Téma: Forma-1

vino-et-veritas 2017 nov. 27. - 19:56:11
(17050/17150)
Ja, négyszeres...
Kit Fisto 2017 nov. 26. - 19:34:48
(17049/17150)
Elõször is: Hamilton a 2017-es világbajnok, ez már a harmadik VB címe. Megérdemelten, õ a legjobb!
A kommentátoroknak nem esett le, hogy ezt a futamot odaadta Bottasnak. Végig azon izgultak, hogy nyithatja a drs-t, most belehúzott.. stb. de valójában nem is akart nyerni. Valahogy mindig hibázott, mikor már utólérhette volna. Egyszer még le is ment a pályáról, a boxban meg valami fejes jót nevetgélt rajta, ahelyett, hogy idegeskedne. De a két kommentátornak még ez sem tûnt fel. :) Színjáték volt az egész! Már a rajtnál is látszott, hogy elõre engedi Bottast, aztán besorol Vetel elé, aki már éppen támadta volna. Mit nyerne azzal a gyõzelemmel? Viszont Bottasnak adni szép húzás volt, a csapattárs is hadd nyerjen mégegyet. Bottasért tette, vagy a csapatért, ki tudja. De biztos vagyok benne, hogy most nem akart gyõzni. Látszott rajta, ahogy versenyzett. És a végén még Vettellel is összeborult, pedig lenne miért haragudnia rá. Õ nem haragtartó. Azon kívül, hogy a legjobb pilóta, azt bírom benne, hogy igazi sportember. Most a dobogós résznél a kommentátor is megjegyezte: Sosem feledkezik meg róla, hogy megköszönje a csapat munkáját. Bottas jó partnernek bizonyult, látszott Hamiltonon, hogy nincs rajta az a feszültség, ami Rosberg mellett volt és jól versenyez a finn srác is. Õ is korrekt, nem csoda, ha jól kijönnek. Akit még kedvelek, Riccardo, remélem jövõre mégjobb lesz.
vino-et-veritas 2017 nov. 13. - 10:10:56
(17048/17150)
Hogy mekkora nyuszi ez a Bottas!
Nála, még az amúgy nem túl "acélos" Rosberg is keményebb volt...
Elengedte a németet, aztán nem csinált semmit.
Egyetlen esélye még a gumicsere lett volna, de ott sem nyomta annyira, hogy elékerülhessen.
Vettel kb. azt csinálta, mint eddig Hamilton, amikor az élre állt. Annyi különbséggel, hogy a britnek inkább megadatott a "takarékos" üzemmód, itt azért a németnek mégis nyomni kellett.

Tulajdonképpen Kimi is úgy ment, mint a másik finn, õ sem tudott elõbbre keveredni.

Hamiltonnak ezzel a kocsival ezt a minimumot hoznia kellett.
Azért az hangzatos, hogy valahol azt írják "nem bírt Räikkönennel". Szújó még egy lapáttal rá is tett azzal, hogy milyen ügyenesen védekezik a finn...
A fenét. Mire felzárkózott volna rá komolyabban az utolsó körökben, egyszerûen elfogyott a gumielõny, mivel folyamatosan elõzgetett korábban.
Így nagy csata nem is volt várható, bárennyire is próbálta volna.

A RB itt lárhatóan nem tudott labdába rúgni.

Massa még utoljára mutatott valamit, most kikerülte a baleseteket, balhékat. Az utóbbi idõkhöz képest elég jól ment.

Alonso kihozta a kocsiból, amit tudott, nem valószínû, hogy a Honda ennyire jó lett, inkább a megbízhatósága javult az utóbbi versenyeken.

A FI most nagyon halvány volt, kár, hogy Ocon nem tudott versenyezni.

A Renault-nak ez az év erõsen kuka, a javuló motor mellé azért karosszéria, meg csapat is kell, meg jobb versenyzõk....

Nem tudni, hogy Haas úr meddig marad még a F-1-ben, de lehet, hogy nem sokáig. Mégiscsak pénzember, nem valószínû, hogy sokáig tûri ezt, a szinte teljes sikertelenséget.
Ha nem is az élmezõnyig, de legalább a középerõig el kellene jutniuk, de ez egyelõre nem megy.

A Grosjean-Ocon balesetre visszatérve, az megint egy határeset volt a "szabályos" versenybaleset és a versenyzõi hiba vékony mezsgyéjén...
3/10
jani-wan 2017 okt. 31. - 18:20:11 3/10
(17047/17150)
Ez a VB már elment akkor mikor Vettel kiütötte a két Ferrarit.
A két kommentátor meg csak igyekszik a feszültséget kelteni az állandó számolgatással. Ez a dolguk. Vannak kevésbé értelmes emberek akik nem látják át mennyire veszett fejsze nyele lett az egész már a Mexikói futam elõtt.
És még volt az nagyon kis esély hogy Hamilton balesetet szenved és kihagyja az összes hátralévõ futamot.

Hamilton - Vettel balesetben szerintem nincs hibás, akkor sem ha a letolósdit veszem alapul amit mondtam. Nekem úgy tûnt Vettel-t megdobta kicsit a kerékvetõ és ez miatt kijjebb sodródott, tehát nem próbálta kitolni Hamiltont, és akkor ért össze a két kocsi.
https://www.youtube.com/watch?v=yalwjy6vRWA
inkább hibás abban hogy tök egyértelmûen teljesen kitolta Verstappent a pályáról
majd még Vettel panaszkodott amikor Massa megcsinálta vele ugyanezt
über alles autoscooter Seb! :D

ui.
autoscooter = dodgem
vino-et-veritas 2017 okt. 31. - 09:27:32 Előzmény jani-wan
(17046/17150)
Na, ennek az évnek is gyakorlatilag vége van.
Nem volt szép gyõzelem, de csak behúzta a VB-t a brit (+Mercedes).
Egy dolog még változhat, ha Bottas jól megy, Vettel csak harmadik lehet....

Visszatérve a mexikói versenyre.

Vettel megint elaludt egy kicsit a rajtnál. Verstappenre meg lehetett számítani, hogy "beugrik".

És itt érdekes kérdés a Hamilton-Vettel baleset. Hasonló dologról volt már szó - a határok feszegetésérõl...
Ha ez a versenyen történik, Vettel simán hibás lenne, felöklelte az õt megelõzõt, aki már elõbb volt.
Hasonló szituáció volt már máskor is (Schumacher, Alonso, stb.).

Itt viszont senki sem hibás, mert versenybaleset, fõleg, hogy mindketten hasonló hátrányba kerültek (Hamilton jobban).
Viszont mi van, ha Hamilton vagy Vettel ki is esik? Akkor a másik mégis hibás? Jelen esetben inkább Vettelnek adnám, mert itt a brit nem hagyta el 4 kerékkel a pályát, Ráadásul a másik oldalon még Bottas mellett volt valamennyi hely, de a német nem arra húzott.

Amikor Verstappen elment, senki sem erõltette különösen, Bottas és Kimi inkább arra várt mi történik hátul.
Vettel még az elején megpróbálta a lehetetlent (2. hely), Hamilton csak arra vigyázott, hogy legyen valamilyen pontszerzés, amivel a különbség kevésbé csökken, mint a nullázással.
Sajnos a FI megint elrontotta a taktikát a VSC alatt, de így is szépen mentek. Biztos 4. erõ lett a csapat, de elszomorító, hogy elõttük a RB is 2x annyi ponttal áll. Nagy a szakadék a top és a közép között.
A motorhibák vélhetõen a különlegesebb körülmények miatt voltak gyakoribbak, de intõ jel a Renault gyengélkedése.
Most Ricciardo került kukába, Verstappennek csak legfeljebb aggódni kellett.

Tanulság jövõre, hogy a Mercedesnek a technikásabb pályákra is jobb kocsit kell összehozni a motorerõ mellett. A Ferrarinak és a RB-nak sokat kell javítani a megbízhatóságon, mert idén leginkább nem konstrukciós, hanem általában kisebb dolgokon bukták a helyeket.
Azután nem lehet csapat VB-t nyerni "egypilótás" felállással. Pl. a balesetek ellenére is az Ocon-Pérez csata viszonylag kiegyenlített, a topcsapatoknál meg nagyok az ollók (Hamilton/Bottas, Vettel/Kimi).

A többit meglátjuk.

P.S.

Amúgy a kommentátorok egyre rosszabbak. Rengeteg a tévesztés, a tendenciózusság.
Verstappen érezhetõen nem "kedvenc" (jó, nem is nagyon szerethetõ). Vettelért most is erõsen szorítottak, csak azt számolgatták egész idõ alatt, hogyan eshet ki a képbõl Hamilton, a "régi" nevek (Alonso, Massa) szinte szánalmasak náluk...., stb.
vino-et-veritas 2017 okt. 24. - 06:16:45
(17045/17150)
Ja, van benne valami.
3/10
jani-wan 2017 okt. 23. - 20:29:45 3/10
(17044/17150)
Igen, de ha ez ellen a "határfeszegetés" ellen fellépnének olyan esetekben amikor átlépik a határt, akkor a fehér vonal be tudná tölteni a funkcióját. És biztos vagyok benne hogy ezek a pilóták egytõl egyik képesek arra hogy egy egész versenyt levezessenek két vonal között.
És lehetne ezt rendesen szabályozni is.
Ha kimegy az ember a közútra, és átlépi a záróvonalat és látja az illetékes, akkor meg lesz büntetve.
A Forma 1-ben mi ebben a bonyolult?

Persze vannak esetek amikor a vétlen lépi át, pl. a ráhúzásos, leszorításos esetek, amik esetén a vonalátlépõ vétlen lenne, és leszorító pilótákat még jobban büntetni kellene, azaz ha a hátul haladó valamelyik irányba kibújik, az elöl haladó ne húzhassa rá a kocsiját, úgy hogy a hátul lévõnek a legkisebb mértékben is az elöl haladó irányváltoztatása miatt korrigálnia kelljen.
Illetve kanyarban hagyni kell mindenkinek helyet a másik számára, aki legkisebb mértékig is mellette van. Ezt meg lehetne szabni másfél autónyiban. Ha valakinek több kell, és ez miatt az elöl haladó túl nagy ívre kényszerül, ha ezért lassítania kell, pláne pályát hagy el akkor vissza kellene adnia a poziciót.
És szerintem izgalmasabb is lenne, ha nem lenne ennyiszer "letolva" az elõzni akaró kocsi, hanem meg lenne a hely ahol mehet. Mint amit Vettel mûvelt amikor a hülyéje végül is saját magát és Räikönent ütötte ki, mert keresztbe ment mindenki elé hogy ne kerüljön elé senki.

És vita se lenne. Fehér vonal? Egyértelmû. Kényszerítés? Egyértelmû.
vino-et-veritas 2017 okt. 23. - 13:39:12
(17043/17150)
Persze, a szabályokat be kell(ene) tartani.
DE azért ez nem egy zárt betonpálya, ilyen helyeken eleve jobban feszegeti mindenki a határokat.
Például sekitõl sem vettek el "idõt", mert a kanyarokban kiszélesítette a pályát. .
A másik, amire utaltam, az a "szándékosság". Az ilyen eseteket lehetne-e hasonló módon kezelni, mint a "versenybalesetet"?
Nem tudom. Viszont így kicsit még több izgalom lehetne...
Ugyanakkor, pl. a WTCC-ben, ahol valamivel több dolog megengedett, elég sok vitás eset is van. Pl. Michelisz is többször szívott - fõleg, mint "áldozat" - emiatt.
3/10
jani-wan 2017 okt. 23. - 11:49:35 3/10
(17042/17150)
"Azért ez mégis verseny, ahol közben nem centivel méregetik a pilóták a pálya szélét...."
Kivéve ha a pálya széle egy korlát, vagy fal. Na fehér vonalat is így kellene kezelni.
És a pályán kell versenyezni, nem a pályán kívül.
vino-et-veritas 2017 okt. 23. - 10:45:34
(17041/17150)
DRS ide vagy oda, Hamiltonnal szemben Vettel esélytelen volt, hiába mondogatták a "kommentátorok". Az egész versenyen utána sem volt semmiféle támadópozícióban.
Maradt még három lövése, de nem valószínû, hogy 3x betlizik Hamilton.
Azért legalább egyet még belekalkulálnék, ki tudja.

Amióta Kimi visszatért a vörösökhöz, azóta folyamatosan szívatják, annak ellenére, hogy "hivatalosan" nem a "kettes"...

Annak ellenére, hogy Bottas mostanában elvesztette a fonalat, ezen a versenyen kaphatott volna jobb taktikát (extra gumicsere). Így mindenki, aki arra járt, simán otthagyta. OK, hogy így is megvan a VB a Mercedesnek, meg Hamilton az esélyes, de nagyon magára hagyták a finnt.

Verstappen tempója most is megvolt. Egy "normális" rajthellyel simán megeszi a Ferrarikat és Hamiltonnal meccselt volna.
A Kimi-féle elõzés megint felhívja a figyelmet arra, hogy valóban nincs komoly "váll a vállhoz" küzdelem, mert azonnal szankcionálják.
Ez a "négy kerékkel elhagyta a pályát" elv szép, de 200-as sebességnél nem kontrollálható mindig. Ez sem tudatos szabálytalanság volt, inkább "így sikerült".Azért ez mégis verseny, ahol közben nem centivel méregetik a pilóták a pálya szélét....
Bigpapa 2017 okt. 22. - 23:01:14
(17040/17150)
Fantasztikus. Vettelt engedje el Kimi, de annyi se a németben nincs,se a csapatban, ha már Kimi lejárta a gumijait Vettel miatt(Vettelért), akkor ha már Vettel úgy is 2 körrel a vége elõtt 13mp-cel van Hamilton mögött, tehát kibaszottkurvára mindegy, hogy 10, vagy 13 mp-re marad le, nem lassul vissza, hogy Kimi DRS-t nyithasson, így megmaradjon a 3. helye. Csak azt nem értem, a Ferrarinak nem kell egy 2.3 hely? Csak Vettel számít? Meddig tartott volna szólni neki, várd be kimit, akkor Max DRS nyitásakor Kimi is nyitott DRS-sel mehetett volna, így marad a harmadik.
Ha egyszer Kimi visszavonul, Maxnak fogok drukkolni és remélem, keresztbe fogja szopatni Vettelt és Hamiltont is. Öv a jövõ! :)
vino-et-veritas 2017 okt. 09. - 15:59:31
(17039/17150)
Hát, azért nem keveset tesz, hogy ne szeressék...
3/10
jani-wan 2017 okt. 09. - 12:53:50 3/10
(17038/17150)
Érdekesség:
a Suzuka utáni értekezlet:
https://www.youtube.com/watch?v=tPr5khO86Eg&feature=youtu.be

Ami azonnal szemet szúr, hogy ha van elég hely, Hamilton-nal egy sorban nem ül le senki, kivéve Lance Troll-t, aki ülhetett volna bárhová az elsõ sorban, de Hamilton mellé ült.
Azért ez nagyon sokat elárul. Mindkettõjükrõl.

Az is érdekes hogy miután Charlie Whiting jól lecseszi Vettel-t a verseny végén tett utazásért, de Hamiltont meg mentegeti amiért szabályt szeg állandóan.
Majd Hamilton azonnal megpróbálja besározni Vettel-t.
http://formula.hu/f1/2017/10/09/hamilton-szokasaba-kotott-bele-grosjean-vettelt-is-belekevertek-a-vitaba

Úgy tûnik senki sem bírja Hamiltont. A megbeszélés közben már Troll is szarul érzi magát Hamilton mellett, pedig róla elsõ kézbõl tudom hogy egy féreg.
vino-et-veritas 2017 okt. 08. - 20:14:57
(17037/17150)
A Ferrari azt mondja, hogy nem volt idejük kicserélni Vettel gyújtógyertyáját és bíztak benne, hogy "szoftveresen" rendbehozhatják.
Milyen amatõr dolog ez!?
Mintha valami x-kategóriás roncsderbi lenne, nem a csúcskategóriás F1!
Elképesztõ!
vino-et-veritas 2017 okt. 08. - 10:31:13
(17036/17150)
Hát, Vettel most már lassan kéz a kézben menetel a szopóágon Alonsoval.
Pedig az "okosfiúk" egész hétvégén megint a Ferrarit nyomták ("micsoda versenytempó", "micsoda motorerõ", stb.). Aztán már "értetlenül" álltak az idõmérõ-eredmények miatt.
Elképzelhetõ, hogy a következõ szezonban új csapatvezetés lesz (Arrivabene szimpatikus, de nem tett csodát az eltelt években). "Makaróni bácsiék" érthetõen nagyon dühösek és türelmetlenek. Érdekes lenne egy csapatmegbeszélést végighallgatni, amikor olaszul anyázzák egymást... Úgy tûnik manapság nem lehet szinte csak egyedül "macskazabálókból" álló, sikeres csapatot felállítani. Nagyon kellene ide az "idegen" mûszaki és szervezési kultúra (lásd korábban Brawn, Todt, stb.).
Hamiltonnak így tényleg könnyû lesz a VB. Ráadásul szinte motorkímélõ üzemben mehet folyamatosan.
Viszont a RB nagyon megérkezett, már csak a hajtásrendszer gyengébb a többieknél.
Bottas mentett, amit tudott. Mivel komoly nyerési esélye nem volt, legalább valamennyire védte Hamiltont.
Kimi nagyon messze van, pedig ugyanaz a vassal megy, mint Vettel...
Végre szépen mentek a FI-k - különösen az elején.
Kicsit feltámadt a Haas.
A többi felejtõs.
Ja, legalább a gumiknak most nem volt akkora szerepük, mint más versenyeken.
vino-et-veritas 2017 okt. 02. - 19:25:18
(17035/17150)
Ebben a rendszerben így eleve nincs "igazságosság".

Amúgy várható, hogy a VB "izgalmassága" érdekében a német majd "bónuszcserét" kap Japánban (ha kell)...

OK, de akkor ezentúl az összes "vétlen" balesetessel így kellene eljárni.
És még lehet pár variáció...
3/10
jani-wan 2017 okt. 02. - 17:59:09 3/10 Előzmény vino-et-veritas
(17034/17150)
Azzal nem lehet a rosszat igazolni hogy van más rossz is.
Tök mindegy mikor történt és hány pontot kapott.
Nem volt hibás.
Mint amit a Hofi mondott. Megbüntették gyorshajtásért az álló autóját mert egy fényképen volt a másikkal.
Egy vicc.

Különben meg minden új volt a kocsin, mégis milyen elõnye lenne már a kényszercsere miatt.
Sokkal nagyobb hátrány a büntetés.
vino-et-veritas 2017 okt. 02. - 13:59:22
(17033/17150)
Elsõre logikus, hogy ne büntessék a versenyzõt ilyesmiért.

Esetleg a csapatot lehetne mondjuk pontlevonással, de eddig elnézve a McLaren-Honda vergõdését, azok már mínusz sokszáznál tartanának...

Ugyanakkor, mivel a limitált a felhasználható erõforrás-elemek száma, mégis elõnybe kerül az, akinek mindent cserélnek, azzal, aki mondjuk 4-5 verseny után is még "motorképes", de azért már van néhány 1000 km a hajtásláncban...

Ráadásul a Vettel-eset pont az, ahol méginkább elõnybe kerülne, mert a baleset nem a pontszerzõ szakaszban történt. Így most kapna egy új egységet és még pontokat is gyûjtött.

Más versenysorozatokban is vannak hasonló büntetések (no, meg a pluszsúlyok a "jobbaknak", ami szintén nem túl jó megoldás).

Vagy van még az "egyenkarosszéria", de az az F1-ben eleve nem játszik...
3/10
jani-wan 2017 okt. 02. - 11:39:57 3/10
(17032/17150)
Elég undorító szabály ha a vétlent is büntetik egy baleset miatti alkatrész csere miatt. Meg akkor is ha sima versenybaleset.
Ha tönkremegy az alkatrész, vagy biztonságból inkább csere esetén érthetõ, ha más az ok akkor szemétség.
3/10
jani-wan 2017 okt. 02. - 11:36:41 3/10
(17031/17150)
Én is utálom a kivételezést Vettel-lel, de most ha Kimi elõrébb végez mint Hamilton, amire nagyon jó esélye volt ezzel a Ferrarival ezen a pályán, azzal a Ferrari is és Vettel is jobban járt volna.
Ha meg nem megy akkor 5 körrel a futam vége elõtt álhiba amivel lelassul míg Vettel megelõzi, vagy nem tervezett kerékcsere stb..
Ez így biztos nem volt szándékos.