10/10
King Diamond 2015 szept. 05. - 23:34:18 10/10
(112/152)
Már jó ideje terveztem megnézni ezt a filmet, de valahogy eddig még nem vettem rá magam. És milyen rosszul tettem, mert ez közel egy hibátlan film. A Tiszta ügy után nem sokkal megnéztem egy másik tengerészgyalogosos/bírósági peres témájú filmet, habár azért történetileg nem teljesen hasonló a kettõ. A történet nekem mindkettõnél ugyanannyira bejött. Ebben is voltak remek jelenetek, fõleg a tárgyalásos és arra készülõs, a két tengerészgyalogossal és az egyéb tanúk kihallgatásával beszélgetõs jelenetek. A színészek pazarul játszanak, szinte mindenki. Már a szereposztás is megér egy misét, de például Jack Nicholson akkorát játszik, hogy simán lemossa a Tiszta ügyben lévõ Morgan Freemant, pedig azért õ sem akárki. Hibátlanul eljátszotta a karakterét. De a többiek is, Tom Cruise, Kiefer Sutherland, Kevin Bacon, Kevin Pollak, Demi Moore, J.T. Walsh, a per vádlottjai is remekül játszanak-fõleg Wolfgang Bodison, de James Marshall is, valamint a rendkívül fiatal Noah Wyle is jó és az orvost alakító Christopher Guest is. De lehetne sorolni a további mellékszereplõket is akár. Maga a bírósági tárgyalás végig rendkívül feszült hangulatú, ami nagyban köszönhetõ a színészek/szereplõk zseniális játékának is. És nem utolsó sorban a magyar szinkronhangoknak is. Mert hogy azok is szinte tökéletesek, annak ellenére is, hogy itt még például nem Rékasi Károly Tom Cruise szinkronhangja.
Szóval, le a kalappal az alkotók és színészek elõtt, bár azért Rob Reinertõl azért eléggé jó filmeket láttam eddig is. Bátran ajánlható azoknak, akik egy jó kis izgalmas, feszültséggel teli krimit/thrillert/drámát szeretnének nézni.
9.5/10
tortura 2015 jan. 26. - 16:41:06
(111/152)
Aha, dianetika. Folytasd csak. Esetleg idézz a szientológia tanaiból is, az a következõ lépcsõfok.
SPOILER LEHET!!
Az ezredes nem hibás. Ja, tényleg nem. Kiadta a parancsot valamire és mikor rosszul sült el, sunnyog és másokon akarja elverni a port. Tényleg nem hibás. Ilyen embereket kívánok a te életedbe is.
antibond 2015 jan. 25. - 18:26:57
(110/152)
Nem egészen értem, mi a furcsa abban, hogy valaki emberként nem szimpatikus számomra - tudnám részletezni, miért, ám hosszú és felesleges - de elismerem a színészi kvalitásait. Egyébként rettenetesen tenyérbemászó a pasi - hogy mégis említsek valamit - de a legjobb alakításai pl: Esõember, vagy a Becsületbeli ügy, pont ilyen figurához köthetõek.
Magyarul: a mûvészi teljesítmény értékelésekor, elfogulatlanul tudok osztályozni.
tortura 2015 jan. 25. - 16:20:59 Előzmény proskit
(109/152)
Nekem meg az a kedvencem, mikor megkérdi az ezredes a hadnagyot, hogy valóban világos-e? Mint a nap... (egymást idézik). De az egész tárgyalásos rész remek, pláne onnantól, ahogy az ezredes megérkezik. Már azért Oscart érdemelne az öreg, ahogy bejön, mikor kinyitják neki a kétszárnyas ajtót. Az a bevonulás....
De még nagyon tetszik az a párbeszéd is, ami a kapitány (Demi) és a hadnagy közt zajlik a folyosón, mikor próbálja rábeszélni, hogy vállalja el a védelmüket, ne lépjen vissza. Az nagyon jó. Igen, ahogy valaki írta, a szinkron (most is) pompás.
tortura 2015 jan. 25. - 16:16:50 Előzmény antibond
(108/152)
Látod, nekem meg ez a furcsa. Hogy már hányszor, de hányszor olvastam, hogy mennyire nem kedvelik õt, közben meg nem gyõzik dicsérni a munkáját. A fene érti ezt. Szerintem remek színész.
ilali 2014 dec. 02. - 11:43:56
(107/152)
„aquae et ignis interdicto”
***SPOILER***
„- Harcolnunk kellett volna azokért, akik nem tudják magukat megvédeni.”
C.B. (J.W.) a The Dirty Dozen - ben „leállította” a parancsnokát, ott is õt vonták felelõsségre. Vannak helyek, helyzetek, amikor nem lehet jól dönteni. (?)
A leggusztustalanabb az egészben, amikor a „kívülállók” (mert csak most lett tudomásuk az egészrõl) azon vitáznak, kit milyen megszólítás illet meg.
Offtopic:
(„... A sérelmek megtorlásának effajta módja tulajdonképpen sok ártatlan áldozatot is követelt.
A társadalmi élet fejlõdése a mértékarányosság felismerését, a sérelmek miatti elégtételszerzés módját alapvetõen befolyásolta.
Bár a megtorlás alapja a vérbosszú maradt, de az már nem volt korlátlan. ...”
A viktimológia ismeretelmélete)
***SPOILER VÉGE***
xamax 2014 nov. 30. - 23:39:04
(106/152)
Én is többször láttam és ma is megnéztem. Lehet szidni Tom Cruise-t, de nagyon szerencsésen nyúlt a szerepeihez, igazi karaktereket játszott el, és kutuszfilmekben szerepelt. Ez nem lehet véletlen. Demi Moore gyögyörû, de az egész karakter ismerve az elõéletét és a szerepeit egyáltalán nem illik hozzá. Az külön öröm, hogy a kászítõk nem kevertek bele szerelmi szálat pedig gondolom nagy volt a kísértés, hogy Tom és Demi egymásra találjanak csak úgy mellékesen - ahogy az amerikai feilmekben ez lenni szokott. Egy szó mint száz, nagyon jó film.
10/10
tik1 2014 nov. 30. - 21:24:22 10/10
(105/152)
Jo film
Demi Moore nélkül meg jobb lenne
antibond 2014 nov. 30. - 10:08:38
(104/152)
Soha nem állhattam ezt a Cruize nevût, de amit ebben a filmben letesz az asztalra...
Egyszerûen senki más nem játszhatta volna el így, ilyen zseniálisan, hatásosan. (Mondjuk ez a "Cég"-e is elmondható, ugyanúgy)
Kiemelkedõ volt persze a többiek játéka is; Sutherland például, és természetesen Jack Nicholson újfent parádézott.
Lehet találni - ha nagyon akar az ember - hibákat a filmben, de soha sem a"tökéletes" a tökéletes.
zsolteee77 2014 nov. 19. - 14:34:32
(103/152)
Az egyik kedvenc filmem,Hatalmas színészekkel,és kiváló színészi alakítással,nagyszerû rendezéssel,ami jól alátámasztja,hogy lehet egy film mindenféle vérontástól mentesen is SZUPER-PRODUKCIÓ!
10/10
Nótárius 2014 jún. 16. - 13:50:33 10/10
(102/152)
Külön elismerésre méltó e filmben: a mindenkor a helyzethez illesztve váltakozón, mindig váratlanul fordulatos, sziporkázó, elmés jó-emberséggel humoros, szórakoztató, drámaian sûrítõ, életszerû hitelességgel szerkesztetlenül szaggatott párbeszédek sora; melyeket dicséretesen ad vissza a magyar szinkron is! Utólag átgondolva tán látom némely hibáit is e filmnek, de mivel nézvést teljesen le valék nyûgözve; 10 pontosan a jó véleményekkel értek egyet. ;-)
proskit 2014 jún. 15. - 23:57:57
(101/152)
Mindig kihagyhatatlan. Nicholson parádés:
"Kikaparom a szemdet és belhugyozok a kopnyádba!"
breeder 2014 ápr. 26. - 17:47:00
(100/152)
***SPOLER***-t is tartalmazhat! Tom Cruise filmjeiért nem vagyok úgy oda különösképpen, de azt el kell ismerjem, hogy jó pár filmjében emlékezetes alakítást nyújtott! Ez a becsületbeli ügyek az egyik ilyen film, amiben Cruise brillírozik! Nem pusztán jól játszik, hanem teljesen hitelesen alakítja az ügyvéd vagyis a hadnagy szerepét, akinek nem csak védencei ügyében kell maximálisan helytállnia, hanem önmaga lelki válságát is le kell küzdenie. Aki ebben segítségére van, az igencsak csinos JoAnne Galloway kapitány (Demi Moore) és kollégája Sam Weinberg hadnagy (kevin Polllak). Õk ketten segítik Daniel Kaffee hadnagy (Tom Cruise) munkáját, aki amikor lelki válságba kerül, és elbizonytalanodik az ügy kimenetelét illetõen, van hogy azon gondolkodik, hogy visszaadja az ügyet. Szóval érdekes, jó film, parádés szereposztással, és nagyon jó színészi játékkal. A sztori meg no komment! :)
10/10
Csemy_ 2014 febr. 20. - 15:49:36 10/10
(99/152)
Izgalmas-pergõ, néhol vicces és telis teli remek színészi alakításokkal...talán az összes mellék szerepben is. Nekem speciel még a két bamba gyanúsított is hozza a karaktert. Remek film, többször nézendõ!
wrossi 2013 júl. 20. - 00:03:08
(98/152)
Az egész ügy arról szólt,hogy parancsra történt a megrendszabályozás vagy nem.Ha Jessup elõtte kiadott egy valódi áthelyezési parancsot akkor aggódott a fiú életéért és meg akarta õt óvni,de ha nem akkor õ rendelte el a megrendszabályozást,hogy "igazi" katonát neveljen a késõbbi áldozatból,mert a saját kudarcának érezte ha valaki megfutamodik.
wrossi 2013 jún. 10. - 22:42:00
(97/152)
De miért hazudott a tárgyaláson?Okkal tette és az ok amiért hazudott az menti fel a két fiút a gyilkosság vádja alól.
wrossi 2013 ápr. 02. - 00:33:59
(96/152)
Én nagyon szeretem ezt a filmet,de az mindig bántotta a csõrömet,hogy Danny-nek tudnia kellett volna a katonához méltatlan magatartás mindenképpen áll.Tehát Harold azon vágya,hogy tengerészgyalogosok maradhassanak semmiképpen sem volt teljesíthetõ.
Peppo 2012 ápr. 07. - 21:03:05
(95/152)
Néhány év után ezt is újra megnéztem. Jó kis film.

A sztori rendben van, bár a vége azért elég durva. Nem hiszem, hogy egy valóban jó ügyvéd be merné vállalni, hogy így szerezzen bizonyítékot. Hacsak nem akar pályát változtatni, vagy valami más okból már minden mindegy neki.

A szereplõkkel sincs baj. Demit néhányan szidták, de szerintem nem volt vészes. A képességeihez képest meg pláne nem. A haja viszont szörnyû volt. :) Cruise szerintem rendben volt, Nicholson meg a saját szintjét hozta. Kár, hogy kevés jelenete volt. Itt emlékeznék meg Sinkó László szinkronjáról is, ami zseniális.

A kissé blõd lezárás és néhány apróbb hiba miatt 10/9.
10/10
ghost_rider 2012 febr. 03. - 19:37:07 10/10
(94/152)
Nekem nagyon tetszett ez a film! 10 / 10
10/10
cperger 2012 jan. 30. - 22:16:55 10/10
(93/152)
Nagyon nagy film! Aki szereti az ügyvédes mozikat, annak különösen be fog jönni!