5/10
napraforgó 2021 febr. 06. - 11:41:24 5/10 Előzmény guess.who
(565/1285)
Károly viselkedése valóban nem túl elegáns, de nem is erre gondoltam én sem, hanem a külsejére és a korábbi úrias szerepeire. És igen, még most is sármos a megjelenése.

Amúgy én kicsit sem sajnálom Bálintot. Van egy csinos felesége, aki valóban morcos képet vág, amikor a férje este 10 után hazatalál valamelyik macájától. Valahogy nem hiszem, hogy tárgyalása volt, meg egyeztetése, stb, és ő sem.
Na tehát, van egy csinos, házias asszonykája, két bájos kisfiúval, akiket rendesen elhanyagol. Megcsal mindenkit, nemcsak a feleségét de a legjobb barátját is, amikor az ágyban nyújt vigaszt a szomorkodó Krisztának.
Az asszonyra, gyerekekre soha sincs ideje, miközben Budapest legelegánsabb éttermeiben névről ismeri a pincér. És soha nem a nejét viszi vacsorázni.

Ezek után Bálint nagyon is megérdemli, hogy pofára essen, hogy a neje visszavágjon. Jó, talán nem egy Grál lovagot talált magának, de egy olyan embert, aki piszkosul át tudja cseszni a szemét Bálintot.
Adrienn biztos nem Károllyal fog megöregedni, vagy dobja a pasit, ha jobbat talál, vagy eltemeti a sokadik infarktusa után és talán még meg is éri neki a kitartása.

De Bálintot nem fogom sajnálni, mert elzavarták a saját küszöbéről. Ezt ő majd megoldja, perrel, vagy peren kivül, de legalább megtapasztalja, milyen az, ha az embert semmibe veszik.
6/10
luci87 2021 febr. 06. - 11:41:22 6/10 Előzmény guess.who
(564/1285)
Hopsz,nem is tudtam hogy szilikoncicik..!
offtopic
guess.who 2021 febr. 06. - 10:53:14 Előzmény luci87
(563/1285)
Jó, de én nem a külsejéről beszéltem, hanem arról, amit csinál. A külső egyébként is szubjektív, nyilván a női nézők miatt szerepel. :)
De ha már: a férfi nézőknek szánt igazán szép nő nincs a stábban, legalábbis nekem egyik sem tetszik túlzottan. A főszereplők abszolút nem. Fésűs Nelly lehetett volna talán (de a szilikonnal már totálisan átesett a ló másik oldalára, inkább komikus a léggömbökkel, közel sem szexis). Ja, még Evelin/Zsóka az egyetlen, akit szeretek nézni és hallgatni is, szerintem itt sokkal jobb az alakítása (bár nyilván ez szereptől is függ), mint a DÖ-ben volt, és mintha jobban élvezné is - pedig ugyanazt a (majdnem) vénlányt alakítja, mint ott. A kocsmárossal való témázgatása nekem ugyan hihetetlen, de ha ez lenne a legnagyobb hiba a sorozatban, akkor nem szólnék semmit. :)
6/10
offtopic
luci87 2021 febr. 06. - 09:00:32 6/10 Előzmény guess.who
(562/1285)
Hát nem tudom, Bodrogit is az elején mutatják, és szinte alig szerepel...Bár nem nekem irtad, de Károly külseje megjelenése, kisugárzása elegáns..nekem sármos,én azt irtam rá..
offtopic
guess.who 2021 febr. 06. - 08:59:28 Előzmény napraforgó
(561/1285)
Jó, hát Leó hülye (de ez egyértelmű volt már Üveges Bélaként is). De az is ugyanolyan erőltetett volt, hogy a telefonját ott hagyta az asztalon a csónakázás közben. Meg az is, hogy a két bérnő szelfizget vele (apropó: képernyőzár nincs a telefonon, vagy a két túlképzett nő fel is tudta törni?). Meg az is, hogy utána odalöki Tinnyécskének - pedig egyébként sosem tesz ilyet. Meg az is, hogy utána a nő -tök véletlenül- elkezdi a rajta levő képeket megnézegetni. Meg az is -és ez MINDEN hasonló helyzetben eljátszott klisé!-, hogy SOHA nem szabad a másikat meghallgatni, hanem azonnal, az első mondat első szavánál bele kell fojtani a szót, vérig sértődni és elköltözni. Hiszen így majd lehet hosszan drámázni a semmin.
Lásd még a Mintaapákban Lindanéni és a lódoktor oda-vissza sértődgetéseit. :)
offtopic
guess.who 2021 febr. 06. - 08:55:58 Előzmény napraforgó
(560/1285)
Nem tudom, egy férjezett(!), kétgyermekes(!) nővel kavar a háttérben, aki amúgy a lánya lehetne korban; világháborút indít a férj ellen, ráadásul a saját lakása ajtajából pöcköli ki - nos erről sok szó jut eszembe, de nincs közötte az elegáns. És egyik szó sem pozitív töltetű.

Különben a kibírhatatlan főcímben az első megjelenő szereplő Károly, úgyhogy sajnos várható, hogy még sokáig tart a Nándival való hercehurcája (még akkor is, ha - a motyogós Annához hasonlóan- a mindig gyomorbajos képet vágó Adrit szintén eltüntették a gyerekeivel együtt).
5/10
napraforgó 2021 febr. 06. - 08:41:36 5/10 Előzmény guess.who
(559/1285)
Hirtling István mindig is finom, snájdig úriembereket játszott, itt ugyan elég szemét, de semmiképp nem tuskó. Nagyon is elegánsan tesz keresztbe Bálintnak minden téren.
Bálint meg jól póruljárt, mert eddig elhanyagolta az amúgy egész csinos kis feleségét holmi cifra luvnyákért, most meg már hiába veszkődik, mert elszerették tőle. Sőt Károly a fiai szivébe is belopta magát. Gondolom a gyerekeket is eléggé elhanyagolta az apjuk.
5/10
napraforgó 2021 febr. 06. - 08:36:48 5/10 Előzmény guess.who
(558/1285)
És Leó is olyan hülye, hogy nem törli azonnal a telójából a macák képeit. A két luvnyát, aki meg betette a lábát az otthonába, seprűvel kellett volna kikergetni.

Ágika már korábban szemet vetett Andrásra, meg is lepődött, hogy Laci bá ajánlkozott helyette.
6/10
luci87 2021 febr. 06. - 08:12:52 6/10
(557/1285)
Lacibá felkotheti a gatyáját ha osszejon Ágikával..:)Elég vérmes nonek látszik...Károly se fiatal,de sármos férfi!Jellemileg viszont a doki bá szimpatikusabb! Arra leszek kiváncsi,mit hoznak ki az Andrásék kapcsolatábol,ha elvetél Kriszta!
offtopic
guess.who 2021 febr. 06. - 07:59:25 Előzmény napraforgó
(556/1285)
A gázpalackos jelenet elvileg valami olyasmi volt, hogy megcsúszott és beverte a fejét a konyhapult sarkába (ehhez képest semmilyen sérülése nem látszik).
Amúgy totál erőltetett az egész, meg az is, ahogy Nándika "hallja, hogy bent vannak" (mégis mit hall? egy ájult nőt?), majd megokolhatatlanul bemegy, hogy megtalálhassa Krisztinát.
A legtöbb szereplő elkezdett teljesen irreálisan viselkedni csak azért, hogy egy-egy esemény megtörténhessen. Látszik, hogy itt már nagyon kifogytak az ötletekből (vagy ellőtték az egészet az első 10-15 részben, mint ahogy a Mintaapák második évadában is), és elkezdődött a helybenjárásos időhúzás...
offtopic
guess.who 2021 febr. 06. - 07:53:04 Előzmény zazee
(555/1285)
Ráadásul még ügyvédjük is van! Egy pesti sztárügyvéd!

...aki amúgy ügyvédként tök nyugodtan tudomásul veszi, hogy a feleségéhez beköltözött egy tuskó, aki simán kisemmizi és kizárja a lakásból bármiféle válóper, bírósági ítélet vagy valós, vizsgálaton alapuló távoltartási végzés nélkül.
5/10
napraforgó 2021 febr. 06. - 04:36:54 5/10
(554/1285)
Én úgy láttam, hogy ebben a sorozatban már az első egy-két részben megismertettek minket az összes szereplővel. A nyakunkba zúditottak mindenkit, csak kapkodtuk a fejünket, ki kicsoda. És hirtelen mindenkivel történt valami. Mire valamelyest kibogoztuk, hogy ki kicsoda, addigra nem akartak egy 30 perces részbe beletömködni mindent, igy egyes szereplők háttérbe szorultak.
Most épp Anna, aki teljesen felszivódott az exférjével együtt . De a Hajósból is kevesett láttunk, épp csak picit andalgott Beával, Krisztina anyjával.
Bodrogi és Voight is totál eltűntek, ja vakációznak Itáliában.
Csicsó és Petya is háttérbe szorultak, csak Erzsikét látjuk kotnyeleskedni minduntalan.

Ami fura, és némileg hiányos az, hogy Kriszta első DNS tesztje kb. 2-3 nap alatt elkészült, ez a második, amit már András is akart, sehogy sem akar kész lenni. Közben Kriszta meggondolta magát, hogy mégsem akar egyedül gyereket nevelni - holott az anyja őt is egyedül nevelte fel és nem lett belőle bűnöző - és el akarja vetetni a gyereket. András jő, és megakadályozza, no de nem ülnek le megbeszélni a dolgokat és dönteni a hogyan továbbról, csak azt látjuk, hogy Krisztina leköltözik BMeggyesre, nekiáll takaritani, meg főzőcskézni, csak pechjére kifogyott a gáz a palackból. Elég béna, hogy úgy szerencsétlenkedik a pb palackkal, hogy elesik, és bár a palack nem is esik rá, de ő mégis elájul, de olyan jó tartósan, hogy Bálint még ájultan találja. Minden bizonnyal elveszti a babát és ezen aztán jól megsértődve haza is megy Pestre és András megint szingli lesz.

Látunk egy csomó össze nem illő párt, pl. a nagydarab, bamba bibircsókos Lallyost, meg a nyiszlett feleségét, aki polgármesteri ambiciókat dédelget 100 millióért.
A panziósné és a férje szintén elég fura pár, de Leó és Tina sem illenek össze. Vicces, ahogy Tinácska megsértődött és hazament anyucihoz a vadiúj, méregdrága kocsijával.
Leó meg egy szerencsétlen lúzer, akiről még mindig nem tudjuk, hogy kb. 45 éves koráig mi a bánattal foglalkozott, mert az, hogy vállalkozó nem foglalkozás és bármit takarhat, ami nem legális.
janderka 2021 febr. 05. - 22:53:12 Előzmény zazee
(553/1285)
Jogilag ezek is barbiszinten mozognak :(
Kár, mert esküszöm ez jobban indított. De mára hülyeségben beérte a konkurenciát.
1/10
zazee 2021 febr. 05. - 22:45:04 1/10
(552/1285)
Amúgy nem értem, miért Leót perlik, amikor van egy élő szerződés, ahol Tina és Zsóka az ingatlan tulajok és ők írták alá a kisbefektetőkkel kötött szerződést, felnőtt emberek, ítélő és döntésképességük teljes birtokában. Leó nem szerepel sehogy a szerződésben. Bálint azt mondta Tina anyjának, ne nyugtalankodjon, LÁTSZIK, hogy a kislánya teljesen ártatlan!?? A jogban nincs olyan, hogy LÁTSZIK!!:) Szóval szerintem ez megint egy ostoba húzás a készítők részéről!
offtopic
guess.who 2021 febr. 05. - 22:41:07 Előzmény zazee
(551/1285)
Na hallod! Ha már kihisztizte magának, tán csak nem fogja otthagyni, hogy Lejóó a bérnőstényeket fuvarozza vele...
offtopic
guess.who 2021 febr. 05. - 22:39:12 Előzmény zazee
(550/1285)
Pedig a másik csatornán, a másik falus mókát még egész jól sikerült összehozniuk... Úgy látszik a tehetség, a fantázia és a hitelesség az ertéelnél maradt.
janderka 2021 febr. 05. - 21:59:47
(549/1285)
Vicces lehet egyébként ez a falun belüli "elköltözés". Hova megy Tina? A kisbolton túlra, ahol már a kurtafarkú malc se túr? :))))
janderka 2021 febr. 05. - 21:09:17 Előzmény guess.who
(548/1285)
Igen, köszi. Mindig összekeverem a nevüket.
1/10
zazee 2021 febr. 05. - 21:06:02 1/10 Előzmény guess.who
(547/1285)
Ez egy magyar sorozat, logikus történést és hiteles karaktereket nem lehet elvárni a határtalanul tehetséges fk.íróktól!:)
1/10
zazee 2021 febr. 05. - 21:00:28 1/10 Előzmény luci87
(546/1285)
Tina lelép Leótól, de azért a kocsit viszi!:))