10/10
Mf7hd 2023 okt. 30. - 22:46:41 10/10
(84/84)
Idén 20 éve mutatták be, de Wolfgang Becker filmje A mások életével együtt a mai napig a legjobb film ebben a témában. A zsenialitása abban rejlik, hogy remek humorral tud elmondani egy valójában rettenetes történetet és ezáltal azt, hogy miként hatott több százezer családra a négy évtizedes borzalmas szétszakítottság, emelett keserédes iróniával mesél arról, hogy az NDK sírba szállása sok benne és belőle élő számára ugyan tragikus volt, de valójában a német munkások paradicsoma senkinek sem hiányzik és jobb ha az idők végezetéig békében nyugszik. A kivitelezés is remekül sikerült, nagyon nem is lehet semmibe belekötni, de külön is meg kell említeni kell Daniel Brühl számos díjat is elnyert alakítását és a kiváló
filmzenét. Érdemes megnézni, de vigyázat, aki először látja utána napokig nem szabadul a hatásától. Senki se higgyen az itt még sajnos megtalálható két borzalmasan ócska kritikának (akik ezeket írták még azt sem értették, hogy egyáltalán miről szól ez a film).
7/10
vargama 2022 dec. 26. - 10:04:46 7/10
(83/84)
Nekem nem hihető film, nem értek egyet a magas pontszámmal. De nehéz megfogalmazni az ellenérzéseimet.
Bikácsi Gergely (fent olvasható) kritikájából idézek: " Annál inkább zavar, hogy szemhunyorító helyesléssel ábrázolja a család szánalmas hazugságigyekezetét..." "...E film írója és rendezője szelíden figyeli, amint hősnője kislányos áhítattal issza a hazugság minden förtelmes szavát..."
Vagy ténylegesen ez volt a film célja? Az agymosást is láttatni akarja a filmkockák mögött, ami olyan szinten dolgozott, ami a történetet hitelessé teszi?
8/10
László Korusecz 2021 aug. 01. - 19:05:12 8/10
(82/84)
Másodjára láttam. Ez előtt pár évvel először. Így most vontatottnak tűnt kicsit, de érthető, mert egy idős szülővel a valóságban is minden lassú.
Nagyszerű film egyébként, és pont a politikailag elfogulatlansága miatt. A srác nője, a valóságban is orosz színész, és még a Colonia volt tőle nagyon jó film, amit láttam (Daniel Brühl-től).
8/10
stupek2 2017 dec. 11. - 20:23:50 8/10
(81/84)
Nekem a Jégbefagyott ember vígjáték változat jobba tetszett. Ezen én is elgondolkodtam, mi lenne, ha nagyapám 100 évvel ezelõttrõl most megjelenne a lovasszekerével az autópályán, vagy elõvenné a pipáját a vetített színházban (mozi) avagy furán nézne arra a kis tükörre, amiben nem is magát látja (tablet), vagy a magától bekapcsoló televízió. Sokol rádióján már nem jönnek be a digitális adások, a régi 33-as lemezeit nem tudja lejátszani semmin, millpengõje semmit nem ér.
De biztos azon is csodálkozna, hogy a fizetése harmadát vissza kell adni az állambácsinak, ezen felül még 27 %-ot, és ami marad abból még ilyeneket kell fizetni, mint rendszerirányítási díj?talajterhelési díj?alapdíj?útdíj?parkolási díj?antenna díj?A tejet, túrót már nem hozza a nénike házhoz, mert azt pasztõrizálni, homogenizálni kell. Élete megtakarítása ma egy bevásárlásra elég.
Andi9670 2016 nov. 20. - 19:13:45
(80/84)
Ez tragikomm`edia de nekem ink`abb dr`am`anak l`atszott. Amugy fantasztikus film `erdemes megn`ezni Daniel Brüh nagyon sz`epen alakit n`alam 10/10.
lompos1 2016 júl. 10. - 10:12:13
(79/84)
A RENDSZERVÁLTÁSRÓL SZÓLÓ FILMEK LEGJOBBIKA! AMÚGY EZ N E M V Í G J Á T É K!!!!
KÉREM JAVÍTANI!!!!
9/10
tmark14@freemail.hu 2016 ápr. 29. - 14:30:44 9/10
(78/84)
Ne itélj amíg nem láttad. Nem azért tartják fenn a kommunizmust mert szeretik, hanem mert jót akarnak a édesanyának. Mellesleg ez a film nagyon elfogulatlan, politikailag mindkét oldal kap jót és rosszat is, szóval nem igazán foglalnak benne állást, ami nem is baj. Egy családi drámát mutat be nagyon kevés (bár jól eltalált) vicces elemmel, és a rendszerváltás csak a körítés. Kitûnõ film mellesleg, a zenéje pedig tökéletesen eltalált, azthiszem Daniel Brühl mellett ez az ami középszerûrõl nálam 10/9-esre emeli ezt a filmet. Aki még csak most akarná megnézni, annak nagyon tudom ajánlani, az egyik legjobban sikerült német film, DE (!!) ez nem vígjáték... aki kicsit is komolyan beleéli magát biztosan megkönnyezi.. és az a vicc, hogy nemcsak a végét.
LAJOZS 2015 márc. 13. - 19:39:04 Előzmény ceia
(77/84)
"Agymosást itt ma a kereskedelmi tv-csatornák és a reklámok csinálnak. ≣:-O"
Okos, tárgyra vonatkozó komment... Így aztán 2,5 millió agymosott Dirk Gerkens-re szavazott, aki emiatt örömében távozott a kertévé élérõl.
10/10
Peter11 2014 szept. 07. - 19:53:15 10/10
(76/84)
Ez egy nagyszerû film és nem azért mert a régi rendszer köré épül, mivel nem ez a fõ mondanivalója. Bátran ajánlom mindenkinek, akibe szorult egy kis családon belüli szeretet.
Hú dejó a habos sütemény 2014 jún. 17. - 00:01:16 Előzmény antimason
(75/84)
egész jó film
aranyos ahogy híradókat gyártanak a muternak :)
offtopic
ceia 2014 jún. 16. - 20:39:23 Előzmény pargabi
(74/84)
Agymosást itt ma a kereskedelmi tv-csatornák és a reklámok csinálnak. ≣:-O
10/10
antimason 2014 febr. 08. - 19:54:50 10/10
(73/84)
Nagyon jó és szép film, ami a szeretetrõl szól.
Texas Bill 2014 febr. 08. - 07:31:18
(72/84)
Morbid történet, morbid film.
Az alapmondanivalója azonban értelmes. Rámutat arra, hogy a nagyon beteg emberek elõtt sokszor egészen más viszonyokat tettetnek a családtagok, mint ami valójában létezik. Persze nem ennyire szélsõségesen, mint a filmben.
Rámutat a film arra is, hogy az a kevés ember, aki valóban hitt az épülõ szocializmusban, személyes tragédiaként élte meg a rendszer bukását. Lelkileg, egészségileg megsínylette azt. Azok persze, akik csak érdek párttagok voltak, azaz akik amolyan "poszt kommunisták" voltak, tehát a karrierista személyiségek ezt a lelki traumát nem élték át, hanem az újabb adódó személyes boldogulási lehetõségeket keresték az átalakulás nyomán kialakuló világban is.
offtopic
pargabi 2013 okt. 06. - 06:50:25
(71/84)
Én speciel 40 évet éltem abban a rendszerben és nagyon rühelltem. Ami tõlem tellett azon kívül hogy a Szabad Európát hallgattuk minden nap sípolva és zavarva,azt megtettem ellene. Részemrõl nem tudok mást elképzelni csak azt, hogy akinek tetszik a maffio-bolsevista agymosás, annak tetszett az akkori is ha már felnöttként is élt benne. Aki a Szabad Nép akkori megfelelõjének az ,,igazságaira,, buzdít, annak vagy van most trafikja, földbérlete, stb. vagy egyszerû propagandista. Nagyon sajnálom, de akinek tetszik az országos szintû itt a piros - hol a piros játék, meg a mindenre lehetõséget adó önkényuralom, annak szerintem nem okozhatott gondot akkor sem az ilyesmivel azonosulni.
10/10
NADALFAN 2013 júl. 30. - 18:49:07 10/10 Előzmény jari
(70/84)
akinek ez tetszett ajánlom a Torony címû szintén német filmet( tegnap láttam a cinemaxon -nagyon jó) szintén ugyanebben a témában az tényleg nem vígjáték ,mert ez szerintem az ,én legalábbis végig röhögtem...
8/10
jari 2013 júl. 27. - 00:06:34 8/10
(69/84)
Ez tényleg nem vígjáték. Inkább egy görbetükör a szocializmusról. Aki átélte, az tudja leginkább értékelni ezt a filmet. Jó volt az alapgondolat, bár abból sokkal többet is ki lehetett volna hozni.
10/10
bubuka.b 2013 júl. 26. - 23:52:37 10/10
(68/84)
"színes,fekete fehér".. "vígjáték" ?? most ezt komoly port.hu ???
10/10
NADALFAN 2013 júl. 23. - 19:57:17 10/10
(67/84)
ez a film engem is lenyûgözött. nagyon jó humorral mutatja be az akkori történéseket , és ez a történet a kómába esett anyával , akinek semmit nem szabad észlelni a változásból teli találat. 10/10 maximálisan.
1/10
ewr 2013 júl. 13. - 00:35:03 1/10
(66/84)
Elbeszélgetnék azzal az emberrel, aki ennek a - valószínûleg papírzsebkendõ-lobby által szponzorált - borzalmas melodrámának a címe alá odaírta azt a szót "vígjáték".
Vlaszij 2013 júl. 13. - 00:34:26
(65/84)
Hát ez ismét egy jó film volt.

Ez egy jó esti film volt..:)