenvedés volt... De a muszáj az muszáj, ugye.

Ismét egy olyan történettel állunk szemben, ami egy angolnak/amerikainak talán érdekesebb, lehengerlőbb, mint itt, nekünk, Keleten (ha jobban teszik, félperiférián). Igen, errefelé így mennek a dolgok: "elkúrtuk", és elk.ják minden nap, de ez nem derülhet ki, és úgy nem mellékesen kis hazánkban a Ma embere is ugyanúgy félti manapság az állását, mint anno az átkosban... Egy nyugatinak továbbá nem nehéz az áthallás a mai vezetők hozzáállására, ld. Trump VS klímaváltozás.

Na de visszatérve a filmhez - a zene nekem, bár tényleg baromira nyomasztó a sok nyekergés, egy idő után idegesítő volt, néha egy-egy vonóst elbírt volna. Ami fontosabb, a forgatókönyv/rendezés nekem egy jó közepes: voltak részek, szövegek, jelenetek, amik már-már pongyolán voltak a vászonra víve, míg más részek igen erősre sikerültek.

A főszereplő férfiakkal nagyon meg voltam elégedve, azonban Ludmilla karaktere minden szempontból kilógott: valahogy végig látszott rajta "forgatókönyvileg", hogy egy kitalált karakter, ennél jobban ezt nem tudom megfogalmazni - erre pedig rájött egy jó adag tudálékosság, ami valami depressziós Mary Poppins-szá varázsolta a hölgyet, a magyar szinkronnal helyenként erős Etus (Szomszédok) átérzéssel... úgy anblokk idegesítő lett szegény.

Amit kiemelnék, az a díszlet/jelmez, a hangulat, és a pontosságra törekvés, ez mind ötös!
10/10
elemes 2019 júl. 07. - 00:05:22 10/10 Előzmény Blindmouse
(201/262)
másodpercekkel, talán....
Blindmouse 2019 júl. 05. - 13:32:59 Előzmény elemes
(200/262)
Semmi szerintem, csak egy picit később lett volna a "hopika"..
10/10
elemes 2019 júl. 05. - 13:02:53 10/10 Előzmény Blindmouse
(199/262)
de mi fogta volna meg a reaktormegfutást?
az összes szabályozórúd teljesen kint volt.
Blindmouse 2019 júl. 05. - 02:06:34
(198/262)
SCRAM nélkül nyertek volna úgy 10-40 másodpercet kb, meg talán egy picivel kisebb lett volna a mechanikai rombolás a felpöckölt 1200-3000 tonnás fedél által. .. SZERINTEM.
10/10
elemes 2019 júl. 05. - 00:32:15 10/10 Előzmény m.kaladze
(197/262)
hát nemtom a robbanást megakadályoza volna-e akár az is ha nincsen grafit a szabályozórudak elején, a reaktor addigra már megszaladt, a víz elforrt, a xenont "elégette" a neutronfluxus. a szabályozórudak fél.perc alatt mennek végig, a robbanás nagyon hamar történt.
9/10
Lámai Dala 2019 júl. 04. - 20:37:32 9/10
(196/262)
Virág elvtársat tudom idézni a Tanú című filmből:
Nem nyitok vitát!
Egyébként mind a ketten ugyanarról beszélünk. Az AZ-5 gomb, ami az azonnali vészleállítást szolgálta volna alapból, éppen ellenkező hatást váltott ki a reaktorban.
Egyébként láttam a sorozatot mivel egy cseh mókus felrakta minden kedden az aktuális részt. (Az Isten áldja meg érte.)
Nem érzed ezt a meggyes sopronis ízt a szádban?
Báj, báj.
Ui. A sorozat sikerét sztem az adja, hogy a katasztrófa emberi oldalára mentek rá, mivel emberi tévedés okozta a balesetet, igaz rendkívűl összetett tévedések sorozata.
m.kaladze 2019 júl. 04. - 19:32:42 Előzmény Lámai Dala
(195/262)
Nem vitázni akarok veled, ami a AZ-5 gomb ha megnézed a sorozat 5. részét akkor Legaszov elmagyarázza hogy AZ gomb a reaktor leálítására szolgált, de amikor megnyomták a robbanást még jobban elősegítette, és azt is mondják hogy Gyatlov hibája volt, viszont amiért Legaszovot is megfigyelte a KGB az öngyilkoságáig azért is volt mert kimente jelenteni hogy az atomerőmű tervezési hibából IS nem működött úgy ahogy kellett volna. Ez nem von persze semmit len Gyatlov felelőségéből. Ne vedd makacskodásnak amit írok, én baráti beszélgetésnek tartom. Maradok tisztelettel :-)))
Blindmouse 2019 júl. 04. - 14:56:02 Előzmény Lámai Dala
(194/262)
Abban az 580-ban bennevan már a régebbi 200 REM begyűjtése is a korábbi tengeralattjárós nukleáris eseményből.
9/10
Lámai Dala 2019 júl. 04. - 08:03:22 9/10 Előzmény m.kaladze
(193/262)
Az egész katasztrófában Djatlov a kulcsfigura és a legfontosabb mondata a videóban az, amikor arról beszél, hogy paradox módon az AZ-5 gomb megnyomása idézte elő a 4-es blokk robbanását.
A robbanás a teszt következménye volt mindenképpen, mert a teszt miatt hozták instabil helyzetbe a reaktort. Észlelték az operátorok hogy baj van, de már késő volt.
A felvétel Djatlov 95-ös halála előtt kb. 1-2 évvel készülhetett. 10 év börtönt kapott, amiből 5 évet töltött munkatáborban Szibériában. Az egészségi állapotának a fokozatos romlása miatt szabadult korábban. 580 remes dózist kapott a balesetben, a csoda az volt hogy nem halt meg 3 héten belül.
A halálos dózis 600 rem körül van. A szememben egy szar ember volt, aki soha nem ismerte el a saját felelősségét a balesetben.
Robert Oppenheimert élete végéig bűntudat gyötörte amiatt, hogy nem lett volna szabad megépíteni a bombát, pláne nem bevetni.
m.kaladze 2019 júl. 03. - 17:36:22 Előzmény Lámai Dala
(192/262)
Perszehogy tehetett, viszont részben hiszek is neki egy dologban ami a sorozatban is benne volt, mégpedig eleve rosszul volt az egész erőmű építve (a tervezők közül nem hogy nem vontak felelősségre senkit, de még csak ki sem halgatták őket - persze akkor be kellett volna vallani hogy a Szovjetunió hibája is ami akkor nem volt lehetséges). A másik dolog amiben talán hazudik, tálan nem..ebből kifolyólag hogy a robbanás nem a teszt következménye akármikor megtörténhetett volna, de mégiscsak ő volt ott és akármennyire is próbálja tisztára mosni magát nem fog menni, viszont a kollégáit sem hibáztatta. Lehet neki is van valami igaza, de persze ő is felelős volt, szóval az igazság a kettő közt van, vagy ahogy mondják semmi sem csak fekete és fehér de van szürke is.
9/10
Lámai Dala 2019 júl. 03. - 07:45:22 9/10
(191/262)
2 dolog jutott eszembe a videóról. Az első, hogy ezt minek néztem meg, mert eddig is hánytam ettől az embertől. A másik egy Billy Bob Thorton film aminek a címe, Az ember aki ott sem volt.
Rommá hazudta magát Djatlov elvtárs Az igazság Csernobilról videóban. Talán 3-szor mondott igazat a 61 perc alatt, az egész önmaga mosdatása, tisztára mosása volt.
Ő tényleg nem tehetett semmiről sem, az egész katasztrófát a pripjatyi erdő mókusai okozták.
m.kaladze 2019 júl. 02. - 05:40:57
(190/262)
Az igazi Gyatlov azért más mint a sorozatban volt
https://youtu.be/lCRtqiSSRcc
m.kaladze 2019 júl. 02. - 04:22:17
(189/262)
Nos a minisorozat szubjektív szemmel nálam 9/10 mégis meghajolok úgymond a nép akarata előtt és 10/10 adok rá. Valahol egy korrábbi fórumon olvastam hogy nem magát a tragédiát kell értékelni és szomorkodni, hanem a sorozatot, bár annyira jól lett megcsinálva hogy az egyik nem zárja ki a másikat. Előtte megnéztem sok dokumentumfilmet a témáról és olvastam is róla. Nagyon tetszett a sztori, hogy mindent úgy csináltak hogy hitelesnek tűnjön. Hogy mit kifogásoltam egy picit talán egy két hatásvadász apróságot ami eltért a valóságtól pld.
SPOILER:
Amikor lezuhan a helikopter, nos valójában tényleg lezuhant egy helikopter de nem áprilisban a sugárzástól, hanem októberben amikor belekeveredett egy magasfeszütségű kábelba. Amikor meztelen mutatták a bányászokat, holott a valóságban az ingüket vették csak le. Gyatlov nem volt annyira kemény a későbbiekben (lehet a teszt alatt, de inkább csak amolyan balek. És Scšerbina és Legaszov bár valóban sokat tettek, őket emeli ki legjobban a sorozat de akkora beleszólásuk nem volt a dolgokba hogy ketten döntsenek csak.
SPOILER VÉGE
Ezekkel az úgymond apró hibákkal is nagyon jó sorozat készült, tényleg visszaadja a hangulatot is és a maga módján durva is de valóságszerű. Így megadom a 10 pontot amit megérdemel. P.S. ako a sorozatnak is utánna akar olvasni és mégjobban belelátni a dolgokba olvassa el itt
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Csernobil_(minisorozat)
10/10
elemes 2019 jún. 30. - 07:27:42 10/10
(188/262)
azt nem tudom, a pedáns németeknél a kilőtt vaddisznókat mindig bevizsgálják ¹³⁷Cs tartalomra és ha meghaladja a határértéket, nem szabad megenni, a szövetségi állam megveszi a disznót, és erre még mindig elköltenek évente többtízmillió forintnyi pénzt.
10/10
elemes 2019 jún. 30. - 07:23:07 10/10 Előzmény Mumtaz
(187/262)
bámulatos :)

van egy valamelyest aspergeres haverom, nagyon sokat fejlődött az elmúlt 10-15 évben, de vicces, hogy amikor munkahelyen a menzán kezünkben a tálcával keresünk egy asztalt az ablak közelében, ő közben a lábával megigazítja az üres székeket, mondván "annak nem úgy kell állnia"
Blindmouse 2019 jún. 29. - 10:40:49 Előzmény Mumtaz
(186/262)
a 130-asnak vízszintesen lukazott rácsa volt. variáltak rajta az évek alatt (abból ismerni fel hogy a régebbinek a fényszóró van felül az index alul), a 131-nek volt függőlegesen rácsozott orra.
Mumtaz 2019 jún. 29. - 08:34:30 Előzmény Molnár Csaba
(185/262)
Azért a korhűségben az igazi kék ZIL-eknek a fehér hűtőrácsát legalább lefesthették volna. Bár a réginek is fehér volt, viszont akkor még a függőlegesen bordázott hűtőrács nem volt.
Annyi ZIL-t láttam a '80-as években, hogy ez nekem azonnal szemet szúrt. Nemtom, miért. :D
10/10
elemes 2019 jún. 27. - 14:20:58 10/10 Előzmény Molnár Csaba
(184/262)
én is nagyra értékeltem, hogy rengeteg apró részletben törekedtek a 80-as évek szovjet légkörének megteremtésére.
filoszemitabéluska 2019 jún. 27. - 12:58:16 Előzmény Molnár Csaba
(183/262)
Fontos elvtárs egyik cigiről gyújtott a másikra és 20 kávét ivott egy nap.