Téma: Esküvő

3/10
Jim Hacker 2019 nov. 22. - 22:29:02 3/10
(1/1)
Ez a film úgy született meg a rendező fejében, hogy az előző fimjével kapcsolatban újságírók faggatták miről készít legközelebb filmet. "Esküvőről" vágta rá Altman, félig viccből. Azután belehabarodott az ötletbe és elkészült az "Esküvő" tele értelmetlen és összefüggéstelen jelenetekkel. Persze ez nála nem olyan nagy újdonság. Egyik társaság hablatyol valami apróságról, hirtelen vágás aztán rögtön egy másik társaság pampog valami más badarságról.
Két teljes óra sok üresjárattal, és ami úgy látszik Altmanra szintén jellemző, nagyon kevés mondanivalóval. Humorosnak avagy szatirikusnak is lehet tartani egy ilyen filmet csakhogy ebből szinte semmi nem jön át. Ahhoz ez a rendező nem igazán értett. Úgy mondanám ez egy nagyon amerikai, kissé bárgyú, meglehetősen felszínes viszont mindez népes szereplőgárdával és nagy költségvetéssel, igen látványosan előadva. Az előző filmje sem tetszett (Három nő), abban sokkal kevesebbet beszélnek és művészinek hitt ködösítéssel operál. Valójában itt egy "meztelen a király" és erősen túlértékelt rendezővel van dolgunk.

Aki még nem ábrándult ki teljesen Robert Altmanból annak melegen ajánlom a "Kvintett" c. agymenést.