Téma: Forma-1

Kit Fisto 2019 okt. 28. - 13:17:43
(17110/17150)
Vettel a mexikói futamon is hozta a stílusát. Mindjárt a rajt után elkezdett ráhúzni Hamiltonra, és le is szorította a műfűre. Mindezt azért, mert be akart húzódni Leclerc mögé, hogy annak szélárnyákában utazva ki tudjon ugrani mögüle és le tudja előzni csapattársát. Jobbra mellette hatalmas üres hely volt a pályán, nem volt ott senki. Ő mégis letolta Hamiltont a pályáról, úgy, hogy nem volt rákényszerülve. Csak a Leclerc mögötti szélárnyék kellett neki. Leclerc azonban figyelt, és időben behúzott belső ívre, így Vettelnek nem sikerült a kiugrásos terve. Ezután Verstappen szorította le Hamiltont a pályáról, amikor egymás mellett jöttek ki a kanyarból. Előtte Leclerk és Vettel is be tudta venni a kanyart szűkebben, de ő láthatóan nem is nagyon igyekezett szűkebben venni. Egy kicsit lökött is a 44-es autón. Azonban amikor Hamilton visszatért a pályára, ő is nekikoccant Verstappennek, majd harmadszor ment le a fűre, de most vele tartott Verstappen is. Ekkor a másik Redbull leelőzte Hamilton Mercédeszét, sőt, volt mégegy narancs színű autó (?) ami elment mellette. Így visszaesett az ötödik helyre, annak ellenére, hogy nagyon jól kapta el a rajtot, és vétlen volt mindebben. Végül magabiztosan nyerte a futamot, amiben nagy szerepe volt a jó stratégiának is. A futam érdekesebb eseményei láthatók ezen a videón, a fent leírtakkal együtt. Valamint Ricciardó egy szép próbálkozása, a híres, kanyarban belső ívre beesős manőverével, csak ez a Renault már nem az a Redbull :) Hamilton és Leclerc mellett Ricciardo még az, akit kedvelek.
https://www.youtube.com/watch?v=tzE4y1n08IA
Kit Fisto 2019 okt. 13. - 14:42:35 Előzmény ccaty
(17109/17150)
Nálam már rég. Aki szándékosan ráhúzza az autót a másikra bosszúból, leelőzi a csapattársát, amikor az éppen szélárnyékkal segít neki, nem sportember. A fiatal Leclerk máris jobb pilóta és érettebb ember nála. Nem is értem, hogy hozott össze négy bajnoki címet. Talán szerencséje volt, de az úgy tűnik már elfogyott.
penge92 2019 okt. 12. - 20:05:42
(17108/17150)
Megtudná valaki mondani hogy a stúdió közvetítések alatt az "F1 játék" alatt milyen zene hallható?
10/10
ccaty 2019 szept. 22. - 16:12:23 10/10
(17107/17150)
Vettel nálam végleg leírta magát. Egy gerinctelen alak. Nem bírja elviselni, ha valaki jobb nála. De hiába erőlködik neki már amúgyis vége. Jobb lesz neki, ha kiszáll az egész játékból, mert amit művel az egész idényben az már a nimbuszán csak ront.
vino-et-veritas 2019 szept. 01. - 20:28:12
(17106/17150)
Na. folytassuk a monológot.

Hamiltonnak egyszerűen elfogyott az ideje, így Leclerc behúzhatta.
Bottas hozta, amiért fizetik/szerződtetik.
A 2-3. azért mutatja, hogy nincs minden leírva, taktikában és technikában, meg versenyben a Mercedes igencsak erős. Az új motort vélhetően még nem tekerték fel teljesen, mert két csapatnál is meghalt az edzéseken. Most még elég volt ennyi is az előnyhöz.
Vettel ma csak másodhegedűs (illetve "negyed") lehetett.
Pérez végre hozott egy 6. helyet.
A többi a szokásos "vegyesfelvágott".
Verstappenért kár, bár ezen a pályán az RB-nek nem annyira állt eleve a zászló. Hogy beleszólt volna-e a "nagyok" játékába, már sohasem derül ki....
vino-et-veritas 2019 aug. 05. - 06:12:08
(17105/17150)
Fej fej mellett a Meredes és a RB, de a taktika (és egy kissé a technika is - gumikezelés) az ezüstnyilak mellett volt.
Ezzel az "osztrákok" szégyenletesen át is ugrották a Ferrarit, ráadásul kaptak vagy 3/4 kört is.
A McLaren csendesen erősödik, de még messze vannak...
Bottas szerencséje megint elszállt. Sokkal jobban fel kellett volna jönni ezzel a kocsival (további sérülés miatt?).
A többi nagyjából a "szokásos"...
10/10
ccaty 2019 aug. 03. - 11:20:32 10/10
(17104/17150)
Ha él még a szabály, hogy pontszerzés esetén a csapat tengerentúli települését a közösből fizetik, akkor a múlt hétvégén a csapatának Kubica azt megszerezte.
vino-et-veritas 2019 júl. 28. - 18:53:23
(17103/17150)
Most tudtam visszanézni.

Káoszfutam/roncsderbi lett a vége (v.ö. Formula E "szárazon" is), ahogyan ezt sokan várták.
Wéber azt mondta, hogy Hamilton általában egy futamba sűríti az összes hibát. Ha kb. így van, azért a következőkre megint ott lesz a "szeren"...
Bottasért kár. Itt nem a "bajnokok fala", hanem a "bajnokok kanyarja" szedte az áldozatokat.
Mondjuk az sem "normális", hogy Kvijat 3., Stroll 4., Sainz 5., Albon 6.!
Egyébként a gumi cserebere arra utal, hogy a kocsik lassabb tempója eléggé kiegyenlített, mert komoly előnyt nagyon senki sem épített, viszont többször próbálkoztak a sima/esőgumi variációkkal...

A többit majd a Hungaroringen meglátjuk...
vino-et-veritas 2019 júl. 14. - 17:05:43
(17102/17150)
Mekkora mákbajnok ez a Hamilton! Gyakorlatilag az ölébe hullott megint a győzelem (+leggyorsabb kör!).
Bottas-t még az ág is húzza, a SC elvette a győzelmet (bár nem volt annyira gyors).
Leclerc nagyot küzdött, de nagyjából esélytelen volt az ezüstnyilakkal szemben.
Gastly is mutatott valamit.
Verstappen talán veszélyes lehetett volna a Mercedesekre is, de a Vettel-féle torpedó miatt soha ki nem derül.
A többi nagyjából a szokványos szint. Sajnos a RP továbbra sem tud előrejönni...
A RB egyre jobban felér a Ferrari nyakára. Nem beszélve, hogy a vörösök taktikája Leclerc-kel megint lehetetlen volt a SC alatt. Csak Vettel hozta újra helyzetbe, de ők sem így gondolták. Izgalmas volt a Monaco - Hollandia meccs, amíg tartott.
Vettel érthetetlen miket művel. És az olaszok egyelőre (még?) rá építenek...
Persze még fel lehet állni a padlóról, de egyelőre nehéznek látszik. Különösen, ha a Mercedes tényleg megoldja a több helyen is írt hűtési gondokat és még feljebb tekerhetik a rendszert...
vino-et-veritas 2019 jún. 25. - 08:14:41
(17101/17150)
Ja. Itt inkább az a különbség, hogy a sportok jelentős része az emberi teljesítményre és a sportoló erejének/ügyességének/felkészültségének, stb. különbségére épít (úszó, birkózó, atléta, snooker, stb.). Kevesebb szerepe van a "technikának" vagy azt nagyon hamar megpróbálják kiküszöbölni, minimálisra csökkenteni (lásd néhány éve az új úszódresszek körüli vitákat).
A technikai sportoknál viszont az "emberi tényező" egy jóval kisebb részlet (persze azért tudni kell vezetni is) és az összetett rendszerek már akár egy elem miatt is elbillenthetik az esélyeket (pl. gumikezelés a F1-ben).

A büntetések körül az is igazságtalannak látszik, amikor a csapat hibája miatt (pl. veszélyes kiengedés, alkatrészcsere, stb.) mégis a versenyzőt büntetik, mondjuk 5 másodpercre. OK, hogy a pilóta és a csapat tulajdonképpen egy egység, de a verseny közben egyedi a pályán és a tabellán is...

Úgy tűnik, hogy nincs igazán jó megoldás ezekre a kérdésekre, mert valahol mindig előjön valami "igazságtalanság"...
vino-et-veritas 2019 jún. 24. - 14:43:37
(17100/17150)
Ez a többi sorozatban néha igen kemény. A WTCR-ben az év elején pl. a Hyundai-ok is kaptak rendesen. Pedig, amikor a Citroën volt nyerő ágon még az "előd" WTCC-ben, nemigen fogta meg semmilyen BoP.
Ez egyrészt idegen a versenyszellemtől, de másrészt valamennyire érthető, hogy a "kiegyenlítés" a többiek esélyeit is növeli.
DE ezekben a sorozatokban (pl. WEC is) egyedi építésű kocsik mennek, nem egyengépek, mint mondjuk a többi Formula-ágban. Ha viszont így van, akkor el kellene fogadni, hogy ezek a technikai sportok a különböző gyártók versenyéről is szólnak.
Persze van valamennyi homologizálás is, de nem lehet mindent pontosan meghatározni.
Akkor tessék az összes versenyzőt egyenkocsikba ültetni (lásd Formula-E) és meglátjuk. Viszont ez éppúgy a F1 halála lenne, mint lassan a mostani állapot...
Az megint más kérdés, hogy vélhetően a német (>angol) "precizitású" és munkakultúrájú Mercedesnek jobban fekszik ez az összetett technika (azért gyúrtak rá pár évet ők is...), mint a kicsit talán ötletszerűen, ráérzésekkel, inkább "nyers erőből" dolgozó, "déli" mentalitású Ferrarinak (kb. hibridhajtás vs. szívómotor).
vino-et-veritas 2019 jún. 24. - 13:02:13
(17099/17150)
Meglehetősen unalmasra sikeredett a hétvége, szinte Monaco-i vonatozás ment a versenyen.
A Mercedesen kívül szinte senki sem találta meg ebben a szezonban a helyes fejlesztési utat. A három élcsapat eleve nagyon távol van egymástól, hogy valóban verseny lenne az élen... A többiek meg tőlük is leszakadva.
Mi lehet a megoldás?
Fordított rajtsorrend? Változó BoP (súly, átfolyás, stb.) versenyről versenyre? Mercedes mindig az utolsó sorból induljon? Vagy egyszerűen zárják ki?
A gond az, hogy így meg Ferrari 1-2 lenne folyamatosan. Hacsak Vettel nem hibázik....
Alonso007 2019 jún. 23. - 13:36:43 Előzmény Blindmouse
(17098/17150)
Igazad van. Semmivel sem folt veszélyesebb a visszatérési manővere Hamiltonra, mint a legtöbb élesebb verseny szituáció. Ennyi versenyt hagyni kellene. Az vagy csak pech, vagy esetleg más, hogy a legerősebb istálló, erősebb versenyzője lett kisegítve vele. Nagyon rossz irány lenne, ha félre állna ilyenkor a versenyző,nehogy fékeznie kelljen már a másiknak. Itt nem kellene jobb kéz szabály kitalálni (még ha Hamilton jön akkor sem). Meg lehet nézni más osztályokban nem nyúlnak ennyire bele a versenybe. Ott a verseny élesebb, de nyilván soha semelyik nem lesz egyenrangú a forma1 - el Magyarországon. Ahhoz fel kellene építeni ugyanúgy, mint a forma 1-et , ami sok-sok év, pénz stb. Esély sincs rá.
Alonso007 2019 jún. 23. - 13:26:50
(17097/17150)
Vettel pályára visszatérésről: Szerintem is mindenki igyekszik maga mögött tartani a másikat. Vettel sem tett mást amikor az ideális ívre tért vissza. Hamiltonnak nem kellett volna fékeznie, ha nem ad előtte nagyobb gázt, mivel azt hitte Vettel nem tud visszajönni az ideális ívre. Én nem vagyok Vettel fan, de ennyi versenyzést hagyni kellene, mert egyre dögunalmasabb lesz az egész.
Kit Fisto 2019 jún. 22. - 18:01:02 Előzmény Blindmouse
(17096/17150)
Szerintem simán vissza lehet térni a pályára úgy, hogy ne kelljen átmennie a túlsó oldaláig. Nem csak kormányozni lehet, gázfröccsel is rásegíthet, akár meg is pördülhet teljesen. Egy ilyen pálya több méter széles. Azt ugye senki nem vitatja, hogy Vettel a hiba, a fékezés, a manőver miatt a füvön, valójában már lecsúszott aról a pozícióról. Véleményem szerint Vettelre ráférne egy kis tréning a pszichológusával. Amit leművelt ott a futam végén is, ilyet még sosem láttam.
Blindmouse 2019 jún. 11. - 16:28:07 Előzmény Kit Fisto
(17095/17150)
Gondolom már számtalanszor tértél vissza pályaslickkel fűről aszfaltra mázsahetvenes tempóval hogy ennyire képben vagy az ívekről. :D
Nyilván jó VASÁRNAPI vezetőként meg kellett volna állnia, indexelni, körbenézni mindkét irányban és óvatosan elindulni..
ebben a szituban MINDEN versenyző ugyanígy érkezett volna vissza Hamika ezt le is nyilatkozva hogy fordított esetben tuti hogy ugyanígy érkezett volna vissza..

Amúgy az annakidején letagadott belefékezést is utólag már bevallotta ASSZEM..

vino-et-veritas 2019 jún. 11. - 15:19:21
(17094/17150)
1. A K-medencében minden ilyesminek igen is van "jelentősége".
2. Még egyszer leírom: nem utálom őt, ahogyan nem is szeretem. És, ahogyan a többit sem.
3. F1-et én is sok éve nézek, illetve követem mi történik (kb. nekem az első emlékem Mario Andretti a '70-es évek közepétől...).
4. Ha ellenfelek nélkül nyer valaki, az azért nem ugyanaz, mintha nagy küzelemben tenné. Ettől még lehet jó (legjobb) versenyző. És a táblázatok sem arról szólnak, hogy "könnyen" nyert, de ettől még így lehet. Nem szeretet kérdése. V.ö.: ami most megy a WEC-ben. Egy db LMP1-es topcsapat két kocsival, amik egymással versenyeznek az első helyért...
vino-et-veritas 2019 jún. 11. - 13:15:15 Előzmény Kit Fisto
(17093/17150)
Engem az nem érdekel, hogy "csokinyúl" vagy "gyapotszedő", stb.
Már írtam többször, hogy én nem nagyon drukkolok senkinek sem.
Amúgy azon a futamon tényleg semmi különöset nem csinált, "csak" biztonságos vezetést 100 %-ig, vagyis amennyit és ahogyan kellett, azt jól csinálta.
(Persze, innen a fotelból még a töredékét sem tudnám teljesíteni, amit ő, de azért ő a profi versenyző és nem én...)
Ami a mostani Vettel-dolgot illeti, pont ez a különbség is valahol közöttük. Vettel minél idősebb (frusztráltabb?) sokkal többet hibázik, mint kellene ezen a szinten. Ez jött elő most is. Pedig neki is "csak" annyi lett volna a dolga, mint akkor Hamiltonnak, 100 %-on megcsinálni.
A mostani mezőnyben talán csak ők ketten emelhetők a többiek fölé.
Kimi motiválatlan (+ a kocsi sem top), Verstappen még érésben van, Leclerc még éretlen, Bottas hullámzó és "sótlan", Ricciardo eddig is főleg a "lepattanókra" ment (mint anno Button). A többiek - néhány villanáson kívül (pl. Pérez, Gasly) - középszerűek vagy gyengék.
Ezt a legújabb ügyet az hegyezi ki nagyon, hogy az élen és ilyen csatában történt. Biztos meg lehetne nézni, hogy hány hasonló büntetést osztottak ki hasonlókért a középmezőnyben korábban és akkor talán nem lenne olyan nagy a "felháborodás". Ezekre persze nem szoktunk figyelni, talán nem is mutatják.
Ami a "sportszerű" viselkedést illeti, az valóban fura Vetteltől. Hamilton is duzzogott korábban sokszor, de a németnél már el-elszakad a cérna (lásd, amikor Hamiltonra húzta a kormányt, stb.).
Kit Fisto 2019 jún. 11. - 10:28:43
(17092/17150)
Vettel újra bebizonyította, hogy nem csak nem sportszerű, de paraszt is. Technikailag ugyan kiváló pilóta lehetne, ha képes lenne hideg fejjel vezetni és persze, ha ismerné a sportszerűséget, aminek hiányában előttem nem áll meg, mint sportoló, sem mint ember. A kanadai futamot teljesen jogosan, megérdemelten Hamilton nyerte!
1. Vettel hibázott és lement a pályáról, a fűre.
2. Vettel visszatért a pályára, de nem maradt a közel eső, menetirány szerint bal oldalán, hanem áthajtott keresztben, egészen a pálya túlsó széléig, hogy az érkező Hamiltont megakadályozza abban, hogy elmenjen mellette. Azáltal, hogy így őt a falhoz szorította.
3. Vettel ezzel jogosulatlan előnyt szerzett. Hibázott, ebből adódóan hátrányba került, de az érkező Hamiltont nem hagyta elmenni, pedig enélkül simán elment volna mellette.
4. Ekkor még mindig visszaadhatta volna a pozíciót, de nem tette, megtartotta a jogosulatlan előnyt.
5. Ezért teljesen jogosan, a szabályok értelmében időbüntetést kapott.
6. Így hiába ment át ő először a célon, az őt követő Hamilton számít az első befutónak, azaz ő nyerte a versenyt.
7. A cél után leparkoló Vettel kicserélte az autók előtti helyezést mutató számokat, magának tette oda az 1-est!
8. Ehhez nem volt joga, mert a versenyszabályzat és a bíró szerint Hamilton nyert. (nem is értem, ezért miért nem jár büntetés??)
9. Még Hamilton hívja maga mellé a dobogóra, Vettel paraszt viselkedése ellenére. (mert ő egy sportember és jó arc)
10. A közönség fújjolja Hamiltont, aki semmiről nem tehet, és most is vételenül sportszerű.
11. Végre Vettel is mutat valami együttérzést Hamilton iránt, és szól a közönségnek, hogy ne őt fújjolják, nem ő tehet róla, hanem a bírók(!?)
12. Nem a bírók tehettek erről, hanem Vettel maga! Ő hibázott technikailag, aztán sportolóként Hamilton kiszorításával, aztán sportolóként a jogosulatlan előny megtartásával, majd emberileg(?) a számok kicserélésével, végül sportolóként a bírók megvádolásával, hogy ők hibáztak.
13. Már bocs, de lóf....t!

Ha valaki nem értené, miért utálom Vettelt akkor ebből sokat megérthet. És vegye hozzá azt is, hogy egyszer szándékosan ráhúzta az autóját Hamiltonéra, azaz nekiütközött, oldalba lökte, mert azt hitte, Hamilton szándékosan fékezett be előtte, hogy ő nekimenjen hátulról!? Ez a gondolkodás gyerekes szintű! Hamilton egy kanyarba ért, és azért fékezett, lehet erősebben, mint várható volt. De talán hibázott, valami történhetett, vagy elbambult, mindegy, valamiért nagyot kellett fékeznie. De ilyen bármikor előfordulhat verseny közben, pláne kanyar előtt! Erre Vettel csodálozik, hogy egy kanyarban előtte fékeznek, és az első gondolata, hogy direkt azért, hogy ő nekimenjen, vagy legalábbis, hogy Hamilton ki akart tolni vele. Persze, a felesleges erős fékezéssel Hamilton csak vele tolt volna ki, saját magával nem is.. Na és Hamilton lenne olyan hülye, hogy szándékosan kockáztatná, hogy egy ilyen balfék belehajtson hátulról? Ezt senki sem hiheti józan ésszel. De Vettel hitte! És mint egy séretett gyerek, mellé ment, és ráhúzta az autót. Most őszintén, tesz ilyet egy sportember? Sőt, továbbmegyek, tesz ilyet egy normális ember? Persze, ha gumicsizma volt a jele az óvodában, akkor igen. Hamilton megbocsátotta, és most is jóban vannak, sőt, biztos vagyok benne, hogy a kanadai balhét is elnézi neki. De félek, hogy Vettel előbb-utóbb kihúzza még a gyufát. Nagy a becsvágya, de gyerekesen gondolkozik. Hiába a technikai tudása, szerintem nem ide való. A fiatal Leclerc is érettebb nála. Hamilton meg is dícsérte, ilyen dícséretet sem kapott még kezdő pilóta egy ötszörös világbajnoktól! Ez is jelzi Hamilton sportemberi kvalitását. De hol van Vettelé? Nem a technikai, hanem a sportszerűség, a professzionalizmus, a szabályok betartása?
Kit Fisto 2019 jún. 11. - 09:20:32 Előzmény vino-et-veritas
(17091/17150)
"A színe nem érdekel (a kocsiban úgysem látszik), viszont azon kívül, hogy nyert, gyakorlatilag semmit sem csinált (jó, kb. hiba nélkül, gyorsan ment)."
Érdekes a felfogásod. Ha a versenyző hiba nélkül, gyorsan megy, akkor semmit nem csinált jól. Mégis mit kéne csinálnia Hamiltonnak, hogy elnyerje a tetszésedet? Mutatványokat? Vagy kifehéredni?