guess.who 2019 szept. 17. - 11:59:00 Előzmény Rojita
(5956/18016)
"Ha Kata összefutna Szlávennel, akkor rögtön kiderülne, h Tibi kavart a névtelen levéllel."
No igen. De az úgy túl egyszerű lenne. Tudod, mint amikor órákat elszüttyögnek azon, hogy mit gondol a másik, de hiába ott van a kezükben a telefon, nem hívják fel. :D
guess.who 2019 szept. 17. - 11:56:45 Előzmény napraforgó
(5955/18016)
"Tomikának már korábban is volt dolga a kábitószerrel, amikor véletlenül megtalálták Tamarával, amikor mentek kiásni a mamutfenyő alól."
De az még legfeljebb csak arra irányult, hogy elszipkázzák Tamival közösen – most viszont már termeszteni és terjeszteni akar...
Arról nem is szólva, hogy egyrészt ha pénzre van szüksége, akkor kap az anyjától, másrészt ott az örökség, amiért tulajdonképpen SEMMIT nem kell csinálnia, elegendő csak azt a maradék 7-8 hónapot ellustálkodnia a faluban, teljesen legálisan. Ez meg már megy neki, hiszen korábban is ennyi volt az élete. :)

Az egyébként megint egy marhaság, hogy Tomika olyan naivul viszonyul Tamihoz. A legelső részben ugyanis úgy ismertük meg, mint egy vagány srác, aki KÉT NŐ mellől kelt ki az ágyból, amikor az anyja hívta. Ehhez képest Tami megérkezése óta olyan, mint egy tizenkét éves kiskamasz. Önazonosság, kedves forgatókönyvírók! Önazonosság!

Stefi: amikor pénz kellett neki, akkor fel tudta ravaszul hívni az ügyvédnőt. Az autószalonos az Ő PÉNZÉT lopta el ilyen fondorlatosan, tehát lehetett volna annyira karakán, hogy az ügyvédnővel kicsit megpiszkálják a dolgot, nem hagyja annyiban. És még egyszer mondom: előtte arról volt szó, hogy még csak próbaútra viszi el a kocsival a fickó, MEGVENNI (azaz kifizetni) csak később fogja, ha "megjönnek a papírjai". Márpedig ha még nem volt kifizetve az autó, akkor elég nagy marha, ha visszament az autószalonba és jókislányként még azt is kifizette, nem csak a hátrahagyott számlákat.
Különben ott szerintem lehetne kaparászni, hogy az ékszert és az éttermi számlát is a csávó intézte, mégis Stefán számlaszámára (honnan tudta egyébként, mikor Stefán készpénzzel akarta az autót fizetni?), az ékszerboltban biztosan van kamera, készültek felvételek, ha ő ott véletlenül azt mondta, hogy "ajándékba viszi" a csajnak, akkor már bizonyítható, hogy Stefánt átverte.

"Sőt, úgy gondolom, hogy tudja Marosi, hogy ezzel nagyon irritálhatja Tibit, meg akár a többieket."
Oké, de azért ne tegyünk úgy, mintha nem Marosi főzte volna ki az egész odaköltözős-szobafelújítós baromságot. Szerintem nincs olyan élő ember, aki örülne annak, ha egy vadidegen beköltözne erőszakkal a házába. Akár még csak egy hétre is. Oké, hogy itt azért picit bonyolultabb a helyzet. :)
Az viszont továbbra is NAGYON zavaró, hogy ha Marosi "özvegy", akkor abszolút összeférhetetlen az, hogy az örökséget kezelő ügyvéd is egyszemélyben... Bár úgy látszik, hogy az egész özvegyesdi a szokásos 2-3 résznyi apró epizód volt, amit az első évad lezárására találtak ki nagy csattanóként. Csak hát a szokásos módon igen idétlenül sikerült megvalósítani.
svejci 2019 szept. 17. - 11:46:26 Előzmény napraforgó
(5954/18016)
De szerintem ezt a zagyvaságot nem fogják meglépni a forgatókönyvirók.

Háát, szerintem sem.... az már túlzás lenne... :)
Elég lesz annyi, hogy megjelenik, és egy kis nosztalgiázás, Sanyit teljesen féltékennyé tevés.... stb...
4/10
napraforgó 2019 szept. 17. - 11:39:55 4/10 Előzmény amira_daa
(5953/18016)
Hát ennek a Krisztiánnak nem ismerjük a családfáját, de hát Kálmán bá is nagy kujon volt, mint mondták.
Ha Krisztián apja Kálmán bá lett volna, akkor ő is örökös. És akkor tök mindegy ki Stefi apja, mert az illető Szappanos leszármazott.
Viszont, ha Krisztiánnak van egy-két nagykorú gyereke is, akkor ők is belépnek örökösként a buliba. És akkor Stefinek vissza kell adni a pénz egy részét, mert ugye az igy többfele oszlana meg.
2 + örökösnél már csak 76,5 millió jutna egy főre, + 3 örökösnél meg csak 68 millió.

De szerintem ezt a zagyvaságot nem fogják meglépni a forgatókönyvirók.
4/10
napraforgó 2019 szept. 17. - 11:31:26 4/10 Előzmény svejci
(5952/18016)
Pontosan. Tibi össze akarta ugrasztani katát és danit, és itt kapcsolódik a történet Robihoz, mert azt hitte, hogy ha Robi nem beteg, akkor Kata majd visszamegy hozzá.
Úristen, mennyire nem ismeri a lányát!
Igen, Katát, valóban érdekli, higy került a levél dani cuccai közé - de ha gondolkodik kicsit, erre rájön. És igen, az is érdekli, hogy a névtelen levéliró igazat irt-e, mert ha igen, akkor itt lelethamisitás van a háttérben. És akkor ki a hunyó? talán maga Robi, aki úgy akarta Katát maga mellett tartani, hogy sajnáltatja magát, avagy őt is átverték? Ha igen, akkor azt csak a kórházi berkekben tehették, és akkor kinek is állt ez érdekében???
Na, majd ezen is elrágódnak egy-két rész erejéig.
amira_daa 2019 szept. 17. - 11:30:48 Előzmény napraforgó
(5951/18016)
én nagyon gonoszat irok én ugy röhögnék hogyha kiderülne Steffi nem Tibitől van hanem mondjk Krisztián Tibi testvére :D és Krisztiántol van a gyerek az milyen durva lenne. teháte hogy Tibiéknek van egy testvére még ésonnan a dns hasonloság az akkora egy genyo kavar lenne.
amira_daa 2019 szept. 17. - 11:27:46 Előzmény napraforgó
(5950/18016)
igen relácio nincsen semmiben főként ilyen dolgoknál amugy is már rég rászolhatott volna az apjára hogy ne vegye át a levelét mert amugy levéltitok.

a Dumbos részt hallottam anno de ugy nem voltam akkora kis elefánt fan, hogy ezzel foglalkozzzak igy most esett csak le lehet hogy fáradt voltam , régen is éjjel néztem a részeket

a dátumosat én irtam hogy össze vissza forgatnak most az időjáráson és azon is látszik, hogy Olga ruhája meg hogy például Diáék most szinte kabátban voltak okés Steffi vékony ruhában de mindenki ősziesebben öltözködött.

az időpont sem stimmel mert Polli 270 napot mondott, hogy vanmég az 365 - 270 az 95 nap azaz az épphogy három honap. közben meg már nyári göncöket hordnaak és március hüvös volt ezt mindeki tudja. néha kéne egy ilyen montázs hogy pl április aztán nem magyarázi mi van de mivel látszik hogy full keverve forgattak ugye Olgát végképp május 10 körül. igy
1/10
janderka 2019 szept. 17. - 11:25:00 1/10 Előzmény svejci
(5949/18016)
Mármint postaszakmai szempontból nincs értelme cím nélküli feladót ráírni a levélsarokra.
4/10
napraforgó 2019 szept. 17. - 11:23:28 4/10 Előzmény janderka
(5948/18016)
Anikó levelén rajta volt a feladó? Én valahogy nem láttam. Sándor vette át, és ő ugye ugrik minden riválisra. Féltékeny Tibire, erre a régi barát Krisztiánra, na meg a félvér Imire is. Néha még Szlávenre is. Fura, hogy ő nem sikkasztotta el, vagy legalább ne ne gyötörte volna Anikót, hogy ki ez az ürge?

Gondolom, hogy ez a Krisztián fel fog bukkanni, úgy 22 év után és megzavarja Anikó fejét. Ha egy csinos, jó svádájú szinészt választanak a szerepre, akkor Sándornak lesz is oka féltékenykedni.
1/10
janderka 2019 szept. 17. - 11:22:59 1/10 Előzmény amira_daa
(5947/18016)
Ez újmagyarul van? Kapcs ford! :D
amira_daa 2019 szept. 17. - 11:12:52 Előzmény janderka
(5946/18016)
fényposta nem hallottál még rola :D
amira_daa 2019 szept. 17. - 11:08:43 Előzmény svejci
(5945/18016)
és ez a CSAba doktoros levél még visszafel és i elsülhet sajnos Tibi hülyesége miatt, mert a levél Katának jött, okoskodhat meg kavarhat és mit ér el? semmit.

Igen ez az elrejtésből tudhato volt hogy nem sok ember jár arrafelé Zsoka meg ugye épp külföldön volt. Amugy szegény Kata majd Zsokátol is kap egy-két jo kis bunkoságot az az érzésem.
svejci 2019 szept. 17. - 11:06:21 Előzmény janderka
(5944/18016)
Jött közben egy újabb levél Anikónak.

Az első levél, ha jól emlékszem, akkor a régi udvarlótól jött, akit dobott ugye Tibi miatt....
Őt szinte tiltották az Anikó szülei tőle.....
svejci 2019 szept. 17. - 11:04:01 Előzmény napraforgó
(5943/18016)
És Katóka rögtön tudta volna, hogy került az a levél a Dani holmija közé

Az rendben van...., megtudná, hogy ki is dugta oda....
DE, itt az a kérdés, hogy KI küldte ezt a névtelen levelet, ÉS MIÉRT!

Itt azért két dolog volt.... a Tibi hülyesége, hogy összevesszenek a lovászfiúval, és hogy Csabadoktor felnyissa Kata szemét....
1/10
janderka 2019 szept. 17. - 11:02:58 1/10
(5942/18016)
Jött közben egy újabb levél Anikónak. Azon se volt bélyeg. Csak a feladó - neve. Aminek önmagában ugye semmi értelme.

Ej-ej, retekklub! Csinálhatnátok ezt jobban is!!!
4/10
napraforgó 2019 szept. 17. - 10:56:51 4/10
(5941/18016)
Kata szerencsétlenkedése a névtelen levéllel annyira eröltetett.Látszik, hogy az alkotóknak nincs már ötletük, azért ez a hülyéskedés.

Mit csináltam volna én, ha a kezembe kerül az a levél? Látszik, hogy postán jött, ott van rajta a tértivevényes cimke (bélyeg nincs). Tekintsünk most el attól, hogy egy tértivevényes levelet fel sem vesz a posta feladó neve, cime nélkül, mert ugye oda kell visszaküldeni az átvételt igazoló tértivevényt.
Na tehát, jön egy levél postán. Ki kézbesiti? hát a postás. Én megkeresem a postást, jelen esetben Szlávent és megkérdem, hozott-e nekem mostanában levelet, éspedig feladó nélküli levelet? Mire Szláven válaszol: igen. Kinek adtad át? Apukádnak. Anyukádnak akartam, de Tibi kivette a kezemből. megkaptad? Mire Kata ::Iiigen. De Szláven tudod, hogy én most Daninál lakom a lovardánál, ezért ha jön bármilyen küldemény a nevemre, hát oda hozd légyszives. Ha nem találsz, hagyd ott a lovászfiúknál, bármelyiknél, csak arra kérlek, hogy a jövőben soha, semmilyen küldeményt, ami nekem szól, ne adj apám kezébe.
És Katának Szlávent megtalálni nem lett volna nehéz, mert ha nem találja a postán, akkor összefuthat vele Joli néninél, ahol rendel és ahol szláven lakik.

Ennyi. És Katóka rögtön tudta volna, hogy került az a levél a Dani holmija közé . És nem rohangálna az exbarátnőjéhez hülyeségeket kérdezni, meg nem menesztené a kórházba mondvacsinált riportokat késziteni, hanem, ha lenne csöpp esze, fölhivná Csabát, hogy tud-e róla valamit, avagy netán ő maga küldte azt az üzenetet.

Na de a debilvirus szedi áldozatait rendesen, már Kata is megkapta.
4/10
napraforgó 2019 szept. 17. - 10:41:05 4/10 Előzmény janderka
(5940/18016)
Józsi 3 hónap alatt kiismerhette volna annyira Mónikát, hogy őt nem a nomád tábortűz vonzza, hanem egy csilli-villi elegáns étterem. Bevihette volna az asszonyt Kárászi legelegánsabb éttermébe, ha már annyira készült.
1/10
janderka 2019 szept. 17. - 09:29:17 1/10 Előzmény svejci
(5939/18016)
Józsi egy kicsit túltolta ezt a nomád low budget vacsiztatást. Ennyire eddig nem volt se csóró se igénytelen. Pia, meg egy vékony szelet bacon mellé nyársra tűzött vöröshagyma fej??? Mindez az olajszagú műhelyének tövében? (Ahol egyébként mit hobbiszerel - mert vicc az egész ottani molyolása.) Hát hol hülyült el ennyire ez a srác? Legalább mentek volna valami piknik kosaras erdei tisztásra.
Komolyan nem értem. Nem hoherens.

(Arról a készítői bakiról nem beszélve, amit a szemlátomást full ugyanolyan rönkök fölött elhadartattak vele. Miszerint direkt más és más magasságúra vágta a rönköket, hogy igény szerint váltogatni tudja Mónika az üléspózait, ha netán elfáradna - a miben is?)
4/10
napraforgó 2019 szept. 17. - 08:55:04 4/10 Előzmény svejci
(5938/18016)
Na és az Olga? Szerintem ő éppoly jól érezné magát, mint a cigányok gyerekköszöntő buliján. Ő nem finnyáskodna a füst, meg a szúnyogok miatt.
Érdekes, hogy ebben a faluban senki nem főz bográcsban, senki nem grillez szabad tűz felett, pedig helyük lenne hozzá. Még divatból sem, holott Zsóka asszony piszkosul ad az úri divatra. Erdész férje meg érthetne is hozzá - egy jó vaddisznó- , vagy őzpörkölt, stb.
Avagy, mivel nekik vannak birkáik, alár egy jó birkapörkölt, néhány kedves vendéggel, szomszéddal.
svejci 2019 szept. 17. - 08:34:42
(5937/18016)
A tábortüzes esti szalonna sütéshez, én is nagyon szeretem, a gyerekeinkkel rengeteg ilyen estét csináltunk....
Józsi is jót akart, mindent előkészített, csak nem a megfelelő alanyt választotta hozzá....
Még a Dia, annak idején sem jött volna lázba tőle.... :)