9/10
grosz_i 2020 jún. 28. - 12:10:20 9/10
(1/1)
Édenkertünk Írországban - Unsere Farm in Irland (8 epizód forgatás 2007-2010-ig)

Az első felesége balesetben bekövetkezett halála után Dr. Martin Winter, a berlini szívsebész a három lányával (Marie, Elisabeth és Paula) elutazik az ír Ballymara faluba. Csupán vakációt tervez, hogy meglátogassa az ott élő elhunyt felesége, azaz gyerekei nagyszüleit: Petert és Anne O’Mallyt, akik időközben bérbe adták a birkafarmjukat.

A család megpróbálja feldolgozni a feleség, ill. az anyjuk elvesztését, de abban is reménykednek, hogy a legkisebb asztmás kislánynak, Paulának is könnyebbülést jelent a sós, tengeri levegő.

Amikor a helyi körzeti orvos, Dr. Lucius McNamara szélütést kap, melyet Martin beavatkozásának köszönhetően súlyosabb következmények nélkül túlél, majd fel is épül - Dr. Winter a család bevonásával úgy dönt, átveszi a helyettesítést.

Egy bátor mentőakció során fokozatosan elnyeri a kis halászfalu lakosainak bizalmát, majd röviddel később ajánlatot is kap, vegye át véglegesen a háziorvosi praxist is.
Kezdeti kételyek, majd családi viták sora után végül is Martin úgy dönt, feladja a németországi szívsebész karrierjét, és áttelepül Írországba. A nagyvárosi életből a vidéki életbe való váltást nagyban elősegíti a birkatenyésztő, Erin O’Toole iránt egyre növekvő vonzódása is, aki tulajdonképp csak bérli Martin apósa birkafarmját.

A legidősebb lánya, Marie ezzel szemben úgy érzi, apja őt egyáltalán nem érti meg, és vissza is tér Berlinbe.

Az új hazájában eltöltött pár hónap után Martin Erinnek házassági ajánlatot tesz, amit a nő el is fogad, bár formálisan még mindig a külföldön élő haditudósító-újságíró, Christoph Lanik felesége…