Sz Peter 2013 jún. 01. - 15:16:55
(646/726)
Spoiler

Akkor tulajdonképpen, ki volt Harry igazi (vér szerinti) apja?
borkasztik 2013 febr. 15. - 10:22:36 Előzmény Gabriella1975
(645/726)
Én se úgy néztem a filmet, hogy minden momentumában hasonlítson. De például nem éreztem azt a monumentális aprólékosságot kidolgozottságot,mint pl a Gyûrûk Ura esetében és nálam itt kezdõdik a baj. Az is egy könyvadaptációs fantasy film volt. Ott is voltak elferdítések kihagyások, de mégis sokkal jobb volt egy cseppet se éreztem azt a film alatt hogy kapkodnak és sietnek, amit a Harry Potter filmek különösen a Yates féle filmek esetében már nem tudom elmondani.

Sokkal jobban ütõsebben részletesebben is el lehetett volna készíteni, nekem csak azt tükrözte az egész munkájukat, olyan gyorsan jussunk túl a filmen ahogyan csak lehet, aminek az lett az eredménye hogy kaptunk egy összevágott tömörített jelent halmazt, ami még logikailag és néha sántít és önmagában a film néhol nem állja meg a helyét a könyv nélkül ami már baj. Meg különbem is nem lett volna sokkal hosszabb ha egy kicsit több idõt szentelnek azokra a történésekre ami tényleg benne is volt a könyvben és nem azokra amik a rendezõk fantáziájából kipattant. ( mert pl ezek a horcruxos megérzések és kikövetkeztetések eléggé más jelentéssel bírtak, mint ahogyan a könyvben volt)
10/10
Gabriella1975 2013 febr. 14. - 12:43:34 10/10
(644/726)
Kedves Mindenki!

Én az összes Harry Potter könyvet elolvastam, és mindegyik nagyon tetszett, megfogott.
A Film is remekül közvetíti azt,amit a könyv sugall! Nem kell mindenbe belekötni,hiszen persze,hogy vannak eltérések, mivel ha mindent a filmben megvalósítottak volna nagyon hosszúra sikeredtek volna! A részletekbe nem kell elveszni. Számomra a könyv és a film több mint egy varázslógyermekrõl szóló történet, hiszen nagyon sok mondandója van és aki elmélyül benne az tényleg belelát. ( Pl: Sárvér,Aranyvér.Ezek a valós életben is megmutatkoznak, csak éppen nem ilyen megnevezéssel,de a diszkriminációra való utalás csak egy a sokból amit az írónõ kiemel.)
Lehet ez mentalitás függõ, de én nem úgy néztem végig az összes Harry Potter filmet, hogy a könyvhöz hasonlítsam, hiszen tudtam,hogy nem azt adják majd vissza pontosan, hiszen hogyan? A lényeget számomra mindegyik tükrözi.
Örülök,hogy végre van egy film, ami nem a szexrõl, bulikról és a csapodár életmódról szól. Szerintem ez értékelendõ, amellett, hogy ennek a történetnek KOMOLY mondandója van.
Köszönöm aki elolvasta.
AvatáR Gil Maerth 2013 jan. 16. - 18:25:31
(643/726)
tiszta gyûrûk urás a hangulat, sajna a kamerabeállításokat helyenként nagyon nem találták el :(
lásd: Bellatrix halála, légi viaskodás Voldemort és Harry közt.

a végén megilletõdtem a vonatos jelentnél.
De a Fõcsata valahogy nem lett olyan átütõ, mint könyv után vártam volna - inkább az süt át, hogy Voldemort legyengült Nagini elvesztése miatt és beadta a kulcsot.
Sauron sajnos félelmetesebb mint Voldemort.

amúgy jobb a film mint az elõzõ rész. De épp egy fokkal.

10/ 6,5
Peppo 2012 dec. 19. - 20:59:37
(642/726)
A könyveket kb. fél éve olvastam, nagyjából még elõttem vannak, de lehet, hogy másodszorra is neki kellene állni. A filmeket már többször láttam, és most végre angolul is végignéztem, mind a nyolcat.

Sokan mondják, hogy a filmekbõl alig lehet érteni a történetet, szerintem ez nagyjából igaz is. Az elsõ két rész még aránylag jól követi a könyveket, a harmadiktól viszont már egyre több dolgot hagytak ki. Lehet, hogy már a harmadiktól kezdve dupla részeket kellett volna csinálni, mert azokat már tényleg nem lehet egy-eyg kétórás filmbe belesûríteni. :) Ettõl persze még élvezhetõk a filmek önmagukban is, csak nem ismerjük meg belõlük az egész történetet. És aki elõbb olvas, utána néz, az csalódhat.

Mivel én elõbb láttam a filmeket, mint hogy bármelyik könyvvel is találkoztam volna, nincs ilyen problémám, ezért adok rájuk 10/10-et. Sikerült egy másik világot elénk tárniuk, amely az elsõtõl az utolsó pillanatig fogvatartott. Nem minden részt kedveltem egyformán, de még a legrosszabbra sem tudnám azt mondani, hogy rossz volt, inkább csak azt, hogy volt nála jobb is. A kedvencem ma is a harmadik rész, valamiért annak a hangulata kapott el leginkább, és az ötödik az, amelyiket nem kedveltem túlzottan.

Ha van még olyan, aki nem látta volna, annak mindenképp ajánlom, tényleg a 2000-es évek egyik meghatározó filmélménye. Utána meg olvassa el a könyveket is, mert akkor áll össze a történet!

10/10
ercypici 2012 nov. 28. - 14:11:34 Előzmény énvagyokén42
(641/726)
Én nagyon szeretem a Harry Pottert a félvér herceg volt,ami annyira nem tetszett,de az is jó volt!!
de egy alapvetõ hibát véltem én is felfedezni ami kicsit fura...
SPOILER
Nos ugye Harry védett Voldemorttól a 18. szülinapjáig az otthonában nevezett házban mert az anyja VÉRE mágikus mert feláldozta magát Harryért. Ez mind szép és jó és logikus az utolsó részig amíg Harry fel nem áldozza magát,és Voldemortal harcol! Akkor ezt mondja:

"- Ma már senkit nem fogsz megölni -Mondta Harry
*....*
-Egyet se tudsz megölni közülük, soha többé. Még mindig nem fogtad fel? Kész voltam meghalni érte, hogy ne bántsd többé ezeket az embereket...
- De nem haltál meg!
- Kész voltam rá,és ez éppen elé. Azt tettem,amit az anyám. Nem árthatsz nekik többé. Nem tûnt fel,hogy a bûbájaid nem hatottak rájuk? Nem tudod kínozni õket. Hozzájuk sem érhetsz. Sosem tanulsz a hibádból, Denem ?.."
(Harry Potter és a Halál ereklyéi 604. oldal)

Na ha ez így van akkor milyen cécó volt Harry nagykorúságával, meg azzal ,hogy Dursleyéknál kell laknia ,hogy az anyja bûbája mûködjön,és akor amikor õ áldozta fel magát akkor mért nem csak a vére által,vagy az otthonukba vagy egyéb korlátok között nem bánthatja Voldemort azokat akikért Harry feláldozta magát... és ha ez tényleg így mûködik,hogy ha vki föláldozza magát akkor akiért tette nem hal meg, akkor már az anyjának sem kellett volna meghalnia:

" Már átlépte a küszöböt, mikor James kirohant az elõszobába. Könnyû, túlságosan könnyû, hisz nincs nála pálca...
- Lily, fogd Harryt, menekülj! Itt van! Õ az! Menekülj! Majd én feltartom...
Méghogy feltartja õt, pálca nélkül! Nevetett csak azután mondta ki az átkot..."
(Harry Potter és a Halál ereklyéi 287.oldal)

Na akkor az apja már feláldozta magát érte és az anyjáért... szóval az anyjának élnie kéne,és sokkal inkább az apja vére védené meg, de megint itt tartok ,hogy mért kellett az anyja vére ha Harry úgy megvéd másokat,hogy azok nem a "vére"... persze ha tudja vki a választ meggyõzhetõ vagyok:)
és mondom szeretem a könyvsorozatot, többször is olvastam, én ezt egy elég nagy logikai hibának tartom a történetben,de ettõl függetlenül a 7.nél csak a Fõnix rendje tetszett jobban!
KurtWagner 2012 nov. 19. - 16:53:29 Előzmény énvagyokén42
(640/726)
Akkor máskor olvas figyelmesebben:

"– Valóban így van, és ez újabb tíz jutalompontot ér – bólogatott Lumpsluck. – Nagyon érdekes bájital ez a Felix Felicis. Rendkívül körülményes elkészíteni, és ha elrontják, az katasztrófához vezet. Viszont ha jól sikerül, és iszunk belõle, akkor minden vállalkozásunkat siker koronázza... legalábbis amíg tart az ital hatása.
– Akkor miért nem iszik mindig mindenki ilyet? – kérdezte mohón Terry Boot.
– Mert a rendszeres fogyasztása vakmerõvé, meggondolatlanná és kórosan magabiztossá tesz – felelte Lumpsluck. – Jóból is megárt a sok, ugyebár... A túladagolása súlyos mérgezést von maga után. De kis mennyiségben és csupán alkalmanként fogyasztva...
– Ön ivott már ilyet, tanár úr? – kíváncsiskodott Michael Corner.
– Két alkalommal – válaszolta Lumpsluck. – Elõször huszonnégy évesen, másodszor ötvenhét éves koromban. Két evõkanállal vettem be a reggelihez. És volt két remek napom.
Tekintete a távolba révedt. Ha színészkedik is, jól csinálja, gondolta elismerõen Harry.
– És ezt ajánlom fel – folytatta Lumpsluck, miután ismét "leszállt a földre" – jutalom gyanánt annak, aki a legjobban teljesít a mai órán.
Erre olyan csend lett a teremben, hogy tisztán lehetett hallani a bájitalok minden egyes rottyanását.
– Egy kis üveg Felix Felicis. – Lumpsluck elõhúzott a zsebébõl egy aprócska, bedugaszolt fiolát, és felmutatta a
csoportnak. – Tizenkét órára szerencséssé tesz. Pirkadattól napnyugtáig bármivel próbálkozol, minden sikerülni fog."

Vagyis túl bonyolult és veszélyes elkészíteni, a hatása rövid ideig tart, nagy adagban mérgezést von maga után és káros mellékhatásai vannak (ráadásul a varázsvilágban doppingnak minõsül, ami mondjuk Voldemortnak nem akadály, de egy átlag diáknak talán máér igen, mivel gondolom, csakúgy mint a Hocruxok, nem híszem hogy ez is általános tananyag lenne náluk. Kb olyan mintha nálunk kémián szteroidok elõállítását tanulnák a diákok). Ehhez vedd hozzá, hogy Voldemort bár nagy varázsló volt nem biztos, hogy jó bájital keverõ is, és ebbõl az okból kifolyólag az, hogy mástól függjön a hatalma nem biztos, hogy tetszett volna neki. Ráadásul az erõs varázslatok ellen nem sokat ér: vagyís nem fog rátalálni egy titokgazda által védett mágikusan rejtett helyre, max a titokgazdára, szóval igen csak kockázatos az a szerencse: ráadásul az ellenfél is használja, akkor kinek lesz szerencséje stb.
Egyébként a Harry-s kérdésre az a válasz szerény véleményem szerint, hogy Dumbledore nem hiába adta Harrynek oda a feltámadás kõvét. Harry ott és akkor meghalt, de választhatott hogy elõre megy vagy visszatér az életbe, aki ott maradt az állomáson, az a torz csecsemõ az volt a Hocrux és szerintem ezt a feltámadás kõvének köszönhetõen tehette meg. Dumbledore jól kombinált.
énvagyokén42 2012 nov. 19. - 15:00:20 Előzmény denilson
(639/726)
figyu, a harry potterben ne akarj mindig normális magyarázatot találni. amikor frissen olvastam 43 hibát találtam benne, ami miatt az egész történet hülyeség. de vegyünk csak egy röpke példát a félvér hercegbõl:
a szerencse szérum
miért került bele a történetbe? erre csak egy magyarázat létezik, hogy harry így szerezze meg az emléket attól a tanártól. oké. na ugye ezt ovodában értelmesebben, és sokkal ügyesebben is meg lehet oldani.
aztán felmerül bennem az a kérdés, hogy ha van ez a fasza szérum, amitõl mindig minden sikerül, amit használva nincs lehetetlen, akkor ezt: 1. mér nem használja Volti
2. mér nem használják Volti ellen
ugye volti egy NAGYON gonosz varázsló. képes volt feldarabolni a lelkét. ezután meg arra nem képes, hogy igyon minden nap egy kevés ilyen kis izét? de rendben, hosszú távon ez lehet hogy nem jó.
de potteréknek nem kéne olyan baromi hosszú idõre! megiszom azt az izét, megkeresem a horcruxokat vagy miket, kinyírom õket, kinyírom voltit és kész. mivel ezzel a szerrel minden sikerül, így ez sem volna nagy nehézség. hát akkor?????????? na te hatalmas, te csodálatos JK Rowling válaszolj! EZT mér nem csinálhatják meg. és mér nem volt még senki aki megpróbálta volna ezzel uralni a világot?
ez is csak egy rövid példa volt, bemutatva mivé vált egy jó alaptörténet, és hogyan lehetett így elbarmolni. az ehhez hasonló dolgokkal.
8/10
szmarci8 2012 nov. 04. - 16:37:42 8/10
(638/726)
jó nagy szar film. hatásvadász az egész. semmi köze a harry potterhez.
ercypici 2012 nov. 02. - 01:44:00 Előzmény denilson
(637/726)
értem a kérdést:),de harry ezen elmélkedik is! elmondja ,hogy hát ezért kérte dumbledore h. mondja el Hermionénak és Ronnak is amiket beszélnek!Hogy ha õ meghalt,legyen ki befejezze,sõt még Nagginit is hátrahagyja és Nevillre bízza...nem volt kérdés h. Harry marad h. megölhesse,mivel amíg õ él addig Voldemort is,(legalábbis azt hiszi,hogy meghal) így neki megkel halnia,mert õ köti az élethez! mondom ezt írják is a könyvben,hogy Hermionééknak kell befejezniük....
remélem ez így érthetõ,és válaszoltam is:P
borkasztik 2012 okt. 06. - 08:18:23 Előzmény denilson
(636/726)
Az utolsó horcrux aki maradt az Voldemort volt Harry után, aki testet öltött. Ugye ezek lélekdarabok és a végén mivel elpusztították mindet legyengült.
Hogy ki pusztította el végül õt hát a könyvben és a filmben is mutatkozik HArry. Mikor egymásnak estek. Ugye aztán már cselekmények sûrûjében voltak és nem volt idõ újabb terveket készíteni, meg ugye a történetbõl világosan látszik ha már mindet elpusztították az utolsó maradt Voldemort. Jó mondjuk könyvben világosabb. A végén nem is volt kérdés mit maradt hátra.
7/10
denilson 2012 okt. 04. - 13:09:47 7/10 Előzmény borkasztik
(635/726)
Egy dolgot nem értek a filmben (amit a könyv nyilván megválaszol, mert ott nem értetlenkedtem).
Ha elpusztítják az utolsó horcruxokat (kígyó és Harry) és ezt le is vezetik maguknak, akkor miért nem kérdezi meg senki, hogy ki öli meg Voldemortot? Mert még mindig ott lesz egy halandó, de bivalyerõs mágus, és sem Dumbledore, sem Harry nem él már, hogy lejátsszák egy az egyben. Na ez piszkálja a csõrömet.
borkasztik 2012 okt. 03. - 13:57:14
(634/726)
Igen ez így van :) Ízlések és pofonok :) Örülök azért hogy neked tetszett :)

Nekem az volt a bajom vele hogy nekem már túlzottan elferdítették, az oké hogy adaptációnál ez elõfordul, de itt szinte olyan dolgok is voltak ami nekem sok volt és ezt nem tudtam elfogadni ez lehet az én hibám.

Nekem hiányzott az iker halál hogy hogyan történt nem csak annyit hogy oda dobják a testét nesze meghalt, sirassátok :D Számomra ez nem egyenlõ a részletes kidolgozással ^^ Nem is beszélve a rengeteg varázslényekre akiket elhagytak a megformálásukban pl kentaurók házimanók stb. Pedig lett volna idejük rá tekintve hogy rövidebb volt a film.

Különösen azért vagyok rájuk mérges mert tudom hogy ennél sokkal ütõsebb is lehetett volna és nem aknázták ki azt az erõt és lehetõséget ami ebben volt. Mert a technikai szakmai háttér az meg volt, de nem használták ki . Számomra ez úgy tûnt mintha úgy álltak volna hozzá tökmindegy mit csinálunk a rajongók úgyis megnézik. és mivel ezt nagyon kiéreztem a mûbõl talán ezért nem vagyok képes elfogadni nagyon.
offtopic
atomotnektek 2012 okt. 03. - 10:13:38 Előzmény agarik
(633/726)
Kár, hogy már piciben is látszik a fotosoppolás.
borkasztik 2012 okt. 03. - 08:07:26
(632/726)
Bocsi de szerintem olvasd el újra a könyvet mert sajnos nem volt benne mind és nagyon sok ferdítés volt. Összecsapott volt.

A csatajelenetekrõl meg annyi hogy szinte csak ilyen elipsziseket láthattunk a csata állásásról olyan igazi párbalyok nem is voltak benne, mindent a nézõre bíztak hogy képzeljük el így történt pl Az iker halál stb . Semmi nem mutattak meg a csatában csak a minimumot. Azért ahhoz képest hogy kivágták a teljes cselekményt a 6. rész végérõl ami a könyvben volt, nem ilyen végsõ csatára vártam volna, tekintve hogy az volt az oka a kivágásnak hogy nem akarják saját magukat utánozni . Hát ezt tényleg sikerült elérni hogy ne utánozzák magukat.

Igen de a beszélgetésnek komoly mondandója volt. Nem az a lényeg hogy beszéltek hanem hogy mit.

nem mondom sokkal jobb volt mint a 6. rész de nekem nagyon nem tetszik David Yates stílusa. Szerintem pocsék rendezõ és elcseszte a Harry Potter végét. Sajnálom hogy õ rendezte.
borkasztik 2012 okt. 02. - 08:26:05 Előzmény agarik
(631/726)
Igen ez sokkal jobb mint a film :D
offtopic
_goldie_ 2012 okt. 01. - 22:54:25 Előzmény agarik
(630/726)
most megnövelted a forum látogatottságát xD
3/10
agarik 2012 okt. 01. - 22:49:11 3/10
(629/726)
<-- EZ nem összecsapott :D És jobb mint a film, az biztos!
9/10
Leyla15 2012 okt. 01. - 21:21:26 9/10
(628/726)
nekem nagyon tetszett, még így is, hogy nagy rajongója vagyok a könyveknek. szerintem el lett találva, persze, hogy nem tudnak mindent belesûríteni... 10/9 a végén lévõ csatajelenet miatt. az nem tetszett. respect
borkasztik 2012 okt. 01. - 21:13:21 Előzmény somersby
(627/726)
Egyet értek. Ez a bajom nekem is az egésszel összecsapott.