8/10
borkasztik 2014 máj. 13. - 21:24:45 8/10 Előzmény boom47
(2368/2408)
"A Halálfalók már a 4. részben összegyûltek. Pont ugyanott vagyunk most is."

nem igaz, mert sok halálfalót azután térnek vissza miután megemlítik az tanév során hogy pár halálfaló tömeges szökést hajtott végre. Pl Bellatrix, Dolohov, Yaxley stb akik mind nem voltak ott még a 4. rész végén.

"A Fõnix Rendje nem csinál semmit. Semmilyen szerepe nincs a történetben, nem volt, nem lesz."

Nincs csak éppen õk védték egész évben a jóslatok termében a jóslatot. Plusz õk az egyik ellenálló csapat amit Dumbeldore hozott létre akiket megismerve késõbb a Roxfort csatában fontos szerepük van :)Épp ez az hogy most megismertük a háttérben húzódó erõket, akiknek késõbb fontos szerepe lesz.

"Krumpliorr Serege egy vicc, az gyakorlatilag ugyanaz mintha órára jártak volna a gyerekek. Blondajtónak eddig is volt támogatottsága, alapvetõ volt már az elsõ rész elelejétõl hogy a két hadverér Volt-e-mirr-murr-kandúr és Szurcsók-orr. Varázsdudli terepe A Rokfort, a Töksötétúr terepe a hullazabálók. Tehát itt sincs semmi ujj."

Így van pontosan egy tanórát csináltak a sötét kivédések óra helyet, mivel másképp nem tudtak felkészülni és éppen ez az hogy nem volt támogatottsága ezért csinálták titokban :)és késõbb amikor jön az igazi összeütközés a végén pontosan azokat a varászlatokat használják, amiket megtanultak ott, és késõbb is úgy értesítik egymást a végsõ csatáról ahogyan megtanulták :) Mindenki alulról kezdi ez volt a lényeg és így erõsödtek meg késõbbre így volt felépítve a történet :)Mellesleg az ujj az új :)

"A Meglepetésszerû Mellékhelyiség miatt nem írunk egy egész filmet. Az a pirinyó momentum akárhova beilleszthetõ (AC/DD is belebotlott már, a Térképen is szerepelt stb.). "
Az nem mellékhelyiség volt éppen az volt a titok benne :) és a késõbbi részek kapcsán is kulcsfontosságú szerepet kap az a szoba akár a 6. és akár a 7. részben :) Szóval fontos a bemutatása :)

Meg nincs értelme a jóslatnak valóban csak éppen mint kiderült pontosan amiatt akarta Voldemort annak idején megölni a szüleit meg magát Harry-t is és késõbb mint halljuk a jövõére is hatással lesz :)

Na most te vagy nem olvastad a könyvet vagy csak nagyon felszínesen olvastad :) A filmek borzalmasak elismerem, de a könyv az nagyon jó. Az tény hogy nem kell mindent vissza adni egy könyv adaptációban, de ez nagyon felszínes lett így, akár hogyan is nézem.

Érdekes a Gyûrûk Ura film is egy fantasy könyv adaptáció volt, ott is voltak változtatások , de mesze nem volt ilyen felszínes és elnagyolt, Ott nagyon szépen kidolgozták azokat a részeket amit kiemeltek a könyvbõl. ennyit jelent a hozzáértõ direktor és könyvhöz való hozzáállás :) Az klasszissal jobb adaptáció, mint a Harry Potter. Több díjat is nyert st, Pedig az irodalmi anyag ott is eléggé vaskos volt :)
boom47 2014 máj. 13. - 13:48:20
(2367/2408)
A gonosz, az tér vissza, de itt mennyivel ért közelebb? - Semmivel.

A jóslatnak semmi értelme. Hogy "majd az egyik meghal" az eddig is evidencia volt. Voldemort meghalt és nem térhet vissza - ez volt az ELSÕ RÉSZ felvetése.

A Halálfalók már a 4. részben összegyûltek. Pont ugyanott vagyunk most is.

A Fõnix Rendje nem csinál semmit. Semmilyen szerepe nincs a történetben, nem volt, nem lesz.

Krumpliorr Serege egy vicc, az gyakorlatilag ugyanaz mintha órára jártak volna a gyerekek. Blondajtónak eddig is volt támogatottsága, alapvetõ volt már az elsõ rész elelejétõl hogy a két hadverér Volt-e-mirr-murr-kandúr és Szurcsók-orr. Varázsdudli terepe A Rokfort, a Töksötétúr terepe a hullazabálók. Tehát itt sincs semmi ujj.
***SPOILER***
A Meglepetésszerû Mellékhelyiség miatt nem írunk egy egész filmet. Az a pirinyó momentum akárhova beilleszthetõ (AC/DD is belebotlott már, a Térképen is szerepelt stb.).
8/10
borkasztik 2014 máj. 13. - 07:44:20 8/10 Előzmény boom47
(2366/2408)
Igen az 5 részhez kellett volna írni nem ide xd De nem baj :D

" Nimfománia tökéletesen értelmetlen szereplõ
- a képernyõt 90%-ban egy rózsaszín büdös banya foglalja el, kitúrva az összes szereplõt, ami elsõ nézésre még elfogadható, de meredeken csökkenti az újranézési rációt.
- a történet nem halad semerre
- nem érdekel hogy Gary Oldman meghal"

Az hogy nem érdekelt meghalt Sirius az csak a te véleményed :) A történet meg arra fele haladt hogy a végén mindenki elhitte hogy vissza tért a gonosz, plusz megismertük a jóslatot, és tovább bõvült a ellenfél hadereje plusz halálfalókkal, megtudtuk a fõnixrednje feladatát meg hogy mi is az, plusz létrehozták Dumbeldor seregét a diákok ami késõbb a különösen a végkifejletben fontos momentum lesz, akár csak a szükség szobájának a megismerése :)
boom47 2014 máj. 11. - 18:35:14
(2365/2408)
Upsz, rossz részhez.

No mindegy.
boom47 2014 máj. 11. - 16:20:37
(2364/2408)
Épeszû fogyasztók?
boom47 2014 máj. 11. - 15:49:23
(2363/2408)
Elöljáróban:

Mégiscsak fel lehet róna valamit a 4. filmnek: egy része sem játszódik a varázstalan világban.


Itt:

Pro:
- Remek a Dursleys jelenet
- Sipor megmentette a házimanók becsületét
- a macska végre csinált valamit. Ám továbbra sem értem hogyan engedik be az iskolába, vagy mi haszna van egy varangynak (hacsak nem a kábítószerfogyasztásra buzdítanak vele). Vagy egy patkánynak ha már itt tartunk.
- Luna

Con:
- Nimfománia tökéletesen értelmetlen szereplõ
- a képernyõt 90%-ban egy rózsaszín büdös banya foglalja el, kitúrva az összes szereplõt, ami elsõ nézésre még elfogadható, de meredeken csökkenti az újranézési rációt.
- a történet nem halad semerre
- nem érdekel hogy Gary Oldman meghal
- a tûzben megjelenõ arc trükkje itt nagyon occsójános
-a forgatókönyv picit összecsapott.
nobi 2014 máj. 11. - 14:58:12
(2362/2408)
Ennek semmi se jó XD
nobi 2014 ápr. 27. - 21:53:39
(2361/2408)
Ez jó film , az egyetlen jó a Harry potter filmek közül.
8/10
borkasztik 2014 ápr. 27. - 13:02:57 8/10 Előzmény cellasto
(2360/2408)
Ez az, ezt nem érti senki , hogy még a Halál ereklyéit ugyan ketté vágták, de ott is olyan alapvetõ történéseket hagytak ki hogy hihetetlen. Ott is ugyan az volt a baj mint itt a Félvér herceggel, feleslegesen nyújtottak el olyan részeket értékes idõket elvesztegetve amikor éppen nem csinálnak semmit vagy olyan dolgokat raknak bele ami benne se volt . Aztán meg sír a szájuk hogy nem lett volna idõ mindre. Ja persze ilyen hozzá állással.
Szerintem a Harry Potter filmek úgy rosszak ahogy vannak. Mindegyikbe vannak gyönyörû megoldások jó pillanatok, de alapjába véve az egész sorozatra az mondható hogy egy vontatott unalom. A kezdeti csodás nyitások után minden rész kivétel nélkül beleesik a mélabúba az unalomba. Pedig a Gyûrûk uránál valahogy megtudták tartani azt a az arányt hogy ha éppen nem is volt harc érdekes és izgalmas volt. Itt ez nem sikerült nekik.
Mindenkinek a könyvet ajánlom, de azokat örökre ^^
cellasto 2014 márc. 05. - 19:36:38
(2359/2408)
az a baj,hogy pont a tûz serlegétõl kezdve rowling nekiállt kétszer olyan vastag könyveket írni,mint az elõzõ három..
ennek folyamodványa az lett,hogy több,mint a fele kimaradt a filmekbõl,beleértve az halál ereklyéit is(pedig az két részes lett)
cellasto 2014 márc. 05. - 18:24:25
(2358/2408)
érdekes,filmben nekem is a tûz serlege a kedvenc.viszont könyvben szerintem mind baromi jó :)
KittyGirl 2013 ápr. 02. - 13:46:34
(2357/2408)
Igazad van :) Mégsem szeretek ilyeneket olvasni :)
Boldogtalanok a lelki szegények :))))))
offtopic
cellasto 2013 ápr. 01. - 22:02:45
(2356/2408)
nyugi,kellenek ide ilyenek is...különben nem lenne kin nevetni :)
KittyGirl 2013 ápr. 01. - 21:58:16
(2355/2408)
Érdekes, hogy ehhez képest rengeteg felnõtt olvasta a könyvet, és nézte is meg. Talán ez mutat valamit :) Akinek meg nem tetszik, az ne fröcsögjön, ballagjon szépen tovább és kész! :)
KittyGirl 2013 ápr. 01. - 00:25:29
(2354/2408)
Köszönöm szépen mindenkinek :)
8/10
borkasztik 2013 márc. 31. - 20:51:37 8/10
(2353/2408)
Ez a 6.
8/10
borkasztik 2013 márc. 31. - 20:50:50 8/10
(2352/2408)
Egyet értek . Pedig ennek olyan hangulata van könyvben, ha csak a töredékét létrehozták volna :S
KittyGirl 2013 márc. 31. - 20:13:31
(2351/2408)
Szeretném megkérdezni, hogy ez a rész lenne az utolsó? Vagy ez hányadik rész tulajdonképpen? Köszönöm, KittyGirl
3/10
bandiiii 2013 márc. 31. - 16:44:16 3/10
(2350/2408)
Ez a rész volt a legjobb könyvben, erre egy ilyen sz.rt hoznak ki belõle. Nagyon gyenge,ráadásul a szinkronok tovább rontanak rajta..... 3/10
AvatáR Gil Maerth 2013 jan. 15. - 09:20:12
(2349/2408)
Nyomasztó. Végig sötét és barna, mintha a rendezõ nem is ismerne mást.
:(
Ugyanakkor átüt az egészen az hogy hõseink lassan felnõtté válnak, szerelmesek lesznek, etc.
De az is látszik hogy a(z érthetetlenül évekbe telõ) filmvágás miatt legalább 2 évvel idõsebbek a többieknél. :) :(

a regényben szinte õrülettel határos jelenetek zajlódtak, és Perselus is üvöltözött.
itt ez annyira nem jött át, hogy nagyon nem. :S

10/ 6