5/10
napraforgó 2017 szept. 25. - 17:51:52 5/10
(1455/1535)
Perihán és Resat leleplezi Münírt, minden pénzüket lenyúlta, azt is, amit Resat számára gyûjtött a régi barátaitól. Elveszik a pénzzel teli táskát és elzavarják a piócát.
Meltem és mert telefonon beszélnek, a férfi állítólag utazni készül, ezért meltem csak egy villámlátogatásra készül hozzá.A férfi meglepetéssel várja, szépen földíszített asztal és egy dobozka... Megkéri a kezét és Meltem igent mond.
Kerim és Fatmagül a hétvégi utazásra készül, csomagolnak és elindulnak, a lépcsõn lefelé találkoznak Esmével, akit borzasztóan elvert az apja.
Kadír és Ömer a rendõrségre készül, hogy megtudják van-e valami új fejlemény, mert gyanús nekik, hogy resat odament bocsánatért könyörögni.
Rahmi a gyerekekkel együtt megy a Rózsa Konyhába. Murat elfecsegi, hogy a szülei állandóan veszekszenek.
Mukaddes telefonál Perihánnak, találkozni akar velük. Oda akar menni, ahol laknak, most épp ráér. Perihán megadja a címet. Kerim és Fatmagül a buszmegállóban ácsorgó Mukaddes mellett hajt el, kíváncsiak hová mehet a gyerekek nélkül.
Szelim váratlanul becsönget Jadigár házába, Perihán sírva borul a nyakába. Aztán a fiú az apja nyakába borul, õk is elsírják magukat. Münír figyeli Jadigár házát, meglátta bemenni Szelimet, fölhívja a rendõrséget és névtelen bejelentést tesz.
Meltem boldogan mutogatja az anyjának a jegygyûrûjét és már a nyári esküvõt tervezi.
Kerim útközben elmondja Fatmagülnek, hogy nem lesz munka a hétvégén, a megrendelõ, Oszmán úr lemondta. Ezért most elviszi Fatmagült oda, ahol egyszer már jártak és azóta is visszavágyik oda. Aztán átadja a kormányt Fatmagülnek, vezessen a friss jogosítvánnyal.
Szelim lezuhanyozik és enni készül. Resat közben elmondja, hogy mit tett velük Münír. Szól a telefon, Mukaddes jelentkezik, róla Perihán egészen megfeledkezett. Mukaddes a házhoz ért, de nyomában rendõrautók jönnek. Kadír is a rendõrökkel jött, meglátja Mukaddest. Szelim menekülni próbál, de elkapják. Mukaddes hirtelen magára vállalja a feljelentõ szerepét, hisz nem tudná megmagyarázni, mit keresett megint Resaték közelében. Még Münír is meglepõdik ezen, Kadír mondja, hogy hisz egy férfi volt a bejelentõ. Münír adja az ötletet Mukaddesnek, ugye megkért egy férfit, hogy az telefonáljon. Mukk helyesel, igen úgy volt.
Fatmagülék megérkeznek a panzióhoz. A régi szobájukat kapják. Nagyon tetszik nekik a hely. Kicsomagolnak és közben mindkettejüknek beugranak a régi emlékek, amikor az esõ elõl ide menekültek. Nine mama hívja õket, örömmel mondja, hogy elkapták Szelimet is! Ennek úgy megörülnek, hogy rögtön egymásba gabalyodnak.
Szelimet beviszik az ügyészségre, a szüleit is ki akarják hallgatni. Mukaddes a saját csapdájába esett, Kadír közli vele, hogy õt is ki akarják hallgatni. Mukaddes el akar menni, de Kadír és Ömer nem engedik. Honnan tudta, hogy ott van Szelim, mit keresett ott, ezekre a kérdésekre válaszolnia kell. Jól megijesztik Mukaddest.
Rahmi panaszkodik Meryemnek, hogy Mukaddes már megint elárulta õket, hazudott nekik, biztos tartották a kapcsolatot eddig is. Biztos Fatmagül ellen készült tenni valamit. Rahminak elege van belõle, el akar válni. A gyerekek semmi jót nem tanulhatnak az anyjuktól. Meryem nyugtatgatja
Szelim hazudozik, azért ment külföldre, mert nagyon megijedt, tagadja azt is, hogy külföldre ment volna. A rendõrök persze mindent tudnak, de Szelim mindent tagad, az ügyvédjét követeli.
5/10
napraforgó 2017 szept. 22. - 17:51:02 5/10
(1454/1535)
Fatmagülhöz átmegy a szomszéd lány és bocsánatot kér, amiért nem köszönhetett. Fatma meghívja egy kávéra, limonádéra, de közben hazajön az apja, Sükrü és senkit nem talál otthon. Hazaparancsolja a feleségét, aki épp Nafiye házában pletykálkodik. Az idõközben megérkezõ Mukaddesen ia két asszony köszörüli a nyelvét. Mukaddes rájuk pirit. Sükrû a lányát is keresgéli, hol lehet, a bevásárlásból már haza kellett volna érjen.
Fatma és Esma elbeszélgetnek, leginkább a tanulmányaikról. Sükrü balhézik a hazaérkezõ feleségével, õk kóricálnak, amíg õ dolgozik? Ordítozni kezd, majd meglátja a lányát a szomszéd ház teraszán, átrohan, elvonszolja, miközben szidalmazza és veri õt.
Fatmagül elmeséli az esetet az esti grillezésnél Kadíréknak és abban reménykedik, hogy a tárgyaláson Resat és a Yasaran fiúk elmondják az igazságot és akkor minden megváltozik. Kadír nem biztatja semmi jóval õket, nem valószínû, hogy töredelmes vallomást tesznek.
Perihán perlekedik Resattal, hogy miért ment el Fatmagülékhez, biztos valamit forgat a fejében. Megérkezik Münír, egy okmányt hoz aláírni. A cannesi házukat el kell adni, abból fedezni tudnák a tartozásukat. Münír azt mondja, sajnos senkitõl nem tudott egy lírát sem szerezni(!), senki nem nyúl a zsebébe miattuk. Perihán és Hilmiye egymás közt beszélgetnek, szerintük Fatmagül nem fog sem megbocsátani, sem visszalépni.
Rahmi el akar menni Murattal Kadírékhoz grillezni, ott vannak Fatmagülék is, szeretnének találkozni. Mukaddes kiabál, meg akarja tiltani, de Rahmi rászól, azért kellett eljönniük, amit õ tett, nem Fatmagül dobta ki õket. Elmennek, Mukaddes meg szokás szerint átkozódik.
Yasaran a számítógépén megpróbál belépni a Yasaran Holding bankszámlájára, próbálgatja a jelszót kitalálni.
Perihán felhívja Mukaddest és megkérdi, tudna-e tenni valamit értük. Mukkaddes kap az alkalmon, most bosszút állhat Fatmagülön. Azt ígéri, majd jelentkezik.
Kerim elmeséli, hogy hétvégére elmenne dolgozni vidékre, hívná Fatmagült is. Meryemék biztatják a lányt, menjen csak, a konyha meglesz nélküle. Rahmi megérkezik Murattal, nagyon örülnek nekik. Murat elfecsegi, hogy az anyja nem akarta elengedni õket, kiabáltak az apjával. Aztán megkérdi a nénjét, miért kellett elköltözniük innen, õ nem akarta talán, hogy itt lakjanak? Fatma elmagyarázza, hogy az anyja nagyon megbántotta õt. Kerim hívja, játszon az õ kertjükben, Fatma pedig megígéri, hogy mindig mellette és Elif mellett fog állni.
Másnap Fatmagül megcsinálja a gyakorlati vizsgát is. Eközben Oszmán úr telefonál Kerimnek, hogy nem jó nekik a hétvége, az anyósa kórházba került, így nem mennek. Kerim úgy dönt, nem mondja el Fatmagülnek, hogy a hétvégi munka ugrott, helyette inkább kettesben elmennek oda, ahol egy évvel ezelõtt megszálltak a nagy esõzés és vihar után. Fel is hívja Hasszán urat, a panzió tulajdonosát és kivesz egy szobát.
Másnap Fatmagül, Meryem és Rahmi a szokott módon dolgoznak az étteremben. Fatmagül szóba hozza, hogy bántja, amit Murat mondott elõzõ este. A bátyja megnyugtatja, tudták, hogy onnan egyszer el kell költözniük.
Sinen, az újságírónõ jön látogatóba, mondja, két hónapig Amerikában volt, az újság küldte ki egy képzésre. Sinennek van egy ajánlata, könyvet akar írni Fatmagül történetérõl. A lány nem örül neki, az újságok már mindent megírták, bemocskolták, mindeni ferdén néz rájuk. Sinen azt mondja, várhatnának a tárgyalás végéig. Meryem is biztatja, ha nem akar leszegett fejjel járni, mint ahogy mondta, akkor ez jó lehetõség lenne. És reményt adna azoknak a nõknek, akik hasonló helyzetben vannak.
Erdogán még papírért kuncsorog az õröknél, az eygikük nagyon megértõ. Meglátja, hogy új rabot hoznak, Yasart kísérik le az õrök az udvarra, ahol épp levegõznek. Érdeklõdik nála, hogy mit kapott, hogy elárulja õt? Szerinte semmit és nem is fog, a Yasaranoknak már nincs pénzük.
Münír újabb delikvenst húzott le, amikor Resat és Perihán megállítja. Rájöttek ugyanís, hogy Münír kiürítette a számlájukat és a kikuncsorgott pénzeket is le akarja nyúlni.
5/10
napraforgó 2017 szept. 21. - 17:51:02 5/10
(1453/1535)
Hilmiye engedélyt kapott, hogy láthassa a fiát. Amikor Erdogánt bevezetik, szeretné megölelni, de tilos az érintés. Erdogán elmondja, hogy látja az apját, beszélgetnek. Resatról is érdeklõdik, aki Szelimet várja. Münír teljesen megfeledkezett Erdogánról, sohasem látogatja. A fiú egy összehajtogatott papírlapot csúsztat át az anyjának, azt mondja, leírt mindent benne, Resatról is többek közt.
Münír eközben strigulákat húz a noteszében, hogy kitõl mennyi pénzt sikerült kiudvarolnia Resat nevében.
Fatmagül és meryem a rózsa Konyhában dolgoznak, Rahmi és Mehmet segít nekik. A póstás levelet hoz Deníztõl, Ausztráliából. A borítékban két bianco jegy van Ausztráliába, Fahri nászútra szánta õket. Hacer érkezik az újszülött babájával. Németországba utazik, mondja, de a tárgyalásra visszajön. Rahmi kérdésére megmondja a kisfia nevét: Muratnak hívják. Fatmagül megköszöni neki, hogy figyelmeztette õket a készülõ merényletre. Hacer rákérdez, hogy mit írt musztafa a levelében? Fatma nem válaszol. Hacer azt mondja, hogy a fiának egy más emberrõl fog mesélni, ha az apjáról kérdezi, egy olyan emberrõl, aki nem találkozott a Yasaranokkal.
Resat sétálni megy a sofõrrel és azt kéri tõle, hogy tudja meg Fatmagül címét, találkozni akar vele.
Mukaddes ideges, minden zavarja, az hogy zajonganak a feje fölötti lakásban, ez is Fatmagül és Rahmi hibája.
Fatmagül ebédet visz a mûhelybe a férjének és a munkásainak. Megterít egy asztalkánál. Boldogan mutatja a bizonyítványát, sikerült az elméleti vizsgája autóvezetésbõl. Egy ügyfél, Oszmán úr jön kifizetni Kerim munkáját és kéri, hogy a vidéki házában is csinálja meg a kerítést. Meghívja õket hétvégére, Kerim vegyen méretet a munkákhoz.
Mukaddes elmegy a babával a Rózsa Konyhához, de nem megy be, kihívatja Rahmit a kapuhoz. Pénzt akar, megy vásárolni a piacra, kiabál a férjével, ne várassa. Meryem kimegy hozzá, behívja, de Mukk fölveti a fejét, nem is köszön neki. Aztán újra Rahmit szapulja. Ekkor egy taxiból Resat száll ki, Rahmi el akarja küldeni, de Resat csak megy befelé azzal, hogy Fatmagültõl akar bocsánatot kérni. Meryem mondja, Fatma nincs most ott. Resat az mondja, hogy gyötri a bûntudat. akkor kellett volna átgondolni, amikor az elején felkerestem, mondja Meryem. Már mindenért megbûnhõdtem, látja, válaszol a férfi. Szapuni kezdik, hogy ha valóban megbánta, akkor a bíróságon kellett volna elmondania, hogy mi történt. De õk mindent megpróbáltak, hogy eltusolják a történteket. Még a tárgyalás elõtt beszélni akar fatmagüllel és elárulja, hogy fél, hogy mi lesz vele, ha elítélik ilyen állapotban. Rahmi és Meryem rájött, hogy nem a bûntudat hozta ide, saját magát félti. Resat kifelé menet meglátja az ajtóban hallgatózó Mukaddest és megvádolja, minden maga miatt volt, maga kezdte az egészet. Még nem is tudtam, mi történt, maga már odajött alkudozni. Hamarabb akarta megmenteni a fiamat, mint én. Reményt adott, hogy meg lehet úszni. Mukaddes felháborodik és visszautasítja a vádakat, miért nem gondolta át és vitte el maga a fiát a rendõrségre. Méghogy õ lenne a hibás, mindent rá akarnak kenni, de õ ezt nem hagyja. Rahmi elküldi a puffogó asszonyt, aki megint Kerimeékre szórja átkait.
Kerim nagyon fûzi Fatmagült, hogy menjen vele a hétvégére Oszmán úr munkájához, lenne kis szabadidejük, úgyse voltak nászúton.fatma húzódozik, már így is sokat volt távol az étterembõl.
Mukaddes egy parkban üldögél és nagyon töri a fejét valamiben. Visszagondol az estére, amikor megkereste Reasat Szelim gyûrûjével. Aztán fölhívja Perihánt és vádaskodik, nem hagyja, hogy Resat Yasaran odadobja õt koncnak. Elfelejti, hogy õ volt, aki eloltotta a tüzet, csak miatta van most is szabadlábon Szelim. De majd õ megmutatja... Perihán így tudja meg, hogy Resat elment Fatmagülhöz.
Hazafelé az utcán Fatmagül ráköszön Esmára, a szomszédlányra, de az anyja, vagy valami ismerõs asszony rászól.
Este Kadír Ömer Meryemmel Resat látogatásáról beszél, vajon milyen hátsó szándékaik lehetnek? el akarják Fatmagülnek is mondani, de inkább személyesen. Áthívják õket halvacsorára.
Esma étmegy Fatmagülhöz és elnézést kér, amiért nem köszönhetett neki. Fatma válasza, már megszokta, úgy bánnak velük, mintha fertõzõ betegek lennének.
5/10
napraforgó 2017 szept. 21. - 07:21:46 5/10
(1452/1535)
Nafiye asszonynak hívják a mosolygós tulajdonosnõt, akitõl Rahmi a lakást bérli.
5/10
napraforgó 2017 szept. 20. - 17:56:41 5/10
(1451/1535)
Nine mama kaját visz Mukaddeséknek, de az nem fogadja el. Követeli, hogy küldje haza Rahmit, de Meryem mondja, nincs náluk. Mukaddes erre azt kéri, hogy hívja fel, mert neki nem veszi föl a telefont. Meryem meg is teszi, és megtudja, hogy Rahmi a tengerparton üldögél és kibérelt egy lakást. Mukaddes kikapja a kezébõl a telefont és parancsolgatni kezd Rahminak, hogy azonnal jöjjön haza, erre rahmi kinyomja a telefont. Mukaddes átkozódik és fogadkozik, hogy ezt még megbánja, majd Meryem orrára csapja az ajtót.
Meltem szórakozni menne, Gayával van talélkozója, de a szórakozóhely elõtt letörik az egyik cipõjének a sarka. egy férfi siet a segítségére, Mert Semioglu, akit futólag ismert még Ankarából. A férfi felajánlja, hogy hazaviszi cipõt cserélni. Hazafelé jól elbeszélgetnek, a férfi meghívja másnap vacsorárzi. Meltem egész földobódik, az anyjának azt mondja, elsõ látásra beleszeretett Mertbe. A férfira is nagy benyomást tett, a titkárnõjével elnapoltatja a másnapi utazását.
Rahmi hazaér, Mukaddes neki akar esni, de Rahmi nem hagyja magát, közli az asszonnyal, hogy kibérelt egy házat, egy héten belül elköltöznek. És nem tûri, hogy a húgára rosszakat mondjon.
Fatmagül egész nap csak takarítgatott, semmit nem tanult, pedig a vizsgái közelednek. Vacsora után ágyba bújnak Kerimmel és a nõ hozzábújik. Kerim megköszöni, hogy a lány nem bûntette meg. Aztán arról beszélnek, hogy meghívják Fahrettinéket, mielõtt visszautaznának. Pár nap múlva fatmagül vizsgája jól sikerül, deníz és kerim várja a suli elõtt. A tervek szerint grillezni fognak Kadírékkal, Fahriékkal és Rahmival.
Mukaddes váratlanul elmegy a Rahmi által kibérelt lakásba, meg akarja nézni, mielõtt beköltöznek. Nagyon nem tetszik neki, hogy Rahmi ott teázgat és nevetgél a ház tulajdonosnõjével a mosolygós Nazife (?) asszonnyal.
Este grillezik a család, Fatmagül anyák napi meglepetést is vitt Meryemnek és Jennynek. Emre és Mehmet is velük van, Emrét leszerelik, nem jött rendbe a lába.Rahmi is benéz hozzájuk, de nem marad, megy haza, mert másnap költöznek. Fatmagül reméli, hogy nyugalmat találnak az új helyen. Meryem titokban rákérez, hogy rendben vannak-e Kerimmel. Fahrettinék elutazása elõtt még családi fényképet készítenek.
Mukaddes egyedül van otthon, mászkál a nagy házban, benéz Fatmagül volt szobájába is és átkozza a lányt, mert elérte, hogy kidobják õket innen... A házban mindenütt ott vannak az esküvõi fényképek, az egyiket odavágja. Murat jön, sír a húga és kérdi, miért törte el.
Mukaddesnek nem tetszik az új lakás, pedig Rahmi szépen kifestette, rendbehozta. Nazife asszony csönget be, meghívót hoz a lakógyûlésre. szeretné Rahmit felkérni a korábbi gondnok helyére "asszisztensének". Mukaddesnek persze ez sem tetszik, nem is menne neked, mondja. Rahmi rendreutasítja, hogy ne beszéljen így vele más emberek elõtt. Mukk fortyog, Rahmi hogy megváltozott, ez is fatma miatt van, de õ meg fogja ezt bosszulni.
Ayce tengeri kirándulást szervez a parton, amikor odaalép hozzá Szelim. A lány meglepõdik, hogy török földön látja, majd azt mondja, ne itt beszéljenek, elviszi egy biztonságosabb helyre. A fiú ott elmondja, hogy az apja miatt jött haza, egy öreg halász hozta át. Kéri a lányt, hogy segítsen neki.
Resatot kiengedték a kórházból. Mivel a házukat is elvették, Jadigárnál húzták meg magukat, aki befogadta õket. Perihán forszírozza, hogy Resat próbáljon egyedül enni, hangosan olvasson az újságból, hogy hamarabb felépüljön. De Resat inkább sétálna. Az egyetlen megmaradt sofõr segít neki menni, de õ is munkát keres, mert nem tudják fizetni a bérét. Eközben Münír sorra járja Resat korábbi barátait, üzletfeleit és adományokat kérincsél tõlük.
5/10
napraforgó 2017 szept. 19. - 17:53:42 5/10
(1450/1535)
Kerim és Fatmagül összevitatkoznak Musztafa levelein, hogy hányat is kapott fatmagül. Kerim állítja, hogy hisz látta õket az ágya alatt, de a nõ tagadja, hogy kettõél többet kapott volna. Fatmagül rájön, hogy emiatt ment el Kerim Bodrumba is. Eközben Meryem, Kadírral, Rahmival és Mukaddesszel úton vannak a házukhoz, már a lépcsõkön hallják a veszekedés zaját. Mukaddes még örül is neki, hogy lám már most veszekszenek. Elõresiet, de pechjére, mert Fatmagül addigra rájött, hogy Mukaddes ármánykodott a levelekkel, ezért rögtön nekiesik, megcibálja a haját, úgy kell lefogni. Mukaddes a babával elrohan, mivel Rahmi nem védte meg. Fatmagül azt kiabálja, hogy nem akarja többet látni, be ne merje tenni a lábát a házába, szeme elé se merjen kerülni.
Otthon Mukaddes Rahmival kiabál, nem marad itt egy percig sem, hajigállja ki a dolgokat a vendégházból, Kadír és Meryem hiába csitítgatják, hogy hisz õk nem küldik el õket. Végül Rahmi a sarkára áll, és elõször az életben ráordít a feleségére, menjen be a házba, vigye vissza, amiket kiszórt és várja meg, amíg õ talál egy lakást. Megfenyegeti Mukaddest, hogy ha nem nyughat és megint forralna valamit Fatmagül ellen, hát följelenti, és akkor majd õ is megfizet, mint a többi bûnösök. Aztán elindul lakást keresni, Rahmi szalad utána, menjenek kocsival, elviszi õt egy ingatlanoshoz.
Mukaddes közben meg azt találta ki, hogy Fatmagül biztos Musztafát gyászolja, de nem mutathatja ki Kerim elõtt, hát rajta vezette le a feszültséget, így kisírhatja magát.
Fatmagül haragszik Kerimre, mert nem bízott meg benne, nem mondta el neki, mi bántja, pedig sokszor kérdezte. Kerim bocsánatot kér, de Fatma veszekszik vele, hogy Kerim azt hitte, hogy õ dugdossa Musztafa leveleit elõle. Aztán kiderül, hogy mindenki tudott a levelekrõl, Fahrettin, Meryem, Kadír, Emre, csakõvele nem beszélt róla.
Fahrettin fölhívja Kerimet, aki a mûhelybe készül, kéri az apját, menjen oda, ott akar vele beszélni.
Sami hazaviszi Hacert a lakásába, amelyet szépen feldíszített szalagokkal, lufikkal, üdvözlõ felíratokkal. Hacer elérzékenyülve köszöni meg. Hacer a levélládába is benézett, várja Musztafa levelét, de hogy nem jön meg, rájön, hogy nem neki írta musztafa.
Fatmagül vadul takarít otthon, amikor Meryem felhívja. Fatmagül vele is veszekszik, õ is tudott a levelekrõl, hát miért nem szólt neki róluk. meryem szabadkozik, õk is Mukaddesre gondoltak, de mikor rákérdeztek, tagadta és az esküvõ a nyakukon volt, nem akartak kavarni. Mukaddes épp átment a nagyházba és kihallgatta Meryem telefonját. Puffog magában, hogy mindenki õt hibáztatja. Fatmagül végül azt mondja, valóban jobb, ha elköltöznek onnan, mert Mukaddesszel csak a baj van mindig.
Az ingatlanos egy borzasztó koszos, lepukkant lakást mutat nekik, rahminek megfelelne, majd kifesti, rendbehozza. De Kadír lebeszéli, ez túl drága és rengetegbe kerülne fölújítani. Próbálja rásbeszélni, hogy maradjanak, legalább addig, amíg lecsillapodik a helyzet.
Kerim elmesél mindent az apjának, aki igazat ad fatmagülnek.Az öreg aggódik, hogy utazzon így haza? Azt mondja, hogy a tárgyalás után repülõjegyet küld nekik menjenek ki Ausztráliába, kezdjenek ott új életet, ott senki nem ismeri õket, ott nyugodtan élhetnének. de Kerim meg akarja gondolni, itt a házuk, a mûhelye, nem azt tervezték, hogy odahagynak mindent.
Fatmagül az amúgy is tiszta lakást csiszatolja és közben Musztafára gondol, ahogy fölégette a házukat. Elégeti a levelet, ezzel lezárja magában az ügyet. Deníz jön Emre kiséretében, az esküvõi fényképeket hozzák el. A lány kirándulni hívja, Emre bérelt egy kishajót, a Boszporuszon akarnak hajókázni. De Fatmának nincs kedve. Végignézi a fényképeket.
Münír és Perihán távozik az ügyészségrõl, újságírók rohanják meg õket, Szelimrõl kérdezõsködnek és arról, hogy valóban zárolták-e minden vagyonukat. Természetesen nem válaszolnak. Az asszony be akar menni a kórházba Resathoz. Resat magánál van, de alig tud beszélni. Szelimet keresi, hogy jön-e
Szelim egy görög kikötõben ténfereg, hajót keres, amely hazavinné. A haját feketére festette, hogy ne ismerjék fel. Aztán megismerkedik egy hajóssal, akinek azt mondja, hogy a családja Isztambulban lakik, õ meg Londonban tanul, most nyáron utazgat.
Erdogánnak látomása van, az apját látja, aki azt mondja neki, írjon le mindent. Ne csak a Fatmagüllel történteket, hanem mindent. Kezdje Resat pofonjával, meg azzal, hogy írigy volt Szelimre, a trónörökösre, bosszút akart állni Resaton, Szelimen keresztül. Tönkre akarta tenni sszelim eljegyzését és Resat üzletét Turanerrel. Valójában az fájt neki, hogy õ nem egy olyan hatalmas ember fia, mint Resat. Erdogán volt mindennek az oka, õ kezdett mindent, de minden félresiklott és csak egyre rosszabb lett. Erdogán elsírja magát.
Kerim hazaér, a ház sötét, megijed, hogy Fatmagül elhagyta. De csak a biztosíték ment ki, azért volt sötét. Kerim egy szép csokorral kér bocsánatot. Szemével a levelet keresi, Fatmagül mondja, hogy elégette. Elégetett mindent, ami a múltra emlékeztette, abban a percben, amikor beléptek együtt a házukba, hogy új életet kezdjenek.
5/10
offtopic
napraforgó 2017 szept. 19. - 04:08:29 5/10
(1449/1535)
Érdemes lesz nézni a mai adást.
Spoiler xxxxxx Végre eljön az a perc, amit már az elején, közepén, stb., többször is kívántam, végre megtépi valaki Mukaddest! Fatmagül nem fogja díjazni, hogy Mukaddes többször is beavatkozott az életébe és mindig negatív elõjellel. Most is azon ügyködött, hogy éket verjen Kerim és Fatmagül közé. Nem tudom, hogy az vajon miért lett volna neki jó, ha a fiatalok szakítanak, különmennek, de ezen dolgozott a bestia. Ez mondjuk azért nem érthetõ, mert pont õ volt az, aki korábban gyakorlatilag hozzákényszerítette Fatmagült Kerimhez, akkoriban Rahmi csak bambán állt és tûrte, ami körülötte történik, nem igazán nyilvánított véleményt. Most nem képes elviselni, hogy õk boldogok együtt.
5/10
napraforgó 2017 szept. 18. - 17:53:31 5/10
(1448/1535)
Hacer a babáját nézi és a Musztafával való kapcsolatán mereng.
Erdogán papírt kér és elkezdi leírni a vallomását.
A Tv-ben bemutatják azt a videót, amikor Perihán Szelimmel beszél telefonon. Meg is jelenik az asszonyoknál a rendõrség, nyilvánvaló, hogy a vallomásukkal ellentétben tartják a kapcsolatot Szelimmel és tudják, hol van.
Deníz a kertkapuban búcsúzkodik a két lovagjától, Mukaddes teszi a megjegyzéseket neki, hogy két fiút is bolondít. Arra is kíváncsi, a lány elment-e Kerimékhez, de legalább azt megnézte-e, hogy ég-e náluk a lámpa... Deníz fölháborodik Mukaddes indiszkrécióján.
Kerim és Fatmagül lefekvéshez készülnek, még mindig nagyon feszélyezett a hangulatuk. Kerim beszélni kezd, hosszú életük lesz és nem lesz mindig olyan, mit az elõzõ este. nem akarja, hogy Fatmagül kötelezõ feladatnak érezze. Idõvel jobb lesz. Õ nem fog eröltetni semmit, de azért közel szeretne lenni hozzá. Így alszanak el. Reggel Kerim bevásárolni indul, reggelit vesz, Fatmagül meg beágyaz. Kerim látja, hogy a szomszédok most is leselkednek utána, de behúzzák a függönyt, amikor odanéz.
Hacer távozni készül a kórházból, a nõvérek felkészítik a szoptatásra és figyelmeztetik, hogy kerülje a stresszt, hogy ne apadjon el a teje. Sami eljön a nõéert. A taxiban felhívja serdart, aki elmeséli a temetés körülményeit. Sajnálja, hogy õ volt, aki feljelentette Musztafát, mégiscsak a barátja volt. sami azt mondja, Musztafa a rossz döntései miatt halt meg, ne sírjon miatta.
Kerim bevásárol a boltban, újságot is vesz. A vevõk itt is ferde szemmel nézik. Még útközben belenéz az újságba, meglátja Musztafa halálhírét. Rögtön felhívja Kadírt, aki már a boltban van a többiekkel. Kadír megerõsíti a halálhírt, erre Kerim bemegy az étterembe, ahol elmesélik neki, mi, hogy történt. Mukaddes véleménye szerint Musztafa meg akart halni. A postás jön, leveleket hoz, Kerim Mukaddes elõtt lecsap rá és talál egy Musztafától érkezett levelet. A borítékon nincs rajta a börtön piros pecsétje... Hazamegy, viszi a bontatlan levelet is. Eközben Fatmagül meglátja a TV-ben a Musztafáról szóló hírt, mire Kerim hazaér, már õ is tudja. Kerim átadja neki a levelet, Fatmagül felbontja.
Musztafa arról ír benne, hogy elvesztette a reményt, amikor Fatmagül Kerim felesége lett. Ezért gyûlöli õt, de magát is. Tudja, hogy aznap veszítette el fatmagült, amikor elment a házába és õ hátat fordított neki. És akkor, amikor megtudta az igazat és mégis hallgatott. Az élete céltalanná vált, nincs értelme élnie. Megírja, hogy a halált választja.
Fatmagül bánatosan néz, de nem sír. Aztán megbeszélik a történteket. Musztafa örült volt, mondja Fatmagül. Azért írta a levelet, hogy õ szenvedjen a bûntudattól, nem a szerelem vezette, hanem a bosszúvágy. Megszállottan igyekezett elválasztani õket egymástól. Kerim ekkor megemlíti a leveleket, Musztafa minden nap írt neki. Ezen Fatmagül megdöbben, õ csak két levelet kapott, mondja. Kerim azt mondja, õ megérti, hogy megtartotta a leveleket. Fatmagül tagadja, hogy több levelet kapott volna, de Kerim meg állítja, hogy hiszen õ látta azokat a leveleket.
Eközben igen szerény körülmények között eltemetik Musztafát. Serdár fölhívja Hacert, elmeséli neki, hogy Musztafa írt egy levelet, Serdár szerint biztosan neki írta.
5/10
napraforgó 2017 szept. 15. - 17:51:43 5/10
(1447/1535)
Kadírék vígasztalják a síró Hacert. A szobatársai eddig azt hitték, Sami a férje, de most hallják, hogy a nõ férje halt meg.
Resat állapota is javult kicsit, felébredt. Perihán bemehet hozzá pár percre. Hilmiye és Münír a folyosón várakoznak. Resat mondani próbál valamit, de nem igazán tud beszélni.
Münír felhívja Szelimet, aki elkezdene nyafogni neki, de Münír letorkollja. Ismerteti a tényeket, az apja infarktust kapott, a céget elvesztették, a házukat is. Perihán úgy küldött neki pénzt, hogy nekik sincs. Szelim megdöbben, vissza akar térni, hogy láthassa az apját. Münír azt tanácsolja neki, ne jöjjön, mert rögtön letartóztatják.
Kerim kapálgat, a zaj miatt Fatmagül nem tanul. A nászéjszakájukra gondol, ami nem sült el túl jól. Még másnap sem tudnak beszélgetni.
Mukaddes és Deníz kívánségcédulákat ásnak el a rózsák alá. Jenny nem ismeri ezt a szokást. Mukaddes és Meryem megint összebalhéznak, mert Meryem nem engedi, hogy a fiatalokat megzavarja, amíg õk nem jelentkeznek. Rahminak panaszkodik, hogy Meryem kiutálja õket innen, menjenek el innen, mondja. Rahmi azt mondja, jó, majd keres egy lakást. De Mukaddes kiabál, õ nem költözik lakásba, csak kertes házba. Addig meg kénytelenek befogni a szájukat, hogy megtûrjék õket. Meryem mindezt végighallgatja és a végén még õ magyarázkodik Rahminak.
Meltem Gayával beszélget Resaték szerencsétlenségérõl, sajnálják Perihánt és Hilmiyét. Ekkor belép Ender a hírrel, hogy Musztafát lelõtték szökés közben.
Ömer Serdárral beszélget, a segítségét ajánlja neki, de a fiú egyedül intézi Musztafa temetését. Ömer elmondja neki, hogy Hacer elõzõ este kisfiút szült, így nem lesz ott a temetésen.
Fatmagül és Kerim még este is kerülgetik egymást, nem tudják mihez kezdjenek, elmenjenek halat enni a tengerpartra, vagy maradjanak otthon? Megnézhettnék az esküvõi videót is. Ebben maradnak.
Kadirék és Fahrettinék a kertben üldögélnek, Hacert és a kisfiát sajnálják, szerencsére Sami mellettük áll. Majd új életet kezdenek Németországban, mondják. Mukaddes izgatottan dugja ki a fejét az emeleti ablakból, most hallotta a hírekben, hogy Resat Yasaran szívrohamot kapott, talán meg is hal. Mehmet jön, el akarja hívni Denizt sétálni, de a lány már elment Emrével a tengerpartra. Biztatják, hogy menjen utánuk. Eközben Emre Hacerrõl mesél Deníznek, hogyan ismerte meg, és a Kerimmel, Fatmagüllel való találkozásukról, fatmagül szökésérõl, stb. Deniz szerint Fatmagülnek mindent le kéne írnia. Mehmet megtalálja õket, megbeszélik, hogy késõbb koncertre mennek, addig meg esznek kokorecset.
Fatmagül és Kerim megnézik Deníz videóját, amit az esküvõ napjáról készített. Észreveszik, hogy a felvételen Kadír Ömerrel beszél telefonon, aki épp Izmírben van. Nem értik, hisz állítólag a beteg anyját vitte kórházba. A videón késõbb is vannak olyan jelenetek, amikor Kadír és Fahrettin félrevonulva beszélgetnek. Kerim kíváncsi, mi oka lehet ennek, de Fatmagül lebeszéli, hogy aznap este már ne telefonáljanak.
Mukaddesnek nagyon csípi a csõrét, hogy nem hívhatja fel Fatmagült, olyan hajánál fogva elõrángatott érvekkel jön, hogy talán ott akarna lenni Musztafa másnapi temetésén.
Emre és Mehmet összekap, amíg Deníz a mosdóban van, mindkét fiú kettesben képzelte a randevút a lánnyal.
Serdar Ildírbe viteti Musztafa koporsóját, a halottszállító autót követve a múlton mereng. Õ azt tanácsolta Musztafának már régen, hogy felejtse el Fatmagült, szegõdjön el egy külföldre járó halászhajóra, hagyjon maga mögött mindent.
5/10
napraforgó 2017 szept. 14. - 17:51:09 5/10
(1446/1535)
Resatot ismét megmentik, de az állapota még mindig válságos.
Musztafát két fegyveres kíséri, vissza kell mennie a börtönbe és másnap bíróság elé állnia az új vádak miatt. Mielõtt azonban beszállna a rabszállító kocsiba, félretaszítja az õrt és elfut. Kiabálnak utána, hogy álljon meg, de csak fut tovább. Aztán egyik lövés éri a másik után, mire holtan rogy össze. Ömer is ott volt, látta az esetet és rögtön felhívja Kadírt.
Épp akkor születik meg Musztafa fia, amikor õ meghal. És Kerimék is hazaérnek. Kerim a lépcsõkön ölben viszi fel a feleségét. Látják, hogy a szomszédok a függönyök mögül bámulják õket.
Kadír elmeséli az ottmaradt családtagoknak Musztafa legújabb akcióját, és hogy Hacer figyelmeztette õket, így meg tudták akadályozni a merényletet. Mukaddes sopánkodik, mi lesz, ha Fatmagül megtudja, hogy meghalt Musztafa, de Meryem leinti, még nem kell megtudnia.
Fatmagül és Kerim lefekvéshez készülõdnek, de zavarban van mindkettõ. Kerim elsírja magát, Fatma meg csak áll, nem tudja, mit tegyen. Kerim magát vádolja, minden miatta volt, ha nem látja meg a lányt, ha nem hívja föl a többiek figyelmét rá, ha nem kapja el, ha nem õ teszi rá elõször a kezét... Ha a lány meg is bocsát neki, õ nem tud megbocsátani magának. Fatmagül nagyvonalú, õ is sorolni kezdi, ha otthonmaradt volna aznap, ha másik útvonalon megy, ha nem terelgeti a birkákat, ha... Kerim sírva mondja, megváltoztattam az életed, nem akarom, hogy ismét átéld. Fatmagül azt válaszolja, hogy nem kell elfelejtened, bocsáss meg magadnak. És hogy együtt meggyógyulnak, egy nap vége lesz. Kölcsönösen szerelmet vallanak egymásnak, csókolóznak, aztán csak ágybabújnak.
Másnap reggelinél a két fiatal zavarban van, szótlanul terítenek, szótlanul esznek, nem beszélnek az éjszakáról. Nagyon hallgatnak, csak a kutyához beszélnek.
Fahrettinék nekiállnak lebontani az esküvõi díszeket a kertben. Ömer felhívja Kadírt, még Izmirben marad, Musztafa temetésében segít. Felhívta a barátját, Serdárt, õ temetteti majd el. Kadírra hárul a feladat, hogy Hacerral közölje a hírt. Mukaddes megsiratja Musztafát, még gyerek volt, mikor megismerte. Rossz ember volt, mondja Jenny, de szomorú, ha egy fiatalember meghal. Mindenki lehangolt, de legalább nem kell már félniük az újabb és újabb támadásaitól.
Mukaddest figyelmeztetik, hogy nem szóljon a fiataloknak, mire a nõ megsértõdik, õ nem olyan... (na persze).
Sami kényezteti Hacert, csokit visz neki és egy piros hajpántot, aztán a kisbabát is babusgatja. Egy piros kis ékszeres dobozka is elõkerül, benne két karikagyûrû. Serdár telefonál, tõle tudja meg Hacer, hogy Musztaffa meghalt. Sírni kezd. Mikor Fahretin megérkezik Kadírral, látják, hogy a nõ már tudja a hírt.
Fatmagül tanulni kezd, bár Kerim szeretné megnézni az esküvõi videót. Még mindig feszélyezett a viszonyuk.
Erdogánnal közli az õr, hogy Resat Yasaran meghalt, szívrohama volt. Musztafáról is mondtak valamit, de azt nem tudja, mit. Erdogán kiborul, követeli, hogy beszélhessen az ügyvédjével.
5/10
napraforgó 2017 szept. 13. - 17:51:07 5/10
(1445/1535)
Sami fölismeri a bérgyilkost, a rendõrök üldözõbe veszik és elkapják. Az újságírók lecsapnak a szenzációra. Az esküvõi ünnepség folytatódik. Meryem és Rahmi is szól pár kedves szót. Kerim nem érti, miért tûnik el minduntalan az apja, de megnyugtatják, nincs semmi baj. Sami visszamegy a kórházba Hacerhez.
Resat szíve leáll, újra kell éleszteni. Perihán sír, Hilmiye vígasztalja. Aztán mentõ viszi a kórházba, ahol kezelésbe veszik.
Musztafával közli az ügyész, hogy elkapták az emberét, az vallani fog és kiderül, hogy meg akarta öletni Kerimet. A férfit vallatni kezdik. Eleinte tagadni próbál, õ nem csinált semmit. Aztán jól átverik, azt mondják, Musztafa mindent bevallott. Musztafának meg azt, hogy a merénylõ vallott be mindent. Musztafa nem hajlandó megszólalni, csak annyit mond, hogy Fatmagül Kerim felesége lett.
Szelim a görög utcákon ténfereg, pénzt és telefont szeretne lopni, de nem sikerül neki. Erdogán a börtönben olvassa az újságot Kerimék esküvõjérõl, eszébe jut, ahogy elõször meglátta Fatmagült a tengerben a birkával. Átkozódik. (Vajon Fatmagülre haragszik, vagy a saját hülyeségére?)
Az esküvõn egy albumot adnak kézrõl kézre, mindenki ír bele valami jókívánságot. Mukaddes sokat iszik és pikáns megjegyzéseket tesz. Meryem résen van, nem hagyja kibontakozni... Aztán táncra perdülnek. Mukk rázza nagyon a cicijeit. Késõbb fölvágják az esküvõi tortát és a férfiak eljárják a rituális esküvõi táncot, kitárt karral lépegetnek, mint a madarak. Végül körtáncot lejtenek. Mind Emre, mind Mehmet nagyon lesi Denízt, mindkettõnek nagyon tetszik a lány.
A kórházban Perihán, Hilmiye és Münír várják a híreket Resatról. Az orvos azt mondja, a következõ 48 óra kritikus, és hogy az agya nem jutott elég oxigénhez, amíg leállt a szíve. A folyosón gubbasztanak, várva az ébredését. Késõbb Meltem is bemegy a kórházba, hogy érdeklõdjék az exapósa állapotáról. Perihán kedvesen a kezét nyújtja. Resat álmodik arról, hogyan tudta meg, mit tettek a fiáék. Megint rossszabbul lest, tüdõfibrózis, mint mondják. Az orvosok megint szaladgálni kezdenek körülötte.
Szelim a kunyhóban alszik, egy férfi lepi meg. Pénzt és egy telefont hozott az anyjától. A férfi figyelmezteti, hogy nem telefonálhat, majd õk hívják, ha alkalmas.
Késõ este a vendégek távoznak. A család magára marad, kicsit leülnek. Aztán búcsúcsókok jönnek, még egy utolsó fénykép és Kerimék hazaindulnak a házukba.
5/10
napraforgó 2017 szept. 12. - 17:56:32 5/10
(1444/1535)
Kerim és Fatmagül kivonulnak a vendégek elé. A vendégek sorban jönnek, minden jót kívánnak nekik. Fahrettin és Kadír titokban aggódnak. Rendõröket is igértek Kadíréknak, azok sincsenek még sehol. Telefonom beszélnek Hacerral, aki úton van Samival az esküvõre. Segíteni akarnak, hisz õk látták azt az embert, akinek Musztafa azt a sok pénzt küldte. De menet közben megkezdõdnek a nõ szülési fájásai. Sami ekkor egy kórház felé veszi az irányt. A bérgyilkos bebújik egy bokorba, leveszi az öltönyét és felszolgálónak álcázva magát a szállítókkal együtt bejut a házba. Ömer nem tudott eljönni, illetve késõbbre ígérte magát, mondják Fatmagüléknek. Valójában õ intézkedik a börtönben, Musztafát akarják rávenni, mondja el, mit tervezett újra. Viszik az ügyészségre kihallgatni, mert Kerimék és Hacer is feljelentette. Fahrettin felhívja Hacert, Sami jelentkezik, mondja, hogy Hecer mindjárt szül. Kadír és Fahri aggodalma fokozódik, így nem fogják tudni, ki a merénylõ. A bérgyilkos már a felszolgálók közt mozog. Odakinn a rendõri erõsítés megérkezik., ez megnehezíti a bérgyilkos tervezett menekülését. A bûntársát hívja, a közelben várakozzon a kocsival. De napnyugtáig nem tud semmit csinálni, mondja.
Nincs anyakönyvvezetõ, Kadír mond beszédet, õ tartja a házasságkötési ceremóniát. Kimondják az igent. Mindenki elérzékenyül. Újra ölelkeznek, csókolóznak a vendégekkel. Meryem aggódva látja, hogy Kadír félrevonul telefonálni. Ömertõl érdeklõdik, hogy Musztafa vallott-e.
Megkezdõddik a mulatság, a tánc. A bérgyilkos várja a kedvezõ alkalmat. Musztafát meg fegyveres õrök õrzik az ügyészségen. Az ügyész faggatja, hogy a Hacernak írt levelet õ írta-e, mibõl állt a tartozása, miért két részletben akart fizetni, miért nem hivatalos úton küldte ki a a levelet, stb. Musztafa nem hajlandó beszélni. Az ügyész megpróbál ráijeszteni, a büntetését súlyosítani fogják, életfogytiglanra. Ez megrázza Musztafát.
Hacer könyörög Saminak, hogy menjen, nála még eltart egy darabig, míg meglesz a baba, csak õ azonosíthatja a bérgyilkost, ha ott van az esküvõn. A fiú rááll.
Esküvõi fotózkodás készül. Szülõkkel, testvérekkel, rokonokkal, barátokkal, mindenféle kép készül. Közben már Kerimnek is feltûnik, hogy az apja félrevonulva beszélget Kadírral. Ömer sem ért még oda, már Meryem is kezdi faggatni Kadírt, aki majd késõbb megmagyaráz neki mindent.
Meryem elkezdi a felszolgálókat dirigálni, kezdjék meg az ételek felszolgálását. A vendégek búcsúzáskor piros szalagon aranypénzeket tûznek Fatmagül ruhájára. Ez is valami török szokás, aranyakat, vagy aranyékszert kell ajándékozni a menyasszonynak.
Ugyanezen a napon végrehajtók jelennek meg Resaték házában, hiába hivatkoznak a haladékra, amit kiharcoltak, mert ez egy másik ügy, mint mondják. Perihán próbál arra hivatkozni, hogy a ház és a berendezés a válás után az õvé lett, a végrehajtó közli, hogy õ is tulajdonostárs a cégben, ezért mindent lefoglalnak. A házat, a vidéki birtokot, az autókat, mindent. Resat felhívja Endert, épp vele ordítozik a telefonban, amikor rosszul lesz és összeesik. Mentõt! kiabálnak, Ender még hallja a telefonban, hogy baj van.
Megérkezik Sami, szemügyre veszi a bámészkodókat és a vendégeket is, de nem látja az emberét. A bérgyilkos a sok rendõrt látva a hátsó ajtón át meglép, de addigra a rendõrök oda is vezényelnek embereket. Sami meglátva az embert felkiált, õ az! Mindenki a menekülõ bérgyilkos után veti magát, üldözik a kis utcákon.
5/10
napraforgó 2017 szept. 11. - 17:51:44 5/10
(1443/1535)
Fatmagül és a nõk hazajöttek a vásárolgatásból. Mukaddes sértõdötten elvonul. Aznap este Fatmagülnek henna-éjszakát tartanak, ez valami lánybúcsúztató szertartás. Énekelnek és táncolnak, a nõk az emeleten, a férfiak a földszínten. Musztafa bérgyilkosa a ház elõtt leselkedik.
Resat kétségbe van esve, teljesen tönkrementek, az adósságaikat nem tudták kifizetni, így minden megállapodásukat felmondták. Ayce csönget be hozzájuk, híreket hozott Szelimrõl. Ha a szülei küldenek neki pénzt, meg tudják neki szervezni, hogy kijuttassák Amerikába. Resat morog, pénz, pénz, mindenkinek az kellene. Szelim eközben nyomorog Görögországban, a macskáknak kitett maradékot lopja el a cica elõl.
Meryem és Mukaddes fel akarja világosítani Fatmagült a nászéjszakáról, de a lány megnyugtatja õket, hogy már Nezihével megbeszélte a dolgot.
Hacer közel van a szüléshez, Sami gondoskodik róla. Egy reggel meglátja az újságban a hírt, hogy Fatmagül és Kerim esküvõje május 5-én lesz. Május 4-e van és a nõ rájön, hogy miért május 5-én kell a pénz másik felét kifizetnie. Fölhívja Kadírt, elmondja, hogy szerinte Musztafa készül valamire ellenük.
Kadír házánál nagyon készülnek az esküvõre, lepleket akasztanak körbe a kerítés elé, hogy ne lássanak be az utcáról.
Musztafa magánzárkában van, szépen strigulázza a napokat a földre karcolt naptárán, már csak egy nap van hátra május 5-ig. Aztán visszaviszik a többiekhez. A zárkatársa csak egy szemhunyorítással jelzi neki, hogy minden rendben.
Estére a fiúk végeztek a kert feldíszítésével. Az ablakon át látják, hogy Fahrettin nagyon telefonál valakivel. Fatmagül és Kerim is nagyon készül a másnapi esküvõre. Nine mama Fatmagült fésülgeti. Kerimet a vendégházba számûzték, utolsó este nem alhat egy fedél alatt a menyasszonnyal.
Másnap reggel jön a fodrász, elõbb a férfiakat teszi rendbe. Vicces kis jelenet, a borotva "nem mûködik", amíg Kerim aranypénzt nem tesz a fodrász zsebébe.
A fiatalok öltözködnek, Fatmagül hajába a saját készítésû kis csipkevirágokat tûzik. Kerim is csinos inget, csokornyakkendõt vesz fel.
A ház elõtt gyülekezi a sajtó. A rendõrség küld egy nyomozót, hogy biztosítsa a helyszínt, õ próbálja távoltartani az újságírókat.
Fahrettin bemegy Kerimhez, milyen csinos lett a fia (hát a haja éppoly borzas, össze-vissza áll, a fodrász nem végzett valami jó munkát). Fahrettin sajnálja, hogy annyi éven át nem tartották a kapcsolatot. Kerim meg örül, hogy mégis kitartott, annak ellenére, hogy õ olyan elutasító volt vele.
A bérgyilkos belevegyül a kapu elõtt tolongó, leskelõdõ tömegbe. Musztafa a cellájában maga elé bámul és a kezét tördeli.
Fatmagül is megjelenik a családja elõtt, nagyon csinos a maga készítette esküvõi ruhájában. Ölelkeznek Rahmival, elérzékenyülnek. Aztán a lányok levonulnak a lépcsõ alján várakozó férfiakhoz. Kerim elámul a menyasszonya szépségén. Az ifú pár kivonul a kertbe a vendégek elé.
A riporterek magasra tartott kamerákkal próbálnak a kerítés fölött felvételeket készíteni róluk.
5/10
napraforgó 2017 szept. 10. - 07:40:41 5/10
(1442/1535)
Fatmagül a jellegzetes kézcsókkal köszönte meg Raminak, hogy odaadta õt feleségül ----- igazából nem ezt köszönte meg, hanem azt, hogy Rahmi mellette állt mindig, hogy tõle telhetõen gondoskodott róla, hogy mindig számíthatott rá. Valóban, ez kicsit hasonló a szülõk iránt érzett (akár köteles) tisztelethez. Ahogy a szülõk gondoskodnak a gyerekeikrõl - szülõ hiányában a báty a húgáról - egészen addig, amíg a lány új családba nem kerül. Eztköszönte meg Fatmagül és nem azt, hogy beleegyezett a házasságba.
5/10
napraforgó 2017 szept. 09. - 18:58:28 5/10
(1441/1535)
Azt hiszem, hogy inkább vidéken és a szegényebb emberek között dívik jobban ez a rituális kézcsók, akik jobban õrzik a hagyományokat. Az Igazgyöngyben pl. többször lehetett látni, igaz, az több, mint 10 éve készült. A megtört szívekben egyszer sem láttam, itt a Fatmagülben Musztafa mindig kézcsókkal üdvözölte az apját, anyját, igaz jobbára még a sorozat elején, amikor még vidéken éltek egy kicsi halászfaluban. Amikor már gazdag volt és az apja halála után magához vette az anyját, akkor már õ sem csókolt neki kezet. A nagyvárosokban alighanem kikopik a használatból, vidéken meg még egy darabig megõrzik a szokást. Aztán egy-két generáció, és már ott sem fogják alkalmazni.
lilei 2017 szept. 09. - 18:08:29
(1440/1535)
Igen, nagyon....az is érdekes /vagy talán nem is az/, hogy Fatmagül a jellegzetes kézcsókkal köszönte meg Raminak, hogy odaadta õt feleségül. Ebben a sorozatban nagyon kevésszer látom ezt a kézcsókot. A szülõ és gyermekei között szokott ez meglenni. Persze szülõkról a szó igazi értelmében itt egyik fél részérõl sem beszélhetünk. hiszen Nine mama sem igazi szülõ, Rami meg a szülök hiányában lett a családfõ. Erdogán, Selii esetében meg szóba sem jön, hogy õk ilyen módon nyilvánítsanak kötõdést szüleik felé. Amúgy azért Kerimet is el tudnám képzelni, hogy ilyen módon üdvözölje az apját. Na a lényeg az mégis az, hogy Rami remek színész...imádom. De ahogy már írtam, mindenki játéka nagyon tetszik.
5/10
napraforgó 2017 szept. 09. - 09:45:55 5/10
(1439/1535)
Rahmi nagyon érdekes karakter, néha olyan kis bugyuta, máskor meg nagyon is okosakat mond, fején találja a szöget. Csupa szív, csupa érzelem, olyan igazi jóember.
A tegnapi részben szépen beszélt Fatmagülrõl, hogy õ a mindene, és ha bántják, az neki fáj. Mukaddes meg nyiván irígykedett, hisz õ senkinek sem a "mindene".
Birtam, ahogy a lánykérés utáni nagy általános elérzékenyülésben Mukaddes is nyújtogatta a kezét Fatmagül és Kerim orra alá a rituális kézcsókra, de mindkettõ figyelmen kívül hagyta. Vicces volt, ahogy átnéztek rajta.
lilei 2017 szept. 09. - 08:54:53
(1438/1535)
Ramit imádtam tegnap....a legjobb színész mind közül....bár a többiek sem rosszak! :-) Nagyon tudja hozni a karakterét!
5/10
napraforgó 2017 szept. 08. - 17:52:05 5/10
(1437/1535)
Hilmiye továbbra sem láthatja Erdogánt. Állandóan sír emiatt. Münír tájékoztatja, hogy csak a tárgyaláson láthatja leghamarabb. Resat fizetési felszólítást kap, dühösen hívja föl Münírt, honnan vegyen annyi pénzt egy hét alatt?
Mukaddes egyedül marad otthon, meg akarja nézni Fatmagül menyassszonyi ruháját, de a hazaérkezõ Kadír megzavarja. Aztán rákérdez a nõre, mit tud a levelekrõl. Azt mondja, nem hiszi, hogy Fatmagül tette oda a leveleket és eltitkolta volna õket, de "akárki" volt is az, bûncselekményt követett el. Mert a rágalmazás bûn. Mukaddes rögtön magára veszi a burkolt vádat, kiborul és azt mondja õk is el fognak költözni, nem maradnak itt tovább, látja, hogy nem látják õket szívesen. Kadír azt mondja, õ nem vádolta meg semmivel, de cseppet sem bánja, hogy Mukaddes elértette a célzást.
Fatmagül elviszi Denízt a házukhoz, a lány lelkendezik, minden nagyon tetszik neki. Emrével is találkoznak, a fiúnak is megtetszik Deníz. Deníznek is tetszik Emre. Aztán a nõk és Kerim elindulnak bevásárolni az esküvõhöz. A lányok csinos fehérnemûket nézegetnek. Késõbb elmennek Nezihe doktornõhöz. Szépen haladnak a terápiával, mondja a doktornõ és az érzéseikrõl kérdezi õket. Fatmagül elárulja, hogy most boldog és örül az esküvõnek, de fél, hogy elveszíti a boldogságát. Kerim hasonlóan érez. Nem igazán tudja megmagyarázni, miért is érez így. A doktornõ szerint azért van, mert ezt az érzést egyszer már megélte. Boldogan készült az esküvõjére, de elvesztette a boldogságát. Ez óvatosabbá teszi. Majd idõvel elmúlik ez a félelem, bíztatja õket. A doktornõ most a nászéjszakájukról kérdezi õket. A lány tudja, hogy Kerimmel más lesz. Rgebben az eszével tudta ezt, de a teste emlékezett. Most már nem irtózik attól, ha Kerim hozzáér, megcsókolja. Kerim úgy gondolja, Fatmagül erõsebb, mint õ. Mert õ fél, hogy feltépi a sebeit. De tudja, majd megoldják ezt is, saját családot akarnak.
Musztafa megbeszéli a cellatársával, hogy egy kint lévõ ember végez Kerimmel. Egy levelet küld valakinek. A fegyõrök kutatást kezdenek, Musztafát följelentették, faggatják, honnan szerzett telefont. Musztafa tagad, a fegyõrök nem találnak semmit.
Otthon kávézgatnak és kis csipkéket nézegetnek, amiket majd a vendégeknek adnak. Aztán Fahrettin formálisan megkéri Rahmitól Fatmagül kezét a fia számára. És Meryemnek megköszöni, hogy ilyen rendes embert nevelt a fiából. Áldást kérnek az ifjú párra. Mindenki elérzékenyül. Rahmi szép beszédet mond, majd mindenki egymás nyakába borul. Fatmagül rituálisan kezet csókol a bátyjának és az apósának. Mukaddes is dugdossa a kezét kézcsókra, de Fatmagül "nem veszi észre", Kerim meg csak kezet fog vele.
Musztafa Hacernak küldte el a levelet, amiben arról ír, hogy 100 ezer lírával tartozik, fizesse ki a az összeg felét a levél átadójának, a másik felét meg május 5-én. Sami le akarja beszélni errõl, szerinte Musztafa készül valamire, de Hacert nem érdekli, mire. A pénz Musztafáé, ígyhát ki fogja fizetni neki a pénzt.
Fatmagül Meryemmel, Jennyvel és Denízzel nõvel cipõket nézeget, Fatma két cipõ közt nem tud dönteni. Így hát megveszik neki mindkettõt. Kerim és Fahrettin ezalatt megvették a mûhelyt.
Ömer bemegy a börtönbe Musztafához. Figyelmezteti, hogy ne csináljon több hülyeséget, ne zaklassa fatmagült, mert újabb feljelentésekre számíthat. Musztaf csak arra kíváncsi, hogy valóban összeházasodnak-e. Tudja, hogy a lány ténylegesen még nem a felesége Kerimnek. Tudnia kell, hogy akkor feladja a reményt, hogy ne álmodozzon róla többet. Az ügyvéd ekkor elárulja, hogy igen, igaz, hogy május 5-én meglessz az esküvõ. De nehogy megzavarja õket.
Hacer kifizeti a pénzt Musztafa megbízottjának. Kíváncsiskodik, mi ez a tartozás. A férfi nem akarja elárulni, végül szerencsejáték adósságra hivatkozik. Sami és Hacer hiába követik a taxiból kiszálló férfit, az eltûnik. De tudják, hogy majd jelentkezik a férfi vasárnap a pénz másik feléért.
Az asszonyok sok csomaggal fáradtan érkeznek haza. Otthon valami történhetett, de Rahmi nem árulja el, mi, hiába kérdezi fatmagül.
5/10
napraforgó 2017 szept. 07. - 17:51:42 5/10
(1436/1535)
Hilmiye sír, mert nem engedik látni a fiát. Resat jön, bejelenti, hogy csõdöt jelentett. Aztán mérgesen kijelenti, hogy Perihánnak és Hilmiyének el kell hagyni a házat.
Szelim és Ayce a kunyhóban alszik, illetõleg Ayce fölkel, menni készül. Szelim felébred, kérdi búcsú nélkül akar elmenni. A lány sír, sajnálja, de vissza kell mennie, különben mindkettõjüket föladják. Szelim kétségbeesik, mi lesz most vele. Bánatosan néz a távozó lány után.
Kerim örömmel nézegeti az új házassági okmányban a nevetõs képüket. Fatmagül énekelgetve gyúrja a tésztát, tortát készít. Kerim is énekelgetve dolgozik. A ház körül már szinte minden kész. Musztafa titokban telefonál a Rózsa Konyhába Fatmagülnek. Kéri ne menjen hozzá Kerimhez. A lány azt mondja, ne hívja többet, vége van. Musztafa elkeseredik. Fatmagül meg felizgatta magát, Meryem nyugtatgatja, majd felhívja Kadírt. Kerim meghallja, mirõl beszélnek, megint hisztirohamot kap, õ is fekidegesíti Fatmagült.
Musztafa kifizeti a cellatársnak a telefonálást, aki felajánlja neki, hogy jó pénzért elintézik, ha valaki felbosszantotta õt. Musztafa kap az ajánlaton, felbérki a fickót, hogy öljék meg Kerimet még május 5 elõtt. Kadír intézkedik, hogy Musztafára ügyeljenek jobban, ne ismétlõdhessen meg a mai eset. Ömer másnap személyesen is beszél vele. Fatmagül sír, azt hiszi Kerim rá is haragszik Musztafa miatt. Az incidens után a reptérre készülnek, Deníz és Jenny elé. A két nõ mindenkinek hoz ajándékot. Mindenki örül, csak Mukaddes nem nyitja ki az ajándékát. Aztán meg teszi a megjegyzéseket. Gonoszkodik, mert Deníz megkérdi, a házukba ugye csak kettesben költöznek. Aztán még Rahminak is puffog a szobájukban. Csöpög az irígységtõl. Jenny és Fahrettin egy hotelba mennek aludni, de Deníz megígéri, õ marad a sógornõjével és a bátyjával. Mindenki elmegy lefeküdni, de Kerim a szobájából felhívja Fatmagült. Örül neki, hogy 6 nap múlva már házasok lesznek és nem kell elválniuk, mint ma.
Másnap Deniz elkiséri a nõket az étterembe. Mehmed rajongva néz rá. A lány neki is hozott ajándékot. Mehmet is ad ajándékot, török dalokból csinált egy CD válogatást a lánynak. Lodos kutya a konyhában van, Deníznek nagyon tetszik.
Kerimék hurcolkodnak, a szomszéd házaspár vasvilla szemekkel néz rájuk.
Aycét kihallgatja a rendõrség, az apja ügyvédje segít neki. Hazudozik mindenfélét egy szerelmi csalódásról, õ nem is ismeri azokat az embereket. A rendõr nem hisz neki, de nincs bizonyítékuk.
Szelim egy utcai fülkébõl fölhívja a Yasaran Holdingot de egy idegen cég jelentkezik be. Megtudja, hogy a céget eladták és az apja már nem jár be. Mügét kérdi, de már a lány sem dolgozik ott. Erdogán a börtönben álmodik, egy gyerekkori élmény jut eszébe, elszomorodik. Hilmiye bejár könyörögni a börtönbe, hogy láthassa a fiát, de nem kap soha engedélyt. Csak Münírt, mint az ügyvédjét engedik be hozzá.