Téma: Demóna

2/10
Nimdraug 2014 jún. 11. - 12:20:01 2/10
(29/129)
Hát ez a film nagyon rossz... :D Sokszor már annyira szánalmas, hogy kínunkban nem tudtuk, hogy sírjunk vagy nevessünk. Miért rossz?
1. A történet számtalanszor teljesen értelmetlen/érthetetlen. De ez részleteiben is igaz, telis tele van olyan jelenetekkel, amit nem tudsz az egészhez illeszteni, teljesen feleslegesek (és még esetlenek és bénák is). Teljesen nyilvánvaló tehát, hogy egy látványtervezõ ne rendezzen filmet! Bár Stromber elsõ filmje volt, valljuk be, tehát ha többet nem csinál, akkor megbocsátható :D
2. De ha már látványnál tartunk: A nagytotálok, tájak, épületek teljesen rendben voltak, látszott, hogy erre sokat adtak, és szépen illeszkedik is a mesevilághoz (megjegyzem, egy történelmi/valós filmben már rég túlzás lett volna). Ellenben minden más - mondhatni a mozgó CGI-k - elég sok kívánnivalót hagytak maguk után. ( Demóna repülése pl rögtön a film elején pl szánalmas...ami azért is érdekes, mert késõbb már képesek voltak normálisan megcsinálni, tehát összességében Angelina rendben van, illetve a sárkány is teljesen jó volt).
3. A zene valóban nem volt rossz, de annyira kiemelkedõ sem, hogy tartósan megmaradjon.
4. Tény: Angelina káprázatosan tud nézni....de várjunk csak.....hm...csinál egyáltalán mást az egész filmben?
5. A szinkronhangok szörnyûek...(dehát máshogy moziban sajna nem nézhetõ)

Hát még lehetne írni, de így is többet írtam a kelleténél. Megjegyzem meghívás útján ingyen voltam a filmen, így nem a fölösleges pénzkidobásnak megélt esti program ketette harag miatt kritizálom a filmet! Tény, ami tény: Összességében ez a film nem lett jó....persze ez teljesen szubjektív :)
Sz Peter 2014 jún. 10. - 19:24:23
(28/129)
"egyértelmûen ezt érezni"?

Ezt kifejtenéd?
10/10
irion7 2014 jún. 10. - 18:31:30 10/10
(27/129)
Szerintem nagyon jó film! Jó a zenéje, a látványvilága, jó volt a története is! Angelina jól játsza Demónát!
kybuck 2014 jún. 10. - 17:13:55 Előzmény Sz Peter
(26/129)
Ez így természetesen nem igaz, de vannak, akinél egyértelmûen ezt érezni, és Jolie közéjük tartozik.
Scarecrow 2014 jún. 10. - 00:04:03
(25/129)
Kicsit felemás szájízzel jöttem ki a moziból. Nem volt rossz film, de nem igazán azt adta a számomra, amit a bemutatókból vártam. NEM egy klasszikus GONOSZ karakter eredettörténetét kapjuk meg, hanem egy félreértett és meg nem értett, de semmiképpen sem teljesen fekete karakter kálváriáját. Mondjuk ez érthetõ is, hiszen egy mesérõl van szó. Mindenesetre én szívesen láttam volna többet abból a Demónából, aki elment a keresztelõre, mint a SPOILER---- tündérkeresztanyából, akivé a végén vált. Vagy ha ragaszkodtak ehhez a megszelídített vonalhoz, tûnjön akármilyen kegyetlenségnek, és megöltem volna a végén õt, hogy "teljes" legyen a mese, és igazán ütõs legyen a tragédiája.
borkasztik 2014 jún. 09. - 22:35:32
(24/129)
Én is :) Meg szurkolok neki :) Most fogom megnézni hétvégén :)
10/10
andor.kem 2014 jún. 09. - 16:36:27 10/10
(23/129)
Személy szerint nekem nagyon tetszett. Egy percig sem unatkoztam a moziban. A film világa magával ragadó,szerethetõ karakterekkel :) Jó volt látni a klasszikus történetet egy másik szemszögbõl. Szívesen megnézném még egyszer.
9/10
amspart 2014 jún. 08. - 21:20:26 9/10 Előzmény borkasztik
(22/129)
Igaz, az X-Ment nem, de igen nagyon erõs nyitás: $170,600,000 (worldwide) (1 June 2014)
Kíváncsi vagyok, hogy most egy héttel késõbb hol áll.
9/10
amspart 2014 jún. 08. - 21:14:57 9/10 Előzmény zora
(21/129)
Azt Jolie megmagyarázta: egyszerûen az összes gyerekszínész félt tõle jelmezben, kívéve a saját lánya, így hát neki kellett eljátszania :)
borkasztik 2014 jún. 07. - 19:12:28
(20/129)
Nem láttam még, de kíváncsi leszek rá. Remélem nem olyan lett mint az Alice vagy az Óz, mert számomra azok a feldolgozások borzalmasak.

Ja és bevételét tekintve az X-ment még nem nyomta le. Az már vagy több mint 600 milliónál jár és mivel azt már lassan egy hónapja játszák nem csoda hogy az új film nyitása jobb bevételt produkált, és még így is a 2. helyre csúszott csak le és ha a nyitást is nézzük míg a Demóna 70 millóval nyitott addig az X-men 91 el :)

De természetesen akkor is hihetetlen erõs ez a kezdés tényleg, remélem tényleg jó lett és nem csak azért ilyen sok a bevétel mert a régi klasszikus mese hírneve keltette fel a közönség figyelmét na meg persze a látványos bemutató :), mint az Óznál is még azt szerencse hogy nem moziban néztem meg. :) De erre nagyon kíváncsi leszek :)
zora 2014 jún. 07. - 18:02:05
(19/129)
Ó, hülyeséget írtam. Nem Demónát, hanem az 5 éves Csipkerózsikát...
zora 2014 jún. 07. - 18:00:43
(18/129)
Tudtátok, hogy az 5 éves Demónát Jolie saját lánya alakítja? Aranyos.
Sz Peter 2014 jún. 07. - 12:02:37
(17/129)
Ilyen alapon minden film a fõszereplõ önreklámja. ;)
Lillith Morgan 2014 jún. 06. - 22:27:21
(16/129)
Rosszra számítottam, de nekem kifejezetten tetszett.
kybuck 2014 jún. 06. - 22:12:33
(15/129)
Nekem eddig úgy tûnik, hogy ez az alkotás nem egyéb Pittné újabb önreklámjánál.
9/10
amspart 2014 jún. 06. - 14:00:17 9/10
(14/129)
Bocsánat, elírtam, közel $200 000 000 bevételt hozott, lenyomta az X-Ment és a Hogyan rohanj a veszted-bent, sõt még a Jégvarázst is. Jolie és Disney legsikeresebb nyitása, már tervbe van egy második rész.
1/10
lipgloss 2014 jún. 06. - 08:08:13 1/10
(13/129)
Örülök, hogy nektek tetszett, és nem szánalmasozom le a véleményedet, mert számodra pozitív volt a film. Nekem nem, leírtam a véleményemet, ennyi. Ízlések és pofonok.
kybuck 2014 jún. 06. - 01:00:28
(12/129)
Csak szólok, hogy ez magánvélemény.
10/10
UnapologeticBitch 2014 jún. 06. - 00:11:57 10/10
(11/129)
rohadt jó film, 6.8-nál jóval többet érdemel, csak szólok...
9/10
amspart 2014 jún. 05. - 22:10:53 9/10
(10/129)
Nekem is kifejezetten tetszett, eredeti nyelven néztem. Ha a szinkron kicsit is hasonlít arra, mint ami az elõzetesben van, akkor senkinek sem ajánlom szinkronosan! Ez világszerte jelenleg az elsõ helyet foglalja, mint legjobb film, és közel 200 000 000 nézte meg, és eddig még kb. csak egy hétig futott... ezért a leszólókra itt nemigen kell hallgatni.