10/10
suxel 2016 szept. 28. - 22:48:18 10/10
(122/642)
Iran természetesen a kórházi ágyon is folytatta a színházat, közönség is volt hozzá, mindössze a taps hiányzott. Amúgy én tapsikoltam, hahaha, utánozhatatlan és felülmúlhatatlan.
Volt most is jelenet, hogy rácsodálkozhasson a nézõ, milyen szép, kidolgozott felsõteste van Diegonak, az eyecandy faktor továbbra is dominál a sorozatban.
Olvidot megijesztette Diablo a kutya, de Diego segített Olvidonak, hogy összebarátkozzanak majd ilyen übercuki félig-meddig múltidézõs dolgok jöttek. Imádom, ahogy a cirkuszt összevegyítették a nagyon szerethetõ részletekkel. 1000x is meg tudom nézni ezeket a pillanatokat.
- O: pedig annyiszor mondtuk örökre, örökre együttmaradunk
- D: történjen bármi
(Diego ekkor megsimogatja Olvido arcát). Oda meg vissza voltam ettõl az egy mondatkiegészítéstõl és arcsimizéstõl. Romantikus párbeszéd, de nem nyálas, legszívesebben kiírnám az egész jelenetet. Majd a jelenetszakasz utolsó részlete: Olvido Diego tenyerébe helyezi a gyûrû párját, ami az õ ujján volt, de Diego nem láthatja mi az:
- O: Ne nézze meg, anélkül, hogy látná, mondja meg mennyit ér.
és ekkor betoppan a család, Iran nekiiramodik:
- I: Mit csinálsz azzal a kis libával, Diego? - Elzavarja Olvidot, majd beleájul Diego karjaiba, Rodit meg eszi az ideg. Olvido pedig a bokrok mögül figyeli az eseményeket, és igaza lesz Martitanak abban, hogy mindez csak manipuláció Irantól.
Dona Angus csörög Vanessának, hogy beteglátogatóba kell menni, Vanessánál az a lereagálás: Iran és a melodráma, hát mégiscsak a testvére, jóhogy tudja mire képes. A legmeglepõbb számomra, hogy Dona Angus bevette a mesét, miközben Iran minden tõle lesett el, na ez mutatja a szöszi profizmusát. Vanessának meg lõttek a csúcsszuper napjainak Chuyjal. Vanessa persze Chuynak regél ott, hogy Iran milyen hisztérika, meg az öngyilkossági kísérlet, na ebben egy cseppet se hasonlítanak egymásra: Chuy nem mond véleményt csak pár arcmimikát, szájhúzogatást látunk tõle, mely ironikusan annyit mond a kedves nézõnek: nem, vletlenül sem, hahaha. Luciano Zacharski nagyon tetszik ebben a szerepben, kár, hogy nekem nem volt ennyire átütõ a jelenleg is futó Vino el amorban.
Mindezalatt Martitat megerõszakolja Nelson és Gabriel (Jaguar eltûnt, õt a 70-es részekig nem is látjuk majd), addig járt a korsó a kútra.
Irant zavarja Olvido, és úgy dönt szemtõl szemben fightol vele, nem érdekli õt a kényszerpihenõ. Olvido kap egy havi szidalmat fél perc alatt :D :D Szegény!!! :(
"barbár, neveletlen, álnok kígyó, szégyentelen, arcátlan, nagyképû, cafka, kis liba - és Iran egybõl kiforgatja Olvido szavait, majd Dona Angus is beszáll, és kirúgással fenyegeti meg Olvidot. Pont azok, akiknek még csak szavazati joguk sincs a házban. És ekkor belép Diego megmentõként, a kidobás felháborítja õt is, és elküldi a gúzsba a leendõ anyósát, és Dona Angus odabök egy olyat:
- A: Csakhogy tudd Diego, mostanság kibírhatatlan vagy
- D: Kérem, asszonyom, fáradjon ki - Bravó Diego, ez diplomatikus volt, bár Angusnak még van kedve vigyorogni hozzá.
Nagyon tetszik nekem az, ahogy Diego megválaszol a gonoszoknak és egyelõre Olvido a védelme alatt áll.
- I: Talán az amnézia ideje alatt elfelejtetted, hogy mit éreztél irántam?
.
.
.
- D: Na és te, Iran? Mennyi idõ alatt szerettél bele Rodrigoba? Egy röpke hónap alatt? Ilyen gyorsan?
És akkor jön Iran az Esperanza általi manipulációval, és Hiszti Panna kitör megint mint az Etna. Csapkod, Diegonak, majd az ajtónak szalad és mikor Diego kiment abbahagyja és elneveti magát. Élvezi, amit mûvel, zseniális, õ egy ördögi gonosz, egy beteg elme, felejthetetlen, Cecilia Ponce Iran karakterével maradandót alkotott.
Hogy volt?
Hiszti - Cuki - Hiszti - ???
Sorminta alapján cukinak kell jönni, és így is van. Diego zongorázik, és még néha komponál is. Olvido visszaemlékezik, amikor Diego megcsodálta a hangját. Na mit lehet csinálni zongorakíséret, zongoraszó mellé, hát énekelni, és elkezdi a Contigo aprendit Luis Migueltõl. ( https://www.youtube.com/watch?v=i9Jb0ce1bUs )
Angustias szerint, amit most Iran mûvel és harcol ezekkel az eszközökkel Diegoét, azt úgy hívják a szerelem próbája. Pont, hogy nem az, ami Diego és Olvido között folyik, hogy sikerüljön Olvidonak felébreszteni azt az elfeledett szerelmet, na az a szerelem próbája. A következõ részre pedig begyújtunk, megalapozunk azzal, hogy Vanessa fül- és szemtanúja volt a zongorázós jelenetnek és beköpi a fõhõsöket Irannak.
A epizódzárás pedig tuti: Diego váratlan abbahagyja a zongorázást, ugyanis ismerõs neki Olvido énekhangja.
A kommentzárásom pedig az, hogy én ismét beleszeretek ebbe a sorozatba, újra és újra, nekem ez megunhatatlan. Azért az mutat valamit, hogy diókopács eltávolítása alatt 3x néztem meg az epizódot egymás után. (Csak Martita megerõszakolását ugrottam túl)
10/10
syuzi 2016 szept. 28. - 17:56:58 10/10
(121/642)
Szegény _Martitat sajnálom amiért ilyen csúnyán elbánt vele Nelson éa Jaguar

Lehet hogy szegény Cayo súlyos beteg?

Olvedo és Diego kezd egyre közelebb kerülni egymáshoz és Diego is a tudat alatt emlékszik Olvedora

Cuyit jól behálózta Vanessa

Jó lenne ha Vanessat lebuktatná a csel éd lány Sziklari

Várom már a következõ részt :) Nagyon jó kis sorozat nekem nagyon tetszik :)
malvinkicska 2016 szept. 28. - 16:23:00
(120/642)
A mai részben ez a ciklon Irán kiverte a biztisítékot nálam, amit követ Olvidóval az gyomor forgató, és nem szórakoztató, aza cinikus pofa utálatos az egész családja egy erkölcsi fertõ, nem tudom miért kell ebben ilyenek, mint Martitaval ami történt, szóval mindenek van határa, de ez nekem sok volt lehet én már a koromnál fogva is másképp látok dolgokat. Nem tudom hány részes de ebben is lesz felesleges töltelék bõven ami nem bele való, a kevesebb több lenne. Azt remélem nem 10-20 meg az egész sorozat errõl a ciklonról fog szólni, mert akkor köszönöm, ennek a nyávogását mocskát hallgatni bûn. A másik eddig még õ áll nyerésre a rendes emberekkel szemben.
10/10
kikelet54 2016 szept. 28. - 14:17:48 10/10
(119/642)
Figyeltétek az a kb fél cm-es "vágást" mennyire pirosra festette a medence vizét? És utána az a hiszti az ébredés után, én biztos ott hagytam volna Diego helyében, vagy most kellett volna a vízbe dobni, hogy lenyugodjon. Tiszta dili az a nõ.

Olvido próbálkozik, kedves, aranyos, de Diego most nagyon morcos volt, habár mindig megbánta, ha csúnyán szólt Olvidonak.
10/10
suxel 2016 szept. 27. - 23:06:56 10/10
(118/642)
A mai rész az kb a Drámakirálynõ a nagyszínpadon címet viselhette volna, ami alakítást Iran lerendezett a Rivas Santander ház jelenlegi lakóinak valami félelmetes, és nekem egyszerre nevetséges volt. Megkarcolta az alkarját, mûvészien bevetõdött a vízbe, mint a hattyú halála, áhhhh, fél percig lebegett a medencében, aztán a baywatch-fiúk kimentették, és még újraélesztést is gyakoroltak, mert visszatartotta még azt is Iran. Az, hogy az alkarján elvérzik a kutyát sem érdekli, csak lélegezzen, Iran meg érezze Diego ajkait. És miután "összevarrták" a csuklóján lévõ sebet, amilyen hisztit levágott, rögtön idegosztályra küldeném tartós kezelésre.
A legjobban tetszõ jelenet azonban Rodrigo és Iran között volt, amikor Rodi megfenyegette, hogy inkább holtan látja, mint Diego feleségeként. Õk azért valamiféle, furcsa, megszállott, beteges kémiát termelnek. Hitelesek voltak és nem zökkentek ki.
Vanessa magyarázata Bernienek, hogy miért vizes a haja, szánalom volt a köbön, bedugta a fejét a vízcsap alá, mert annyira melege volt, haha. Ettõl viszont az volt szánalmasabb, hogy Bernie még be is vette. Chuy meg leginkább aranyos volt, ahogy imádkozott, és hálát mondott, amiért a lebukást elkerülték. Amúgy érdekelne, hogyan is néz ki Vanessa és Bernie lakosztálya, emeletes vagy mi a szösz?
Olvido és Diego cukik voltak megint, Diego morcossága ellenére is. Azon megintcsak hû de elcsodálkoztam, hogy Olvido fõzte a levest a fazékban, majd Diegonak viszi a kaját lapostányéron, amin kb 2 szál spárga /kukorica vagy olyasmik voltak szószban.
Na meg Martita is kapott egy vödör vizet Lichától, kacc kacc kacc.

Ez a rész az önfeledt nevetést hozta magával nekem.
malvinkicska 2016 szept. 27. - 16:21:06
(117/642)
A mai részben is adta magát Irán a nagy bûn bánó Magdolnát, az biztos amit követ a két férfivel az nem semmi azok birokra mentek, pedig szerintem nem szerelmes inkább az anyagiak motiválják, képes volt megkarcolni magát csak õ legyen a központ.
Vanessa az nem semmi a fürdõszobába szeretkezett a sofõrrel , az is megéri a pénzét ezek egy ívásúak. Diego most jól össze van zavarodva mivel Irán anyja már a házasságot szeretné.
10/10
suxel 2016 szept. 27. - 15:27:46 10/10
(116/642)
Annyira szerettem ezt a sorozatot, hogy ha hiszitek, ha nem, a nekem tetszõ, emlékezetes jeleneteknél sokszor hallom a szinkronnal párhuzamosan a spanyol nyelvû szöveget is, a hangsúlyt, ahogy az adott szereplõ beszélt. Kicsit olyan, mintha Sztárban sztár lenne hangzásilag :D :D Soleczki Janka szerintem eddig csodálatosan levette Iran karakterét magának, ám most elõször nem tetszett, az eredeti sokkal ütõsebb volt. Az elsõ, amikor Olvido elejtette a kávés bögrét: Mit csinálsz te kétbalkezes? - Olvidonak szegezett kérdése. Soleczki Janka csak simán ráüvöltött, míg Cecilia Ponce gúnyosan rárivallt, hogy Que haces inutil? Viszont a záró összegzése zseniális volt újfent: Ma csak egy csésze, holnap már egy váza, aztán mire észbe kapsz, eltûnt az ezüstöd, pá! - Zseniális, csak ezt tudom mondani: bezzeg neki az ezüst biztos nem lenne elég, õ neki arany vagy gyémánt, ez a minimum :D A másik ilyen jelenet a 19. rész végefelé volt, amikor Diego mondta, hogy Olvido hangja emlékezteti valakiére, és Iran ugye: Mi, mi? Ugyan mire emlékeztethet egy falusi kis senkiházi? Cecilia Ponce ezt javarészt úgy kérdezte meg, hogy az ajka alig mozgott, és így furcsa volt a hangképzése is, olyan elképedt, na ezt is hiányoltam a magyar verzióban, csak egy sima, felbõszült kérdés volt a magyarban.
Amúgy Iran rendesen el van tévedve, folyamatosan barbározza Olvidot, hát elõször tükörbe kéne nézni, hahaha :D :D

Aki viszont tetszett az Vanessa volt, nagyon adta a jelenet, amikor szemközt öntötte Citlalit a gyümölcslével: most elõször tetszett igazán: a közönséges semmirekellõ indián lány fordítás az india pata rajadahoz meg elment :D
10/10
kikelet54 2016 szept. 27. - 11:42:31 10/10
(115/642)
Szegény Olvido nem tudja mire vállalkozott azzal, hogy beköltözött ebbe a vipera fészekbe. A család felével már megismerkedett, de van még kitõl félnie. Remélem az ártatlan lelke hamar megerõsödik, mert biztos sok erõre és kitartásra lesz szüksége ahhoz, hogy visszaszerezze a férjét.

Nagyon tetszett, ahogy Diegoval a rózsáról beszéltek, sajnos utána a keserû valóság, hogy nem emlékezett Diego, hogy kitõl hallott a virágokról. Látszik, hogy másképp bánik Olvidoval, mint egy egyszerû alkalmazottal, ezt Irán biztos nem nézi sokáig jó szemmel, már csak azért sem mert elismerte, hogy nagyon szép lány.
malvinkicska 2016 szept. 27. - 11:27:10
(114/642)
A sorozatról van már elõzetes nagyon jó két hétnek nézzünk elébe, ahogy olvastam.
malvinkicska 2016 szept. 26. - 18:55:35
(113/642)
Ez a hét jól kezdõdött Olvido dolgozok Diegonal Irant eszi a fen szebb, mint õ és a valóságban is nagyon bájos szép nõ Melissa, Barrera, a szõke ciklon mellette, olyan , mint egy tépet tyúk azzal a hajjal meg úgy egyébként, annak csak mindig a pénzen jár az esze az anyjával együtt most Ulisest füti. Azt látom az Irán családja egy vagyon és pénz éhes csapat, kivétel nélkül mindenki. Az tetszik D O mellett van, megvédi ahol tudja attól a viperától.
10/10
suxel 2016 szept. 25. - 15:34:44 10/10
(112/642)
Ez a hét már erõsen Iran vs. Olvidos lesz. Kezdõdik a csata, Iran kiereszti az aranyszínûre lakkozott karmait. Még a lakk színe is nagyon jól tükrözi a kapzsiságát.
10/10
kikelet54 2016 szept. 25. - 12:25:12 10/10 Előzmény mary0114
(111/642)
Egyenlõre ez a sorozat eléggé bejön ahhoz, hogy kihagyjak belõle bármit is.
Különben is szerintem én vagyok az egyedüli /a hozzászólásokból leszûrve/, aki mindenféle bugyuta sorozatot végig néz. Ha valamibe belekezdek, nem hagyom abba, esetleg tekerek rajta egy picinykét, de mivel nagyon kíváncsi egyén vagyok, végig szenvedek mindent.

Itt egyenlõre ilyen veszély nem fenyeget, a videókból ítélve lesznek érdekes, izgalmas dolgok, meg ahogy írjátok, nem egy unalmas sorozatról van szó.
10/10
suxel 2016 szept. 24. - 16:11:28 10/10
(110/642)
Martita és Tacho dala maradt ki: https://www.youtube.com/watch?v=sxlSl6Mz1Yw

Annyi, hogy a személyes kedvenced elõadója nem szerepel a sorozatban 1 részt sem, de szorosan a sorozathoz kötõdik, mivel õ a sorozat egyik zeneszerzõje.
10/10
mary0114 2016 szept. 24. - 11:39:11 10/10
(109/642)
10/10
mary0114 2016 szept. 24. - 11:32:22 10/10
(108/642)
SPOILER SPOILER SPOILER

Anno én is reménykedtem, de ki ne hagyd a jelenetet, zseniális. :D Irán talán ha 2 percig tudja élvezni a házasságot. :D

Ha jól emlékszem, azt a részt úgy dokumentáltam anno Suxelnek, hogy Cirkuszi sátor 1, Cirkuszi sátor 2.

Talán az az újdonság a sorozatban, hogy a gonoszok folyamatosan kapnak pofonokat, nem is keveset. Ahhoz viszont nem fér kérdés, hogy a legjobb ebben a cirkuszban az Irán és az anyja. Félelmetes, milyen manipulatív személyek és mindig a maguk oldalára fordítják a helyzetet.
10/10
kikelet54 2016 szept. 24. - 10:57:51 10/10
(107/642)
Köszönöm.
A sok sírós jelenetbõl gondoltam, hogy igen, de reménykedtem.
10/10
suxel 2016 szept. 24. - 10:44:55 10/10
(106/642)
SPOILER SPOILER SPOILER

Sajnos elveszi a 46. részben feleségül Irant, nagy cirkusz közepette. Lesz ott nem 1-2 izgalom és jó jelenet. Tipikusan olyan szakasza volt a sorozatnak, hogy nem gyõztem várni és persze fennmaradtam az éjjeli vetítésig, hogy lássam mint alakulnak az események.
10/10
suxel 2016 szept. 24. - 10:40:31 10/10
(105/642)
Ez a dal is a sorozat egyik betétdala, amit Melissa Barrera és Daniel Elbittar adnak elõ valójában, a sorozatban elõször a 80. részben fog felcsendülni.
10/10
kikelet54 2016 szept. 24. - 10:34:44 10/10
(104/642)
Suxel!

Te mindig kitalálod a gondolataimat, most néztem meg egy pár videót, és szinte csak sírás-rívást találtam, igaz közben csókolóztak is, de látszik, hogy mindketten szenvednek.

Örülök a spoilereidnek, de sokat nem merek kérdezni, nehogy mások megsokallják. Azt viszont nagyon spoilerben létszíves írd már meg, hogy Diego elveszi azt a szõke ciklon Iránt. Szörnyû egy nõ, semmi érzés nincs benne /a pénz imádaton kívül/.
10/10
kikelet54 2016 szept. 24. - 10:14:06 10/10
(103/642)
Fõhõsünk, egy kicsit másképp...

https://www.youtube.com/watch?v=ybbUi-M6TtY