Bonitó 2022 okt. 08. - 23:31:54
(102/122)
A Mindenki táncol 3. évadának első napján, a versenyzőkről az alábbi véleményem alakult ki:

- Somhegyi Krisztián - Tóth Katica: Hip-hop előadása korrekt volt. A zsűri dicsért, majd "lepontozott." Ügyes volt Krisztián, de nem ők voltak a legjobbak.
- Rubint Réka - Andrei Mangra tánca nem tetszett. Tavaly nagyon drukkoltam Andrei-nek, pláne Tóth Andinak! Szerencsére nyertek is. De Andi úgy táncolt, olyan szemet gyönyörködtetően, szinte profin, hogy a fahangú, a tánchoz botlábú Réka a nyomába sem léphet! Igen, nagyon nem kedvelem Rubint Rékát! Hiába az együtt nyaralás, hiába vetett be mindent, a zsűrit sem kápráztatta el Réka a mozgásával. Remélem nem lesz a dobogó környékén sem! Andrei Mangra kiesett a pikszisből, a nagy Réka féle rajongással. Tudom, nem tehetett mást, vagy talán mégis?! Nem tudom! (A páholyban Andrei puszilgatta Réka nyakát, naná, hogy a kamera mutatta, igen, zavaró volt!)
- Csobot Adél - Hegyes Berci: (Jive) Hatalmas produkció volt! Csobot Adél a tavalyi Tóth Andi. Felszántották a parkettát. Nyerő páros! Csobot Adél párosnak drukkolok!!
- Vavra Bence - Lissák Laura:(Charleston) szimpatikus páros, közepes teljesítménnyel, nagyon korrekt produkciót nyújtott. Bereczki Zoltán kissé durva volt a kritikájával, amit Bence súlyával kapcsolatban előadott!
- Zimány Linda - Bődi Dénes: ( Rumba ) Linda nehezen oldódott fel, tanulhatott volna Rubint Rékától, akit egy cseppet sem volt gátlásos! Ahogy a zsűri is mondta, Linda kicsit félt, kicsit szögletes volt. 32 ponttal a középmezőnybe végeztek.
- Kökény Attila - Mikes Anna: (Pasodoble) A zsűri agyon dicsérte Attilát, végül 38 pontot kapott.
- Pap Dorci - Sebesi Hunor helyett, Baranya Dávid: (quickstep) Dorci a legfiatalabb versenyző, Hunor balesete miatt, Dávid személyében új partnert kapott, és így folytatták a szereplést. Kevés pontot kaptak, és sok biztatást a zsűritől.
- Bárdosi Sándor - Szőke Zsuzsanna: ( Szamba ) Sándorban kellemesen csalódtam. Nem volt tökéletes, de nagyon odatette magát, igyekezetét díjaztam.
- Iván Bence - Stana Alexandra:Tartottam Iván Bence szereplésétől. Nagyon kellemesen csalódtam, Kedvesek, aranyosak, ötletesek, jók voltak.
- Berki Renáta - Bonyhádi Ferenc: (Tangó) Mazsi ügyesen mozgott, mozgása könnyedébb volt, mint Rékáé. A zsűri, lepontozta a párost. Erős kritikákat kapott Mazsi, de mosolyogva állták azokat. Úgy érzem, hogy a háttértörténet valóban elviszi a produkció hatását. És ha nem is esnek ki Mazsiék ma, ez az előítéletes "kórtörténet", végig nyomot hagy a teljesítményén, melynek sajnos a partner is megissza a levét.
Kiesett Rubint Réka és Andrei Mangra. Örültem!

A két műsorvezető hozta a megszokott formáját. Ramóna ruhája nem tetszett, és az sem, hogy úgy öltöztetik, hogy a férfi műsorvezető társa, előnytelenül kisebbítve van. Viszont András táncikálása beszédközben zavaró! Ordítani nagyon tudnak, már Ördög Nórán is túltesznek, mindketten!


Zsűri: Ördög Nóra, Bereczki Zoltán, Szente Vajk, Juronics Tamás, Facundo Aranda (argentin színész)

Szente Vajk és Juronics Tamás kellemes csalódás. Szórakoztató és humoros lett általuk a zsűri!
Elhaym 2022 aug. 14. - 22:32:22 Előzmény Bonitó
(101/122)
Szívesen. Én is könyvmoly vagyok. Imádok olvasni.
Köszi a linket.
Én is így érzem. Általában mindig van a TV2-nek elképzelése, hogy kit szeretne győztesnek, őket általában felpontozza a zsűri. De ha nem jók, a nézők nem szeretik, akkor nem fognak nyerni.
Bonitó 2022 aug. 14. - 22:06:54 Előzmény Elhaym
(100/122)
Csupán indulásként jeleztem, hogy három induló van aki "ismeretlen"számomra. A névsor láttán aztán, mindjárt utána is néztem mindhárom versenyzőnek, a Wikipédiában.
(Mert az az őskövület vagyok, aki nem "facés, instás" stb. Azaz nem vagyok benne a bulvár témákban. Az így nyert idő helyett, "könyvmoly" vagyok. De azért köszönöm a tájékoztatásokat, kedves vagy!)

A Réka lányáról az érettségije kapcsán futottam bele a Való Világo témába. Most találtam egy linket, ha sikerül felteszem. Hogy mi lesz a végén belőle, majd meglátjuk?! :)

Sorrendiség nélkül én is az általad felsorolt Pap Dorci, Zimány Linda, Bárdosi Sándor személyét látom, mint első kiesőket. . Ha pedig eljutnak sokáig, meglepetésként fogom megélni. De úgy érzem, ez az évad a meglepetések évad lesz.
Valamiért azt érzem, hogy "senki nem az aki látszani szeretne, és ezért nem is úgy fog szerepelni, ahogy a nézők várják." :)
Ezért bizonyára lesz itt nagyon kellemes meglepetés és az ellenkezője is.
Bevallom, néha már én is kezdem "elhinni" azt a szlogenszerű valamit, hogy " úgyis megvan már a csatornának a győztes pár személye?!" Régen ezért, illetve ha valaki ilyet írt, nagyon dühös voltam.
Úgy látszik öregszem!:))

https://promotions.hu/orszagos/szines/2022/08/09/schobert-lara-valo-vilag-11-villalako-kep-atveres-szerkesztett/
Elhaym 2022 aug. 14. - 20:57:40 Előzmény Bonitó
(99/122)
Akiket nem ismersz, azok nem is celebek és kettő( Krisztián, Bence) nem is akar az lenni. Mindketten bajnok sportolók.

Tényleg lesz Réka lánya a VV-ben? A fia meg a Farmban lesz. Az ottani névsor is eléggé megdöbbentő lesz.

Az első két kieső szerintem Zimány Linda és Bárdosi Sándor lesz, esetleg Pap Dorci.
Bonitó 2022 aug. 10. - 09:59:48 Előzmény Elhaym
(98/122)
" Remélem Krisztián döntős lesz. "Legyen úgy, ámen! :))
(Egyenlőre nincs kedvencem.:)

Az az igazság, hogy jobban megnéztem az induló párosokat! 
A tíz indulóból, három celeb ismeretlen volt számomra (Pap Dorci, Iván Bence, Somhegyi Krisztián), igaz nem néztem az "Exatlon" c. műsort, és nem ismertem Iván Bence para-sportkarrierjét sem.)

Sajnos, már első pillantásra megdöbbentem a celeb indulók nevén!
Nincs gondom senkivel, és sok sikert Mindenkinek!DE! 
Bocsásson meg az Univerzum, amikor megláttam a celeb Rubint Réka nevét, ráadásul Andrei Mangra oldalán, hááát... nah.... :((
( Ráadásul a lánya is indul a következő Való Világban! Miért kell minden km-kőnél ott lenni?! Természetesen nem tisztem ítélkezni, de ez valahogy előjött belőlem.

Nekem Tóth Andi és Andrei Mangra az ideális páros!
És még sokáig azok is lesznek!  (Talán, ha Rubint Réka nem Andrei Mangra-val tánncol, hanem mással, nem lepődök meg ennyire.)
Számomra Andi és Andrei olyan páros volt, akik egyszer és örökre megmaradnak bennem.
(A török sorozatok párosai jutottak eszembe, a kiemelkedő pároshoz hasonlítva, nekem olyanok voltak, mint Can Yaman és Demet Özdemir párosa! :)) 

Úgy látom, hogy van egy pár igencsak megosztó személy a celebek között. Kíváncsi vagyok, hogy a nézők kit fognak kiejteni elsőnek?! Kíváncsi vagyok arra is, hogy a picsiny növésű ( talán, 1 méter?!) Iván Bence és Sztana Alexandra hogyan oldják meg a nagy magasságbeli különbséget?! Vagy, pont ezért esélyesek a győzelemre?! Na majd meglátjuk! Jó szórakozást Mindenkinek!
Elhaym 2022 aug. 10. - 00:02:19 Előzmény Bonitó
(97/122)
Remélem Krisztián döntős lesz.
Bonitó 2022 aug. 09. - 23:08:51
(96/122)
Nagyon szeretem a Dancing with the Stars c. reality vetélkedő műsort! És indul a harmadik évad!

Műsorvezetők: Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András ( online műsorvezető: Gelencsér Tímea)

Versenyzők:
Kulcsár Edina és Bonyhádi Ferenc
Vavra Bence és Lissák Laura
Pap Dorci és Sebesi Hunor
Bárdosi Sándor és Szőke Zsuzsi
Zimány Linda és Bődi Dénes
Iván Bence, paraúszó és Stana Alexandra
Rubint Réka és Andrei Mangra
Somhegyi Krisztián és Tóth Katica
Csobot Adél és Hegyes Berci
Kökény Attila és Mikes Anna

Zsűritagok:
Ördög Nóra
Bereczki Zoltán
Szente Vajk
Juronics Tamás
Sztárvendég: a Vad angyal c. sorozatból ismert Facundo Arala argentin színész. Szerepe egyenlőre titok.

Jó szórakozást Mindenkinek!
6/10
Lámai Dala 2021 dec. 06. - 16:25:34 6/10
(95/122)
Bonitó 2021 nov. 14. - 09:43:07
(94/122)
Tegnap már leírtam a véleményemet.
Csupán annyi gondolat még, hogy Árpa Attila és Kamarás Iván döntőben van. De! Nem ér annyit az egész, amit kapnak negatív kritikákat cserébe. Holnapra már mindenki elfelejti a helyezésüket, csak az marad meg, hogy nem a tánc az életük, és nem egy Fred Asterek!
A zsűri pedig úgy nyomta őket, mint a kabaréban Krahácsot! Persze, hogy a két színészt Árpát és Kamarást részesítik előnyben, az ismeretlen fiatal Nagy Rékával szemben. (Árpa Attila színész, khm.??) De azért az sem volt semmi, amikor Iván minden megszólalásában, mint egy kisgyerek, az anyját hozta fel, akit  táncművészként ismer a zsűri. És máris csókoltatták a mamát??!! Hmm.
Nagy Rékáék pedig a döntő helyett sokkal nagyobb elismerést kaptak!
A közönség szeretetét! Szerintem.
delmar59 2021 nov. 13. - 23:19:43
(93/122)
Egyértelmű, hogy Tóth Andiék a legjobbak és Árpa Attila a leggyengébb. Attilának már az 1. adásban ki kellett volna esnie. Nem értem a zsűrit, hogy miért tolják. Attila fizet nekik? Vagy a csatorna már előre eldöntötte, hogy neki kell nyerni? Érthetetlen számomra.
Azt, hogy Tóth Andi a legjobb, szerintem mindenki számára egyértelmű már az 1. adás óta. (Megjegyzem: soha nem bírtam a csajt, de el kell ismerni, hogy tehetséges!!!) A nagy meglepetés számomra Réka, aki az elején szerintem nagyon gyenge volt, de jelenleg úgy érzem ők a 2. legjobb pár.
Bonitó 2021 nov. 13. - 23:02:09 Előzmény macilaci96006
(92/122)
:))))))))))))))))))
macilaci96006 2021 nov. 13. - 22:01:56 Előzmény Bonitó
(91/122)
Bonitó Te biztos nő vagy. Nekem a Molnár Andi ruhája az ami a legjobban tetszett ebben a műsorban.
Bonitó 2021 nov. 13. - 21:33:14
(90/122)
Tóth Andi - Andri Mangra páros számomra továbbra is magasan kiemelkedik a mezőnyből! Verhetetlenek, győzelemre esélyesek, akár szeretjük Andit, akár nem. De ha mégsem ők nyernek, akkor is ők lesznek az elsők a szívemben ebben az évadban!
A három legjobb amatőr táncos Tóth Andi, Nagy Réka és Kinizsi Ottó. Persze, ez csak az én szubjektív véleményem. És elsősorban azért, mert ennek a műsornak arról kell/kellene szólnia, akik teljesen amatőrök és adásról-adásra bizonyítják be fejlődésüket, azt, hogy mit tudnak kihozni magukból az élő műsor kedvéért. Szerintem.
A mai nap kivételesen tetszett Ramona ruhája. De ebben is ugyanúgy ordít, mint a sakál! Borzasztó! A bal keze oly módon rángatózik, hogy az már zavaró, igazán szólhatnának neki jóindulatúan?!
A legidétlenebb ruha, Molnár Andié.
Ja, és most Andi és Andri a zsűri pontozásának köszönhetően a veszélyzónában van????!!!
Elmehet a zsűri a pitlibe!
A botlábú, medves mozgású, ugri-bugri Árpa Attila az első helyen, óóó drága medve anyám a málnásban!!!
Remélem a közönség a megfelelő helyreteszi Andiékat! És a mai napon kiesik Árpa Attila páros?!
1/10
Magdolna Boda 2021 nov. 13. - 20:26:38 1/10 Előzmény jesolo
(89/122)
ugyanezt teszem, másnap úgyis megtudjuk ki esett ki, én utálom órákon át nézni a feszült arcokat (a múltkor 51 perc !!!! volt még a műsor végéig, mikor már csak az eredményhirdetés volt hátra!
1/10
Magdolna Boda 2021 nov. 13. - 20:23:22 1/10
(88/122)
Jóég, ezt muszáj volt elcseszni pánikkisasszonnyal?, muszáj vagyok elnémitani a készüléket mikor megszólal. Muszáj volt ezt a férjvadász kiöregedett nyanyát bevonni? Én nem láttam egy sorozatát se hálistennek, de nem értem most miért tolják a magyarok képébe ezt a magamutogató szörnyellát...vagyis értem, belezúgott abba a colosba, aki meg összejött andikával, kellene valami balhé a bulvárnak
jesolo 2021 okt. 31. - 07:51:00
(87/122)
Nagyon tetszett a show látványa, a lökött ruhák, a kitalált tematika. De miért kell mindig valami butaságot kitalálni? hangsúlyozni azt, hogy rendkívül rövid reklámok után folytatják? Ugyanolyanok, mint máskor, csak legalább ne bosszantanák a nézőket ezekkel az ostoba megjegyzésekkel. Aki maradni akar, úgyis marad, bár mi mindig elkapcsolunk és a műsor végét sem várjuk ki, csak a produkciókat. Nagyon hosszú a végén a sallang, a figyelemfelkeltő várakoztatás.
jesolo 2021 okt. 24. - 12:02:42
(86/122)
Ugye ismerős, hogy a távirányítón más számok is vannak, mint a tv2-é? Amúgy a némító gomb rendkívül alkalmas Ramika üvöltözésének kivédésére, és most feltette a koronát azzal, hogy még érteni sem lehet, mit üvölt.
Helena25 2021 okt. 24. - 09:52:15 Előzmény anonemde
(85/122)
Teljes mértékben egyetértek Önnel. Ocsmány egy TV-adó, nem politizálok, nem bírom hallgatni, amikor nyomják a propaganda-szöveget. Az Izaurán szoktam nézni egy török sorozatot, amit megszakítanak nyomoronc szövegekkel. A fővárosban hatalmas megemlékezés, beszédek, ezért gondoltam, hogy a TV2 kihagyja ezen a héten a szórakoztató műsorát, de nem. Be kell fejezni karácsony előtt a táncikálást, a karácsonyt tisztelik, de 56 emlékét nem. Médiahatóság hozhatna valami törvényt ezzel kapcsolatban, hogy nemzeti ünnepeken tilos bármilyen szórakoztató showműsor leadása. Munkaszüneti nap, a boltok, intézmények zárva, így tisztelgünk 56 emléke előtt, de ez a TV-műsorokban is mutatkozzon meg. Mindenszentek, halottak napja is kapja meg méltó helyét, és ne a vihogás menjen. Én nem nézem ezeket szennyműsorokat, csak amikor reklámokban benyomják. Nem bírom a majomkodást, beszélni nem tudnak, 8 általánost végzettek vezetnek műsorokat, igénytelenség a köbön. Tudom van ezer csatorna, de egy csatornán sem szabadna megengedettnek lenni ez a fajta hozzáállás.
Helena25 2021 okt. 24. - 09:41:21 Előzmény Elhaym
(84/122)
Sajnos, igen. Csak a TV2 kormánypárti csatorna, nem ezt várná az ember, hanem megemlékezésre, tisztelgésre, amibe nem fér bele a vihogás, táncikálás. 56 ennél többet ér. Méltatlan minden magyarra nézve, aki ilyenben részt vesz. Nem minden évben esik október 23-a szombatra, egyszer ki lehetett volna bírni, két hét pihenő a táncosoknak, semmi katasztrófa nem lett volna belőle. Semmi sem szent ebben az országban, ezt látják- hallják a fiatalok, milyen példát mutatnak nekik a felnőttek?
anonemde 2021 okt. 24. - 05:25:17 Előzmény Helena25
(83/122)
Nem elég Őnnek, hogy a TV2 hajnaltól estig gyurcsánozik, karácsonyozik, migránsozik?/Nem vagyok pártfüggő, csak nekem van ízlésem./ Ezektől vár ünnepi megemlékezést? Ennél alávalóbb tévécsatorna még nem volt errefelé!