Téma: Dredd

8/10
zozoka79 2013 jan. 17. - 23:09:45 8/10
(72/172)
jó kis film ez manapság az általam megnézett filmek közül mondjuk 5bõl 1-2 a jó film.a régi dredd is tetszett,az is méltó utódja.1etlen negatívum talán,hogy az egész egy épületben játszódik szinte.ennek ellenére jóóóó
zsottiecsem 2013 jan. 17. - 22:43:32
(71/172)
Értem, hogy mi volt az alapja, de akkor is súlytalan az egész. Koncepció pedig egy az egyben Raid. (ha láttad volna, tudnád mirõl beszélek, január 31-tõl nálunk is végre leadják a mozik) Nem az zavar, hogy nyúlnak valamit ami mükszik, hanem inkább az, hogy sza*ul teszik. "Emeletlebontós" jelenet, na az ott volt, de ezen kívül siralom. Pedig jó is lehetett volna. ennyi
Kovács kolléga 2013 jan. 17. - 22:34:27
(70/172)
Nem a TF3 a jó példa, mert az egy tisztességes profi munka. Inkább a második rész, ami ugyan nem hozott milliárdos bevételt, de egy híg fossal egyenértékû.

És ha már Michael Bay. A sziget is hatalmas bukás volt, pedig egy kifejezetten jól összerakott sci-fi, ami a rendezõ egyik legjobb filmje.
Kovács kolléga 2013 jan. 17. - 20:44:00
(69/172)
Nem igazán értem, miért bukott akkorát ez a film, hiszen a maga mûfajában egy korrekt darab volt, ami megér egy erõs nyolcas osztályzatot. Közrejátszhatott, hogy Dredd bírónak nincs olyan rajongótábora, mint a Marvel képregényhõsöknek, nem volt a stáblistán igazi húzónév, és szerintem a marketing sem volt az igazi. Utóbbiról annyit, hogy a Dredd 3D-tõl eltérõ mûfajú, ám nagyjából hasonló színvonalú Super 8 többek között éppen azért hozta vissza a költségeinek a sokszorosát, mert hihetetlenül jól sikerült a "csomagolás".

Ez a film véres, mocskos és trágár volt, mint a Machete, vizuálisan pedig egy olyasféle egyedi élményt nyújtó alkotás lett, mint a Mátrix. A felhõkarcolóban élõk ábrázolása, illetve a belsõ helyszínek arra emlékeztettek, amit a közelmúlt francia akciófilmjeiben láthattunk.
10/10
Black Adam 2013 jan. 17. - 16:31:04 10/10
(68/172)
Osztom! Tökös és kõkemény film. Nagy "hiánycikk" manapság.
doomsnight 2013 jan. 15. - 23:04:46
(67/172)
nagyon király, izgalmas, tökös, véres film
aki egy kemény akciófilmre vágyik, próbálja be

10/10
10/10
ixlailevi 2013 jan. 15. - 20:06:16 10/10
(66/172)
Egyszóval OdaBass* :D
Több mint, mit el vártam ettõl a filmtõl.
offtopic
wukovsky 2013 jan. 15. - 18:40:56 Előzmény blade_
(65/172)
Nekem akarlak elkeseríteni, de a Stallonés verzió is akkorát bukott, mint nem is találok hasonlatot.

És azért a 10/10 túlzás arra is, egy erõs hetes, és messze nem Stallone legjobb filmje, mert akkor az igazán jó filmjeire 15 pontot adnál, vagy mennyit.

Errõl még sajnos nem tudok nyilatkozni, mert csak szombaton fogom magamévá tenni, de ahogy olvasgattam a kommenteket, biztos nem 10/1, csak a Te ízlésednek nem jön be!!!
8/10
jonny0762 2013 jan. 15. - 01:03:24 8/10
(64/172)
JÓ Film a stallonésat simán veri ,jók az akciók is.többet is mutathattak volna a városból nem csak ezt a peach trees lakóépületet,több helyszinen jobb lett volna ,de igy se rossz 10/8.
9/10
NagyD.991 2013 jan. 14. - 18:30:48 9/10
(63/172)
:D

Érdekes, ahogy elnézem fõként a 20as korosztálynak jön be a film, a 30asoknak nem nagyon. Nem akarok senkit se megsérteni, de szerintem itt fõként S.S. márkahûség és földhözragadtság lehet a háttérben.
8/10
lotto 2013 jan. 14. - 14:43:03 8/10
(62/172)
Nekem is tetszett a mostani filmekhez hasonlítva elég jó volt, jó spec-effektekkel, DE fõleg MA-MA a sebhelyes bitch karaktere tetszett a legjobban!:)
10/10
H725 2013 jan. 14. - 13:51:18 10/10
(61/172)
Kellemes csalódás volt már a letöltött verzió is. A moziban meg egyszerûen csúcs. A 3D az egyik legjobb.
Ennek a filmnek hangulata van-talán pont attól, hogy nem akar többnek látszani, mint ami. A színészválasztással nincs semmi baj (tényleg le a kalappal Urban elõtt, amiért bevállalta az arctalan szerepet). A zene odab.sz. Jöjjön már a BD változat!
Aki tvájlájton meg transformersen szocializálódott, nyilván csalódni fog (mint az amcsik).
Egyébkén nincs telis-tele lassításokkal és azok is indokoltak (sokkal inkább, mint a legtöbb filmben).
Ez az igazi Dredd, nem Sly-féle.
zsottiecsem 2013 jan. 14. - 12:52:38
(60/172)
Aki látta a Raid-et az pontosan tudja, ez a film egy az egyben nyúlja annak teljes koncepcióját, hangulatát, de még a zenéjét is. Mellette viszont senkirõl nem tudunk meg semmit, akció inkább közepes, látvány frankó, de ez nem oldja meg a teljesen súlytalan karakterek áradatát. KB agy nélkül nézhetõ, de akkor meg leginkább unalmas.
1/10
blade_ 2013 jan. 14. - 09:39:24 1/10
(59/172)
Judge Dredd (1995) Stallone, na az 10/10*

ez egy rakás ********
nézhetetlen hulladék, nem is csodálom, hogy megbukott a film az USA-ban...
a film telis-tele idegesítõ lassításokkal...
ez maximum: 10/1*
Böcsü 2013 jan. 14. - 08:59:21
(58/172)
Drága mozikedvelõ sorstársak!

Aki azért megy moziba hogy jól szórakozzon, vagy tudjon egy jó filmet nézni akkor ne ezt a filmet válassza! inkább az erre szánt pénzbõl menjen pizzázóba... jobban jár...
izom 2013 jan. 14. - 01:02:24
(57/172)
nagyon !
Duccs 2013 jan. 13. - 22:08:08
(56/172)
Engem is az érdekelne, hogy a 3d mennyire jön át?
9/10
robincook 2013 jan. 13. - 22:02:04 9/10
(55/172)
Jó kis film volt ez.
3/10
akkika 2013 jan. 13. - 12:36:19 3/10
(54/172)
Ez milyen fos film! Tele öncélú erõszakkal és annak részletes bemutatásával, idiótán a fegyverek elé ugró agyatlan rosszfiúkkal, mint valami ócska videojátékban, színészi játék 0, ezekhez képest még Seagal is egy zseni. Ugyanakkor még csak nem is izgalmas. Komolyan, nekem az eredeti Stallonéval jobban tetszett, annak volt legalább sztorija...
8/10
beo71 2013 jan. 13. - 09:31:31 8/10
(53/172)
Bûnös szórakozás.
Véres, mocskos, egyszerû, mint a faék, de qrva jó.8/10.
Az angolok megmutatták az amiknak, hogyan kell Dredd filmet csinálni.
SPOILER

Mondjuk a az orvosi kar tanulhatna Dreddtõl, hogyan kell mûteni : gyorsan és tökéletesen!
Általában a krimik, akciók stb.filmek fõgonoszai 1,5 órát szemétkednek, aztán a film végén 5 mp-ben kinyiffanak, itt a lassítónak hála, úgy érezzük a genyalady megszenvedett kissé az elhalálozással.
Ja és üzenet az olasz csõdörnek : Stallone fiú, Dredd SOHA nem veszi le a sisakját!!!

SPOILER vége.
Ez nem toronyház film, ez Dredd film és eltekintve néhány szokásos hülyeségtõl, egy szórakoztató és élvezetes akció muvi.Soha rosszabbat!!