6/10
cinemad febr. 27. 19:10:05 6/10
(36/36)
Lehetett volna ez jó is, nem is múlt nagyon sokon. A legnagyobb baj vele, hogy roppant bugyuták és tényleg komolyan vehetetlenek ezek az afrikai harcoscsajok. Shuri, Okoye is minden alkalommal megmosolyogtató és nem csak amikor viccelődnek, a 13-nak kinéző Ironheart pedig teljesen vicc. Ahogy ez az egész "Wakanda Forever" is komolyan vehetetlen, ahogy próbálnak kényszeredetten egy fekete szuperhatalmat kreálni a készítők, egy olyan világot vizionálni, ahol USA, Nyugat-Európa., stb csak csicskák a "black power" mögött. De ez az egész próbálkozás erőltetett, giccses és bugyután hat a képernyőn. Amúgy nem tolják túl most annyira a BLM témát ebben a részben, azt leszámítva, hogy folyamatosan gyarmatosítózzák az USA-t, meg célozgatnak az ország gátlástalanságaira. De ez nem hogy nem zavar, hanem kifejezetten azonosulok is vele. Önmagában az is tetszik, hogy érdekes kultúrákat, közösségeket látunk benne afrikai és karibi egyaránt, egyáltalán nem zavar, hogy a szereplők és a sztori ezekből a régiókból kerül ki, sőt. Színes is, szépek a képek a filmben, Wakanda jól néz ki ezúttal. Pozitív, hogy van tét a filmben, nem tükörsima a pálya a főhősöknek. Az új fekete párduc viszont siralmas, így utólag nem is nagy baj, hogy elég kevés játékidőt kap. Én kedveltem a szereplőt eddig, de ezt a karaktert ráosztani, nevetséges. Ha ez a fekete párduc karakterének lezárásaként készült film, akkor rendben van, de ha ezt vele folytatják egy következő filmben is, az nagyon béna lesz. Túl hosszú is a film. Nem volt rossz, de igazán jó sem. Ugyanakkor jobb mint a Végjáték óta megjelenet bármelyik Marvel film.
6/10
sorozatneked.hu 2023 ápr. 17. - 22:49:59 6/10
(35/36)
6/10

Ha ezt pár évvel korábban hozzák ki, az első vagy a második fázis idején, akkor tuti nem adtam volna rá ennyi pontot, de a siralmas Thor, Dr. Strange, a furcsa Pókember 3 után ez a Fekete Párduc nem tűnt olyan rossznak. Gyenge hatost megérdemel. Kb egy szinten van az első résszel, de egy kicsivel látványosabb.
1/10
Leslie67 2023 márc. 11. - 08:30:49 1/10
(34/36)
A film ipar nem tud olyan hulladékot gyártani, hogy az valakiknek ne tetszen. Amíg lószar van veréb is lesz ...
1/10
balut 2023 febr. 28. - 11:57:16 1/10
(33/36)
Egy nagyon rossz film, ostoba történettel.
1/10
1.Kira 2023 febr. 28. - 11:30:31 1/10
(32/36)
Hihetetlenül sz@r lett ez a film, végig se bírtam nézni.
2/10
sztvan 2023 febr. 26. - 19:46:44 2/10
(31/36)
Marvel nagyon leadja. Nagy durranásnak szánták ezt a filmet de egy vontatott béna sz*r lett
1/10
RigbyTheMad 2023 febr. 25. - 19:08:50 1/10
(30/36)
Első része még talán nézhető volt. A második egy nagy nulla. Egy hónapja kezdtük el nézni három darab 1 órás részre szedtem szét, mert egyben egy ilyen film borzasztó lenne megnézni. De azóta se tudtuk befejezni az utolsó 1-1.5 órát. Nézhetetlen mocsok az egész. Egyszer talán, ha majd minden jó film elfogy a földről akkor megnézzük. MARVEL filmek közül ez a leggyengébb eresztés!
1/10
Ovianyu74 2023 febr. 25. - 12:03:08 1/10
(29/36)

Olyan ez a film, mint egy gyász szertartás. Örülök hogy nem adtam érte pénzt.
7/10
The Cortez 2023 febr. 22. - 23:38:54 7/10
(28/36)
Hányatatott sorsú film, amit végig nagy titkolózás övezett, de végül közel sem lett sivár a végeredmény. A sztori egy wakandai temetéssel indul, majd beúszik a zenementesített Marvel-logo, amely értelemszerűen Chadwick Boseman összevágott felvételeivel lett telepakolva.
Sok más Marvel-cucchoz hasonlóan, a sztori első fele dögunalom, míg a második már jóval működőképesebb. A gigászi hosszú játékidő legelső órájában a történet csak lassan vánszorog előre, a hangulat unalmas, az akciók pedig közepesek, ám aztán valahol középtájon az addig érdektelen főellenség, a Namor nevű halember (aki a Na'vi-szerű kékemberek vezére) eredetsztorijának elmagyarázásával, valamint a víz alatti világ bemutatásával, stílust kap az alkotás, érdekesbe fordul a cselekmény, ráadásul onnantól kezdve felfejlődik a vizualitás, az akciók meg keményen látványosak, baszottul dinamikusak lesznek.
A párducember megjelenésére nem keveset kell várni. A sötétben játszódó képsorokból alig lehet látni valamit, a néger szereplőkből szinte semmit. Több karakter visszatér, illetve a nemezisek mellett behoznak egy újat: itt van velünk Riri Williams, a feka Vasember, csak sajnos az őt játszó színészcsaj végig nagyon jellegtelen. A poénkodást visszafogták, viszont a popkult-utalásokat már kevésbé. Kendrick Lamar nem dolgozott a folytatáson, így kevesebb az ütős track, de azért néhány szar betétdalt + témát leszámítva, nagyjából megint sikerült összehozni egy különlegesebb zenei világot.
A végén ismét kapunk egy kis Boseman-hommage-t. Az egész műben túlcsordulnak az érzelmek, még a pörgős, egyben izgalmas finálé végén, a lezárásban, sőt a stáblistás jelenetben is.
plastika 2023 febr. 22. - 20:35:51
(27/36)
szevasztok! én kb. 1 hónapja néztem meg...már megvolt a gépemen de épp akkor volt rá időm! a filmről > ezt a filmet a rendező, producerek, szereplők, film alatti zenék, végül>marvelesek ...> KIFEJEZETTEN ki tettek magukért!!!..arra számítottam hogy elmegy 2 óra 47 perc az életemből "valamire" erre nagyon jó kis KELLEMESS csalódás volt!!!ezt ajánlani tudom-fogom minden közeli-távoli ismerősömnek aki csak 1 kicsit is szereti a fantasyt...plusz ráadás az egészben hogy "gyerekbarát" a film!!! (( semmi k''va any'"zás vagy szo"'ál f§szt nincs benne!! )) mai "beteg" világban ez NEM elhanyagolható dolog!!!
...
a marveleseknek alapból tetszeni fog és ez így oké is! én, mint objektív nézőként elmondhatóm hogy
9/10-ből...
ahhoz képes hogy egy "kötelező olvasmánynak" indul a film >FRANKÓ!!!
végül > emellett pedig (( már bocs de>> )) egyetlen gyökér-paraszt "önjelölt" -filmkritikus sem
mehet el "becsukott" szemmel.. kérem hölgyeim-uraim TISZTELET!!!
>>> R.I.P. Chadwick Boseman 1976. november 29. - 2020. augusztus 28
...köszi a sok jót amivel szórakoztattál MINKET életed és pályafutásod alatt!!!
10/10
LanyUs 2023 febr. 19. - 07:43:26 10/10
(26/36)
Hangulata magával ragadó. Hibátlan!
10/10
Dusih 2023 febr. 17. - 18:42:41 10/10
(25/36)
Kibaszott jó volt igaz Elina?🥰
5/10
Istvan010 2023 febr. 13. - 11:53:25 5/10
(24/36)
Többet vártam.
2/10
babzso 2023 febr. 12. - 20:54:11 2/10
(23/36)
Elég béna
offtopic
Sz. Péter 2023 febr. 11. - 14:56:23 Előzmény Kaszás79
(22/36)
Egyébként tényleg volt már meleg Superman?
Nem láttam minden filmet róla.
1/10
Kaszás79 2023 febr. 11. - 14:02:29 1/10 Előzmény Sz. Péter
(21/36)
Boccs ebbe a dömpingben már elvesztettem a vonalat a lényegen nem változtatt.
Sz. Péter 2023 febr. 11. - 12:56:46 Előzmény Kaszás79
(20/36)
Joker, Superman mindkettő DC, nem Marvel.
1/10
Kaszás79 2023 febr. 11. - 11:38:38 1/10
(19/36)
Ez nagyon szar film, magyarán szólva fos. A gender-woke kultúra jegyében jönnek ki ezek a szarok a Marvel-től. Terhes Joker, homár Superman, nem tudom mi jön még! Nézhetetlen az első 15 perc után már sírni lehet a fájdalomtól!
1/10
shade3 2023 febr. 10. - 09:59:47 1/10
(18/36)
Unalmas, fél óra után már nem bírtam nézni
3/10
Atis88 2023 febr. 04. - 19:28:22 3/10
(17/36)
Az első része sem volt egy nagy durranás, de ez még azt is rendesen alulmúlja. Nagyon erőltetik a girlpowert, pedig kár a filmben ezt ennyire nyomatni. Alig van pár férfi karakter és azok is mind butára vannak megírva. A játékidő is túlságosan hosszú, minimum fél órát ki lehetne vágni belőle anélkül, hogy bármi érdemlegesről is lemaradna az ember. Nem tudom, hogy mit tervez a Marvel ezzel az egész wakandai hülyeséggel, de egyre inkább az az érzésem, hogy jobb lenne egy az egyben elfelejteni őket. Mondjuk ez sajnos mostanában egyre több Marvel projektre igaz, ez a negyedik fázis egyelőre elég kaki. Nagyon jó döntés volt, hogy nem néztük meg moziban.