Téma: Érkezés

Mamamamam 2016 dec. 08. - 13:27:15
(149/329)
Tegnap láttam a filmet. Engem megrázott, de gondolom azért, mert van egy lányom, és akinek van gyermeke az pontosan tudja, hogy egy anyára milyen hatással van, ha azzal szembesítik, hogy akármikor elveszítheti.
Én levontam a konzekvenciát és rájöttem, hogy még több idõt szeretnék a gyerekemmel tölteni, hisz nincs ettõl fontosabb, ettõl lesz majd Õ is egészséges felnõtt.

Spoiler-t is tartalmaz!!!

Olvastam az elõttem szólókat és arra jutottam, hogy valahol igazuk van azoknak is akik azt állítják, hogy nincs joga egy ilyen horderejû döntést meghozni egy nõnek egyedül. Az biztos, hogy tudott róla, mert amikor a kislánynak mondja, hogy \"megállíthatatlan\", abban a párbeszédben elejti, hogy apa azt mondta, hogy \"rosszul döntött\". Ergo, nincs vita, elõre tudta, vagy legalábbis döntési helyzetet feltételez ez a kijelentés. Amúgy mindent egybe véve a monumentális ûrhajóval hatást keltõ, figyelem fenntartó fogás szerintem nem rossz, de valóban egy nõ tragédiáját dolgozza fel a mû és nem az idegeneken van a hangsúly. Mondjuk annyira viszont nincs benne sok látványelem, hogy moziba kellejen megnézni, inkább a lelket masszírozza, azaz bekucorogva a kanapén elég fogyasztani.
Az alábbi, negatív \"bölcsész\"-ezést nem értem. Én is nyelvszakos bölcsész vagyok, de a pasim nem és neki is tetszett...
8/10
Lovely Rita 2016 dec. 08. - 10:35:13 8/10
(148/329)
Alapvetõen tetszett, direkt figyeltem, mert mindenhol azt hallottam, hogy mennyire unalmas és vontatott, de nekem egy cseppet sem volt az. Lekötött végig, nem hiányoztak akciójelenetek, semmi. Jó volt ez így.
8/10
Lovely Rita 2016 dec. 08. - 10:32:53 8/10 Előzmény Multitoxikomán2
(147/329)
Az elején a gyerekes részek azok szerintem a nézõknek szóltak, azokat mg nem flesselte a csaj, csak azért volt benne a filmben, hogy megkavarja a nézõt és azt higgye, hogy ez a múlt és szegény nyelvészünk komoly traumával küzd. És majd még inkább jól meglepõdjön, mikor kiderül, hogy az a jövõ.
1/10
Laszlo Tovarosi 2016 dec. 04. - 22:16:08 1/10
(146/329)
Végtelenül vontatott, unalmas végkifejlett, tanulság, csattanó vagy értelem nélkül.
Multitoxikomán2 2016 dec. 03. - 09:30:41
(145/329)
Továbbra is SPOILER!!

Ja, arról nem is beszélve, ha már a nyelvészkedésnél tartunk, azért a kínai nyelv összehasonílhatatlanul nehezebb és bonyolultabb mint az angol. Ebbõl nem kellene valaminek következnie a film alapján? Mondjuk hogy a kínainak intelligensebbek az amerikaiknál?
Multitoxikomán2 2016 dec. 03. - 09:25:20
(144/329)
Egyetértek azokkal a véleményekkel miszerint kissé túlhypeolt a film, valóban nagyobb a füstje mint a lángja, ugyanakkor ez még bõven egy jó filmnek számít, érdemes megnézni. Nálam 10/7

SPOILER alert !!!!!!!

Látom hogy itt mindenki ezen az anya/gyermek/megszüllessen-e/eleve elrendeltetés témán kattog, pedig a filmben szerintem elég sok logikai bukfenc és értelmetlenség van. Valaki már felvetette, teljes joggal, az a kínai tábornokos szálat. Az mi már?? Az akkora értelmetlenség hogy szavakba sem tudom foglalni! Hát ahhoz nem a jövõt kellet volna ismernie, hanem minimum táv gondolatolvasónak lennie! Ezt elmagyarázná valaki, aki úgy gondolja, hogy ez szerinte rendben van és érti is!
A másik: A film úgy kezdõdik, hogy bemutatja a fõszereplõ meg a lánya történetét. Na most, kérdem én, ha ez is ugynevezett "jövõbelátás" volt, akkor hogy történhetett meg ez korábban mint hogy a fõhõsnõnk elsajátította ezt a képességet??!!! Attól hogy én holnaptól a jövõbe látok, nem jelenti azt hogy már a múlt héten is a jövõbe láttam, és az egész életem idõsíkjai össze-vissza keverednek és az eseményei felcserélõdnek! Vagy csak a rendezõ keverte meg az idõsíkokat, de annak meg mi értelme lett volna?!

A harmadik ami nálam komoly negatívum: megint az egész emberiség full ostobának van kikiáltva (élen természetesen a hadsereggel), persze így is az amcsik a legjobb a fejek, akik a legbékésebbek és legtürelmesebbek, és persze legérettebbek is (hiszen az egész történelmük másról sem szól). Szemben a többezeréves kínai civiliizávó, Lao-ce, Konfociusz, taoizmus, számtalan elsõként feltalált dologgal, stb, stb, na õk meg a primitív agresszív háborúskodók. Nyilván...
10/10
giggs1985 2016 dec. 02. - 16:54:56 10/10 Előzmény zebegényiek
(143/329)
Azon kívül, hogy trollkodsz, képtelen vagy az alapvetõ szövegértésre is? Én a gyerekre írtam, hogy ha meg sem születik, hogy ne haljon meg (!), akkor a GYEREK egész élete lesz semmis. Azt hiszem, hogy 15 szép év is több a semminél.
Villeneuve éppen az ember halandóságára, az élet végességére, de mégis tartalmas voltára szerette volna irányítani a figyelmet; és arra, hogy úgy vállalsz gyereket, hogy õ is mindenképp meg fog halni, így azt az idõt élvezd ki, ami megadatott. Ha 15 év, akkor 15. Bár idepötyintenéd, hogy hány év az elegendõ? Ha elõre tudnád, hogy mikor fog meghalni a gyereked, akkor mit vállalnál be? Hány évnyi "élet" alatt mondanád, hogy inkább ne éljen egy percet sem? Hány évnyi életetet vennél el a gyerekedtõl?
10/10
giggs1985 2016 dec. 02. - 16:48:08 10/10 Előzmény eIemes
(142/329)
Ennek a novellának mi a címe?
10/10
giggs1985 2016 dec. 02. - 16:46:18 10/10 Előzmény zebegényiek
(141/329)
Az ilyen nívótlan trollokat miért nem bannoljátok?
10/10
TitusLivius 2016 nov. 28. - 23:10:22 10/10
(140/329)
Amy Adams ismételten bizonyítja, hogy rendkívüli színésznõ, a zenérõl csak szuperlatívuszokban érdemes szólni, igazi kortárs elektronika; valami modern classical-dark ambient egyveleg csoda, a vizuális effektusok is felsõ kategóriásak, a történetvezetés biztos kezekben és van meglepetés faktor is........ Nem értem, miért fanyalogtok folyton.?! Végre egy igazán jó science fiction. Élvezni kellene csak. Olyan nehéz?
7/10
eIemes 2016 nov. 28. - 08:37:13 7/10
(139/329)
Ted Chiangnak van egy másik novellája, amiben az elõre elrendeltséget feszegeti.

Feltalálnak egy készüléket, amin van egy led és egy nyomógomb. Ha megnyomod a gombot, felvillan a led, DE EGY MÁSODPERCCEL KORÁBBAN.
Az emberek próbálnak vele játszani, hogy becsapják, de nem sikerül, pontosan egy másodperccel a gomgnyomás elõtt felvillan a led. Semmi varázslat nincs benne, a ledet egy negatív késleltetésû áramkör vezérli. Csakhogy az emberek kb harmada, miután játszik a prediktorral (így hívják a készüléket), olyan mély depresszióba süllyed, mint az éber kóma: nem tudják feldolgozni a szabad akarat hiányával történõ kézzelfogható szembenézést, hogy képzavarral fejezzem ki magam.
dap 2016 nov. 28. - 01:27:23
(138/329)
Na meg Abbottot se ette volna oda a fene mikor nyilván elõre látta hogy neki kampec - ha elkerülhette volna a sorsát.

Amúgy nekem sok szempontból a The Abyss és a The Day the Earth Stood Still flashbekem volt, nem is értem hogy hogy hasonlíthatják a Harmadik típusú találkozásokhoz, amikor az alapszitut leszámítva semmi köze hozzá hangulatában. A Kapcsolat vége még talán-talán, visítva. Az Interstellarral meg egy lapon se említem.
InteriorLulu 2016 nov. 28. - 00:25:22
(137/329)
SPOILER!
SPOLIER! SPOLIER! ----------------------

Sokatoknak itt nem fér a fejébe, hogyan képes úgy dönteni a fõhõsnõ, hogy tudván tudja, a gyermekét még kamaszkorában elviszi egy betegség, mégis életet ad neki, és neveli a valóban bekövetkezõ haláláig. A helyzet az, hogy nem így dönt. Merthogy sehogysem dönt, nincs ugyanis rá lehetõsége. A jövõt látja elõre, márpedig az elõre látott jövõ nem véletlenül elõre látott. Lévén elkerülhetetlen. Az elõre látott jövõ sorsot jelent, a sorsot pedig nem lehet elkerülni. Azért sors: ha el lehetne kerülni, nem annak hívnánk, hanem mondjuk életút-alternatívának.
dap 2016 nov. 28. - 00:17:50
(136/329)
Az érzelmi töltet rendben, de a történet és a sci-fi blokk nekem túl purítán, egysíkú, vontatott. Nem igazán tetszett. A hang okés, de akkor már inkább a War of the Worlds tripodjai!
gyereamozibabe 2016 nov. 27. - 04:00:16
(135/329)
Tegnap néztem a Corvin moziban. Tömve volt a terem. A színészi játék és a hanghatások nagyon jók voltak. Van benne egy csavar, ami miatt megérte, de a film nem hibátlan. 7-8 pont közé teszem.
9/10
vladx 2016 nov. 26. - 21:59:34 9/10
(134/329)
A film nem volt rossz, bár kissé franciásan egyszerû és inkább hangulat volt mint gondolkodtatás. Véleményem szerint a legnagyobb baki, hogy ha egyszer az idõ nem lineáris akkor nem stimmel ez az egész elõre elrendeléssel kapcsolatos nyûglõdés amit a film egyik fõ szálát adja. Sajnos a rendezõ/író nem tudott elszakadni attól, hogy az idõ A-ból B-be tartó folyamat :)
1/10
trolyka 2016 nov. 26. - 20:59:14 1/10
(133/329)
Borzasztóan unalmas. Fájt nézni.
zebegényiek 2016 nov. 26. - 19:26:55
(132/329)
SPOILER
Azért tudom, hogy évekig volt korházban, mert én vagy egyben a film rendezõje és írója is.
Ezek szerint neked mindegy, ha az ember 13 vagy 98 évig él.

A sikeres hozzászólásoddal sikerült Szikora Robit megbántanod, aki tervezetten nem akar gyereket vállani a párjával. Amiatt, mert õ gyerek nélkül érzi a saját életetét/párkapcsolatát teljesnek.
Nem beszélve azokról a párokról, akik nem tudnak gyermeket nemzeni. Nagyon nehéz sors, de meg kell tudni együtt élni vele és máshol megtalálni a boldogságot.
Ellenben magad ellen beszéltél, mert én még mindig úgy látom, hogy a 13 éves korig felvállalni egy gyereket az egy önzõ döntés eredménye. Az anyaság örömét megélni úgy, hogy tudod, hogy egyrészt a gyerekedet el fogod veszíteni, amivel közel ugyanolyan fájdalmat is okozol magadnak, amilyen örömet. (valaki élete végéig gyászolja a gyerekét), másrészt 13 évet hagyni egy életre majd egyenlõ az értelmetlenséggel. Ahogyan te is írtad, mert szerinted az élet értelmet egy gyerek nélkül. Ahogy egy 13 évesnek se lesz soha. Csokit enni, libikókázni, zsírkrétázni majd az életem végén megélni az elsõ szerelmet és meghalni, nem egy teljes dolog.
SPOILER
7/10
eIemes 2016 nov. 26. - 19:25:01 7/10
(131/329)
igen, van a filmeknek egy ilyen leegyszerûsítõ szemlélete :)
vegyük a pornófilmet, dugnak szopnak aaaargh... kész.
minek ebbõl olyan sokat készíteni, hiszen 2-3 elég lenne.
zebegényiek 2016 nov. 26. - 19:11:17
(130/329)
OFF
Ezzel a hozzászólásoddal sikerült a legnagyobb ámokfutást produkálnod. te szerencsétlen.
a személyes hangnemet tartsd meg az ismerõseidnek.
OFF
Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás