reay 2017 aug. 24. - 15:21:21
(1395/1535)
Minden elismerésem a kitartásotoknak, hogy még nézitek. :D Nálam nagy csalódás, eltûnt a kezdeti érdeklõdésem. Az egész egy sablonos, nyálas telenovellára hajaz. Az olyan dolgoktól riasztott el magától a sorozat, mint az ügyvéd meg Meryem szerelme. Egyáltalán nem érdekel, nem tud lekötni. El lehetett volna intézni röviden, de nem, negyed órákon át sétálgattak, kerülgették egymást, mikor mi. Rettentõen elhúzzák ezt a tárgyalást is. De Mustafa karikatúrája is megér egy misét. Enyhén túlzás volt, hogy ennyiszer meg tudott lépni, hol Yasaranék elõl, hol pedig a rendõrség elõl. Az is mi volt már, amikor a földön fekvõ krapekot Kerim apja vette észre, miközben ott tébláboltak a rendõrök is a helyszínen? Tesze-tosza népség.

Meg amikor egy jelenetet hosszú percekig magyaráznak, visszatérnek rá. Ezeket is pörgõsebben meg lehetett volna csinálni, hogy pld csak elmeséli valamelyik szereplõ, ahelyett, hogy visszaugrálnak az idõben, az elõzõ napokra, és akkor szép komótosan nézzük a semmit. Pedig én esküszöm szeretem a lassúságot, nem szokott zavarni, csak ezt itt unalomnak tartom, nem pedig egyszerûen lassú történetvezetésnek.

A másik most futó török sorozat viszont továbbra is kellemes meglepetés (Piszkos pénz...), megyek is a fórumára. :D Na ott van izgalom, halad a sztori, pedig nem mondanám, hogy az sem tartalmaz üresjáratokat, fölösleges romantikázások, de mégis sokkal jobb ennél. Arról nem is szólva, hogy az ott szereplõ pszichopata sötét alak megenné reggelire a Yasaran-klánt. :))
5/10
napraforgó 2017 aug. 23. - 17:50:10 5/10
(1394/1535)
Kadír a korábbi karmûtétjérõl mesél a feleségének. Majd az alkoholproblémáiról beszél. Most megint mûtét elõtt áll.
Fatmagül a kis Elifet dajkálja és közben Hacer kérésére gondol, hogy vegye magához a fiát, ha vele történne valami...
Musztafa a börtönben éjszaka zord arccal mered maga elé.
Másnap kezdik a munkát a Rózsa konyhában. Elõtte a piacon voltak, és beolttatták a kutyát, Lodost. Kadír és Meryem pedig indulnak az orvoshoz. Fatmagül elõször átnézi a leveleket, megörül, mert Özge is írt egy levelet, beszámol a sorsukról, amely jobbra fordult.
Szelim beszélget Aycéval, aki elmeséli neki, hogyan lett embercsempész. Az apja most börtönben van, korábban együtt csinálták, most a lány folytatja az "ipart". Erdogán morog, a lány inkább Szelimmel beszélget.
Resat a börtönben az újságot olvassa, látja a Musztafáról szóló cikket. Az ügyvédjét várja, de nem jött egy hete. Az õrnek közben gyanús lesz a cellatárs, kiderül meghalt az éjjel.
Perihán és Hilmiye az irodában Mügével beszélget, Meltemnek ez feltûnik. Ender látja, hogy nagy a forgalom az irodában, arab üzletemberek járnak ott és Lale asszony is.
Münír nagyon aktív, mióta Resat börtönben van. Meg van magával elégedve és Lalével is, sokat segít nekik a nõ. Endernek ismerõs a nõ valahonnan. Perihán szóvá teszi az öccsének, hogy nem látogatja a férjét.
Fatmagül egy idõs házaspárnak kedveskedik az étteremben. Az öregek minden jót kívánnak neki és kerimnek.
Szelimék szenvednek a hajófenékben, éhesek és arról álmodnak, hogy milyen finomakat ennének a tengerparton, hogy gondtalanul szórakoznak, stb.
Hacer arra vár, hogy megkapja a látogatási engedélyt Musztafához, amikor az utcán elkapja Damír, a másik férje. A férfi Németországban eladta õt prostinak, ezért hagyta el. A férfi pénzt akar a nõtõl cserébe, hogy békén hagyja. Mikor Sami megtudja, mérges lesz, nem hiszi, hogy a férfi eltûnik, ha pénzt kap, sõt, levakarhatatlan lesz. Ömer telefonál, engedélyezték másnapra a láthatást.
Este vacsorához készül a család, szóba kerül Kadír betegsége, a csontproblémáról kapott leletet nézegetik. persze nem értenek belõle semmit sem. Mukaddes észreveszi, hogy Fahrettin megjött, de a ház elõtt beszélget Mümtázzal. Vajon mire készülhet? Az öreg a fiataloknak elmondja, hogy eladta az erdei házat és abból a pénzbõl venne egy másik házat kettejüknek. Már meg is nézett pár házat.
Musztafa arról gondolkodik, amikor Resat a sok pénzzel megvette, megvesztegette. Meltem Nil blogját nézi, aki az orvostársadalmat ostorozza, vannak, akik képesek a nevüket adni a csalásokhoz. Ender pedig rájön, honnan ismeri Lalét, egy iskolába jártak valaha.
5/10
napraforgó 2017 aug. 22. - 17:50:18 5/10
(1393/1535)
Szelimék aznap este tervezik az indulást. Szelim a lánytól kapott telefonon felhívja Mügét, üzen az anyjának. A rendõrség már lehallgatja Müge telefonját is. A lány eljuttatja az üzenetet Perihánnak, aki nagyon sír. A lány még nappal jelzi a fiúknak, hogy indulnak, nem várnak estig. Már a hajón vannak, amikor a lány elárulja a nevét, Aycének hívják. A parti õrség felszólítja a hajót megállásra. A lány és a két fiú elbújnak a hajón valami ponyva alá. A parti õrség fölmegy a hajóra, átvizsgálják, de nem találják meg õket.
Musztafa bírósági tárgyalása megkezdõdik. A Vural megölése miatti vádat ejtik Kerim ellen. Musztafára pedig életfogytig tartó szabadságvesztést kér az ügyész. Serdar ellene vall. Hacert is tanuként szólítják. Elmondja õ is, hogyan tudta meg, hogy õ ölte meg Vuralt. Aztán Fatmagült is meghallgatják. A lány elmondja, hogy Musztafa Vurált véletlenül ölte meg, de Kerimre szándékosan lõtt rá. Musztafa vallomása csak annyiból áll, hogy szereti Fatmagült, a bocsánatát kéri. Hacer elsírja magát.
Hacer Fatmagülnek panaszkodik, egyedül maradt, nem tudja mi lesz vele. Ha meghalna, Fatmagülre bízza a kisfiát. Fatmagül bizakodik, mindkettejük számára új élet kezdõdik.
Musztafát a Vurál, a Kerim és Fatmagül elleni cselekedeteiért összesen 22 évre ítélik.
Mukaddes a TV-ben nézi a híreket. Az újságírók nyilatkozatot várnak Kerimtõl és Fatmagültõl. Kerim annyit mond, reméli, hogy Szelimet és Erdogánt is megtalálják és elítélik, Fatmagül majd akkor kap elégtételt. A család hazatér az izmiri tárgyalásról. Mirzat elbúcsúzik, visszarendelték, a lány már nincs veszélyben. Mukaddes faggatja õket, de mindenki fáradt. Mukk annyira megsajnálta Musztafát...
Musztafával ismerkedni próbálnak a cellatársai, de õ csak hallgat.
Szelim rosszul van a hajókázástól, Erdogán is nyafog, nem teszenek a spártai körülmények. 3 napig kell a hajófenéken dekkolniuk, míg Máltára érnek.
Deníz és az anyja videohívást kezdeményeznek, örülnek, hogy lezárult a per. Hívják õket Ausztráliába. Addig még meg kell várni a másik per végét is. Fatmagül pedig meghívja õket az esküvõjükre. A konkrét idõpontot még nem tudják.
Hacer még Izmírben maradt, Ömer próbál segíteni neki, hogy beszélhessen Musztafával. Sami mérges, az az ember nem törõdik vele. De nem hagyja magára. Hacer volt férje is látta a TV-ben a nõt.
Perihán és Hilmiye a fiaik gyerekkori videóit nézik, nevetnek a kiskölykökön. Münír szerint már mindenki megbolondult a családban.
Kadír karja nagyon fáj, korábban már kétszer is mûtötték. Gyerekkorában csontkinövése volt, amiatt majdnem elvesztette a karját.
5/10
napraforgó 2017 aug. 21. - 17:52:12 5/10
(1392/1535)
Resat panaszkodik Münírnek, unatkozik és a cellatársa nem beszél vele. Musztafát elkapták, Münír nem bánná, ha meghalna, hogy ne beszélhessen ellenük. Resat kineveti, neki veszélyesebb ellensége van, a tulajdon felesége, õ támadta hátba. Törik a fejüket, hogy juthatna ki a börtönbõl.
Hilmiye levelet kap, Erdogán barátnõjétõl, aki találkozóra hívja. Müge egy telefonszámot ad át neki, amelyen felhívhatja a fiát. Meltem véletlenül észreveszi, hogy Müge tarthatja a kapcsolatot a Yasaran fiúkkal, a telefonregiszterébõl megnézi a számát. Meltem kiötli, hogy Müge telefonját is le kéne hallgattatni, a szélenergia projekt dolgáról is általa tudhattak a Yasaranok.
Az újságírók megint odacsõdültek Kadír háza elé és zaklatják Kerimet, õ lövette-e le Musztafát, és hogy Musztafa bántotta-e Fatmagült. Végül a rendõrségi testõr elküldi õket.
Kadír a kórházban találkozik Hacerral és Samival, elmondják, hogy az éjjel zaklatta õket Hacer volt férje. Kadír segítene neki, hogy másik lakást találjon.
Münír szemétkedik Meltemmel és Enderrel, Musztafa alkalmazása lejáratta õket. Nagyon bizakodik, hgy kimásznak a gödörbõl, de Ender azt mondja, nem ússzák meg a Fatmagül ügyet.
Mukaddes kíváncsiskodik Meryem és Kardir magánéletérõl. Meryem az érzelmeikrõl beszél, de Mukaddest az ágyjelenetek érdekelnék. Este Kerim sétálni hívja Fatmagült.
Kadír ideiglenesen az irodájában szállásolta el Hacert. Meryem nem nagyon örül neki, hogy minden rászoruló gondját õ akarja megoldani. Fahrettin megbízza Mümtázt, hogy találjon Keriméknek egy házat a közelben.
Reasat beszélgetni próbál a cellatársával, de az illetõ nem akarja szórakoztatni. kiderül, hogy riporter és tudja melyik hírnek lehet hinni, melyiknek nem. Resaték álhíreit nem hiszi el, úgyhogy hagyja õt békén.
Erdogán este kimegy és telefonon beszél az anyjával. Hilmiye elmondja, hogy Münír rá akarja kenni az összes bûnt. Bár az asszony egy utcai fülkébõl beszél, Münír észreveszi és elveszi tõle a telefont. Erdogán lemarja, hogy ne merészelje ezt megtenni, mert akkor mindent bevall. Szelim és Erdogán összevesznek a megérkezõ lány alig tudja szétszedni õket. Elmondja, hogy a rendõrség keresi õket, ha nem fogadnak szót neki, nem segít. Visszazavarja õket a világítótoronyba.
Musztafa magához tér. 2012. március 5-én tárgyalják Vural Namli meggyilkolásának ügyét, amit az ügyész kapcsolatba hozott Fatmagül ügyével. Musztafát védõörizettel hozzák be. A család is jelen van a tárgyaláson, Fahrettin odaveti Münírnek, hogy maga is hamarosan sorra kerül.
A lány visszatér Szelimékhez, közli, hogy még aznap este indulni fognak.
5/10
napraforgó 2017 aug. 18. - 17:47:52 5/10
(1391/1535)
Musztafát viszi a mentõ a kórházba, Kerimet késõ este értesítik az elfogásáról. Mukaddes meghallja, kiugrik az ágyból és összelármázza a házat. Rájönnek, hogy Fahrettin nincs otthon. Már a kórháznál van, õ hamarabb megtudta a hírt.
Az elõzményeket látjuk, 5 órával korábbról: Fahri Mümtázzal beszél, legyen készenlétben, ma éjjel meglesz Musztafa.
Szelim és Erdogán az õket segítõ lánnyal beszél, a lány elmeséli, hogy hogyan viszi át õket a határon. Kapnak hamis útleveleket is. A lány tudja, hogy kõrözik õket, habár a fiúk az ártatlanságukat hangoztatják. A fiúk siettetnék az átkelést, de a lány leszögezi, õ a fõnök, akkor indulnak, ha õ biztonságosnak találja.
Hilmiye tiltakozik, hogy minden bûnt az õ fiára kenjenek. Münír kijelenti, hogy mindent Erdogán kezdett, a drogot, az erõszakot, Turaner megzsarolását. Perihán követeli, hogy az öccse kezdje meg a válásuk intézését. Az ügyvéd azt mondja, amíg házasok, nem kell vallomást tennie a férje ellen. Perihán megfenyegeti, ha nem indítja el a válást, akkor mindenrõl vallomást tesz.
Musztafa a vérzõ sebével kikúszik a bokrok alól az út szélére. Arra jön egy autó, egy fiatal pár. A lány megáll, segíteni akar, de a férfi azt mondja, ez csak trükk, így szokták kirabolni az autósokat. Továbbhajtanak. Musztafa tovább fekszik az esõben, sebesülten (pont úgy, mit Kerim, amikor meglõtte), és Fatmagülrõl álmodik.
A család vacsora után teázgat és sütizik, Fahrettin meg stikában kioson a házból. Mümtáz egy segítõjével megtalálta a mûhelyt, ahol Musztafa autóját akarják darabokra szedni. A rendõrség razziát tart, megszólal a riasztó, ezért megpróbálják eltûntetni a nyomokat, nem sok sikerrel. Fahrettin faggatja az embereket, hol a kocsi tulajdonosa. A rendõrség valahogy ráveszi Bahrit, meg a sofõrjét, hogy megmutassa, hol tették ki Musztafát a kocsiból. Így találják meg Musztafát, eszméletlen álapotban. Fahri felhívja a fiát, aki oda akar menni a kórházba, de az öreg nem árulja el, õ is jön haza és majd mindent elmesél. Mindenki visszamegy az ágyba aludni, csak Mukaddes oldalát fúrja a kíváncsiság, õ mindent akar tudni, és már most!
Musztafát megmûtik, de közben is halucinál Fatmagülrõl. Azt hiszi, hogy a lány azt ígéri neki, hogy várni fog rá, feleségül megy hozzá, stb.
Mümtáz szerint értesíteni kéne Musztafa feleségét, de Fahri szerint ne zavarják éjszaka, hisz várandós. De Demír erre nincs tekintettel, betöri Sami lakásának ablakait, megijesztve ezzel Hacert, aki fél, mert a volt férje rájött a tartózkodási helyére.
Erdogán és Szelim a Tv-ben a híreket nézik a világítótoronyban. Megtuják a Musztafáról szóló híreket, de beszélnek Reasat letartóztatásáról is, és arról is, hogy õket meg kõrözik. Szelim úgy látja, nekik végük, még ma el kell menniük innen. Erdogán türelemre inti, ha kapkodnak, elszúrják. Reggel visszajön a lány, kaját és újságt hoz. Egy telefont is átad, azon fogja hívni õket. De õk ne telefonáljanak, minden ismerõsüket lehallgatják, bemérik a hívás helyét és elkapják õket.
Meryem, Fatma és Mukk otthon készítik elõ a süteményeket az étteremhez. Fahri elmeséli, hogy találták meg Musztafát az autója után. Mukk megint teszi a megjegyzéseket és élvezettel ecseteli Musztafa súlyos állapotát Fatmagülnek, akit irritál a téma.
Resat panaszkodik Münírnek, a cellatársa nem beszél vele, megõrül a semmittevéstõl. Félnek, hogy Musztafa vallani fog, ha felépül. Resat szerint veszélyesebb ellensége van a felesége személyében.
5/10
napraforgó 2017 aug. 17. - 17:49:39 5/10
(1390/1535)
Kerimék értesítik a rendõrséget Musztafa búvóhelyérõl és közben szólnak Kadírnak is, aki az ügyészség folyosóján örömmel közli a hírt a várakozókkal. Musztafa arra kéri az öregasszonyt, hogy juttassa ki valahogy észrevétlenül. Resatot és Münírt átviszik a bíróságra. Útközben Münír masszírozza Resat fejét, hogy ugyanazt vallja, mint az ügyészségen és az õ nevét hagyja ki mindenbõl, mert csak akkor tud segíteni, ha szabadlábon marad. Resat mérges, nem bízik benne, meg a nõvérében sem. A rendõrök elhallgattatják õket.
Hacert Sami és Kadir átkísérik a bíróságra.
Fatmagül bánatosan bámul ki az ablakon, Mukaddes megpróbálja felvidítani esküvõi magazinok nézegetésével. Ez nem sikerül, Fatma elsírja magát. Mukk erre fölhívja Nine mamát, jöjjön haza mielõbb, mert õ nem tud mit kezdeni a helyzettel.
A rendõrség körülveszi az öregasszony házát, Musztafát keresve. Az asszony kibújik hátul és egy kézikocsit kezd tolni és amikor meglátja a rendõröket szaladni kezd. A rendõrök utánaerednek, de a kocsi üres. Késõbb is hiába keresik Musztafát és faggatják az öregasszonyt, nem tudnak meg semmit. Musztafát Bahri menekíti egy ismeretlen férfival, aki szintén a kocsi reményében segít nekik. A segítõk faggatják, mondja meg, hol az az autó.
Fatmagül annyira depis, hogy Nezihével sem tud beszélni a traumáról, ami érte. Az rázta meg legjobban, hogy Musztafa megfenyegette, hogy olyat tesz vele, ami Kerimnek a legjobban fájna. A doktornõ rákérdez, hogy ez a trauma változtatott-e a Kerimmel való kapcsolatán? A lány azt mondja, együtt szeretne továbblépni vele és nem a múltba tekinteni. Meryem ekkor hazaér Mehmettel, inkább otthon készülnek elõ a másnapi rendelésekre. Kerimtõl megtudják, hogy Musztafa megint meglépett.
Bahri segítõje egy erdõben kiteszi Musztafát egy bokorban, miután az csak nagyvonalakban árulta el, hogy hol hagyta az autóját. Bahri próbálja jobb belátásra bírni, ha itthagyják, meghal. De ez nem érdekli a férfit. Musztafa sebe fölszakad, félájult és megint Fatmagülrõl álmodik.
Erdogán és Szelim is menekülõben. Szelim is ábrándozik a régi szép életérõl, amikor még boldog volt Meltemmel. Megvádolja Erdogánt, hogy õ tette tönkre a boldogságát, mert féltékeny volt rá. minek adta a tablettákat? Erdogán mérges lesz, senki nem kényszerítette, hogy bevegye, hogy leigya magát, mérgében ki akarja tenni a kuzinját. Szelim elsírja magát, erre megenyhül, mennek tovább.
A rendõrök megállítják a kamiont, amelybe Erdogán bedobta a telefont, rájönnek, hogy át lettek verve. Sejtik, hogy a fiúk az ellenkezõ irányba menekülnek.
Lale a támogatásáról biztosítja Hilmiyét. Resatot letartóztatták, de Münírt kiengedték. A Turaner ügyben nem merült föl a neve, Musztafától pedig a lehallgatott telefonhívásban megtagadta a segítséget, így "tiszta" maradt. Mivel Turanert Erdogán zsarolta meg, így õ is gyanúsított az ügyben. Münír azt is közli, hogy az izmíri ügyész össze akarja kapcsolni a Turaner-ügyet a Fatmagül üggyel. Münír szerint egyetlen embert kell bûnösként megjelölni. Hilmiye kérdésére, ki lenne az, a válasza, az, aki az összes bajt a fejünkre hozta. A nõ elszörnyed, hogy az õ kicsi fiacskája lenne bûnbaknak kinevezve.
Szelim és Erdogán egy világítótoronyhoz érnek, egy férfi vezette õket ide, akinek pénzt ígértek, ha hajóval kijuttatja õket az országból. Szelim megint nyûgösködik a komfort hiánya miatt, de Erdogán biztatja, fogja fel kalandnak. Késõbb egy lány kopog be, úgy tudja, két utas vár rá.
Este kerim faggatja Fatmagült, hogy Musztafa tett-e vele valamit, amirõl nem akar beszélni? Fatma közli, hogy már sokszor mondta, hogy nem. De nem akar most ezzel foglalkozni. Kerím vígasztalóan megöleli, Mukk rájuknyit és idétlenkedik, ó bocsánat, csak szeressétek egymást.
Musztafát megtalálták az erdõben (vajon hogy egy mellékúton, a sötétben?), mentõ viszi a kórházba. Útközben halucinál, Fatmagül bíztatja, fehér fátyollal a fején, hogy õ várni fog rá.
5/10
napraforgó 2017 aug. 16. - 17:54:08 5/10
(1389/1535)
Perihán Yadigárral üldögél a rendõrségi/ügyészségi folyosón, látják, hogy behozzák Yasemint. Kadír és Ömer arról beszélgetnek, hogy ha a nõ nem vall, nem lesz bizonyítékuk a Turaner ügyben. Sinen szeretne beszélni Fatmagüllel, de Rahmi elhajtja, ne zavarja a lányt. Mukaddes megint osztja az észt, a távozó Kerim és Fahrettin szerinte nem az ügyészségre mennek, ahogy mondták, hanem Musztafát keresik.
Szelim megint morog, miért menekülnek, miért kapták el az apját, úgyis el fogják õket kapni. Nem tudnak semmirõl, nem is telefonálhatnak, mert mindenki telefonját lehallgatják. Erdogánnak van egy ötlete. Vesz egy telefont és visszamennek a reggeli kamionparkolóhoz. Fölhívja Hilmiyét, megtudja, hogy a nénikéje jelentette föl Resatot. Úgy beszél, mint aki föl van háborodva, hogy ártatlanul vádolják õket. Tudja, hogy lehallgatják õket, azt mondja, hogy a cég ügyeit intézik és majd akkor mennek vissza, ha tisztázódott a helyzet.
Perihánt ki akarja hallgatni az ügyész, Kadír kéri, hogy valljon a másik ügyrõl is. Hilmiye meg arra biztatja, hogy hallgasson. Resatot kihozzák, aki odaveti neki, hogy elválik tõle.
Az öregasszony és Bahri azon tanakodik, mennyit érhet Musztafa autója, és hol tudnák eladni. Lehet, hogy csak alkatrészenként tudnák értékesíteni, mert nincsenek papírjai. Musztafa lázas, izzad és Fatmagülrõl fantáziál. Álmában Fatma azt mondja neki, hogy õt szereti. Az öregasszony gyógyszert hoz neki.
Hacert a vallomása megtétele után elengedik, Sami már vinné haza, amikor a nõ meglátja, hogy a volt férje, Demír odakinn várja.Nem meri elhagyni az épületet, mert tudja, hogy a férfi megölné. Meltem meghallja, mirõl beszél Hacer és kimegy megnézni a férfit. Kadír jön, azt mondja, hogy jó lenne, ha a nõ a bíróságon is elmondaná ugyanazt, amit az ügyészségen. Sami elárulja az ügyvédnek, hogy Hacer bajban van, a volt férje megtalálta, bosszút akar állnia a nõn. Kadír segíteni akar neki.
Meryem, Rahmi és Mehmet a Rózsa konyhában dolgoznak, nagy a forgalom, sok a kíváncsi vendég. Mindenki az együttérzésérõl biztosítja Fatmagült.
Kerim és az apja a rendõrökkel a temetõnél nézgelõdnek, ahol Musztafának nyoma veszett. A két hajléktalan fiú a temetõben bóklászik, Fahri észreveszi õket és kerimmel a nyomukba erednek. A fiúk megijednek, azt hiszik, hogy rendõrök. Megnyugtatják õket, kérdezõsködnek, hol van az a bûnözõ. A fiúk elõször tagadnak, de aztán csak bevallják mit tudnak. Fahrettin pénzt ad nekik, így elárulják, hogy Bahri elvitte magával.
Fatma nem ment dolgozni, otthon Mukaddes meg lukat beszél a hasába. Azt gondolja, hogy ez az elrablási história éket vert közé és Kerim közé. Fatma megnyugtatja, hogy ez nincs így.
Erdogán újra beszél a barátnõjével, majd egy ott parkoló kamion hátuljába dugja a telefont. A kamion Edirnébe megy, õk meg akárhová máshová.
Bahri megpróbálja egy mûhelyben megérdeklõdni, hogy átvennék-e az autót, de a szerelõ elutasítja, õ nem üzletel ilyesmivel.
A két suhanc elviszi Kerimet és az apját arra a helyre, ahová Musztafát vitték. Ez egy gyûjtõhely, ahová a hajléktalanok az összegyûjtött papírt viszik eladni. Kerim kiszáll a kocsiból és körülnéz a telepen. Fahrettinnek gyanús lesz az öregasszony háza. A banya fölkelti Musztafát, a rendõrség keresi. Musztafa felismeri õket, nem rendõrök, õk az ellenségei. Az asszony elbújtatja és ajtót nyit Fahriéknak. Bahri után érdeklõdnek. Kerim észreveszi a felakasztott kocsikulcsot, elhívja az apját. Tudja, hogy Musztafa a házban bújkál. Rendõrt hívnak.
5/10
napraforgó 2017 aug. 15. - 17:54:10 5/10
(1388/1535)
tévedtem, Kerim nem a Yasaran Holdinghoz ment, hanem a biztonsági õrökkel õrzött lakóparkba, ahol laknak.
5/10
napraforgó 2017 aug. 15. - 17:51:46 5/10
(1387/1535)
Kerim elindul, Mukaddesnek azt mondja, a rendõrségre megy. Nem várja meg Fatmagült, akinél most ott a doktornõ. Fahrettin megnyugtatja a lányát, hogy jól vannak, de a bátyja új vállalkozásba kezd, abban segít neki, ezért nem megy még haza. Az öreg Samival beszél, aki arra kéri, ne zaklassa fel Hacert. Az öreg megígéri, sami pedig elviszi a lakására. Hacer nincs ott és Sami hiába keresi telefonon. A szomszéd mondja neki, hogy két fiatalemberrel ment el. Sami megijed, hogy Münír emberei jöttek érte. Errõl Kerimet is értesítik, aki szintén a Yasaranokra tippel. Ömer a rendõrségen próbálja elérni, hogy Yasart ne engedjék el, de a rendõrök elhajtják, ez nem tartozik rá. Münír várja Yasart és Ömer szemébe röhög. Münír figyelmezteti Yasart, hogy a rendõrség továbbra is rajta tartja a szemét.
A doktornõ otthon foglalkozik Fatmagüllel. Utána Fatma kérdi, hol van Kerim. Mukk mondja, állítólag a rendõrségre ment. Rahmi rá is telefonál, de gyanakszik, hogy Kerim nem mond igazat. És úgy is van, megint a saját szakállára nyomoz. A Yasaran holdinghoz hajt és kis csellel bejut a telepre.
Ender és Resat a szerzõdés felbontásáról beszélnek, Resat közli, nem adják vissza a pénzt. Kicsit sértegetik még egymást, aztán be is fejezik a tárgyalást. Ender és meltem távozása után Perihán felhívja Yadigárt, itt az idõ, hogy használják azt, amit rábízott.
Az öreg Bahri egy öreg javasasszonyhoz viszi el Musztafát, aki úgy gondolja, fertõzést kapott. Musztafa a kocsija kulcsát adja oda neki, hogy segítsen. Ha eladja az autót, lesz pénze. A rendõrök eljutnak a vérnyomokon a hajléktalanok búvóhelyéhez. A két srác meg akar lépni.
Szelim és Erdogán egy kávézóban kaját vásárol és Erdogán közben megnézi az internetet, miket írnak róluk. Nil blogjába is belenéz. Aztán a büfé telefonjáról felhívja a titkárnõ barátnõjét, híreket akar hallani a cégrõl. megtudja, hogy a rendõrség még nem járt a cégnél, de a vezetõk elég idegesek. Reméli, hogy a nõ telefonját nem hallgatják le, mert a cégnél nem tudnak a kapcsolatukról. Aztán valami lepukkant motelban vesznek ki szobát. Szelim nyaforászik, hogy nincs melegvíz, nincs fogkeféje, de Erdogán rászól, nem hívhatják föl magukra a figyelmet.
Musztafa láza csökkent, az öregasszony levest fõz neki, attól jobban lesz.
Este Fatma már aggódik, se Kerim, se Fahrettin nincs sehol és nem tudják, hol vannak. Fahri hazaér és el akarja vinni a Fatmát és Meryemet valahová.
Yadigár értesíti Perihánt, hogy megtette, amit kért. Perihán összepakol. Hilmyje úgy hallja, valaki járkál a házban. Resat és Münír megy, hogy utánanézzenek. Kerimet találják, aki a terasz felõl jött be. Azt kérdi a Yasaranoktól, miért vitték Musztafát a cipõgyárba? és miért nem tájékoztatták a rendõrséget, amikor megtudták tõle, hogy õ ölte meg Vuralt. Megvádolja õket, hogy azért adtak pisztolyt Musztafának, hogy õt megöljék, és akkor az egyedül maradt fatmagült könnyedén elhallgattatthatták volna. Csengetnek, a rendõrség jött. Resatot letartóztatják és Münírrel együtt beviszik õket. Resatot megbilincselik és Perihán a kezébe nyomja az összepakolt táskát. Az utca túloldaláról mindezt végignézi fatmagül, meryem és fahrettin is.
Szelim és Erdogán vacsoráznak valami ócska kis helyen, amikor meghallják, hogy a TV-ben a Yasaranok letartóztatásáról beszélnek. Azonnal lelépnek. Szelim nyafog, hogy az apját letartóztatták.
Resat próbál magyarázkodni az ügyészségen, Turaner megzsarolásával vádolják. Az ügyész közli vele, hogy nem az ún. ellenségei vádolták be, hanem a felesége. Münírt is faggatják, Erdogán és Szelim tartózkodási helyérõl kérdezik. Megfenyegetik az engedélye bevonásával.
Ender és Meltem távozik az ügyészségrõl, és látják, hogy Yasemint, aki elcsábította Turanert épp beviszik kihallgatásra.
5/10
napraforgó 2017 aug. 14. - 17:50:29 5/10
(1386/1535)
A rendõrök tovább keresgélik Musztafát az üres épületben. Megtalálják a vérnyomokat és követik a pincébe. Musztafa eközben már kinn támolyog az utcán. Egy temetõhöz ér, ahol összeesik.
Fatmagült hazaviszik, Rahmi sírva borul a nyakába. Leülnek a kis nappaliban. Mukaddes kíváncsiskodik, de Meryem leinti. Mindenki fáradt. Mukk a pisztoly után érdeklõdik, honnan volt Fahrettinnek? Meryem ágyba dugja Fatmagült és fésülgeti a haját. Fatma a szörnyûségekrõl beszél, félt, hogy megismétlõdik a múlt. Meg akart halni, nem akart több szenvedést. Úgy érzi, ennek soha nem lesz vége. Bár nagyon fáradt, nem tud elaludni. Kerim is vígasztalja, már vége van, és majd mind börtönbe fog kerülni.
Kerim Hacerral akar beszélni, de a nõ elhagyta a lakását. Kadírék azt mondják, megtalálják a taxisofõrt, akivel elment.
Szelim gondol egyet és összepakol egy bõröndöt, Erdogánt is biztatja, lépjenek le, nem akar börtönbe kerülni. Vagy a börtön, vagy Musztafa fog végezni velük. Megegyeznek, hogy még az éjjel elhagyjá a házat, mielõtt a család fölébred.
Musztafát két hajléktalan kölyök találja meg. Rájuk fogja a fegyverét és követeli, hogy segítsenek neki. Pénzt ígér nekik, ha biztonságos helyre viszik. A két kölyök elviszi a búvóhelyükre és beszerzik neki a sebe ellátásához szükséges dolgokat. megérkezik egy öreg hajléktalan is, az is segít neki.
Reggel már újságírók gyülekeznek Kadír háza körül. Rendõrök jönnek, Fatmagül mellé testõrt rendelt ki az ügyészség. Nezihe asszony ígérte, hogy délután eljön Fatmagülhöz. A család ismerkedik Mirzáttal, a testõrrel. Fahrettin beszél a feleségével és Denízzel, de nem akarja, hogy a sebesülésérõl az otthoniak tudjanak.
Resat is aggódik, már megint az újságok címlapjára kerültek. perihán gúnyolódik a férjével, te meg Münír nagyon tehetséges hazudozók vagytok. Resat a fiúk keresésére indul a házban, rájön, hogy megléptek. Telefonon keresi Szelimet, aki nem veszi föl a telefont. Erdogán mérges, hogy magával hozta a telefonját. Tudják, hogy a mobil jeleit a rendõrség lenyomozza. Szelim ráadásul még levelet is hagyott a szüleinek. Bankkártyát sem használhatnak, csak készpénzzel fizethetnek. resat mérges, a fiaik hülyeséget csináltak.
A hajléktalanok az újságot böngészik, látják, hogy a férfit, akinek segítettek, gyilkosságért kõrözik. Félnek, hogy a rendõrség õket is megvádolná azért, mert segítettek, ezért nem merik feladni. Musztafa magához tér és telefonálni akar. Az egyik srácnál van telefon, de nincs rajta pénz. Mustafa felhívja Münírt, aki fizeti a hívást. Musztafa segítséget kér, de Münír elutasítja, elegük van belõle. A rendõrség lehallgatja a hívást. Perihán megijed, azt hiszi, hogy veszélyben vannak a fiaik. De szelim és Erdogán jókedvûen autóznak velamerre.
Az öreg hajléktalan hajlandó segíteni Musztafának. Egy kézitaligába rejti Musztafát sok üres papírdoboz közé és útnak indul vele.
Ender üzleti partnere a legújabb fejlemények miatt visszalép a szerzõdéstõl, mert a cégük hírneve megint csorbát szenvedett. Sajnos Musztafa alkalmazása mindenkinek sok kárt okozott.
5/10
napraforgó 2017 aug. 12. - 03:35:48 5/10
(1385/1535)
Szerintem Musztafa elméje kezd elborulni. Ahogy bemagyarázza magának, hogy Fatmagül még mindig õt szereti, hogy majd otthagyja Kerimet és vele fog élni.... Lehet, hogy ott, akkor rögtön, helyben talán nem akarta magáévá tenni Fatmagült, mert a nagy terven, a menekülésen járt az agya, de kilátásba helyezte a dolgot, mert hogy ez Kerimnek jobban fájna, mintha megölné. Mert a beteg agya csak úgy mûködik, hogy Kerim elvette tõle azt, ami az övé. Mert az rendben van, hogy õ eldobja, ha akarja, de bármikor meg is gondolhatja magát, és akkor kell neki, amit, akit eldobott, és akkor visszaveszi. És az, hogy a lány mit akar, cseppet sem érdekli, illetve feltételezi, hogy ugyanazt, amit õ.
Musztafa egy kitalált álomvilágban él, már az erdei házban is állandóan Fatmagülrõl fantáziált, a régi közös terveikrõl, meg a lehetséges közös jövõjükrõl. Pont így lesz majd ez xxx SPOILER xxx akkor is, amikor sebesülten fekszik itt-ott, akkor is állandóan Fatmagülrõl halucinál és az hiszi, hogy a lány még mindig az övé, hogy õt akarja, neki segít. Nem jut el az agyáig, hogy pont a lány jelentette föl, hogy azt akarja, hogy rács mögé kerüljön, hogy nem akar tõle semmit, talán fél is tõle, de mindenképp undorodik a viselt dolgaitól, a módszereitõl, stb.
Én a Yasaranokon csodálkozom, hogy Musztafával mennyire rossz lóra tettek. Meglehet, hogy ha a kezdet kezdetén a 3 fiú elnyeri a büntetését és leültetik õket egy-két évre, akkor a Yasaran és Namli család nem szenvedett volna akkora károkat, mint így. Ott az a sok haláleset, a Namlik mind meghaltak, a Yasaranok tönkrementek, járulékosan Turaner is meghalt, így az Alagõz családnak is jóvátehetetlen károkat okoztak, és nem utolsó sorban Musztafa és a szülei élete is teljesen tönkrement, a szülõk nyilván ennek a sok stressznek köszönhetõen hamarabb haltak meg, mint lehetett volna. Hacer élete is megváltozott, mert hiába is kecmergett ki az a lány a prostitúció világából, semmivel sem lett jobb az élete férjes asszonyként egy gyilkos pszichopata mellett.

De ennek a sorozatnak legalább "jó vége lesz", mert a bûnösök elnyeri megérdemelt büntetésüket, Fatmagül nyilván megdicsõül és jelképévé válik a sokezer többi megerõszakolt lánynak és asszonynak. Nyilván az egyéni boldogságot is elnyeri és a családjával együtt boldogan él, amíg meg nem hal.
És ez így is van rendjén, a nézõ szereti, ha 160 végigszenvedett rész után legalább a sors igazságot szolgáltat és úgy kelhet föl a fotelból, hogy na, ez egy jó sorozat volt, mindenki megkapta, amit megérdemelt. A jók a jót, a rosszak a rosszat. Van egy általános katarzis. De sajna az újabb sorozatok már nem ilyenek, azokban mjindenki rossz és engem meg baromira nem érdekel, hogy a sok rosszember miket csinál, ha nincs egy tiszta lélek, akinek drukkolni lehetne, akivel együtt lehetne érezni.
10/10
baba24 2017 aug. 11. - 22:52:37 10/10
(1384/1535)
Igen egy elég érdekes rész!Szerintem nem merte bántani Fatmagült,már mint ezt úgy értem hogy testileg!Mustfa egyre mélyebbre süllyed,illetve nem tudok rá jobb szót de be képzeli a dolgokat!Õ most nagyon szereti a Fatmagült csak akkor nem volt mellette mikor éppen kellett volna!Elég érdekes egy figura.
Nem tudom mi alapján vágják ki az ilyen részeket,mert azért ennél szörnyûbbet is lehet látni fõ mûsoridõben!
5/10
napraforgó 2017 aug. 11. - 18:01:35 5/10
(1383/1535)
Bocs, de lemaradtam az elejérõl.
A feliratos változatból tudom, hogy Hacernak véletlenül beugrik, hogy Rivában egy volt cipõgyárban rendezték be a Yasaranok azt az ál-rendõrörsöt, ahol Musztafát kihallgatták, talán oda vitte Musztafa Fatmagült. Felhívja Kerimet, aki a saját szakállára egyedül megy oda, kiszáll a rendõrautóból és keresi az épületet. Fahrettin Mümtázzal követték és meglátják, hogy telefonál és aztán célirányosan megy valahová. (Musztafa nincs a lánnyal, de hogy hová ment és miért, azt nem tudom.) Kerim megtalálja az épületet, Fatmagül nevét kiabálja, aki meghallja és visszakiabál. Kerim így megtalálja Fatmagült, eloldozza a lányt és már mennek is. Musztafa fut az úton. Jön visszafelé valahonnan. A sötét épületben Musztafa meglátja a menekülõ lányt és Kerimet, rögtön lövöldözni kezd. Fatma és Kerim az oszlopok mögé bújnak. Kerim egy baltát dob Musztafa felé, kiüti a kezébõl a pisztolyt és verekedni kezdenek. Musztafa földre viszi Kerimet és ráemeli a baltát. Fatmagül megszerzi a pisztolyt és ráfogja Musztafára. Azt kiáltja, engedd el, mert lelõlek! Musztafa ezen kicsit csodálkozik, te nem lõhetsz le engem, te engem szeretsz. Kerim tiltakozik, ne tedd, Fatmagül. Lövés dördül, de nem Fatma lõtt, Fahrettin lép elõ a sötétbõl. Musztafa megsebesül, úgy nézem haslövés, de még hozzávágja Kerimhez a baltát és rálõ Fahrettinreis, aztán elmenekül. Mindkét férfi megsebesül a karján. Musztafa a pisztollyal elmenekül. Fölemeli a csatornafedelet és lemászik. A rendõrség keresi Musztafát, aki a sötét pincében megy valamerre. Hiába vizsgálják át az épületet, nem találják a gonosztevõt.
Szelim és Erdogán a netet nézik, mérgelõdnek, hogy Nil blogot ír és sok a támogatója. Az újságok kiteregeti a szennyesüket, ezt közlik Resattal is. A Yasaranok megint aggódnak, Resat fél, hogy kútba esik az üzlet is megint. Szelim el akarna menekülni, de Münír csitítja, akkor az egyenlõ lenne a beismeréssel. Münír egyik embere jön, bejelenti, hogy megtalálták Fatmagült, de Musztafa elmenekült.
Nine mama fölhívja Rahmit, ne aggódjon, megtalálták Fatmagült, jól van, de Kerim és az apja megsérültek. Fahrettin a mentõben elmondja, hogy látta, amikor Kerim elment otthonról és követte. Megkérdi, ki hívta föl, kitõl tudott a címrõl? A fiú mondja, hogy Hacertõl. Bár õ is csak találgatott, de bejött a tippje.
Musztafa egy másik szellõzõfedelet félretolva kimászik és hamarosan kijut a szabadba. A rendõrök megtalálják a vérnyomokat és követik.
Kerimet, az apját és Fatmagült kórházba viszik, a két férfit ellátják, Fatmagül nyugtatót kap. Mindannyiukat kihallgatják.
Sami magához veszi Hacert, nem maradhat egyedül. A lakására viszi a nõt.
5/10
napraforgó 2017 aug. 11. - 14:38:37 5/10
(1382/1535)
Megnéztem, ahogy vetköztette a lányt, azt hittem, ott rögtön magáévá teszi, hisz azt mondta, olyat tesz a lánnyal, ami jobban fog fájni Kerimnek, mintha megölné. Gondolom a délutáni idõpont miatt vágták ki, ahogy leszedi a lányról a ruhát, meg kikötözi a székhez. Itt elég szolíd volt a kép, ahogy a takaró alatt üldögélt a lány.
10/10
baba24 2017 aug. 10. - 22:02:33 10/10
(1381/1535)
Szia nézd meg az eredeti törököt mert megint volt egy kivágás ebbõl a részbõl!
Mustafa ahogy le szedte a ruhát Fatmagülrõl ezt szépen kivágták én most néztem meg és a Magyarban nincs benne!
5/10
napraforgó 2017 aug. 10. - 17:51:36 5/10
(1380/1535)
Kerim megpróbálja Musztafát megkeresni, Hacert faggatja, van-e búvóhelye Musztafának. Aztán a Yasaranok kamion parkolójában néz körül, de nem talál semmit. Keresik az autót is, amivel Musztafa elrabolta Fatmagült. Az egyik szóba jöhetõ jármû a Yasaran Holdongé, így a rendõrök ott kezdenek kutakodni.
Musztafa arról beszél Fatmagülnek, hogy milyen féltékeny volt rá, amikor meglátta, hogy Kerimmel szóba állt. Majd Fatmagült hibáztatja, hogy miatta lett ilyen embr. A lány válaszul azt mondja, nem én, hanem te tetted ezt magaddal, te váltál gyilkossá, én az igazságszolgáltatást választottam.
Resat és Lale a minisztériumban tárgyal, amikor Münír felhívja, azonnal vissza kell mennie az irodába, Musztafa egy céges autóval elrabolta Fatmagült. Szelim és Erdogán le akar lépni a folyosón bámészkodók közül, de a rendõr felszólítja õket, hogy maradjanak. Eneder közli a rendõrökkel, hogy a fiatalemberek is érintettek lehetnek az ügyben, amely összefügg a Fatmagül elleni erõszakkal.
Kadír tájékoztatja a többieket, hogy le fogják hallgatni a telefonokat, elõbb-utóbb megtalálják Musztafát. Hacert kihallgatják, elmondja, hogyan jött rá, hogy Musztafa ölte meg Vurált.
Musztafa elmondja Fatmának, hogy Kerimre szándékosan lõtt rá, mert meghallotta,hogy a telefonban szerelmet vall neki. Ezért most azt teszi a lánnyal, ami a legjobban fog fájni Kerimnek. A lány nem bánja, ha megöli, de Musztafa nem ilyen sorsot szán neki. Nem mondja ki, de nem kétséges, hogy meg akarja erõszakolni a lányt. Aztán levetkõzteti és magával viszi a ruháit. A székhez kötözve otthagyja a kétségbeesett lányt egy szál pokrócban.
Eközben megtalálták a helyet, ahol Fatmagül telefonja van, bár ez nagy területet jelent. Behozzák az örsre Erdogánt és Szelimet, a családdal és az ügyvédekkel éppen távozó Kerim meg nekikesik, alig birják leszedni a fiúkról.
Musztafa leszereli az autóról a rendszámot, másikat tesz föl. Fatmagül a székkel az ablakhoz evickél és kikiabál rajta. Segítséget kérne, de persze senki sem hallja.
Fahrettin is keresi Musztafát, Mukaddes a telefonban azt mondja neki, hogy Musztafa a tettét biztos kitervelte, nem a pillanat hevében döntött. Sinen becsönget Mukaddeshez, aki elszólja magát, elmondja, hogy Musztafa elrabolta Fatmagült. Az újságírónõ mindent tudni akar.
Musztafa egy erdõs részen újra rendszámot cserél. A rendõrök Kerimmel úton vannak Rivába, ahonnan Fatma telefonjának jeleit fogták. Észlelik, hogy a telefon mozgásban van. Musztafa egy tengerparti sziklához hajt, az autóban hagyja Fatmagül ruháit és retiküljét, majd belöki a tengerbe.
Yasart kihallgatják a rendõrségen, különbözõ hazugságokat ad elõ, persze, amiben már elõre megegyeztek Resattal. Elismeri, hogy Musztafa tõle lopta el az autót, az iratait, a tárcáját, sõt a fegyverét is. A hol és mikor azonban változik. Resat megjátsza a csodálkozót, miért nem jelentette az esetet. Beviszik Perihánt és Hilmiyét is, mert õk látták, hogy elõzõ este Yasar autója tõlük távozott. Ebbõl látszik, hogy a férfi nem mondott igazat. Kadír lecsap, mindenkit a rendõrségen kell tartani, a két asszonyt is, amíg Fatmagült meg nem találják.
Musztafa visszatér abba az elhagyatott épületbe, amelyben Fatmagült hagyta, vitt neki pár ruhát, vegye fel. A lány tiltakozik, hogy tudná itt fölvenni? Musztafa eloldozza és egy valamikori mosdóba vezeti. Magára hagyja, hogy felöltözhessen. A lány keresi a kiutat, hol szökhetne meg, de sehol se tud kimenni, kimászni. Egy ügyes trükkel becsapja Musztafát, a berohanó férfit leüti és elszalad. Sajnos Musztafa hamer utoléri és visszaviszi az elõzõ szobába.
A rendõrök közlik Kerimmel, hogy elvesztették a telefon jeleit egy közeli hegynél. Kerim megijed, hogy belehajtott a szikláról a tengerbe. Hacert hazaengedik, Sami várja, hogy hazavigye. Kadírt felhívják, közlik vele, hogy a tengerben megtalálták az autót. Rahmi összeomlik, hisztérikusan siratja a kishugát. Meghallja ezt Hacer is és õ is sírvafakad. Münír odalép hozzá és gonoszul mondja, hogy elárultad a férjed, most meghalt, de legyen ennyi elég, a többirõl hallgasson.
Kadír és a többiek kimennek a tengerpartra és végignézik, ahogy kihúzzák az autót. Holttesteket nem találnak, csak a lány ruháit.
Musztafa megint a múltat idézgeti Fatmagülnek a saját szemszögébõl. A tengeren volt, amikor a lányt "beszennyezték". A lány kijavítja, ti szennyeztétek be magatokat.
5/10
napraforgó 2017 aug. 09. - 17:52:18 5/10
(1379/1535)
Az újságok Musztafáról írnak. Resat meg akarja mutatni neki az újságot. Az asszonyok sejtik, hogy a pasik rosszban sántikálnak. Sétálni mennének, de perihán elfelejtette a sálját. Visszamennek érte. resaték lemennek a pincébe és Yasart találják ott. Elõzõ este ruhákat vitt Musztafának, de õ fejbecsapta egy kalapáccsal és megszökött. Elvitte yasar kocsiját és pisztolyát. A két anya meghallja mindezt és kiakadnak. Hogy õk rejtegették azt a gyilkost??! Hogy tehettek ilyet? Resaték is kétségbeesnek, annak az ambernek fegyvere van! Céges autóval ment el, ha elfogják, õk is belekeverednek.
Kerim és Fatmagül Nezihe doktornõhöz megy. Elõbb Kerimmel akar beszélni négyszemközt, addig Fatma a váróban leül. Musztafa benyit, megmutatja az övébe dugott pisztolyt a lánynak és kihívja, beszélni akar vele. A lány engedelmeskedik, mert megfenyegeti, hogy akkor bemegy és lelöv Kerimet. Musztafa leviszi a garázsba a lányt, aki tiltakozik, kapálózik, de a férfi kloroformos vattával lenyugtatja és berakja a kocsiba.
Kerim közben a kapcsolatuk indulásáról beszél a doktornõnek. És arról, hogy a Yasaran, és Namli fiúkkal még gyerekkorukban lettek barátok, amikor még nem számított, hogy ki gazdag és ki nem. Aztán késõbb is próbálta tartani velük a kapcsolatot, mert hasonlítani akart hozzájuk. Majd az az éjszaka is szóba kerül. Kerim saját magát hibáztatja, õ vette észre a lányt, õ kapta el, õ adta a kezükre. És ezt nem tudja magának megbocsátani.
A tanakodó Yasaranokat Lale asszony zavarja meg, egy megbeszélt találkozóra kell menniük Resattal.
Musztafa felhívja Kerimet, de a telefonja ki van kapcsolva, ezért üzenetet hagy. Elmondja, hogy Fatmagül vele van, eztán mindig vele lesz, ha kell együtt halnak meg. Egy elhagyatott helyre autózik az ájult lánnyal.
Rahmi hiába keresgeti a lányt és a sógorát, a telefonjaik még ki van kapcsolva, Meryem nyugtatgatja, még a doktornõnél vannak. Meryem biztatja, hogy menjen haza. Mehmet föltartja, talált valamit a neten. Nil doktornõ blogot ír a neten Fatmagül esetérõl és sok követõt szerzett.
Szelim reménykedik, hogy az apja cége újra egyenesbe kerül, de Erdogán aggódik Musztafa miatt. Az a pszichopata szabadon van.
Mukaddes ott sertepertél Kadír körül, prszívózik, port töröl, hogy "kiérdemelje", hogy ott lakhatnak.
Musztafa egy üres, lepukkant épületbe viszi Fatmagült, fölcipeli a lépcsõn és leteszi egy szobában egy székre. A lány magához tér. Kétségbeesetten kérdi, hová hoztál, mit akarsz velem? Senki nem állhat közénk, még a halál sem választhat el egymástól, mondja a férfi. Majd elveszi a lány táskáját, kiborítja és a telefonját keresi. De a telefon még a kocsiban kiesett a lány kabátzsebébõl. Fatmagül könyörög, hogy engedje el, de Musztafa hajthatatlan. sõt, itt hiába is kiabál, úgyse hallja meg senki.
Nezihe be akarja hívni Fatmagült, a titkárnõ közli, hogy elment egy fiatalemberrel, aki azt mondta, hogy velük jött. Kerim meglátja az újságban Musztafa képét, kérdi õ volt-e. A titkárnõ igennel felel. kerim hiába keresi Fatmát, a telefon ki van kapcsolva. Lehallgatja a saját telefonját, Musztafa üzenetét. Értesítik a rendõrséget, akik megnézik a biztonsági kamerák felvételeit. Látják, hogy Musztafa erõszakkal vitte magával a kapálózó lányt, majd elkábította és magával vitte. Megpróbálják a kocsi rendszámát leolvasni, de pár szám nem látszik jól. Musztafa eközben a székhez kötözi Fatmagült és beszélgetni akar vele. Sajnálkozik, hogy nem lett hamarabb kész a házával, mert akkor már hamarabb összeházasodtak volna és akkor a lánynak nem kellett volna lemenni a kikötõbe búcsúzkodni. De Kerim elvette õt tõle. A lány felhívja a figyelmét, hogy õ hagyta el. De M azt mondja, most visszaveszi õt. Nyavajog, hogy mennyit szenvedett a lány miatt, aki ráadásul még fel is jelentette. Azt hiszi, hogy a lány csak bosszút akar állni rajta, de még mindig szereti. Könyörög, hogy a lány vallja be, hogy még mindig õt szereti.
Kerim a rendõrségen Hacert faggatja, tudje-e, hogy Musztafa hová vitte a feleségét. De Hacer nem tudja. Münír is jelentkezik a rendõrségen, Hacer ügyvédjeként beszélni akar vele. De várnia kell, mert most valaki mással beszél. Münír rákérdez és megtudja, hogy Kerim van nála.
5/10
napraforgó 2017 aug. 08. - 17:53:32 5/10
(1378/1535)
Fahrettin fölhívja a fiát, aki elmondja, hogy Serdar vallomást tett. Most meg találkozik Galip mester barátjával, az újságíróval, aki annak idején a helyi lapban cikket jelentetett meg az ügyrõl. De mivel nem voltak bizonyítékok, vissza kellett vonnia a cikkét. Münír Telci hallgattatta el. Azóta kiderített pár dolgot. Az orvos, aki azt állapította meg, hogy nem történt erõszak, felmondott, elköltözött, Bodrumban vett házat. És mindenki, aki valamit tudott az ügyrõl, orvosok, ápolók, mind felmondtak, eltûntek. A Yasaranok lefizethették õket, ennek talán utána lehet nézni.
Hacert is elõállították és Samit is bevitték. Sami biztatja, hogy mondjon el mindent, de a lány nem beszél. Münír bemegy a rendõrségre, és mint az ügyvédje, beszél a nõvel. Figyelmezteti, hogy mindent tud róla, de az édesanyja biztos nem. Õ még azt hiszi, hogy Németországban él a férjével. Tudja, hogy a lányt anno a férje prostituálta, azért szökött el tõle. De a férje még keresi. És õ felhívhatja, hogy hol találja... A nõ megérti, ígéri, hogy hallgatni fog.
Szelim egyedül van a házban, motoszkálást hall. Musztafa jött elõ a rejtekhelyérõl, piát keres. Szelim figyelmezteti, ne jjöjjön elõ, de Musztafa megfenyegeti, õt is megöli, ahogy Erdogánt is. A szomszéd kutya ugatására Musztafa visszamegy a búvóhelyére, Szelim pedig kimegy a kertbe megnyugtatni a lutyát és a gazdáját.
Erdogán ostoba viccel halálra rémíti az alvó Szelimet, megfogva a nyakát.
Kerim kinn üldögél a hideg kertben, Fatmagül meg elõveszi a menyasszonyi ruhának való anyagot. Kerim bemegy hozzá, látja, hogy sír. Musztafa miatt sír, a lány nem érti, hogy változhatott meg ennyire. Kerimet zavarja, hogy a lány még mindig ennyit foglalkozik Musztafával. Kerim szeretné, ha õ lenne az egyetlen a szívében. Fatma megnyugtatja, csak õ az egyetlen a szívében. Lefekszenek egymással szemben az ágyra (szigorúan felöltözve).
Meryem észreveszi, hogy Kadír eltette a fiókba az elsõ felesége fényképét, hogy ne zavarja õt. Az asszony nagyvonalúan az elõtérben, a komódra teszi ki a fényképet.
Másnap reggel Mukaddes megint teszi a megjegyzéseket, Musztafa még szabadon van, de õk turbékolnak. Kadír jó híreket kap, megérkezett a mobilszolgáltató jelentése, amely igazolja, hogy a 4 fiú a térségben volt. Az ügyészségen Münír kiröhögi õket, az az egyetlen szolgáltató a térségben, 30 km-es körzetben. Enbbe a körbe beletartozik a Yasaran villa és a part is. A folyosón Hacert hozzák, Fatmagül követeli tõle, hogy tegyen vallomást.
Meryem és Rahmi az étteremben dolgozik, Mehmet vizsgázni ment. Meltem bejön a Rózsa Konyhába, Fatmát keresi, meg akarta kérdezni, igazak-e a pletykák Musztafa bûnösségérõl. Meryem tájékoztatja, hogy Fatmagül és Kerim a rendõrségre mentek. Nine mama elmondja neki, hogy elõzõ nap Hacer itt járt és mindent elmondott Fatmának Musztafáról. Musztafa ezután eltûnt, Hacer pedig nem beszél a rendõröknek. Meltem elmondja, hogy a rendõrség a cégnél is kereste Musztafát, aki nem jött be dolgozni. A Yasaranok meg eléggé kétségbeesettnek látszottak. Közösen megígérik egymásnak, hogy ha megtudnak valamit, értesítik egymást.
Rahminek rosszkedve van, rossz elõérzet kínozza. Meryem biztatja, hogy pozitívan kell gondolkodni, akkor minden rendben lesz.
Reggel Perihán és Hylmije meglepõdik, hogy a férj és a fiúk még otthon vannak. A férfiak egy kis külföldi bevásárlókörutat javasolnak nekik. A kutya megint ugat, a fiúk idegesek, még a végén megtalálják Musztafát! Lerohannak és egy kis játékkal elterelik a figyelmét. Erdogán egy botot dobálva egyre messzebb viszi a háztól. Resat lemegy a pincébe és elmondja Musztafának, hogy bár a felesége nem beszélt, Fatmagül végig azt kiabálta, hogy õ lõtte le Kerimet, ölte meg Vurált. Resat Fatmagül ellen hergeli Musztafát, mindenért az a lány a felelõs, ha õ a kezdetektõl hallgat, akkor most nem lenne gyilkos. De Fatmagül rögtön szaladt az ügyészségre feljelentést tenni. És most kire támaszkodik? Hát Kerimre,aki elvette tõle a lányt.
Fatmagül elõhozza a ruhaanyagot és kiteríti a szõnyegen Mukaddes a kisfiát hívja, szaladjon el az anyag mellett oda-vissza. Ez egy török szokás, azért csinálják, hogy hamar elkészüljön a munka. Majd ráfekteti Elifet az anyag közepére, hogy hamar jöjjön a gyermekáldás. Kerim szerelmesen bámul Fatmagülre.
Perihán morog, hogy a kutya megint ugat. aztán meglátja Yasar autóját távozni, rákérdez Resattól, aki azt mondja, Yasar néhány iratot hozott el neki az irodából.
5/10
napraforgó 2017 aug. 08. - 05:02:13 5/10
(1377/1535)
Hacer úgy tûnik, hogy leszámolt Musztafával, rájött, hogy ha megfeszül akkor sem lesz Musztafa szerelme, társa, a férfit nem érdekli sem õ, sem a közös gyerekük. Igazából nem. Ezért föladja Fatmagülnél. Jól tippelt, a lánynak már nem fontos Musztafa, rohan a rendõrségre. Így viszont Hacernak is el kell tûnnie, amit meg is próbál. menekülnie kell Musztafa elõl, mert tuti nem bocsátja meg az árulását.
Resat meglepõen hamar kijött a depressziójából, hála a szomszédasszonynak, Lale asszonynak, aki protekciót szerzett neki a miniszterhez. Mert neki a Yasaran Holding a gyereke, az, hogy azt feltámaszthatja, kirángathatja a sírból, mindennél többet ér. Sajnos annyira belekeveredtek már a Musztafa-féle disznóságokba, hogy már nincs más esélyük, mint menteni a férfi hátsóját, hogy õk maguk se bukjanak le a saját disznóságaikkal. De nem igazán döntöttek jól, hogy a házukban bújtatják azt a gonosztevõt, jobb lett volna, ha valamilyen módon külföldre szöktetik és úgy megszabadulnak tõle.

Vajon Hacer vallomása után meglódul-e a gépezet, a Yasaranok elleni perben, de méginkább a Musztafa ellen indított eljárásban?
5/10
napraforgó 2017 aug. 07. - 17:54:58 5/10
(1376/1535)
Hacer telefonál, de Musztafa nem veszi föl. Üzenetet küld, arra már reagál. "Mindent elmondtam Fatmagülnek, tudja, hogy gyilkos vagy" Visszahívja a nõt és megfenyegeti. Fatmagül és Kerim rögtön mennek az ügyészségre, Ömert hívták, hogy ne zavarják meg Kadír rövidke nászútját. Megtudják, hogy az izmíri ügyész engedélye nélkül nem tehetnek semmit. Ömer a telefonban mondja el neki, hogy mi történt, Musztafa felesége miket mondott Fatmagülnek. A nõ vallomása egybevág a Vurál és Kerim elleni támadásokkal. Ömer figyelmezteti Kerimet, veszélyben az élete, Musztafának már nincs veszíteni valója. Eközben megfeledkeztek arról, hogy Nezihe doktornõhöz is idõpontjuk lett volna.
Kadír és Meryem boldogok együtt, sétálgatnak a parkban. Meryem eléri, hogy Kadír elszavalja neki egy régebbi versét. Aztán a szálloda halljában kávéznak. Kíváncsiak miért nem hívták föl õket a "gyerekek". Ezért inkább õk tellefonálnak nekik. kerim nem árulja el nekik, mi történt, kamuzik, hogy épp vásárolni voltak a konyhába. Nine mama gyanakszik, hogy-hogy bevásárolnak, Kerimnek épp idõpontja volt Nezihéhez. Úgy dönt, felhívja az éttermet. Rahmi azt hazudja, hogy kerim és fatmagül az orvoshoz mentek. Az ellentmondás miatt rákérdez, mi történt. Mukaddes átveszi a telefont és persze mindent elpletykál.
Fahrettin fölkeresi Serdart és megpróbál hatni rá. Õ is tudja, hogy Musztafa nem ártatlan.
Meltem is hiába hívogatja Musztafát, az anyja azt mondja, nem kellett volna megbízni benne. A Yasaranoknak is fõ a fejük, félnek, hogy ha megtalálják Hacert, vallomást tesz és õket is beköpi. Most Musztafa biztonságban van náluk, nem kerülhet rendõrkézre. Yasar és egy társa behatolnak Musztafa lakásába, elviszik Musztafa laptopját, pár ruháját.
Hacer nem megy haza, elbúcsúzik Samitól, nem árulja el neki, hová akar menni. A nõ bemegy egy utazási irodába, Tarbzonba kér jegyet, majd onnan továmm Gümüsániba. Sami követte a nõt az irodába, így megtudja, hogy Hacer az anyjához készül.
Kerim töri a fejét, hogy Hacer miért Fatmának mondta el a dolgokat, miért nem a rendõrségnek. Kitalálja, hogy a nõ azt szondázta, hogy Fatmagül is szereti-e még Musztafát. Megvédi-e, vagy elárulja? Mérges, mert soha nem tudnak megstzabadulni Musztafától, mindig közéjük áll.
Musztafa és Hacer ellen körözést adtak ki, és Kerimék hazamennek.
A rendõrök a Yasaran cégnél keresik Musztafát, mondják, ma nem jött be, fogalmuk sincs hol lehet.
Kadírék hazajönnek, hamarabb, mint tervezték. Este megbeszélik a történteket. Fahrettin közben tovább nyomoz Ildírben és kideríti, hogy aznap éjszaka, mikor Vurált megölték, Musztafa elkérte Serdar hajóját és erre több tanú is van. Rábírja a férfit, hogy ezt mondja el a rendõröknek is. Serdar rá is kérdezett Musztafára, mikor hallott Vurál haláláról, de a barátja sértõdötten tagadta, hogy köze lenne hozzá.
Perihán és Leman egy étteremben várakozik, Resat érkezik, de elõtte telefonon instruálja Yasart, ne lássa meg õket senki. Münírt kimenti a nõk elõtt, fontos dolga akadt egy ügyfelével. Eközben a nagy fekete autó, az elsötétített ablakokkal behajt a Yasaran garázsba. Yasar és Musztafa a pincén át mennek föl a házba, ahol Münír várja õket. Elhelyezik Musztafát egy pinceszobában és közlik vele, hogy ne mozogjon, ne zajongjon, a házban nem szabad észrevenni õt. Majd téjékoztatják, hogy a feleségét elfogták Trabsonban. Musztafa is közli Münírrel, hogy Hacer mindent tud róluk. Münír ott akar lenni Hacer kihallgatásán. Erdogán egyedül hagyja Szelimet a házban, elmegy a barátnõjéhez, õ nem akar egyedül maradni a "szörnyeteggel". Közeben a szomszédasszony kutyája állandóan ugat, amire megjegyzést is tesznek. Erdogán egyenesen azt mondja, érzi a gonosz jelenlétét. Szelim cseppet sem örül, hogy egyedül marad a házban Musztafával.
Meryem kipakolja a bõröndjét, Mukaddes közben faggatja a nászéjszakáról, de Meryem rendreutasítja.
Kerim jön a nõkhöz a kisbabával, utána Rahmi szalad a telefonnal, az apja hívja. (És itt frankón elvágták a filmet.)