10/10
durumdara 2022 júl. 21. - 14:09:59 10/10
(34/34)
Ez a film zseniális és ütős.
Óriási társadalomkritika és magyarázat arra, miért nehéz kitörni a szegénységből. Ez a valóság egy metszete. A karakterek hűen tükrözik a különféle embereket, akik mind megpróbálnak boldogulni a maguk módján.

Természetesen nem a Hollywoodi Csillogáshoz szokott emberek mércéjéhez szabott, nem az ő ütemük szerint szól. Inkább azoknak, akik kicsit mögé is akarnak látni ennek az egész katyvasznak.
Amiben a zsebtolvajok is elmennek "dolgozni" reggel, ahol a kisgyerekeknek is meg kell szervezni a "magánóvodát", és ahol mindenki próbál a maga módján túlélni – elviselni mindazt, ami jutott.

Hogy lassú a film? Hát igen, mivel az élet sem ilyen pörgős, akciódús, hogy minden élmény azonnal legyen, és mindig lekössön valami... Vidéken, a farmokon, vagy a természetközeli népeknél sem arról szól a történet, hogy "ma milyen új program van?".

Érdekes, hogy a nyomorra és szenvedésre hivatkoztok sok bejegyzésben, holott hány és hány nyugati film van tele vele lágy, bújtatott vagy keményebb erőszakkal, Marvel produkcióktól a Forrest Gumpig, krimiktől a Helyszínelőkig.

De nagyon tudnám javasolni mindenkinek, aki a jelen álomvilágában él, messze elszakadva attól, ami valójában történik sok-sok-sok emberrel a világban.
Utóbbiaknak nem jut ebből a nyugati "milyen csempét vegyek" stílusú problémakörből, hanem sokkal súlyosabb és életközelibb kérdések foglalkoztatják őket.

A filmet megnézve talán könnyebb megérteni, miért nem (vagy alig) lehet elszakadni egy ilyen élethelyzetből. Érdemes még a filmet megsózni egy Popper Péter előadással, aminek a címe: "Önzés és csalódás".
8/10
artofminimal 2021 júl. 23. - 17:09:43 8/10
(33/34)
Olyan Macska-jaj feeling, egy kicsit másképp. Túl nagy sztorit senki se várjon tőle azon felül ami a leírásban szerepel, sok-sok pár percnyi baromság összessége a film, szép olasz filmekre jellemző zenékkel. A színészi játék túl sokat nem nyom itt a latba, viszont a főszereplő félig vak férfi alakítása mindenképp dob pár pontot a filmen.
Láttam itt páran nyöszörögtek, hogy a nyomor nem vicces. Szegényekről szól, és? Hallod bármelyik szereplőt különösebben siránkozni miatta? Elégedetlenek az életükkel, de nem kevésbé mint a legtöbb átlag ember, sőt... Élik a mindennapjaikat sok abszurd, groteszk, vicces szituációval. Ez egy tragikomédia ember, nem egy dokumentumfilm valami elmebeteg dél-afrikai népírtás borzalmairól. A filmnek az az egyik pozitívuma, akárcsak a Macska-jajnak, hogy ugyan szerény körülmények között vagyunk végig, mégsem leszünk lehangoltak, mert a szereplők és az atmoszféra sem azok. Úgy gondolom, a leírás tökéletesen elmondja mit várhat az ember, ha nem a te világod, minek nézed? Aztán meg 1/10-ezik, és még a film a szar. Én sem nézek Amerika kapitányt vagy időskori Robert De Niro filmeket, mert utána olvasok és lerí róla, hogy nem nekem való. Az élménydús filmezés titka, szívesen. :D
10/10
Isti1991 2020 márc. 05. - 23:12:18 10/10
(32/34)
Legjobb filmek közt van amit valaha láttam!!! :)
1/10
Liza94 2019 júl. 02. - 15:48:26 1/10
(31/34)
Nyomasztó ez a film, a nyomorral, a félvak öreggel, aki ül a pénzén, a sok prolival, a nőnek öltözött férfival, aki azért közösül a haját mosó nővel, miközben a nagyi tévét néz ugyanott. A film unalmas, 30 perc is sok volt belőle.
Tyrannosaurus(velo)Rex 2019 febr. 24. - 23:19:38 Előzmény Sweet-But-Psycho
(30/34)
lehet bármilyen témáról unalmasan és szájbarágósan filmet forgatni. És lehet úgy is mint ez a film., amiben keveredik a humor és a tragikus elemek egy zseniális elegyet alkotva. Ezek az életképek (kisebb tömeg alszik egy szobában és akinek eszébe jut üzekedik a legközelebb fekvővel) sajnos nálunk is visszaköszönnek legnépesebb (egyelőre, de a tendencia több, mint riasztó) kisebbségünk köreiben
9/10
Sweet-But-Psycho 2019 febr. 24. - 21:11:56 9/10 Előzmény deadscott
(29/34)
A te nyomorod valóban nem vicces. De a film igen. És jó is.
1/10
deadscott 2019 febr. 23. - 20:52:28 1/10
(28/34)
Aki szerint a nyomor vicces, az nem normális.
1/10
10/10
uzi9mm 2015 febr. 05. - 03:06:19 10/10
(27/34)
"A család olyan mint a mocsár,ha nem kerülöd el biztosan beledöglesz"
10 pont én jól szórakoztam rajta.
10/10
makovecz1972 2015 jan. 03. - 13:16:18 10/10
(26/34)
Nekem ez a film nagyon tetszett. Kiváló karakterek, egyszerû történet. 10/10!
filoszemitabélus 2014 jan. 08. - 10:22:12
(25/34)
akkika 2012 dec. 21. - 23:01:29
(24/34)
Keserédes film a nyomorban élõk olykor vicces, olykor szánalmas életérõl zseniális zenei aláfestéssel!
10/10
deddie70 2012 szept. 15. - 02:21:12 10/10
(23/34)
Remek film, remek rendezés...és egy felejthetetlen alakítás Nino Manfreditõl!!
1/10
SFTom 2012 júl. 10. - 16:16:26 1/10
(22/34)
Ezek szerint én egy másik filmet néztem, mert elég nehéz volt végignézni. Nekem egyáltalán nem volt vicces.
vénasszonyok_nyara 2012 márc. 12. - 17:48:53
(21/34)
http://www.youtube.com/watch?v=Jt-iyE5d2Zk&feature=related

Akinek kell, itt a film. Sajnos szinkronnal. Jó szórakozást!
9/10
lark 2011 dec. 01. - 12:57:23 9/10
(20/34)
Másodszorra már nem ütött akkorát, szóval csak 9-es. :)
agnyieszka 2010 jún. 13. - 11:01:15
(19/34)
Egyébként az eredeti /" Brutti,Sporchi e Cavitti / címet valóban " Csúfak és gonoszak" -ra fordították.Én elõször t Videotékás VHS-en láttam kb.87-ben és csak most sikerült DVD-n megszerezni !
agnyieszka 2010 jún. 13. - 10:51:46
(18/34)
DVD-n kidja a "Dotkom Média Bt" , e-mail: info@dotkommedia.hu, levelezési cím :1399 Budapest, Pf.7o1/2o1.Én ugyanis szereztem meg már filmet közvetlenül a kiadótól,mivel a vásárolt hibás volt és a kereskedõ nem tudta cserélni./ Egy próbát megér. /
10/10
gekko88 2010 jún. 13. - 02:22:57 10/10
(17/34)
Ez a film kõkemény, hogy lehet vígjátéknak nevezni?
ddd123 2008 szept. 24. - 20:25:56
(16/34)
tegnap vettem egye a madaras tescóban, akciósan. még volt belõle egy raklapnyi :)
10/10
pozsizsuzsi 2008 ápr. 01. - 13:41:38 10/10
(15/34)
Viccelsz, emlékszem filmekre, amikért Varsóba kellett átugrani... :))))