pneklara 2012 máj. 20. - 07:17:10
(1122/1522)
A Csillag Születik nekem jobban tetszik, mint a Mega. Emberbarátibb, nem akarják elhitetni, hogy hû, meg ha, micsoda produkció vagyunk mi.
A két mûsorvezetõ is megnyerõbb. Szerintem folyik a két hölgy között az iszapbirkózás rendesen, amiben Nórika érzi rosszabbul magát, s Lilu kezdi átvenni a magabiztos irányítást. Nórika rendre bakizott tegnap, ami lehet annak a jele, hogy nem tud koncentrálni teljesen a feladatára. Nem is jó koncepció nõ mellé nõt rakni, aki elõtte egyedül, pasival már sikeres volt. Nekem tetszett Lilu frizurája: lágyabbá, babásabbá tette az amúgy szigorú, nem nõies arcát.
A zsûri most a "Dicsérni minden áron" cédulát húzta, mint ha nem is azt a mûsort néztük volna, de kell az önigazolás a vége felé, hogy ugye jó alanyokat válogattunk össze?
Azt hiszem Plazmáért senki nem morzsol könnyeket. Nagyképû lett, szegény magyar nyelvet úgy töri kerékbe, hogy szinte csikorog, azért nem csak a sorok végének rímelése fontos a versalkotásnál, a sor közepén a ritmus és a szavak hangsúlyai köszönõ viszonyban sincsenek egymással, ezért sokszor érthetetlen hablaty az egész.
Mikor Dzsenni kezdte énekelni az Adj már! dalt líraian, leöntve juharsziruppal - elképedtem. Lehet egy dalt így átértelmezni? A végére megjött az erõ, volt áhított "építkezés" Szegény lány olyan, mint a gyurma, mindenki formálni akarja minden irányban.Puzsér jól mondta: holnap már más áll itt, ugyanilyen jó hanggal...Kicsit úgy érzem, Dzsenniben meg sok az alázat,ugyanakkor a nyerni akarás. Talán egyensúlyba kerül, s nem kallódik el.
A táncosokra most koncentráltam elõször - nagy dolgot vittek véghez:remek zenét találtak, annak minden lehetõségére frappáns mozdulatokat terveztek. Nagyszerû az összhang, jó a kosztüm, a technikai lehetõség kihasználása. Csodálkoznék, ha nyernének, bár 7 ember szavazói verhetnék a szólók rajongó táborát sms -el.
Nekem kifejezetten tetszik, hogy a gitáros gyerek a népdalt "újra gombolja" Sokkal nagyobb kincs az, hogy gyûjteményekben árválkodjanak. Kodály szerint az ékszert viselni kell, a népdalt meg énekelni.S ha kicsit XXI. századira "modernizálva" - akkor úgy. Talán ennek hatására az autentikus elõadásra is sor kerül majd.
Én Mészáros Jánosról kezdetben azt hittem,hogy valóban a kukoricaföldrõl jött énekelni, aztán lassan kiderül, hogy diplomás ember. Ez nem von le semmit abból, hogy csoda van a torkában, lelkében, fejében. A közös produkcióban is tetszett, amikor kicsit lazán elengedte magát.
A Mega produkcióról tized ennyit nem tudtam volna termelni, mert az elsõ reklám alatt véglegesen elkapcsolok. Talán a két mûsorvezetõ miatt, akiket szómennyiség/perc alapon fizetnek, és ez olyan idegesítõ, meg a zsûri is következetlen véleményeivel.
A produkciók versenyét nálam a Csillag nyerte.
Kattrin 2012 máj. 20. - 06:03:08
(1121/1522)
Meg kell mondjam, csak a Puzsér-show miatt nézem a mûsort. Visszatért a fekete Puzsér, de azért dicsért is sokat.

Szerintem ki van adva a zsûrinek, hogy az elsõ mûsoroknál szigorúak legyenek, utána közepesen szigorúak, a finisben pedig egyre rajongóbbak. Mert pl. Dzsennifer számomra ugyanolyan volt minden produkciójában, nem látom a különbséget vagy fejlõdést, szintúgy János Elek, stb.

Örülök, hogy "Pláza" esett ki, igencsak itt volt az ideje. A tegnapi mûsorban még a szokottnál is nagyobb volt az arca. "Izék", elég ha csak ennyit mondok.

Nóri és Lilu ismét csinik voltak, Lilu frizuráját kicsit elrontották, ez nem állt jól neki. Továbbra is érezhetõ a feszültség a két mûsorvezetõ között.

Pokorny Lia továbbra is biodíszlet az arcára száradt mosollyal.

Marci és a QXXL valamennyire tetszik, Dzsennike és Elek bátyó kuka.

Nemrég volt a Morning Show-ban Puzsér vendégként, és az egyik hallgató megírta, hogy látta Puzsért hajnali négykor egy köztéri padon egy nõvel, illetve Puzsér további megjegyzéseibõl is azt szûrtem le, hogy azért rendesen kihasználgatja a hirtelen jött népszerûségét csajozási fronton.
olahmiki1959 2012 máj. 20. - 03:35:04
(1120/1522)
Ne haragudj, de - szerintem - most nincs igazad, ami Jennifert és a heavy metál dal választását illeti. Ezeknél a versenyzõknél állandóan azt kívánja a zsûri, hogy újuljanak meg, minden héten azon kell törniük a fejüket, hogy legközelebb vajon mi az istent csináljanak ahhoz, hogy a zsûri meg legyen elégedve.
A heavy metal zenét én sem kedvelem túlzottan, de Jennifer pontosan azzal bizonyította a sokoldalúságát, hogy ma egy ilyen dalt választott. És miután eddig énekelt már Summertime-ot, baromi jól, Janis Joplint, elég jól, Barbra Streisandot, nagyon jól, most ezt is bemutatta. Ezt a számot pontosan így, ilyen tiszta hanggal, ilyen hangerõvel, keményen kellett elénekelni, Jennifernek az összes eddigi adást tekintve az egyik legjobb énekesi teljesítménye volt.
Az "Add már uram, az esõt!" nekem sem tetszett, amint azt lejjebb meg is írtam, és hogy ne a levegõbe beszéljünk, felhajtottam az eredeti Kovács Kati számot, és belinkeltem ide.
http://www.youtube.com/watch?v=c_7w1lRq3dU&feature=related
Ebbõl kiderül,hogy lehet Palya Bea egy nagyon kedves, nagyon jó énekesnõ, lehet Szirota Jennifer nagyon tehetséges, de Kovács Katinak egy darabig még a nyomába sem jöhetnek, és akkor még nagyon udvariasan fogalmaztam. Kovács Kati mindkettõjüket fél kézzel énekelné le a színpadról.
olahmiki1959 2012 máj. 20. - 03:09:05
(1119/1522)
Én szeretem Bergman filmjeit. Mármint az Ingrid Bergmanét. Az Ingmarét nem annyira. Elismerem a nagyságát, de igazából nem kedvelem.
Ezüstliliom 2012 máj. 20. - 02:28:23
(1118/1522)
Greg! Te most berágtál rám?:D
Bocs, hogy nem használtam pontosan a matematika szakzsargonját! Tehettem volna, de hagyjuk, legyél Te az ész, aki megmondja.:) A lényegen nem változtat.

"Csakhogy az itt a gond, hogy 1) a zsûritagok nem következetesek, 2) az itéleteik egymástól nem függetlenek, 3) a pénzfeldobás (mûsorszám) eredménye szintén nem "független esemény", és végül de nem utolsó sorban 4) ez nem kétszereplõs játék, sõt 5) nem is csak kétféle kimenetele lehet.
...Mindezek alapján valószínûségi alapon semmit nem tudunk mondani az itéletek igazságáról - épp úgy, mint a macskák lábainak számáról."

Pont Te írtad, hogy a nõi zsûritagok mindig dícsérnek, tehát következetesek. Puzsérról meg én mondom, hogy kevés kivétellel szid. Na bumm! Ez már megint nem elég jó a valószínûségszámításhoz, mert van, hogy dícsér.:D És bizony, ha nem vagyunk szõrszálhasogatók, csak két kimenetele lehet a mûsorszámnak: jó vagy rossz. A mûsorszám nem független esemény? Na és? Legyél már kicsit lazább! Szerintem értetted Te így is, amit mondani akartam, csak szerettél volna belémkötni. Hát váljék egészségedre!:)

Ja! És Bergman filmjeit sem szeretem. Most aztán lehet még ezért is utálni.;)
2/10
greghouse 2012 máj. 20. - 01:57:41 2/10
(1117/1522)
...még annyit, hogy nem tudom, mennyire vagy járatos a felsõbb matematikában, de majdnem közelíted a D'Alembert szisztémát, amit a kaszinókban tiltanak. Ugyanis létezik biztos nyerési mód. Két probléma van vele. 1) hogy eszméletlen nagy kezdõtõke kell hozzá, rengeteg idõ/próbálkozás, és a nyeremény ezekhez képest minimális. 2), hogy a kaszinótulajdonosok sem hülyék, és fenntartják maguknak a jogot, hogy bárkit kizárhassanak a játékból. Õk is ismerik a D'Alembert (egy matematikus volt, amint talán kiderült) módszert, még ha nem is tudják a nevét, és figyelnek és kiraknak. Ennél egyszerûbb dolgot (black jacknél a lapok számolása) is tiltanak, pedig az nem könnyû, és számoljanak mások is. Ráadásul, a lap számolással csak a nyerés VALÓSZÍNÛSÉGÉT növeled a blackjacknél, míg a D'Alembert módszer a rulettre ad biztos nyerési esélyt, feltéve, hogy a rendelkezésedre álló pénz és idõ tetszõlegesen közelíti a végtelent.
..gyakorlatban egyszerûen kidobnak fél órán belül.
Oké.
Legyen két zsûritag, az egyik mindig azt mondja "fej", a másik mindig azt, hogy "írás", mielõtt feldobnak egy pénzt. Aztán lesz valami. az egyiknek igaza lesz.
Ha elég nagy számú kisérletet végzünk, a jóslatuk igazság-függvénye határértékben tart a 0,5-höz, tehát nyilván bele fognak találni.
Csakhogy az itt a gond, hogy 1) a zsûritagok nem következetesek, 2) az itéleteik egymástól nem függetlenek, 3) a pénzfeldobás (mûsorszám) eredménye szintén nem "független esemény", és végül de nem utolsó sorban 4) ez nem kétszereplõs játék, sõt 5) nem is csak kétféle kimenetele lehet.
...Mindezek alapján valószínûségi alapon semmit nem tudunk mondani az itéletek igazságáról - épp úgy, mint a macskák lábainak számáról.
...megyek aludni, álmomban két macska leszek (Fej és Írás) és játszom egymással.
2/10
greghouse 2012 máj. 20. - 01:35:33 2/10
(1116/1522)
Tényleg bele akarsz menni a valószínûségszámításba? "Esély" nevû változó nem létezik. Legfeljebb valószínûség, de csak nagy számok és alapfeltételek esetén. Annak a valószínûsége, hogy reggel hattól minden macskának hat lába lesz, matematikailag pont annyi, mint annak, hogy nem lesz minden macskának hat lába. Akármilyen furcsa.
...Nem én kezdtem el a "valószínûségszámítás elvei"-t....amire te gondolsz az talán a nagy számok törvénye, de az ide nem érvényes. Folytassuk, vagy mégis inkább a fociról beszéljünk? netán arról, hogy Mozartról sem állítottam hogy nem szép, hanem hogy mivel lehet MEGFOGNI az operát szeretõket. Szerintem az olasz opera dallamosabb. Azért egy Don Giovanni talán nem annyira. És ez nem értékmérõ.
...az olvasásról mondta valaki, hogy bármit olvas a gyerek, jobb, mintha semmit nem olvasna. Ezért ha a Gyûrûk urát hajlandó elolvasni, a Kõszívû ember fiait nem, akkor adjuk a kezébe a gyûrûk urát, és elõször szeresse meg az olvasást magát. Sõt, adjuk a kezébe a Winnetout vagy Rejtõ Jenõt.
...vagy kedvencem, ha a filmet akarod megszerettetni, nem Bergmannal fogod kezdeni, pedig gyönyörû filmjei is vannak.
Hadd ne soroljam tovább. (És a "valószínûségszámítás elveit" inkább tényleg hagyjuk).
Ezüstliliom 2012 máj. 20. - 01:26:38
(1115/1522)
Mondjuk adott egy zsûritag, aki csak dícsér és adott egy másik, aki csak szid. A valószínûségszámítás elvei szerintem mindkettõnek megvan az esélye, hogy olykor beletrafáljon.:) Úgy értem, nem csak annak, aki szid.
Ezüstliliom 2012 máj. 20. - 01:22:34
(1114/1522)
Gigi nem az, de szerintem eddig Jennifer bizonyította, hogy sokféle stílust tud jól énekelni.
Ezüstliliom 2012 máj. 20. - 01:20:06
(1113/1522)
Én sem úgy értettem, hogy Mozart jobb. Te azt írtad: "...az olasz operák (de még Mozart is talán) teli vannak gyönyörû dalokkal, érzelmekkel." Erre írtam, hogy nem talán. Az õ operái is tele vannak gyönyörû, érzelmekkel teli dalokkal. Szerintem.
2/10
greghouse 2012 máj. 20. - 01:19:29 2/10
(1112/1522)
Elfogulatlan zsûritag pediglen nincs. Lehet, hogy van, de nem ebben az univerzumban. Ez nem matematika, négy ember négy ízlés, négy tapasztalat, négy nézõpont. Remélem, nem gondolod, hogy azért vannak ott, mert "objektívek". Persze, törekedni kell rá, de olyan nem létezik. Egy tízezer tagú zsûri sem "objektív" lenne, hanem közelítene a statisztikai átlaghoz. Akkor mit vársz egy embertõl? A stílusa? Olyan. Ez kellett a csatornának. Nekem meg a Pokorny meg a Hernádi stílusa nem tetszik. Valamint nem szeretem a paradicsomlevest sem. Na és?
Ezüstliliom 2012 máj. 20. - 01:14:16
(1111/1522)
Nem szoktam célozgatni. Ha Rád gondoltam volna, akkor Neked írtam volna. Úgy emlékszem, többen is írták, hogy csak kiabál, erre reagáltam.
2/10
Semprini 2012 máj. 20. - 00:53:26 2/10
(1110/1522)
Jóval többször van igaza, mint ahányszor nem, de tény h vannak túlkapásai, a modora és a stílusa meg néha egészen tenyérbemászó tud lenni. Az se tetszik, hogy a Quantummal láthatóan elfogult. Marcit is többnyire túldicséri, de Mészárossal vagy plazmával kapcsolatban ma teljesen igaza volt.
dantonb 2012 máj. 20. - 00:48:20
(1109/1522)
Azon kívül hogy teljesen ad hoc küld el fenébe versenyzõket hol jogtalanul hol jogosan,és megjátsza a bazdmegmajmot,hogy annyira eredetinek tûnjön érdemben mi az ,amit más nem mond ki? Talán azért is ,mert hülyeségeket nem szívesen beszél más ha nem muszály:)
Egyébként anõk apontozásnál elég objektívek sõt szõrösszívûek is .ez fopntosabb mint más lelkivilágába gázolni ,mert azért Puzsér szakmai kvalitásairól is lehetne hasonló tahó stílusban elmélkedni mint ahogy õ szokott másokkal.
2/10
greghouse 2012 máj. 20. - 00:43:34 2/10
(1108/1522)
Azért, mert Puzsér szerepet játszik, és mert néha goromba, idõnként nagyon rátapint a lényegre, és kimond olyan dolgokat, amiket más nem. Ma elküldte a fenébe finoman Plazmát, és vannak jó gondolatai egyébként is.
Mennyivel jobb Pokorny Lia, vagy Hernádi Jucus, akik folyton szerelmesek lesznek mindenkibe. Hajós legalább néha poénkodik, engem a két nõ, aki mindig mindenkit dicsér és telisír egy vödröt az asztal alatt, speciel jobban idegesít.
dantonb 2012 máj. 20. - 00:42:50
(1107/1522)
Aha ,hát ez elég sajátos hozzáállás ,hogy a Te véleményed az egyben tény is:)Az sem bizonytalanít el hogy egyezik Puzsérral?Mert aki ilyet ki mer jelenteni hogy a Kodály toborzóval a versenyzõ népszerüsíti a háborút és sorolhatnám a többi baromságait, azt normális ember atovábbiakban nem veheti mérvadónak semmiben.
2/10
Semprini 2012 máj. 20. - 00:39:15 2/10
(1106/1522)
Nem, a tényt én állítom, Puzsért idézve, akinek EBBEN történetesen teljesen igaza van (meg még nagyon sokminden másban is), attól mert te utálod, még elég jókat szokott mondani. Persze õ sem tévedhetetlen, és nem mindennel értek egyet, amit mond, de többnyire beletalál.
dantonb 2012 máj. 20. - 00:37:11
(1105/1522)
Már ami a Puzsér tényt illeti úgy gondolod ,nemde? Puzsér tény =vicc.
dantonb 2012 máj. 20. - 00:35:58
(1104/1522)
Sem õ sem Radics Gigi nem sokoldalú ez alegfõbb hibájuk és ezért lesz mindíg jobb énekesnõ Kovács K. mint õk.-
2/10
Semprini 2012 máj. 20. - 00:33:49 2/10
(1103/1522)
Nem vitázom, pusztán a T É N Y T közöltem, Pont.