Téma: Esmeralda

Helena25 júl. 26. 18:27:13
(202/202)
Rodolfo viselkedését nem értem, milyen haragra gerjedt, amikor megtudta Adrian és Graciela szeretik egymást, tiltja őket egymástól, lehordta Adriant is, Gracielat is, külön-külön. Pedig már megértőnek kellene lennie, azok után, ami történt. Lenézte Esmeraldat, sértegette, megalázta, tiltotta a fiától, aztán közben kiderült a lánya. Úgy hogy pont neki kellene megértenie ezt, de még mindig a társadalmi rangról papol. Ez az arrogancia megmaradt benne, fura. Graciela megérdemelte volna a boldogságot, inkább az anyját "nyírták volna ki" a végére. De neki ezt szánták, ennél nagyobb büntetés nincs, mint eltemetni saját, ráadásul egyetlen gyermekét.
Esmeralda átalakulása nem tetszik, jobban tetszett, amikor szende, szolid lány volt, most meg visszafelesel, odamondogatja a dolgokat, kinyílt a csipája, hogy szokták mondani. Semmi kedvesség nincs benne, kevély, átesett a ló túloldalára.
10/10
napraforgó júl. 17. 15:46:26 10/10 Előzmény Andrea2000
(201/202)
Igen, ez mind igaz. Ezeket a hibákat megpróbálták kiküszöbölni a téma újrafeldolgozásában, a Pillantásod nélkül-be
Abban Marina, Esmeralda karaktere nem békül ki a szerelmével, Osvaldoval, hanem a másik orvos (Alvaro karaktere) felesége lesz. Graciela megfelelője, Vanesssa meg kitör az anyja uralma alól. Nem beszélve arról, hogy a gonosz szülők, Marina apja és Vanessa anyja megbűnhődnek a végén.
Ennek ellenére nekem a klasszikus, a "régi" Esmeralda jobban tetszett, minden hibájával és meseszerűségével együtt.
Andrea2000 júl. 17. 12:49:54 Előzmény napraforgó
(200/202)
Van igazság abban amit írsz, mert Graciela valóban nem egy makulátlan karakter. Én pont ezért szerettem, mert sem nem jó, sem nem rossz egyszerűen csak egy ember sok hibával és rossz döntésekkel. Ha nem is hozták össze Adriannal a végén, egy szép befejezést ő is megérdemelt volna. Arról azonban mindenki megfeledkezik, hogy a sorozatban nem csak ő követett el hibákat, mégis csak egyedül ő jár rosszul a végén. Adrian is nagyon tisztességtelen, hogy egyszerre két lánynak csapja a szelet. Előbb Gracielával csókolózik, majd utána Aurorának teszi a szépet. És José Armando pedig megtagadta a saját fiát, csak azután kellett neki miután kiderült, hogy ő az apja. Ezzel szemben Alvaro úgy szerette saját fiaként a kicsit, hogy tudta, hogy nem az övé. José Armando megkapta a boldog befejezést pedig szerintem nem érdemelte meg. Rodolforól, pedig már leírtam, hogy szerintem csak a fiú unokája miatt békült ki Esmeraldával. Ha Esmeralda lányt szült volna, már nem is érdekelte volna az unokája. Meg már az első részben is milyen kegyetlen volt, amikor a beteg felesége szült, őt meg csak az érdekelte, hogy fia legyen. Crisanta a kezdetektől fogva csak hazudozott, Blanca pedig több mint 20 éven át becsapta a férjét. Szóval engem nem az zavar, hogy Graciela és Adrian nem maradtak együtt, hanem az, hogy ilyen durva véget szántak neki a sorozat írói, mikor az említett karakterek sem jobbak nála. De ez csak az én véleményem. :)
10/10
napraforgó júl. 17. 11:57:27 10/10 Előzmény Andrea2000
(199/202)
Szerintem meg Graciela rögeszmésen, mániákusan ragaszkodik Adrianhoz. Az nem igazi szerelem, ami mindig akkor lobban fel, amikor a fiú tovább akar lépni és másnál keresi a boldogságot. A vak is látja, hogy Adrianhoz sokkal jobban illik Aurorita. Egyszerű, kedves kislány, és őszinte, nem játssza meg magát.
Graciela elkényeztetett, önző kis liba, aki ragaszkodik a játékszeréhez, nem képes lemondani róla. Sajnálom szerencsétlent, hogy ennyire az anyja befolyása alatt áll, nem képes egyetlen önálló cselekedetre sem. Nem képes kiállni magáért, úgy, ahogy annak idején Jose Armando kiállt az Esmeralda iránti szerelméért. Graciela Adriant is jobbára csak titokban hajlandó szeretni, igazából nem nagyon tett érte semmit sem. Amilyen labilis idegileg, ő soha nem lenne boldog Adrian mellett sem. Adrian a lelkét kidolgozhatná mellette, az neki nem lenne elég. Mindketten megkeseredve élnének egymás mellett és előbb-utóbb egymás fejéhez vágnák, hogy "miattad mondtam le a jó életről, a luxusról!", illetve "miattad hagytam el egy kedves, hozzám való lányt, de neked semmi sem elég!"
Törvényszerű a kapcsolatuk drámai vége.
Andrea2000 júl. 17. 11:12:18
(198/202)
Hát nem tudom. Én Esmeralda apját egy utolsó gazembernek tartottam mindig is. Csak azért kezdett el Esmeralda felé közeledni, mert az FIÚ unokát adott neki. Biztos vagyok benne, ha Esmeralda kislányt szült volna, Rodolfo nem enyhült volna meg. Alapból az ő hülyeségéből lett az egész konfliktus az elején. Nem is az érdekelte, hogy egészséges gyereke szülessen, hanem csak az, hogy fiú legyen. Mindezek után még pozitív karakternek van bemutatva. Ezt az embert csak az érdekli, hogy legyen ki továbbvigye a nevét.
Adriant pedig nem értem. Nyilvánvaló, hogy Gracielába szerelmes. Régen mindig azt mondta Gracielának, hogy milyen gyáva, amiért nem képes harcolni a szerelmükért. Hát most ő is ugyanolyan gyáván viselkedik. Nem mer odaállni Aurora elé és megmondani neki, hogy Gracielát szeretni. Mindkét lánnyal szórakozik. A Casa Grandéban még olyan kedves, határozott fiú volt. Itt meg egy papucs lett belőle. Graciela nagyot hibázott, amikor férjhez ment, de tiszta szívéből megbánt mindent és bocsánatot kért Adriantól. Mindenki hibázik életében. Adrian kapott a sorstól mégegy lehetőséget, hogy azzal a nővel élje le az életét, akit igazán szeret, de ezt jól elcseszte. Aurora kedves, rendes lány, de Adrian nem szerelemmel szereti. Szerintem Aurora is boldogabb lett volna egy olyan férfival, aki úgy szereti őt, mint ahogy Adrian Gracielát.
10/10
napraforgó júl. 16. 10:03:41 10/10 Előzmény Ráday úr
(197/202)
Hát persze, különben miről szólna az a 100 rész, ami még hátra van?
10/10
offtopic
Ráday úr júl. 16. 07:36:21 10/10 Előzmény napraforgó
(196/202)
Az a mizéria csak arra jó, hogy idegesítse a nézőt.
10/10
napraforgó júl. 15. 18:55:57 10/10
(195/202)
Érthetetlen, hogy José Armando miért nem csináltat egy DNS tesztet. De ha ő nem, a szülei is megcsináltathatnák az a tesztet. egy hajszál Jose Armandótól, egy a picitől, és rögvest kiderülne az igazság.
10/10
offtopic
Ráday úr júl. 15. 07:34:01 10/10 Előzmény Helena25
(194/202)
Kórházas dologról hasonlóképpen gondolom. Igen, hozzájuk bárki, bármikor bemehetett szinte.
Ahhoz képest, hogy gyakorlatilag folyamatosan rettegtek valakitől.
10/10
offtopic
Ráday úr júl. 15. 07:29:10 10/10 Előzmény napraforgó
(193/202)
Tényleg; köszönöm! :-)
Helena25 júl. 14. 18:36:06
(192/202)
Auroritának olyan hegyes álla és görbe lába van, még mutogatja is. Nekem nem szimpatikus a viselkedése. Végül is Adrian és Graciela közé állt, hisz tisztában volt azzal, hogy ők ketten mennyire szeretik egymást, csak a fránya körülmények. Adrian is csak őrlődött a két nő között. Én nagyon sajnálom Gracielitát, az anyja kényszerítette bele a házasságba, miért nem Fatima keresett saját magának egy gazdag hapsit, miért a lányától várta az anyagi biztonságot? Graciela csak gyenge, nagyon gyenge jellem, de nem rossz ember. Adriannak inkább segítenie kellett volna neki onnan elmenekülni. Hisz ismeri milyen elviselhetetlen Fatima.
Esmeraldaékhoz csak úgy be lehet menni az utcáról? Az apja is csak úgy megjelent a szobában, ha még nyitva is van az ajtó, illik kopogni. De egyáltalán miért van állandóan nyitva az ajtó, nem a legjobb környéken laknak. És ahogy Esmeralda megkérdezte, hogy "Maga kicsoda?" és belenézett az apja arcába, azzal el is árulta, hogy lát. Annyira egyértelmű volt. Esmeralda mindig olyan szélesen mosolyog, az alsó ajkait széthúzza nagyon, látszik a hibátlan fogsora, ahhoz képest, hogy egy kunyhóban nőtt fel. Nővér ruhában járkál haza? Nem kell átöltözni a kórházban? Egyébként ezt az egész kórházas dolgot kihagyhatta volna a rendező, valami más kapcsolódási pontot kellett volna keresni, de nem kórházat. Alvaro anyja hú de rosszul játszik, olyan mesterkélt, sokszor csak áll és mondja a monológot, a szinkronhangja is rátesz egy lapáttal.
10/10
napraforgó júl. 14. 10:45:03 10/10 Előzmény Ráday úr
(191/202)
Pedig Esmeralda épp a smaragdokról kapta a nevét... Meg a zöld szemeiről.
10/10
offtopic
Ráday úr júl. 14. 08:30:28 10/10 Előzmény Helena25
(190/202)
Én már nem is emlékszem a smaragdra. Öregedett, már nem viselte jól egy szülés körülményeit. :-)
A Rodolfo vs. Dominga ellenszenv tetszett benne. És Fatima ármánykodásai is.
Esmeraldát pedig csak az nem kaphatta volna el az erdőben, aki nem akarja. :-)
Helena25 júl. 13. 18:21:32 Előzmény Ráday úr
(189/202)
Igen, érdekes, hogy félt a kórházban, ugyanakkor kislányként, fiatal nőként az erdőben, egy kunyhóban élt. Nem igaz, hogy az a két nő nem félt az erdőben egy kunyhóban élni? A smaragdot eladhatta volna Dominga, és vehetett volna belőle egy kis parasztházat ott a faluban, de nem. Patakban fürdeni, a vécézést inkább hagyjuk, hogy oldották meg. Nem is egyszer a sötétben (mondjuk neki mindegy volt, mert nem látott) bóklászott Esmeralda. Ilyen jó a közbiztonság Mexikóban? Ez is egy furcsa része a történetnek. Éheztek, fagyoskodtak, de nem mentek el a kunyhóból, fogalmam sincs mennyit érhetett az a smaragd, de valamit csak lehetett volna belőle venni, 20 éven át őrizgetni. Dominga hiába mutatta később Rodolfonak, hogy itt a bizonyíték, hogy Esmeralda az ő lánya, azt másképpp is lehet, ami biztosabb. DNS-vizsgálat azért itt is kellett volna, csak gondolom, az kiábrándító lett volna a történet szempontjából. Azon is kiakadtam, hogy Dominga mennyire rosszul volt, amikor Esmeraldanak megindult a szülés. Fiatalabb korában nem bábáskodott eleget! Mennyi szülést levezetett szerény körülmények között, Esmeralda és JA is nála született, itt meg, a fővárosban milyen "rosszul" volt. Azért a forgatókönyvíró(k) pár dologról elfeledkeznek.
Helena25 júl. 13. 18:11:12 Előzmény napraforgó
(188/202)
Viszont éjszakára nem is egyszer be van osztva Esmeralda az ügyeteles orvos mellé. És ha akkor valami komoly baj van? Nem elég a pakolgatás, papírok vitele. Orvos mellé éjszakára szakképzett ápoló kell, szerintem. A filmben semmi utalás nincs arra, hogy bármilyen iskolát elvégzett volna korábban, ott élt a kunyhóban, max. vakok iskolájába járhatott volna, de csak az erdőt rótta, meg Malaverhez ment. Semmilyen iskolai végzettsége nincs a filmben mutatott események alapján. Nekem mindegy, csak ezt másképp kellett volna a készítőknek csinálni. Gondolom ez ott Mexikóban is elgondolkodtatott pár embert, hogy ez hogy lehetséges. Graciela és Adrian kapcsolata, szerelme a leghihetőbb, ami a legközelebb van a valósághoz. Szegény- gazdag, anyuci nyomása stb. Ez megvan szerintem még napjainkban is, és nemcsak Mexikóban.
10/10
napraforgó júl. 07. 18:44:01 10/10 Előzmény napraforgó
(187/202)
Ma direkt belenéztem a sorozatba, épp most vették fel Esmeraldát a kórházba. első nap gumikesztyűket rakosgatott, majd egy kórlapot vitt be az ügyeletes orvosnak, épp Jose Armandonak. Másnak maszkokat rámolt, majd egy rönntgenfelvételt vitt fel Dr.Robless-Hillnek. Aztán egy beteg ágyát állitotta magasabbra, na szóval egyáltalán nem végez olyan nagyon felelősségteljes munkákat, amit csak szakápoló végezhet. Lehet mondani, hogy olyan tedd ide, vidd oda munkákat biznak rá.
Nyilván erre is szükség van, hisz igy nem terhelik le azokat a munkaerőket, akik többre is képesek.
10/10
napraforgó júl. 07. 06:09:41 10/10 Előzmény Helena25
(186/202)
Ez a sorozat már 1997-ben is egy remake remakeje volt. Vagyis nem a mai de még csak nem is a '90-es évek világát tükrözi.

Mivel Malaver doktor és Alvaro anyja is tanitotta Esmeraldát, ezért nyugodtan letehette azokat a vizsgákat, amiket egy magántanuló a 8. általános után. Hisz nagyon értelmes lány, ezeket a tárgyakat sokkal hamarabb meg tudta tanulni, mint egy gyerek.

Amúgy nekem nem igazán hiányzik az ágytálazás mutogatása, de tudjuk, hogy valójában sok ilyen dolgot csinálnak a nem szakképzett nővérek. Mosdatják, átöltöztetik a betegeket, ágyat húznak, ételt tálalnak, etetik, akik nem képesek önállóan enni, leleteket visznek az orvosoknak, vagy vért, vizeletet a laborba vizsgálatra. Stb, stb., egyszóval szakképzetlen segédmunkát végeznek.

A gyógyszereket a szakképzett ápolók osztják, ők adhatnak be injekciót, infúziót, ők veszik a vért stb., egyszóval minden felelősségteljesebb munkát ők végeznek az orvosok mellett.

Az, hogy Esmeralda csinos kis egyenruhában mászkál a kórházban, nem jelenti azt, hogy ő már olyan felelősségteljes munkát végez egy orvos mellett, bizony ő is csak olyan kis segédmunkás a kórházban.
10/10
offtopic
Ráday úr júl. 06. 20:49:35 10/10 Előzmény Helena25
(185/202)
Vagy szólt xy-nak, mert keresik, vagy beszélgetett.
Esmeralda lógós volt. :P
A vége felé pedig a kórházban rettegett Lúcio-tól a munkaidejében. :-)
Helena25 júl. 06. 20:36:26 Előzmény napraforgó
(184/202)
De nyolcáltalánosuk azért megvan ezeknek a dolgozóknak, gondolom. Esmeralda meg egyáltalán nem járt iskolába, iskolai közösségbe, amin csodálkozom. Mexikóban nincs gyámügy, vagy valami ilyesmi, ott nem kötelező iskolába járni? Lució tanította, meg Alvaro anyja és kész. Nem emlékszem pontosan, de Esmeralda vitt kartonokat, gyógyszereket is, majd most megfigyelem. De ágytálazni se ágytálazott, ágyneműt sem cserélt. Annyira dolgozni akar Esmeralda, mert vissza akarja adni a pénzt José Armandónak, amikor ő is gazdag, pláne ugyanaz a család, meg ott él a szegény negyedben, ezek olyan visszatetsző dolgok. Lehet és valamilyen szinten kell is, hogy büszke legyen az ember, de ennyire? A szamárlétrát végig kellene járni, iskolákat végezni, aztán dolgozni, de egyelőre otthon lenni a pár hónapos gyerekkel, és nem lepasszolni. Nem akar a szülei házába költözni, megértem, haragszik az apjára (valószínű én sem mennék oda), de, hogy az anyja ne vegyen neki egy jó környéken egy házat, vagy akár egy másik palotát, ez azért túlzás, mert ő büszke, nem fogadja el. Csak ez már nem büszkeség, hanem hülyeség. Eljár dolgozni, ahelyett a gyerekével lenne, de a pénzkeresést, a büszkeségét előbbre helyezi a gyerekénél. Azért ez nonszensz, szerintem. De legalább gondolna a gyerekére: gyerek is ott él a szegénynegyedben, amikor luxusban élhetne. Ő még nem értékeli, még nagyon kicsi,de ugye később majd lesznek ebből még problémák, amikor nagy biztonságban, szolgálókkal élhetne.
Majd, ha lesz több időm, utánanézek a mexikói iskolarendszernek. Van-e nyolcáltalános, gimi stb, mert érdekel.
10/10
napraforgó júl. 06. 20:00:17 10/10 Előzmény Helena25
(183/202)
Nálunk is vannak szakápolók és segédápolók. Ahhoz nem kell nagy végzettség, hogy ágytálazz egy beteget, ágyneműt cserélj, meg ezt-azt vigyél el ide-oda.
Azért Esmeralda a sorozatban sem végzett kvalifikált munkát, jobbára csak kartonokat vitt ide-oda.