Egyetértek az egyik előttem szólóval, hogy az eleje kicsit gyors és eklektikus, 5 perc után azt gondoltam de jó hogy nem mentem el moziba megnézni. Szerencsére továbbnéztem és aztán gyorsan beszippantott. Elvis rajongó vagyok, a filmben látott színpadi jeleneteket, koncert felvételeket sokszor láttam és az állam leesett ahogy Austin Butler táncolt.Gyakran visszatekertem a filmet, mert nem hittem el hogy nem Elvist látom. Az külön tetszett, hogy nem maszkírozták teljesen Elvis-re. A Queen filmnél pl rettenetesen zavart hogy szinte Freddie fogára építették a hasonlóságot, és a színészt is láthatóan zavarta a kissé eltúlzott fogsora. Ugyanakkor meg nem bírtak egy barna kontaktlencsét betenni neki.
Ebből a filmből is sok minden kimaradt ami belekerülhetett volna, pl hogy Ann-Margret volt az igazi és nagy szerelme és talán egyetlen barátja Cilla mellett. Őt akarta feleségül venni, de akkor már ismerte Cillát és nem lehetett szó róla. Elvis élete végééig Ann-Margret minden fellépésére virágot küldött. Amikor egyik nap nem érkezett virág, Ann-Margret tudta hogy baj van.

Egyszer sikerult bealudnom rajta, kicsit sok a 2.5 ora es unalmas helyenkent. De a kepi vilag, a tortenet es a szineszek jok. Sajnalom Elvist amiert ilyen fiatalon itt hagyott minket.

Végre valaki ÉRTI a zenei részét is a rendezésnek! :) Nem mellesleg, a zenei anyag akkora brutál siker az USA-ban, hogy a napokban adták ki vinylen, a rajongók kikövetelték. Akárhányszor hallgatom valamelyik betétdalt, eszembe jut a film azon jelenete, ahol az elhangzott, kockáról kockára képes vagyok felidézni. Soha életemben nem tapasztaltam még ekkora nem is tudom, hogy fejezzem ki... durván erős képi-hangi összecsengést, mint ebben a filmben. És az sem véletlen, hogy a rendező szerint is, ezt moziban kell látnia mindenkinek legalább egyszer. Ott olyan az érzés, mintha valóban koncerten lenne az ember. Hosszútávon majd kiderül, hogy a streamingelés mennyire vett el az élvezeti értékéből, mennyire volt jó ötlet. (Mondjuk nekem mindegy, már telefonon is megnéztem. :D )

OFF/később jön az ON, de:

Ebben a hozzászólásomban először reflektálni szeretnék néhány mondatra, mert megéri:

"meg lehet nézni 100 éve milyenek voltak a közállapotok, az ember nem szemetelt az utcán se. és nem csak amiatt, mert tömegtermelés még annyira nem létezett, hanem mert meg volt nevelve rendesen."

Elsősorban 100 évvel ezelőtt éppen "A Nagy háború" zajlott, méghozzá már a kíméletlen státuszban, amelyet azóta a történelem I. Világháborúként emleget. Ennek okán holmi "rendesen nevelést" emlegetni nem csak ízléstelen, hanem végtelenül ostoba is, és különösen akkor, amikor éppen egy másik de facto kvázi világháború zajlik a határaink túloldalán. Ha van valami, ami nem változott, az éppen az, hogy manapság a becsületes embereket ugyanúgy nem a szemetelés érdekli, hanem az, hogy végre béke legyen. Az ugyanis bár valóban nem szemetelés, amikor rommá lövik a városokat, hanem pusztítás, de azt állítani, az lett volna a normális a mustárgázas, begőzölt mészárszékeken, amilyen ideológiákkal akkoriban tömeggyilkolni lehetett, az fínoman szólva minősíthetetlen ostobaság, hiszen ha választani kell, akkor nyilvánvalóan minden épeszű ember a szemetelést választaná.

Ergo ez a felültés:

"a mostani helyzet eléggé lezüllött ehhez képest, miért gondolnád, hogy a közízlés nem romolhat meg ugyanúgy?"

Gyakorlatilag minősíthetetlen.

Nem mellesleg pedig a 100 évvel ezelőtt "szlogen" pont azért érdekes, mert "majdnem száz éve" éppen a nagy gazdasági válság köszöntött be, amikor ismét nem a szemetelés volt a nagy baj, hanem a nyomor. Valamicskével több mint száz éve pedig "mindenki" a háborúra készült, arra várt. Nem igazán lehet akkoriban jó időket mondani, mert ha már egyszer, akkor az 1930-as évek lázadása ugyanis speciel 1:1 volt Elvis lázadásához viszonyítva, lásd a Nagy Gatsby című film esetét.

Végezetül pedig csak annyit tennék még ehhez hozzá, hogy szerencsére hihetetlen mennyiségű (fény)képi emlék maradt fenn akkoriból, és bizony a városok sokkal mocskosabbak (lásd: szénnel fűtés és a korom esetét) voltak, mint manapság. Nézzen meg bárki képeket akár a Fortepanon Budapestről az 1920-as évekből és mondja azt, hogy visszavágyik abba a korba, abba a környezetbe.

ON:

Ez a film a számomra azért volt különlegesen érdekes - és talán az egykori keleti blokkban élők számára is -, mert nálunk Elvist egyfajta "világsztárként" éltük meg, amolyan "non-plus-ultra"-ként, amúgy éppen az elzártság okán. A filmben talán éppen ez volt az egyik legzseniálisabb, az, hogy az összes töbi együttest (aka Beatles) éppen csak hogy megemlítették. Ez azonban nem volt véletlen, valóban igaz volt az, hogy amint a film mutatta, Elvis élete tényleg EGY NAGY ELVIS SHOW volt. Önálló életet élt, mindentől függetlenül, de éppen azért, MERT EGY VÉGTELENÜL EGYSZERŰ ember volt. Akit mellesleg csak olyanok vették körül (a felesége és a lánya kivételével), akik csak fel akartak rajta kapaszkodni valahová. Hogy melyikük volt a jobb, vagy a rosszabb? Mindegyik egyszerű ember volt, aki élt a lehetőséggel. Az ezredes figurájának a megformálása ezért is volt zseniális, mert se jónak, se rossznak nem akarták bemutatni. Elvégre, nélküle Elvis szinte biztosan eltűnt volna a süllyesztőben, mert ha addig senki sem figyelt fel rá, akkor később se figyeltek volna fel rá. Voltak azért bőven akkoriban is jó zenészek és énekesek (lásd azokat, akikre hivatkoztak), de ilyen FELLÉPŐ(!) nem volt - amit viszont LÁTNI KELLETT, mert ez a rádióban, lemezen nem megy át. Számomra például ez a fajta gospel eredete a zenéjének ebben a formában újdonság volt.

És pontosan EZÉRT ütött nagyot a rap-es beütés, a zenéi átdolgozása, mert a film valójában éppen ezt szerette volna bemutatni: Azt, hogy MEKKORÁT ÜTÖTT a zenéje azokon, akiknek van fogékonysága ehhez, és nem csak a filharmómikusok üsdobjára tudnak elélvezni. Természetesen kizárólag a száz évvel ezelőtti repertoárok esetén. Nekünk ugyanis a rendező éppen azt a fajta ÚJSZERŰSÉGET szerette volna bemutatni, amit ez a zene AKKORIBAN jelentett. Van, aki felkapta a fejét rá, van aki pedig a begyöpösödöttsége okán legszívesebben betiltatná, hiszen a szerény esztétikai szamárlétráján nem tudja azt elhelyezni, amit még egyetlen kritikus sem éltetett és ami még nem került be a halhatatlanok csarnokába.

Ezt pedig kifejezetten jól mutatta be ez a film. És végső soron erről is szólt. Elvégre, valóban igaz az, hogy egy nemzetközi 1M$-os fellépés költségei simán elvihetik a gázsi felét is, miközben egy 1M$-os szerződés esetén az tisztán megmarad a művésznek. Ergo, valóban nem biztos, hogy nem járt jobban a fix gázsival, ha a keresetét nézzük, hiszen a lemez eladásaiból folyamatosan folytak be a pénzek. Másként nem is lehetett volna saját repülőgépe. Nomeg, a világ is más volt akkoriban már, hiszen a stadionokat már A FIATAL ZENEKAROK tömték meg, akik a tinikre és a nagyon fiatalokra "utaztak" - és ezt is zseniálisan mutatta be a film, ahogy az ELVIS közönség is az egyre "idősebbekből" (vö: középkorúak) került ki, vagyis a korábbi rajongók, és azok közül, akik szerették ezt a fajta zenét. De vajon megtöltött volna ez egy stadiont? Amint elhangzott, Elvis nem járt külföldön, és bár ismerték és kedvelték a zenéjét, de ki az, aki ezt egy stadionban szeretné meghallgatni? Elvis nem Queen vagy Beatles volt, hanem egy FELLÉPŐ MŰVÉSZ, és ezt zseniálisan mutatta be a film, azt, hogy az ezredes valóban erre építette fel a karakterét.

Ahogy azt is jól bemutatta a film, hogy mennyire kicsavarja, tönkreteszi a sztárokat a showbusiness. Egyszerűen a gépezet nem engedi el addig, ameddig jól meg nem rágja és ízetlen rágógumiként ki nem köpi őket.

Számomra kifejzetten tanulságos volt az, amikor az utolsó show-ját mutatták be a film végén - ő valójában tényleg ott maradt, ahonnan indult, egy kis településen a gospel énekes, aki tényleg csak abban talált örömöt, amikor énekelhetett és amikor azt látta, hogy örömöt okoz, és azt viszonozzák.

Mert végtelenül boldogtalan volt.

És ezt rossz volt látni. Talán a legnagyobb tanúlság éppen az, hogy hiába a pénz, a csillogás, a tehetség, a család, ha nincsenek igazi barátaid, akkor nem lesz mibe/kibe kapaszkodnod, amikor nem találod a helyed az életben.

És ha van valami, amit soha nem gondoltam volna az Elvis kultusz ismeretében, akkor az éppen ez.

Ezért is lett egy 10/10-es film.

Előbb-utóbb sajnálni kezdem ezeket az emberi gyengeségekkel ugyancsak megáldott világsztárokat. Dolgoztatják, kifosztják és halálba kergetik szegénykéket a barátok, a családtagok és a csúnya-csúnya menedzserek. Elvis zenéje sohasem tetszett, a filmjeit meg se néztem, de ezt a róla készült művet nagyon feldobja az eredetként számon tartott fekete zene és Tom Hanks szokásosan fantasztikus játéka.

Hat ize.... 5perce nezem de valamiert erzem h kurvaszar. Rohadtul nem jon a szineszbol az elvis power... Ellentetben queen filmben latottakkal, csak az meg egy kamu film volt...

szerinted akkor az "ízléstelen" szavunk az indokolatlanul létezik. csodás.
az hogy Elvis zenéjét nem értették, nem szerették sokan, ízléstelennek tartották, még nem jelenti azt, hogy igazuk volt, a tánc az egy külön téma. ködszurkálsz és szalmabábokkal hadakozol teljesen sután általánosítva.

persze lehetséges, hogy a rapzenét és a makogó slampoetryt (nem minden rapszám rossz szerintem amúgy, de a filmben eléggé az sajna) az utókor már művészetnek fog tartani. csak sajnos ez még nem jelenti azt hogy igazuk lesz.

meg lehet nézni 100 éve milyenek voltak a közállapotok, az ember nem szemetelt az utcán se. és nem csak amiatt, mert tömegtermelés még annyira nem létezett, hanem mert meg volt nevelve rendesen.
a mostani helyzet eléggé lezüllött ehhez képest, miért gondolnád, hogy a közízlés nem romolhat meg ugyanúgy? miért gondolnád alapból hogy minden emberi dolog csak fejlődni tud, és minél inkább a jövőben van valami, annál inkább tökéletesebb?
nem tudományról beszélünk, nem tudósokról, hanem egyre inkább megint butuló emberiség tömegeiről.

Ben Weisman (és még mások is) azért mesélhetett volna Elvis dalairól.

Hát igen. Egy jó zenész, aki még sokat alkothatott volna. És még mindig élhetne… Mindig jó, ha egy film mélyebb betekintést enged egy híres ember életébe. Sok információ volt már róla, szinte minden lényegeset tudhattunk már. Mégis jó volt látni, felidézni a fiatalságunkat, az akkori életérzést, amit ez a zene ébresztett bennünk. Én mindig is kedveltem a zenéjét, kedveltem Elvist – azt kevésbé, ami a végére lett belőle. Bár, amint az a filmből is megtudjuk, a „ biznisz „ tette tönkre, illetve azok az emberek, akik ebbe belekényszerítették. Fiatal volt, naiv volt, csak a zenét látta, és nem a hátteret. Késő volt, amikor erre rájött – belehalt. Kár érte. Nagyon sok jó zene kerülhetett volna ki még a kezei alól. De amit elért, örökre a rock’n’roll királyává tette. Így emlékezzünk rá. Persze, aki nem szerette, az ezt nem értheti meg. A film azt adta, amit vártam tőle. A kor hangulatát jól érzékeltették, a szerepekben jó színészek voltak. Butler jól visszaadta Elvis habitusát – legalább olyan jól, vagy talán még jobban, mint Malek Mercury-ét a Bohém rapszódiában -, Hanks remekül játszotta a menedzser szerepét, és a rendező is jól rakta össze a filmet. Mindezek együtt egy remek - szinte dokumentumértékű - mozit hoztak össze. Mindenkinek, aki a műfajt kedveli, kötelező megnéznie.

Nézhető, de Freddy M.feldolgozasa jobb volt. M. Jacksonról is illene, mondjuk nekem ő a király. Adakozási szempontból is.

Elvist sose szerettem, ezek után se tudom, a film giccses, és a szinesz is harmatgyenge , Queen se volt a kedvencem de sokkal jobb filmet csinaltak róla, a színész is ezerszer jobb volt. Végig néztem, de nem varázsolt el. 10/5

A cím megtévesztő lehet. Szerencsésebb lett volna az, hogy Tom, vagy esetleg Az amerikai szórakoztatóipar financiális háttere a hidegháború alatt. Mindkettőről többet megtudunk, mint Elvisről. A látottak alapján a király egy napi 24 órában nyitott szájjal, csábosan pislogó báb volt.
De nem akarok igazságtalan lenni. A film néhány helyen érdekesen boncolgatja a zene és előadásmód mágikus erejét, illetve azt a különös hatalmat, ami a "mágust" és közönségét kölcsönös függőségbe hozza.

Baz Luhrmann filmjeit csak utálni vagy imádni lehet. Én (ezt is) imádtam , ahogy A nagy Gatsbyt is de ezt talán egy picit még jobban. Az eklektikát az első órában szokni kellett de aztán vitt magával mint a gyorsvonat, hogy aztán a végén jól elgázoljon. Austin Butlerbe pedig mi tagadás szerelmes lettem... :) Azok a szemek, atyavilág.

A másik hozzászólásodhoz kiegészítés: Priscila ugyanakkor mindenhol azt nyilatkozta/zza azóta, hogy a válásuk után még jobb barátok lettek, Elvis akár hajnali kettőkor is beállíthatott hozzájuk, ha látni akarta a lányát és ők is bármikor mehettek Gracelandre. (Mentek is.) Annyira komolyan nem vehették a fenyegetést, vagy már akkor is alkotott a bulvársajtó és jól felfújta a sztorit.

Ha valaki azt mondja nekem, mielőtt látnám a filmet, hogy egy Elvisről szóló filmben rap dalok vannak, elküldeném melegre. De így, hogy láttam párszor már, egyszerűen nem tudok más dalt elképzelni például abba a jelenetbe, amikor dühösen a Beale streetre megy a verdával. Ez mindegyik Elvis-dal! És ez is mutatja, mennyire friss a zenéje, hogy ennyiféleképpen fel lehet dolgozni és mindegyik stílussal jól fuzionál. Na meg azért az is egy kreatív fricska a rendező részéről, hogy Elvis zenéjét - legalábbis az ötvenes években - a saját kortársak egy része ugyanúgy bicskanyitogatónak, ízléstelennek találta, ahogyan most néhányan a rapet. :P Az eleje meg hogyne pörögne! Egy fiatal, felfutóban lévő világsztár életét mutatja be... Koncentrálni kell. Ez lenne az alapvető elvárás minden filmmel szemben, hogy a megértéséhez, befogadásához oda kelljen figyelni. Úgy nem lehet felülni a flow-ra, hogy közben a Facebook falat böngésszük. (Nem neked szól, csak általánosítok.)

Ez kimaradt: "Elvis végül 1967-ben Las Vegas-ban feleségül vette majd nem sokkal ezután megszületett egyetlen lányuk Lisa-Marie Presley. Ezek után azonban Elvis megszakította Priscillával a testi kapcsolatot. Priscilla nem sokkal később beiratkozott Chuck Norris karateiskolájába (ahová Elvis is járt), és itt ismerkedett meg Mike Stone-nal aki szeretője lett. Viszonyukat 1972-ig titkolták Elvis előtt. Az hogy ilyen sokáig tudták titkolni, sokat elárul házasságukról. Priscilla 1972 februárjában mindent elmondott Elvisnek, majd elköltözött tőle. Elvis ekkortól fogva zaklatta őket, többször kijelentette hogy mindkettőjüket meggyilkoltatja, és hogy bosszút áll. A fenyegetésekből azonban nem lett semmi."

A film elso fele olyan mintha deg. Hulyegyerekeknek vagtak volna meg. Kicsit gyors a film. Musiceles. Es alig akar lelassulni. Feluletes kisse. Valamennyire azert lelassul. Jok a zenek. Jo a hangulat azert. Nem tunik hosszunak. Jol beszel elviszul a szinesz. A rap szamok nagy mellefogas. Izlestelen borzasztoan

De a film egesz jo. Nezheto

Rettenetesen rossz film, sokszorosan kimeríti a giccs fogalmát és nem a jó értelemben, a 3 pontot érdemli Austin Butler, a zenék és a fellépőruhák, minden más kuka.

Nincs ezen mit ragozni, csillagos 10-es. Soha ennyire jó életrajzi filmet nem láttam, egyetlen egy pontján nem lehet(nem is kell) fogást találni rajta. Hibátlan mozi.

Oscar díjas lesz, az fix!