Téma: Felhõatlasz

VKP 2013 márc. 25. - 20:01:44
(360/580)
Azt gondolom, hogy egyfelõl egy érdekes témát fogtak meg, de nem jól, illetve tupírozni kellett rajta, hogy valami überelhetetlent hozzanak ki belõle. Másfelõl, meg azt gondolom, hogy a témából, ahogyan megfogták abból sok mindent kihoztak. Azért írtam ezt, mert vannak benne közhelyek is, meg magvas gondolatok is.
Kicsit úgy éreztem, hogy mivel a Matrixxal magasra helyezték a lécet, ezért legalább
ezt a szintet hozni kellett. Ezért a film bizonyos elemeit magas szinten hozzák, bizonyos részei
nem egy nagy etvász...és kicsit izzadságszagúak. Azt gondolom, megosztó a film eléggé.
Biztos, hogy az amerikai nézõk adtak a látvány miatt is magas pontszámot az imdb szerint 7.8...
end33 2013 márc. 25. - 12:38:36
(359/580)
"A könyvben csak rejtetten megfogalmazott üzenetet a Wachowski testvérek hangsúlyozottan többször is elmondták, hogy ne felejtsük. Egyszerû, mégis milyen sokszor elfelejtjük...

"Létezni annyi, mint érzékelhetõnek lenni. Így hát önmagad megismerése csakis mások szemén keresztül lehetséges. Halhatatlan életünk alakulása a szavainknak és tetteinknek a következménye, melyek egymást erõsítve vezérelnek keresztül minden idõn. Az Èletünk nem csupán a miénk. A méhtõl a sírig kötõdünk másokhoz. A múltban és a jelenben, s minden bûntettel vagy kedves gesztussal a jövõnkhöz járulunk hozzá" "


Nahát, ez az én bajom. Egy jó filmben valaki ne elmodja a "tutit", tessék azt a rendezõnek, operatõrnek, színészeknek megjeleníteni úgy, hogy filmélmény legyen belõle. Ha csak a színészek "össze-vissza" beszéltetéséig jut el az alkotás, az filmként még nagyon "karcsú" lehet.

Máskülönben meg, nem kell hasra esni mindenféle "mûvészieskedõ" és miszticizmusra hajló filmes stílus elõtt, csak azért, mert úgy tûnik, kifogtak a "felfogóképességünkön". Belemagyarázni sokmindent lehet bármibe, attól az lehet, hogy csak egy sablonokkal, és plágiumokkal telepakolt, tisztességesnek sem nevezhetõ iparosmunka, erõs pénzkeresési hajlandósággal. Vagy ami még valószínûbb, a film alapjául szolgáló irodalmi alapanyagot még a filmes stábnak sem sikerült igazán és teljesen magáévá tennie.

Nehéz úgy hitelesnek lenni színészi játékban, esetleg rendezésben, hogy még magunk sem tudjuk, mirõl is szól a filmünk. Pláne, ha erre a leforgatott "nyersanyag" megtekintése után, a vágószobában jövünk rá, és az elõre erõsen valószínûsíthetõ pénzügyi veszteségek elkerülését célozva, "kemény ollózások" után kell a filmnek az elsõ "közönségtalálkozót" megejtenie. (Azok ollóitól kapva meg a végsõ, vetíthetõ formát, akik még kevésbé "fertõzöttek" az irodalmi alapanyag, azaz a sztori "mélységeitõl".)

Jól felbosszantott ez a három óra, pedig a leforgatott nyersanyag önmagában hordozott egy vagy akár több jó filmet is. De ez a film, pl. Peter Jackson: "Komfortos menyországának" még a kisújjáig sem érhet fel, és az elõtt akár nyugodtan "hasra" is eshetünk.

Mert értékelhetõ, filozófikus, "mûvészi" filmet csinálni, sokkal kisebb hisztoriális alappal is lehet, csak megfelelõ elvonatkoztatásokra van szükség, a lényeg megragadására. (A film szemppontjából lehet, nem lett volna nagy veszteség, ha a köny fele kimarad a forgatókönyvbõl. De hát a forgatókönyvírónak, a rendezõnek uralni kell a témát és érteni a filmkészítéshez.)
6/10
Atis88 2013 márc. 24. - 19:48:47 6/10
(358/580)
Maximálisan egyet értek. 3 órányi keszekusza értelmetlen egyveleg. Semmibõl nem sül ki semmi. Ide kapunk oda kapunk aztán nesze semmi fogd meg jól! Csak a színészek miatt 6/10. De már rettenetesen jóindulatú voltam.
5/10
deljuve 2013 márc. 24. - 16:45:30 5/10
(357/580)
Ez a film jó szinészekkel-jó alakitásokkal,minõségi,látványos,215 millió dolláros XAR!!!
offtopic
1asokközül 2013 márc. 23. - 11:30:27
(356/580)
hát, én nem voltam annyira elájulva tõle...
hsz1234 2013 márc. 23. - 10:28:59 Előzmény samg
(355/580)
Akitõl Sonmi idézett, az Szolzsenyicin, orosz író, filozófus (http://hu.wikipedia.org/wiki/Alekszandr_Iszajevics_Szolzsenyicin)
A Timothy Cavendish rettenetes megpróbáltatásai c. film végén, amit néznek együtt Haejoo-val, annak végén van egy Szolzsenyicin-metafóra - most nem idézem - de a film hatására kezd el utánaolvasni Haejoo kütyüjébõl Szolzsenyicin életmûvének.
Az szerintem nem derül ki, mennyi idõ telik el a Papaszongból való menekülése és az elfogása között, pláne a börtönbõl való menekülés és a második elkapása között (azt a film nem taglalja, hogyan és mennyi idõ alatt jutottak el Neo szüulból arra a szigetre, ahol a mauna sol-i rádióállomáson elmondta a kb. 18 perces beszédét), de szerintem nem két nap. A könyvben évekig menekülnek, habár ott ez a Sonmi-történet egészen másképp van.
domark 2013 márc. 23. - 06:15:16
(354/580)
Nem igazán ütött ez a film nekem. A végén azon a véleménnyel voltunk, hogy: szép volt jó volt, de mi volt ez?
Vagy nekem nem jött át, vagy nem villanyozott fel a mondanivalója. Az, hogy miden tettünk befolyással bír az utókorra.. na és? Ez nem nagy durranás. Ha veszel a boltban fél kiló kenyeret, akkor ehet otthon a család, vagy ha lelépsz egy autó elé a zebrán és az befékez, már késõbb érhet haza. Ez mindennapos dolog. nem feltétlenül kell nagy dolgokra gonolni
**S P O I L E R**
Viszont tetszett az új szöuli rész az Egyvéleménnyel, ott több minden beugrott, többek között az 1984.
Valaki írta, hogy egyesek a mátrixszal hozzák összefüggésbe. Nekem a mátrix az üldözéses jelenetnél ugrott be a látvány miatt, meg amikor a klónkeltetõkrõl beszéltek.
Superalonso 2013 márc. 22. - 14:31:58
(353/580)
Csodálatos film az utóbbi idõk egyik legjobbja, amit láttam....csillagos 1OO-as pontszámilag...egy mestermû, minden értelemben (többször meg kell nézni, elsõre nem biztos, hogy átjön a mondanivalója)....Szerintem van benne katarzis, végkifejlet is (a cseppek sokasága a tenger): vagyis minden összefügg mindennel és mindenki hatással van mások életére és fordítva (azaz a cseppek kölcsönhatásban vannak egymással, egymás nélkül nem is létezhetnének és nem lennének azok, amik vagyis egy tenger)...
Az hogy az életünk hogy alakul részben rajtunk múlik (milyen döntést hozunk....jót vagy rosszat), részben pedig a többi tengercsepp (vagyis azon emberek, akikkel a tengert alkotjuk, saját környezetünkben élõ) döntésein múlik....ez is benne van a filmben....
Illetve, hogy ezt a tengert (a világot) milyen szél mozgatja (pl.: pénz, errõl szól az olajlobbys rész), vagy a láthatatlan erõ, ami a szívünket is facsarja (pinán forog a világ magyarül) stb stb.....
Egy szó mint száz pazar film....imádom
PlanetX 2013 márc. 21. - 20:28:37
(352/580)
Szerintem ez a film remekmû! A mondanivaló ott van minden apró részletben. Illetve pont Ez a lényeg, hogy minden mindennel összefügg. Alapvetõen a kvantumfizika azon tételébõl indul ki, hogy minden tudatos szemlélõ valamiféle saját univerzumot hív életre, a világ puszta szemlélése megváltoztatja azt és persze viszont a szemlélõt. Az Oscarról meg annyit, hogy kár lenne bepiszkítani egy ilyen filmet egy silány leértékelõdött díjacskával. Csak a mi (nézõk) véleményünk számít, e tekintetben a mû NYERT!

Wachowski testvérek stílusa végig érzõdik, és talán Tom Tykwer-nek köszönhetõ a film pörgõssége, hogy nem hagyja az agyad pihenni, de mégsem fáradsz el, a történet(ek) magával ragad(nak). Kellemesen szórakoztam.
6/10
Bigpapa 2013 márc. 21. - 14:52:41 6/10
(351/580)
SPOILER

Hae Joo-val max 2 napig van együtt, az se teljes. Annyi idõ alatt ezt a hatalmas életbölcsesség DVD-t nem lehet felmondani. De mondom, nem ez volt az egyetlen, ami kiverte a biztosítékot.

SPOILER vége

Ízlések és pofonok, pont ettõl jó egy film,hogy valakinek mindent megad, van, akinek meg csak idegrohamot (ez utóbbi vagyok én) okoz a végén. Sajnos azért akadtam ki ezen jobban, mert az utóbbi idõben ez volt talán a 4. olyan film, amit egy iszonyat médiahadjárattal úgy felmagasztaltak, hogy micsoda alkotás és a legnagyobb film és húúú.
Ilyen volt nekem a Batman : azt hittem, rosszul látok. 163 perc és 3x öltözik denevérembernek, viszont tele van mélyenszántó (és sajna unalmas) dolgokkal. Oké, imádom az ilyen filmeket,de az ne Batman legyen. Hanem egy életrajzi dráma, vagy egy sima dráma. Azt így nézem meg. Batman irtsa az ellent és ne moralizáljon. Aztán ugyan ez teszia másik kedvenc hõsömmel James Bond-dal. "Minden idõk legjobb Bond filmje" HOL? Egy lecsúszott gyógyszer és alkoholfüggõ, roncsot csináltak Bondból. Aki a Dr.No óta maga az elegancia, a sárm és a férfiasság. Akikhez hasonlítani szeretnének a pasik, akit istenítenek a nõk. Ilyen Bond nem szeretnék lenni. A Skyfall után majdnem eret vágtam magamon. És jött a Felhõatlasz. Nagyon vártam, mert a színészeket imádom, tetszett (bár zagyva ) a bemutatója. Aztán film közben többször a távozáson gondolkodtam,de mondom, a végére csak összeáll. Hát nem. És ezt az idõt se kapom már vissza. Ha csak ezt a három 140-160 percnél is hosszabb filmet nézem, majdnem 500 percet
az életembõl :D

Nah, ennyi :)
9/10
samg 2013 márc. 21. - 14:36:57 9/10 Előzmény Bigpapa
(350/580)
Elolvastam a kritikádat^^ És teljesen megértem, amiket írtál. Egy-két dolgot azért hozzáfûznék.

SPOILER!

Volt egy jelenet a filmben, ahol Sonmi idézett egy filozófustól, és a kihallgatója kérdezte, hogy ezt honnan ismeri, és mondta, hogy Hae-Joo-tól és utána mutatták is, ahogy Hae Joo elkezdi tanítani a lányt. Nem volt teljesen egyértelmû, de azért ennyit ki lehetett venni belõle. Szóval nem csak a régi film, meg a hajón látottak miatt lesz felvilágosult^^.

Az, hogy ismerõs jelenetek vannak benne, az természetes szerintem, mert sémák mindig lesznek. Annyira különbözõt és újat nem tudnak kitalálni a rendezõk:) Meg írtad, hogy nem volt benne olyan karakter, akiért szoríthattunk volna. Nekem pl. volt Sonmi és az öregek az otthonból X) És ami a legjobban tetszett az egész filmben, amikor...

...Hugo Weaving a film végén kérdezi, hogy mi értelme van ennek az egész mozgalomnak, amikor csak szenvedés és halál vár rájuk a végén és csupán akkora hatása lesz, mint egy árva cseppnek a határtalan tengerben. És erre válaszolja Adam, hogy "De hát mi is a tenger, ha nem cseppek sokasága". Számomra az a mondanivalója ennek a résznek, meg az egész filmnek, hogy bármennyire is apró az amit cselekszünk, az hatással lesz valamire. És szerintem ez tényleg így van a való életben, mert minden egyes döntésünk meghatározza az életünket.

SPOILER VÉGE!

Na de elég belõlem:) Ja és még annyit akartam, hogy a Sziget címû film valóban az eddigi legjobb alkotás a klónos témában:)
6/10
Bigpapa 2013 márc. 20. - 20:01:26 6/10
(349/580)
Nem, persze. Na de attól se lesz jobb, hogy Te mondod ;) Nem? :) Mondjuk amilyen fosokat Oscarra jelölnek, nem csodálkoztam volna ezen sem, de nem sírtam tele a párnámat, hogy bukott a múvi :) Persze, akinek ez tetszett, az méltatlannak érzi a dolgot és az õ szemszögébõl meg is értem. Ha nekem tetszene, én is sajnálnám. De így megúsztam ezt az érzést :D
10/10
offtopic
_Freddy_ 2013 márc. 20. - 19:07:02 10/10 Előzmény Bigpapa
(348/580)
pedig legalább annyit megérdemelt volna ez a film, hogy Oscarra jelöljék :D neked nem tetszett, ez van...de attól még nem rossz a film mert te azt mondod
6/10
Bigpapa 2013 márc. 20. - 17:48:28 6/10
(347/580)
Jó pár hete írtam hozzá két hosszú kritikát itt, amiben kifejtettem, miért nem tetszik és miért vannak elájulva tõle a népek, pedig összeollózták a filmet, innen-onnan :) .
Most le nem írom. :) az elsõ a megtekintés utáni 98/374 hozzászólás, aztán egy kisebb vita után a 149/374.

Persze hogy jó, hogy nem vagyunk egyformák, ettõl szíves a világ. Engem sem a bevételi oldala érdekel egy filmnek, mert pl az egyik legnagyobb kedvencem a Shop Stop 1, fillérekbõl készült és a mai napig a legnagyobb példányszámban ellopott VHS és DVD film a világon :)))a kölcsönzõkben. És elég szép pénzt hozott Kevin Smithnek.
Cooldozer 2013 márc. 20. - 17:11:17
(346/580)
Ez egy õrültség. Utálom a kritikusokat. Hogy merik ezt a borzalmat a Matrixhoz hasonlítani?
9/10
samg 2013 márc. 20. - 14:31:23 9/10 Előzmény Bigpapa
(345/580)
Természetesen mások vagyunk, mindenkinek más tetszik. De szerintem nem a pénzbevételtõl függ, hogy milyen jó egy film. A legtöbb ember azért jár moziba, mert ki akar kapcsolódni. Pattogatott kukoricát majszolva élvezni akarja a hollywood-i effekteket:) A legjobb példa erre szerintem az Avatar. Látványilag 10-es, tartalmilag egy erõs 6-os. Mégis nagyot kaszáltak vele.
6/10
Bigpapa 2013 márc. 19. - 17:45:00 6/10 Előzmény meridian74
(344/580)
En akkor kaptam volna hulyet,ha ezt oscarra jelolik. Alkonyatbol 1reszt mar lattam,eleg is volt. Nem vagyok pattanasos tini lany ;) nem jott be. De ez a hulladek se. Ez van.
10/10
billyclub 2013 márc. 19. - 13:44:31 10/10
(343/580)
Tizes!
9/10
filmróka 2013 márc. 18. - 19:34:48 9/10
(342/580)
Számomra kifejezetten élvezetes volt a cselekményvezetés, semmi érthetetlent vagy követhetetlent nem találtam benne. Érdekes film, azok részére tudom ajánlani, akik szeretnek filozofálni az élet történésein és a világ törvényszerûségein. 9/10.
10/10
MAXGOLD 2013 márc. 18. - 18:49:35 10/10
(341/580)
Ez itt kéremszépen egy mestermû.10-est neki.