offtopic
guess.who márc. 03. 19:06:43 Előzmény napraforgó
(1178/1238)
Lehet, hogy lemaradtam valamiről, de nekem teljesen az rémlett, hogy már házasok voltak, aztán az asszony valami hülye indokkal lement Meggyesre hosszabb időre (összevesztek?), és hát közben összejött egy nemjöttössze-gyerek Laci bácsival. Ha ezek mellett még volt egy harmadik fickó is, azt tényleg nem mondanám már szimplán "bővérűségnek". És hát azért elnézést, de ha vőlegénye volt (és akkoriban azért még a gyűrűvel, eljegyzéssel még komoly dolog volt a vőlegény-menyasszonyság!), akkor megint nemigen mondanám annak.
Tina ehhez képest egy szent: ő szakított Leóval, szabad, szóval vén kecskével vagy Nándival is hetyeghetett volna nyugodtan anélkül, hogy bővérűségi bűnbe esne. :) Meg ha jól értelmeztem, akkor a műkörmös tanfolyam idején sem volt még meg Leó, ergo független volt akkor is Tina, tehát megint nem követett el semmit.

De ahogy írtam: ez valami kötelező elem ezeknél a készítőknél (nagyon becsípődhetett valamelyiknél, hogy megcsalta a nője valaki mással és terhes maradt). Ja, tényleg: a BF-ben is megvolt ez, csak ott a korszellem miatt nem volt szex, amikor Anna és Katica ide-oda ingadozott két pasi között...
1/10
zazee márc. 03. 18:20:08 1/10 Előzmény janderka
(1177/1238)
Igen így azért a három apajelölttel nem kicsit túllőttek a célon a készítők, ráadásul a sorozatban már volt hasonló történés Kriszta kontra Andrásnál, András minden nővel póruljárt, az anyjával is és a barátnőjével is, ez már több, mint klisé, ez baromság.
5/10
napraforgó márc. 03. 16:37:03 5/10 Előzmény guess.who
(1176/1238)
Nekem úgy rémlik, hogy akkoriban Károly még csak a vőlegénye volt Piroskának. Ő mondta, hogy annyira szerette a nőt, hogy elvette annak ellenére, hogy mástól várt gyereket.
Nem mintha nagy jelentősége lenne, de igy a nő nem volt házasságtörő, Károly meg nem vett zsákbamacskát.
offtopic
guess.who márc. 03. 16:27:12 Előzmény janderka
(1175/1238)
Ez egy kötelező elem minden hasonló műben: Katáng ugyanígy nem tudta, hogy ki az apa, meg Mintaapák Klára sem, meg hát a DÖ-ben Kálmánka szentéletű felesége sem. Klisék, klisék, mindenhol klisék.
offtopic
guess.who márc. 03. 16:25:24 Előzmény napraforgó
(1174/1238)
A háromból egy a férje volt, szóval ez azért nem ugyanaz a "bővérűség", mint amivel Ordító egér kollega a faitala és egyedülálló Tinát gyanúsította. :) Ráadásul ugye Laci bácsi azzal, hogy magát akarta apának kinevezni, minden további nélkül elismerte, hogy az asszony egyáltalán nem csak cicázott vele, hanem fizikailag meg is csalta a férjét.
Zűrös ez, de mégis inkább szánalmas hülyeségbe fullasztották így a végére.
janderka márc. 03. 16:10:41 Előzmény napraforgó
(1173/1238)
Na de akkor is fura hogy egyiknél sem védekezett... Pláne ha ennyire gyakran váltogatta a mukikat.
luci87 márc. 03. 14:30:57 Előzmény napraforgó
(1172/1238)
De egyidőben?! Merthogy ha 3 esélyesaz apasagra egyszere?Nem honapok,vagy évek teltek el a pasik között...Több vasat is tartott a tűzben,inkább ugy mondanám!Persze egy férfinak ez biztos dicsőség...
5/10
napraforgó márc. 03. 13:56:18 5/10 Előzmény janderka
(1171/1238)
Ugyan már. 3 pasitól még nem ribanc egy nő, csak kicsit bővérű.
Ha egy pasinak van 3 nője, akkor ő micsoda? Nagy Macsó, és nem egy szemét tróger.
Ordító egér márc. 03. 00:51:39 Előzmény zazee
(1170/1238)
Fordultak vóna ihletért a DÖ-höz, l. az Ophelia helyett kolostorba vonult Zsuzsát.
1/10
zazee márc. 02. 21:36:36 1/10 Előzmény janderka
(1169/1238)
Hát az vót, minek szépítsük, de akkor legalább ne nyúvasztották volna meg a történetírók, így nem igazán stílusos!:)
offtopic
janderka márc. 02. 21:33:24 Előzmény luci87
(1168/1238)
Pontosítok: Zsaruk volt a címe. És játszott benne Dokibali is.
janderka márc. 02. 21:18:02 Előzmény zazee
(1167/1238)
Magyarul egy ordas nagy ribanc vót a tisztelt mama? :)))) Faluhelyen megesik az ilyesmi. Hisz sose derül ki...
Ja, de!
offtopic
luci87 márc. 02. 21:17:24 Előzmény janderka
(1166/1238)
Na, azt nem láttam, valahogy kimaradt..
1/10
zazee márc. 02. 21:04:01 1/10 Előzmény Rojita
(1165/1238)
Ez az apasági story amúgy elég képtelen történet!
A készítők, csakhogy a műfeszkót fokozzák, eléggé etikátlan, olcsó és ízléstelen fordulattal éltek, csak azért, hogy a bonyodalmakat megtekerjék még jobban! Ha Andrásnak sem Károly, sem a "meddő" Laci bácsi nem az apja, akkor Piroska menyasszonyként a vőlegényén és Laci bácsin kívül egy harmadik pasival is kavart egyidőben?! Ez meglehetősen otromba megoldás, pláne, hogy Piroska elhunyt személy a story szerint!
Jó is, hogy befejezték! Nagyon elzavarnám az írókat valamilyen sorozatos továbbképzésre!
janderka márc. 02. 17:30:31 Előzmény luci87
(1164/1238)
Én a Magánnyomozós fikciórealitiben láttam először mint zsaru.
offtopic
luci87 márc. 02. 17:11:53
(1163/1238)
Hoppá!A Tűzvonalban 4.évad utolso részében felbukkan az öreg Tinahódito pasi,aki az O.Cs .ben is szereplő volt!
3/10
Rojita márc. 02. 17:06:57 3/10 Előzmény napraforgó
(1162/1238)
A kardiológus nem tudott a "csak" párhónapos apa-fiú viszonyról, Ő csak elefántként a porcelánboltban beavatkozott egy család életébe.
Egyébként, lévén, h Sipeki doktor nem tudott a "mellékhatásról", lehetséges, h magában évtizedek óta fiának tartotta Andrást.

Tk. Károly és András közti kapcsolat is hihetetlen. Hiába tudta Károly, h András apja más, mégis együtt éltek, Ő is nevelte, foglalkozott a fiúval. Olyan nincs, h nem szeret meg egy gyereket, sőt ellenséges vele, mert más vér. Andrásnak mégis Károly az apja.

Dehát, az egész film képtelenség, nem kellene erőltetni a folytatást.
5/10
napraforgó márc. 02. 16:19:38 5/10 Előzmény Rojita
(1161/1238)
Ugyan. Itt nem egy kisgyerekkortól fennálló apa - fia viszonyt zavart meg a kardiológus barát, hisz jószerével csak egy-két hónapja ismerték egymást egyáltalán és ez az egész apasági dolog is csak pár hete vetődött fel.
Szerintem jobb, ha egyikük sem hitegeti magát egy lehetetlen dologgal. Andrásnak nem apjaként kell gyászolnia Laci bácsit, ha netán meghalna, ha meg életben marad, még mindig lehet belőle atyai barát.
3/10
Rojita márc. 02. 15:16:22 3/10 Előzmény Rojita
(1160/1238)
Ja, ha a volt barát pedig felkeresne bocsánatot kérni, h elmondta a "mellékhatást" a fiamnak, olyan pofonokkal kergetném kapun kívülre, h az elharapná a nyelvét.
3/10
Rojita márc. 02. 15:12:11 3/10
(1159/1238)
Még egy dolog a képtelenségekből, azt hiszem, még senki se említette:
A kiváló szívgyógyász, úgy is, mint Sipeki doktor hajdani barátja, amikor életében először találkozik hajdani barátja fiával, akkor az első kérdése, a "Hogy lehet? és "az lehetetlen". Nincs ilyen orvos, de akármilyen ember sincs, aki egy akárhány éves fiúnak azt mondja, h "nem lehetsz az apád fia, mert Ő meddő." Ezt magában gondolhatja, esetleg négyszemközt a barátját megkérdezheti, de ilyet senki se mond egy fiúnak. Ez olyan bunkó beavatkozás egy család életébe, amit egy orvos, egy barát nem tesz.
Még akkor se, ha ez az orvos kóros fecsegő lenne, (ami ritkán, de a ffi-ak közt is előfordul.)

A képtelenség másik fele, ha Sipeki doktor szedte azt a gyógyszert fiatal korától kezdve, aztán egyszer csak eltűnt a gyógyszertárakból a szer, Neki pedig állandóan kellett szednie, akkor a doktor nyilván utánakeresett, h miért tűnt el (és milyen szert kell helyette szednie). Nyilván tudott a mellékhatásról. Akkor már össze tudta magában szedni a múltját.