Kecskepásztor 2023 máj. 04. - 08:51:22
(17977/18017)
Meddig nyújtják még ezt a baromságot?
4/10
napraforgó 2023 máj. 04. - 07:15:50 4/10
(17976/18017)
A Kék Leopárd megvendéglése a velős csontokkal kissé fura volt. Miért kellett emiatt feljönnie Budapestre? Vidéken nem árulnak velőscsontot? És nincs étterem, amely meg tudná főzni?
A Leopárd által adott megfejtés is szánalmas. Jolika néni sírját már korábban is bolygatták, de nem találtak semmit.
Azt még senki nem firtatta, hogy ki volt az, aki eltemette Joli nénit, ki tette a koporsóba, ki tette a sírba? Mert ha a koronát eltemették volna vele, akkor ez a személy tudna róla.
4/10
napraforgó 2023 máj. 04. - 07:08:52 4/10
(17975/18017)
Láthattuk, hogy a kihallgatószobában egy kamera volt, így nem hiszem, hogy ne készítettek volna felvételt Kata és Stefi kihallgatása előtti várakozásról. Ha pedig azt visszanézik, akkor mindent megtudnak arról, melyik nő mit csinált.
Egyáltalán, miért is hagyták magukra olyan hosszú ideig a két csajt?
4/10
napraforgó 2023 máj. 03. - 14:28:30 4/10
(17974/18017)
Nusika egész jól megnevelte Tibit, és most Vali elrontja. Ha nem ragaszkodik a Nusika által elért vívmányokhoz, akkor megint cseléd lesz Tibi mellett. De ha a sarkára állna és megfenyegetné Tibit, hogy újra elhagyja, tán elérne nála valamit.

Szilvike jól megleckéztette Attilát, aki a potya kufirc kedvéért besétált a nő csapdájába.
4/10
napraforgó 2023 máj. 02. - 03:54:15 4/10 Előzmény Bonitó
(17973/18017)
Úgy látom, hogy nagyon egyformán gondolkodunk.
Bonitó 2023 máj. 01. - 23:04:41
(17972/18017)
Visszanézve a múlt hét eseményeit, az alábbiakat gondolom:
- Nem igazán maradt már kedvelhető, szimpatikus karakter számomra.
- Egyáltalán nem tett rám nagy benyomást a Kersztanyu Timikéje, azaz Kitty! Nagyon erőltetett volt a jelenetük is! És ismét a sokadik teljesen felesleges szál. Egyáltalán nem fogok meglepődni, ha a Panzióban "Timike-Kitty" összefut férjével Benedek Márton alezredessel. És ha "Marci" is épp a szeretőjével Marosi Gitta ügyvédnővel érkezne?!
- Zizi mamára már legalább annyira "ugrok," mint Subiczra, Terikére, és a kocsmatöltelékekre! Amit Zizi mama csinált kiábrándító volt! Az egész lénye, hangja minden! Ezzel a mentalitással akár Pesten is maradhatott volna. Miután Vali a sarkára állt végre és kijelentette, hogy Tibivel marad, Zizike bizony csúnyán beszólt, remélem ezért a taxi hátsó ülésen elkapja majd a szapora. Ez az anya - lánya sztori egyébként nagyon életszerűtlen!
- Ritka alkalom, de Tibort védeném azzal, hogy a maga módján tényleg harcolt és próbált kedveskedni azért, hogy visszaszerezze Valit.
- Nálam is kiverte a biztosítékot, ahogy Urbán doktor és Csomós doktornő a kábítószerrel bizniszelt! Szégyen, hogy már a sokadik szakmát járatják le, és megtehetik a degradálást következmények nélkül?!
Bonitó 2023 máj. 01. - 22:57:58
(17971/18017)
Stefi pedig megér egy külön misét! Mert amit pénteken művelt és ámblokk az egész sorozat alatt, az mindennek a csimborasszója már!
Lop, csal, hazudik, mindezt következmény nélkül, felháborító. Ilyen rosszindulatú, ármánykodó karakter nincs is még egy a sorozatban. Szemrebbenés nélkül mondja a magáét és néz a másik szemébe röhögve gátlástalanul, és azonnal támad, vagy megsértődik és továbbáll. Sosem kedveltem a karakterét, de magát a színésznőt sem! Már akkor kiesett a pikszisből, amikor elsőnek megkapta az öröksgét és költekezett észnélkül.
A sorozat legnagyobb hibája, hogy annyi szereplője van már, mint háborús filmekben a statiszták. A másik hiba, hogy összemosták szinte a DÖ és KA szereplőgárdát, ami lassan már egy nagy katyvasz!
És egy hatalmas belterjesség jellemzi. Szerintem.
4/10
luci87 2023 máj. 01. - 08:16:02 4/10
(17970/18017)
Nándi,azaz Király Attila mint rockzenész, a Radics Béla filmben fog szerepelni..:)és Misi azaz Bede Fazekas Szabolcs is...:) Kiváncsi leszek rá, tervben van ,hogy megnézzuk a férjemmel..
4/10
napraforgó 2023 ápr. 29. - 11:39:52 4/10
(17969/18017)
Úgy tűnik, hogy Stefi azt akarja mutatni, hogy Kata ellopta a lovat, aztán ki tudja mit tett vele.
Csak hát Katának alibije van, a cukrászda megnyitóján vett részt, látta legalább 50 ember. A ló meg nem hülye, hazatalál az istállójába, ha nincs is lovasa.
4/10
napraforgó 2023 ápr. 29. - 11:37:04 4/10
(17968/18017)
Azon én is kiakadtam, hogy Urbán doktor és Andrea a kábítószer terjesztésről értekeztek. Az ember esze megáll! Sajnos hallottam már olyanról, hogy egy orvos morfinista lett, avagy az általam nem ismert altatógáztól lett függő, na de, hogy tudatosan másokat is belevigyenek a kábítószerfogyasztásba, olyat még nem.

Ilyesmit nem is lenne szabad fölvetni, mutogatni. Sőt, nekik épp a drog káros hatásai ellen kéne küzdeniük. Nem tetszik a sorozat ilyen megnyilvánulása.

Én egy percig sem hiszem, hogy Gorán valóban halálos beteg lenne.
Agyi aneurizmánál különben sem mondható meg, hogy az az ér holnap, vagy fél év múlva pattan el.
Amúgy mit akar Mónika Gorántól?
4/10
napraforgó 2023 ápr. 29. - 11:29:57 4/10
(17967/18017)
Mikor Babettka és Szamóca meghozta a süteményeket, Tibi többször is mondta, hogy a cukrászda megnyitója csak 2 nap múlva lesz. Így némely sütemény valóban megromolhatott. Főleg a tojásosok.
Habár én tudom, hogy a cukrászdák sok sütit úgy sütnek, hogy azok több napig, akár egy hétig is elállnak.
Tudjuk, hogy Vali korábbi cukrászdájából is többnapos sütiket vittek el a kocsmába valami rendezvényre, amikor szintén futni kellett a fogyasztóknak.
Na szóval, sütije válogatja. Van, amelyik eláll, és van, amelyik csak frissen jó.
7/10
Rojita 2023 ápr. 28. - 21:55:59 7/10 Előzmény Heatseeker
(17966/18017)
Vannak ilyen zűrös, mindig kavaró nők az életben. Stefi itt szélhámos, tolvaj, csaló. Most Ő az évad legnegatívabb figurája. Bizonyára a végén a BTK - szerint fogják felelősségre vonni, - bár a jelek szerint pszichés defektje is van.
7/10
Rojita 2023 ápr. 28. - 21:34:39 7/10
(17965/18017)
Már teljesen természetes, h amihez Tibi nyúl, abból jó nem sülhet ki. Vannak emberek, akik mágnesként vonzzák a bajt. (Az ugyan hihetetlen, h két kezével bármit is sütött volna ez az ember, aki életében egy rántottát nem sütött meg. ) Az lehet, h a szomszéd településről hozathatta a sütiket, nyilván cukrásztól, - így a szalmonella - fertőzés nem valószínű. de aztán éjszakára nem tette fridzsiderbe, hanem a fűtött konyhában hagyta a tálcákat. A tojásos, habos, krémeseknek az már elég is volt.
Ugyanakkor még ott volt Nusika, aki nyilván elrámolt volna este, - szóval, érthetetlen az eset.
A lényeg, h Vali hazatért és most már remélhetőleg, mindketten okultak a múltból és boldogabban fognak élni.

Viszont, az orvosokra nézve sértőnek találom, h a fk két gyógyító embert is kábítószer-terjesztőnek állít be. Szakmájukból adódóan Ők tisztában vannak avval, h a drogok milyen pusztítást végeznek az emberi szervezetben és kizártnak tartom, h esküjük ellenére, nyereségvágyból, ilyen tevékenységet vállalnának.

Jó, fikció a film, - de most már hányadik szakma képviselőit sértik meg.
3/10
Heatseeker 2023 ápr. 28. - 21:21:50 3/10 Előzmény Rojita
(17964/18017)
Stefi szerepe teljesen kilóg a sorozatból számomra. Túl azon, hogy maga a színésznő sem szimpi és nem a megformált karaktere alapján. Jobb lett volna ha elmegy Dániába ő is Lalival. A tetteinek semmi következménye, nem tudni miből él, adja-veszi a milliókat, hol itt lakik hol ott, hol sehol, hol Bogdannal üzletel, hol Krisztiánnal. Terhességi leletet lop, pénzügyi zsarolásba keveredik, hamis gyöngyökkel üzletel, ruhát lop és másnak adja ki magát, tudtommal ez is bűncselekmény, aztán lovat köt el. Közben szegény Subicz a semmiért bujkál. Nem tudom, mit akarnak üzenni ezzel a karakterrel, de hogy nem találták meg a helyét, az egészen biztos. Az első 4 évadban még aránylag a helyén volt a sorozatban, de most? A két kocsmatöltelék legutóbb már egész normálisan kommunikált a két kopasszal, lehet, hogy eljutott a stábhoz a nézők zömének ellenérzése irántuk, de még mindig sokat vannak képernyőn.
4/10
luci87 2023 ápr. 28. - 16:17:24 4/10 Előzmény Rojita
(17963/18017)
Nem tudom a választ,de sajnos a valo életben is vannak hasonlo esetek..beteges ragaszkodas ahhoz,aki megverte.Terhesseg hazudása,majd elvetélés,szarxkavaras stb.
Ilyennel nemigen lehet piszh.ra utalni,csak ha bekattan,es maga,v más ellen fordul..
4/10
napraforgó 2023 ápr. 28. - 16:05:12 4/10
(17962/18017)
Én nem nagyon értem, hogy Danit hogy engedhették ki a kórházból, amikor nem tud még járni sem segédeszköz nélkül. Otthon senki nincs, aki gondoskodna róla. Csodálkozom, hogy Kata még most sem költözött haza hozzá. (egyáltalán, hol lakik most???). És a fián majomszeretettel csüngő Zsóka sem vett ki szabadságot és sertepertél körülötte, ahogy elvártam volna.

Egyáltalán, egy agyműtét (?) után hogy épülhetett fel Dani ilyen hirtelen???
Hiszen annak a nyomorult cukrászdának megnyitása is tovább tartott.
7/10
Rojita 2023 ápr. 28. - 15:36:28 7/10
(17961/18017)
Stefin most látszik, h orvosi eset. Ilyenek lehetnek a szélsőséges színész - énekes rajongók is. Teljesen beteges dolgokat képesek végrehajtani, h a szeretett személy mellett lehessenek. Így hiszem el, h a kiszemelt színész, énekes valóban félhet a rajongóitól.
Mit lehet kezdeni ilyen esetben? Az ilyen személy beteg, - látjuk Kiss Anna Laura tökéletes játékán, - Ő valóságnak hiszi a képzeletét, h Dani csak Őt szeretheti, mert Kata és mindenki más nem tudja úgy szeretni a ffi-t, mint Ő. Pedig, a korábbi részben szerelmes volt Laliba, de ezek szerint a gyerekkori szerelem erősebb volt.
Ide pszichiáter kellene. Ki lehet gyógyítani tévképzetéből az ilyen embert? Vagy lehetetlen, élete végéig csak a rajongott személyt fogja szeretni és üldözni. Nincs más megoldás csak a távolságtartási végzés?
7/10
Rojita 2023 ápr. 28. - 11:17:15 7/10
(17960/18017)
Érdekesség, hogy a volt panzió-boy, most Tamás keze alá dolgozó Krisztián (Szabó Simon), a karakter teljes neve: Endrődy Krisztián, vmint az idei évadban feltűnt Szamóca, akit a szombathelyi Endrődy Krisztián színész alakít.
7/10
Rojita 2023 ápr. 28. - 11:07:21 7/10
(17959/18017)
Néha úgy érzem, a fk azért terebélyesedik szét eszement, sehová se vezető mellékutakra, h az induló teljes színészgárdát tudják foglalkoztatni, - sőt, még több epizódszereplőt is tudjanak alkalmazni. (Ezt mindenképpen pozitívumnak kell elismernünk.)
Ezért hoznak vissza szereplőket, - akár csak néhány jelenetre a korábbi évadokból. (pld. Papadimitriu nagymamát az unokájával, Dorothy Sajgál Erikát, Krisztián Szabó Simont.)
Jó szándékkal írták be alkesznek Magyar Attilát, de alakítása sok nézőt elűzött. A pályakezdő Kovács Mátyás / Putyili karaktere szintén idegesítő és túl sok.
Ha ezt a színésztámogató projektet fogják folytatni, akkor még jó pár kiírt szereplővel okozhatnak nekünk meglepetést. (A bűnöző Vörös, Gazsi ezredes, Jolika szelleme súghatna tanácsokat és természetesen, a végső végnél Szláven, a meggyógyult, kigyúrt M.G.)

Olvastátok? Május 12-én lesz az évad vége, a 96. epizóddal, - de úgy értelmeztem, h készül a köv. évad.
7/10
Rojita 2023 ápr. 28. - 09:25:02 7/10 Előzmény Petroka
(17958/18017)
Nincs.
Nálad a Vakok és Gyengénlátóknak hangsávot állították be.

Nem értek hozzá, - de egyszer itt a fórumon vki már tapasztalta ezt a narrációt ás akkor vki részletesen leírta, hogyan állítsa vissza a Beállítás pontját. (Esetleg, ha kaptál a Mediaboxodhoz útmutató füzetet?) De legegyszerűbb, ha felhívod a Szolgáltatódat, lehet, h távolról levezénylik az átállítást, vagy kimennek Hozzád.