10/10
offtopic
tombenko 2017 okt. 30. - 21:05:53 10/10
(2088/2288)
Nem, az idõutazás hoz létre paradoxonokat.
szookedorina 2017 okt. 30. - 19:45:45
(2087/2288)
A telepátia az emberi tudatnak egy olyan képessége, amely a tõle fizikailag elzárt környezetet észlelni tudja, illetve arra hatni tud. Ez a képesség sem tértõl sem idõtõl, sem távolságtól nem függ. Az amerikaiak végeztek sikeres telepátia kísérleteket ûrhajóról is.

J. B. Rhine, amerikai kutató, a kísérleti parapszichológia megteremtõje. Az ezerkilencszázhúszas-harmincas években kezdte meg azt az évtizedekig tartó kísérleti munkát, ami a parapszichológia tudományos elfogadtatását illetõen mindmáig a legnagyobb áttörést eredményezte. Kutatásait nem spirituális alapokra helyezte. Az átlagemberek olyan pszi képességeit vizsgálta, mint például a telepátia, vagy a véletlenbefolyásolás. Rhine vizsgálataiban kockadobó gépeket alkalmazott, a résztvevõk feladata az volt, hogy pusztán tudati elvárásukkal befolyásolják az eredményeket. Ezekkel az elsõre abszurdnak tûnõ kísérletekkel bizonyította, hogy pszichés elvárásaink hatnak a véletlenfolyamatokra. Sok azonos célú kísérlet eredményének összesítése szerint az érzékszerveken kívüli észlelés statisztikusan bizonyítottnak tekinthetõ.
szookedorina 2017 okt. 30. - 19:31:12
(2086/2288)
Az idõutazás nem paradoxon.
Holnap fejedre esik egy tégla nem lesz semmi vesztenivalód.
6/10
sawyerx 2017 okt. 30. - 19:21:14 6/10
(2085/2288)
A Terminátor is hasonló paradoxon, ha nem küldi vissza az apját, nem születik meg, de egyszer el kellett volna kezdõdnie valahol :)
6/10
sawyerx 2017 okt. 30. - 19:20:21 6/10
(2084/2288)
Sokkal jobb is lehetett volna, ah nem ez az agyonmajmolt Nolan rendezi. Az Eredet és a Batmanek is írás szintjén kurva jók, de a rendezés mindegyikben élvezhetetlen, középszerû.

Ennél a filmnél a szeretet megold mindent-dolog nevetséges (A SZERETET TÉREN ÉS IDÕN ÁT, BAZMEG'!!!!!!!), és a végén lévõ "fordulatot" is egy filmeken felnõtt emberke simán leszûr már az elején. A búcsúzás és a felvételek nézegetése valóban meghatóra sikeredett, és noha nem tudnám eldúdolni a zenéjét, mint az Armageddonnak vagy a Pearl Harbornak, nem annyira fülbemászó, mégis úgy marad meg, hogy az jó volt.

Viszonylag izgalmasan kezdett, aztán a felszállás után már a sok ûrhajós baromság, ezt bekapcsolunk, azt így-azt úgy rakunk, na az már kezdett unalmas lenni. Jó, sci-fi, biztos van, akinek az is bejön, hogy monyákulják sokáig az ûrhajó cuccait, nekem nem. Aztán az idõnyelõ bolygó kurvára lehetett volna izgalmas és maradandó, de nem, Nolan elintézte, hogy a 4, ismétlem, 4 fõszereplõt egyáltalán ne ismerjük és ne szeressük meg, így a halálukért is csak egy vállvonást intézzünk, sõt, a nõ hozza a kötelezõ nõi barom karaktert. Aztán Matt Damon feltûnése ebben a szerepben annyira kellett, mint Harvey Weinsteinnek a zaklatásbotrány. Idegesítõ, egysíkú, tipikus, a feszültségkeltés röhejes. Aztán nem vagyok kvantumfizikus, hogy valóság/hülyeség/elméletileg okés/nem okés, nem is akarok véleményt nyilvánítani, sci-fi, a fekete lyukas végkifejlet jó is lehetett volna, de mint írtam, a nyilvánvaló fordulat és a szeretet ereje (A SZERETET EREJE, A SZERETET EREJE, BAAAAAAAAAAAAAZMEG') végleg betette a kaput. Hogy hogyan tért vissza, azt sem értem, a fináléban meg nem tudtam nem észrevenni, hogy ott van az egész családja, de a hatásvadászat miatt keresztbe szarják egymás jelenlétét, hiába a sok unoka, ükunoka, bemegy, 2 perc giccs, kijön, kész.

Ha nem blockbusternek készül a film ezzel a Nolan gyerekkel, sokkal jobb is lehetett volna. (Ha Spielberggel, akkor kiderül, hogy az ufók voltak.)

3/10
5/10
Kutasi Kovács Zoltán 2017 okt. 29. - 20:38:12 5/10
(2083/2288)
SZERINTEM teljesen átlagos, nem ad okot arra, hogy többször is megnézze az ember. Érvelhetnék, de aki szintén közepesre értékelte, tudja, hogy miért... A zene viszont zseniális!
Egy költõi kérdésem azonban lenne. SPOILER! Ha saját maga küldte a koordinátákat, saját magának, akkor ennek így semmi értelme, mert legalább egyszer ott kellett lennie ezen a szupertitkos bázison, ahhoz, hogy leadja saját maga részére a drótot. SPOILER VÉGE! Egyszer néztem meg a filmet és késõ éjszaka és rohadtul felhúztam az agyam azon, hogy Nagy Ervin egy kicsit túllõtt az iszonyúan gyenge szinkronnal. Olyan erõltetettnek éreztem, hogy játsza itt a magabiztos faszagyereket. A Kolovratnik szokott még ilyen hallgathatatlan produktummal elõrukkolni. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy ha talán elsiklottam egy megmagyarázó mondat mellett, akkor a fenti kérdésem tárgytalan.
10/10
tombenko 2017 szept. 05. - 20:44:35 10/10
(2082/2288)
Végre! Ennyire balszerencsés filmnézésem még nem volt, nevetségesnek éreztem már a végén, hogy egyszerûen nem jutok túl a felén, de végre sikerült. És... és azt kelkl mondja, megérte a szenvedést. Valóságos, hiteles film, tényleg minõségi scik-fi, még ha a hollywood-i stílusú kötelezõ könnyzacskó-durrogtatástól nem is sikerült megszabadulni, de elnézhetõ ennyi kellemetlenség. Jut eszembe, a másik kötelezõ, az õrült tudós is megvan, de az egészen logikusan kerül elõ, ezt nincs szívem felróni hibájául. Azt hiszem, beteszem az Ûrodüsszeia mellé.
1/10
cellasto 2017 júl. 22. - 10:30:18 1/10
(2081/2288)
1/10
10/10
Sandor Clegane 2017 júl. 17. - 18:35:38 10/10
(2080/2288)
Többször nézõs,agyhalottaknak odabaszós, elgondolkodtató mestermû!10/9.5
pmv34 2017 jún. 03. - 13:47:55 Előzmény gmanarts
(2079/2288)
Kedves gmanarts!

Köszönöm válaszod! Nem állítom, hogy minden világos lett, de mondjuk azt, hogy "kibékültem" a filmmel. További jó mozizást és minden jót kívánok Neked!
gmanarts 2017 máj. 17. - 04:35:32 Előzmény pmv34
(2078/2288)
Kicsit értve próbáld a filmet nézni,

1. mivel a bolygón tartózkodó társuktól pozitív jeleket vesznek, így annak tudatában landolnak, hogy minden oké a hellyel. Másfelõl meg a gyors, légfékkel történõ landolás leköti a figyelmüket. Sietnek, hibáznak.

2. a jeges bolygó kapcsán Brand kimerítõen és higgadtan kifejti, hogy miért hiba oda leszállni, de Cooper a befürdésük után nem hisz neki, a személyes antipátiája felül írja a racionálitását, miközben a nõre vetíti azt ki, hogy képtelen tudósként látni, mert elvakítja a szerelem. Ahogy õt a családjának az elvesztése rémítette meg és hajszolta a légfékes, õrült landolásba korábban.
A számítógép nem tud leröntgenezni egy egész bolygót + Mann a valaha volt legnagyszerûbb tudós.

3. nem tudnak olyan önfenntartó rendszereket epíteni, a prof képtelen megoldani az egyenletet

4. az ûrállomáson teljesen megfelelõek az életkörülmények, már nem szükséges egy bolygó kolonizációja

5. a fekete lyukat nem csukták össze, a hiperkocka zárult be miután elküldte az üzenetet a fõhõs.

6. az óriás állomás megépítéséhez kellett az egyenlet megoldása

7. azért akarta megölni, mert hazudott neki. Cooper a Földre akart visszatérni, míg Mann a harmadik bolygóra akart menni

A fekete lyukba való beesés után a film narratívája is dimenzióugráson megy át, mondjuk így. Egy költeményt sem lehet full racionálisan megmagyarázni - ennek a filmnek a vége, olyan mint egy vers.
1/10
cellasto 2017 ápr. 24. - 21:17:02 1/10
(2077/2288)
ikszdé
pmv34 2017 ápr. 24. - 18:15:03
(2076/2288)
annyiban vitatkoznék Veled, hogy a mese meg a sci-fi nem azonos mûfaj... és még egy mesében is fáj a logikátlanság... ez a film ráadásul különösen "büszke" arra, hogy tudományosan megalapozott és szakértõk segítették a forgatást... ehhez képest pl. az árapály elhanyagolása egy fekete lyuk mellett elég nagy baki...
nem leszólni akartam a kedvenc filmed, csupán felvetettem néhány kérdést, amire szemmel láthatóan nem kaptam választ... sebaj... szép estét!
1/10
cellasto 2017 ápr. 24. - 14:52:08 1/10
(2075/2288)
ez kicsit erõs volt a tõled, Gab19 :D
pont te offoltál szét eddig mindent :)))
1/10
cellasto 2017 ápr. 24. - 13:40:44 1/10
(2074/2288)
gabika ugy ahogy van eltûnt vééégre :)))
pmv34 2017 ápr. 24. - 09:14:38
(2073/2288)
nézd barátom, a sajnálatodra nem szorulok rá, nyugodtan megtarthatod Magadnak... fantáziám van bõven, és azt is tudom, mi az a sci-fi... ha szerinted az a sci-fi, hogy a fõszereplõk elkövetnek egy rakás logikátlanságot, akkor járd újra gyerekkorod... a kérdéseimre szemmel láthatóan nem tudtál válaszolni... legközelebb inkább fojtsd Magadba a hülyeséged, és akkor inteligensebbnek fogsz tûnni... értelmes választ várok, ha valaki tud ilyennel szolgálni, akkor válaszoljon...
pmv34 2017 ápr. 18. - 16:16:31
(2072/2288)
Nos, nekem nem tetszett ez a film... max 5-6 pont egy tizes skálán... a sok logikai bukfenc és ellentmondás miatt... de persze lehet, hogy csak én nem értek dolgokat benne... szóval ha valaki okosabb, magyarázzon meg néhány dolgot:

SPOILER

1) leszállnak arra a bolygóra, ahol az óriási árhullámok meglepik õket... és ezeket a hegy nagyságú hullámokat nem veszik észre az ûrbõl? Könyörgöm, ha leszállok egy bolygóra, csak "lenézek" elõtte... vagy a radaron nem látszanak a "hegy méretû" hullámok?

2) ugyanez a másik bolygón, ahol a jeges felhõkre szállnak le... simán elhiszik dr. Mann-nek, hogy van a bolygónak felszíne... és a bolygó körül keringeve nem jönnek rá, hogy átverte õket...????!

3) az egész film alatt sírnak, hogy vége az emberiségnek, kihalunk, nem lehet semmit se tenni... ehhez képest a film végén óriási ûrhajón (vagy ûrállomáson?) tér magához a fõhõs. Ha ilyet önfenntartó rendszereket tudnak építeni, akkor már elkezdhették volna az ûrbe telepíteni a népességet...

4) a végén a fõhõs elindul Brand-hez, aki magányosan tengõdik egy bolygón... miért, a többiek hova mennek? Nem ez a bolygó lesz az emberiség új otthona?

5) azt még meg elfogadom, hogy egy féreglyukat meg lehet szüntetni... na de egy feketelyukat csak úgy össze lehet csukni, mint ahogy a filmben történt??! És a fõhõs mindezt egy darabban átvészeli????!!!

6) minek küldtek a bolygókra embereket, miért nem szondákkal derítették fel... ok, kevés volt az idõ... akkor miért nem adtak nekik olyan ûrhajót, amivel vissza tudnak térni... mint a fõhõseink... mert nem volt rá erõforrásuk? De a végén akkor mibõl építették az óriás állomást??

7) dr. Mann milért akarja megölni a fõhõst? Addig oké, hogy átverte õket, de ha már ott vannak, akár együtt is visszatérhettek volna az ûrhajóra, nem valószínû, hogy ott hagyták volna...

Arról már ne beszéljünk, hogy a fekete lyukba beleesett pasas hogyan és miért pont a lánya szobájában "kísért"... ez már az a akategória, amivel nem is idegesítettem magam...

Köszönöm a válaszokat!
10/10
mozi mosbourne 2017 ápr. 17. - 04:09:05 10/10
(2071/2288)
Mestermû. Kihagyhatatlan.
10/10
Sektor Judy 2017 febr. 21. - 18:56:49 10/10
(2070/2288)
10/15 Top 5 sci-fi-ben ott van Bravo
1/10
Kaliff 2017 febr. 19. - 07:11:32 1/10
(2069/2288)
Ennél szarabb film csak a Wall Street farkasa amit láttam. Borzalmas mindkettõ, nem érte meg az idõt amit rászántam, egyik se. Na jó mindkettõbe beletekertem, annyira gáz volt.
Murphyt alakító kislány MacKenzie Foy tetszett egyedül. Õ kiváló volt.