Téma: Hasadás

1/10
antdomi 2016 jan. 03. - 17:19:35 1/10
(100/120)
Az elméd neked sincs rendben. A Hobbitot nem tudom miért és hogyan kevered ide, egy szót sem ejtettem róla. Az egy teljesen más mûfaj és semmiképp nem lehet egy lapon emlegetni ezzel a értékelhetetlen filmmel, nem egy súlycsoport, sem költségvetés, sem látványosság, sem nézetettség, sem nézõtábor, sem stb, stb… szempontból. A Hasadás filmet nagy valószínûséggel hasadt elmék, hasadt elméjûeknek készítették (ha pszichopata lennék, akkor valószínû ez a film lenne az egyik kedvencem, de hát szerencsére távol áll tõlem az ilyesmi).
Még a film kategóriáját sem tudták helyesen besorolni. Sci-fi…, egy nagy ló…t, inkább egy pincében forgatott pszicho-thriller, ami száz sebbõl vérzik annyira gagyi. Pár éve, amikor az észak-koraiak meg akarták atomozni a Jenkiket, akkor pattant ki valaki hasast fejébõl ez a film ötlete. A sztoriból sokkal jobb filmet is lehetett volna kihozni csak ahhoz ugye jobb elme lett volna szükséges. ;-)
Sci-fi rajongó vagyok, ezért is néztem meg a filmet, de meg kell említsem, hogy a haverjaimmal ellentétbe valahogy végigkínlódtam és hatalmas csalódást okozott.
Aki kardoskodik a film mellett, az esetleg felvilágosíthatna pár dologról. Hány ember raktároz el saját részére egy pincében több tonnányi élelmet és miért? Hány pincében van pottyantós fabudi? Az embertársat, sorstársat miért kellett felkilózni, majd a pottyantósba dobni, és milyen ember tesz ilyet? Milyen ember az, aki élõ, szenvedõ embertársa ujjait élvezettel lefaragja? Milyen ember az, aki egy halott nõt megkefél (nekrofil, aki a pszichopatákkal egyetembe a legkevésbé sem „sci-fi”-be illõ)? Milyen ember az, aki gyermeket lop csak azért, hogy feldarabolja, majd befõttesüvegekbe tárolja darabjait? Mi ennek a lényege? Kíváncsi lennék az értelmes, részletes kifejtésre. Atomcsapás után kinek van lehetõsége, ideje, hogy „védett” alagútrendszert építsen a pincékhez, alagsorokban rekedtek ajtajához, amit úgyis behegeszt? Apropó ajtó... Behegesztik, de hogy miért azt sem lehet tudni, akárcsak azt, hogy egy atomcsapás után perceken belül hogyan lehetséges a hegesztés, és miért nem sokkal egyszerûbb módon zárják be az ajtót, ha már az a cél? …és még hosszan sorolhatnám, de minek? Az már csak hab a tortán, hogy a film végén az egyedüli pincehõs, akinek sikerül kijutni a felszínre, csak úgy sétálgat az atomcsapás helyszínén. :D A pincében valószínû megedzõdött… :D :D
Ahhh (legyintés…), a fenébe az ilyen (sci-fi?!) filmekkel. :D
Az olyan filmek, mint a Terminátor, Elysium, Avatár, Csillagok háborúja, stb. azok sci-fik és nem is akármilyenek. Elszomorít és elgondolkoztat, hogy ilyen „Hasadás” filmek is készülnek, és még jobban az a tény, hogy vannak rajongói. Milyen ember az, aki ilyen filmet szeret, hol a helye? (Mert kérdéses, hogy a civilizált társadalomban, méghozzá szabadon).
1/10
antdomi 2015 jún. 08. - 13:00:34 1/10 Előzmény filmes58
(99/120)
A nagy kérdés csak az, hogy az ilyen filmbe mi tud tetszeni? Ha egy szadista, pszichopata kedvel ilyen filmet meg tudom érteni, de ép elméjû embert már nem. Aki ilyen filémet készít, sõt kedvel azzal elõttem csupán a sötét elméjérõl tesz bizonyítást. A Fûrészt nem kell ide keverni, az teljesen más kategória. Horror, misztikus besorolású és amúgy annak a filmek van valami értelme is, habár amint a sorozat végére kiderül a kirakós szervezõinek elméje egytõl egyig beteg.
Azzal a szöveggel is hibába jönnek, hogy a szituáció szüleménye. A nagy büdös …-t. A valóságban hasonló reménytelen szituációba hányan kerültek és hányan viselkedtek úgy, mint a filmben?
Ezt a hulladék filmet csak azért néztem meg, mert kedvelem a Sci-fi, dráma kategóriájú filmeket. Hatalmasat csalódtam, ez a film volt a legfelháborítóbb film, amit valaha láttam. Még a Kannibál holokauszt is elõtte jár, pedig az is egy kemény film, akárcsak a valódi története (ami a filmmel kapcsolatosan valóban megtörtént). DE az horror kategória!
Ennek a filmek egyetlen pozitív oldalát látom. Ilyen filmet szándékosan azért készíteni, hogy felmérjék az egyének pszichikumát. A reakciókból egyszerûen leszûrhetõ. Sok helyen hasznos lenne az ilyen teszt, habár általában barátságosabb módszerekkel mérik fel egy személy pszichikai állapotát s majd az szerint engedélyezik a társadalomba bizonyos szerepkörüket (katonaság, fegyverbirtoklási engedély, hajtási jogosítvány és egyéb olyan helyek, ahol az adott tevékenységgel veszélyt jelenthet).
8/10
filmes58 2015 ápr. 22. - 22:48:39 8/10 Előzmény antdomi
(98/120)
Drama, Sci-Fi, Thriller - A film pedig tényleg dráma, tényleg scifi és tényleg thriller. Aki nem szereti ezt a 3 filmtípust, az nem tudom minek nézi meg.

Olyan mintha valaki megnézi a fûrészt, aztán arra panaszkodik hogy túl sok benne az erõszak és a vér. :-P

"Survivors of a nuclear attack are grouped together for days in the basement of their apartment building, where fear and dwindling supplies wear away at their dynamic."

Aki az ilyen filmeket nem szereti, az ne nézze meg, mert nem fog neki tetszeni.
8/10
offtopic
-NOMAD- 2015 ápr. 06. - 21:57:24 8/10 Előzmény antdomi
(97/120)
A hozzád hasonló mentalitású, s*ggbuta embereknek azért nem tetszik pl.: ez a film (vagy sok más), mert fel sem tudják fogni, hogy adott szituációban mennyire más a gondolom, hogy képes vagyok rá és a tényleg meg is teszem helyzet .... Persze nem azt mondom, hogy hülye vagy azért, mert nem tetszik ez a film. Csak szimplán hülye vagy (lásd lentebb). Puszi! :D
8/10
offtopic
-NOMAD- 2015 ápr. 06. - 21:51:51 8/10 Előzmény antdomi
(96/120)
Ugye azt levágtad kispajtás, hogy más ízlését fikázod. Ebbõl kifolyólag a te csöpp kis -ki nem fejlõdött- elmédben nincs valami rendben, de ne izgulj. A korral megjõ az is.
1/10
antdomi 2015 ápr. 06. - 18:40:18 1/10 Előzmény csel
(95/120)
Ez a film egyébként is élvezhetetlen. Épelméjû embernek nem javasolt megnézni. Egyik haverom sem bírta ki megnézni annyira beteges, hulladék film. Nagyon bánom, hogy végigkínlódtam magam a megnézésével. Aki ilyen filmet alkot és akinek tetszeni is tud az ilyen film, õszintén sajnálom, mert az elméjükkel bizony valami nagyon nincs rendbe (hasadt).
csel 2015 febr. 24. - 18:52:50
(94/120)
Én elolvasok véleményeket egy filmrõl, mielõtt megnézem. Most csak 2-3 hsz-t néztem, ezek telis-tele voltak tartalmi leírásokkal. Kéretik az a sok "nagyonokos", hogy írják ki, hogy SPOILER, mert így élvezhetetlen a mozi.
8/10
filmes58 2015 jan. 25. - 22:15:30 8/10 Előzmény pixma
(93/120)
Nem tudom milyen filmet láttál, de a Hasadásban nem volt nekrofília. Azt szerintem csak beleképzelted.
8/10
offtopic
filmes58 2015 jan. 25. - 22:10:39 8/10 Előzmény slacio
(92/120)
A fene. Látom hogy már megválaszoltad a kérdéseit. Ráadásul nagyjából ugyanazokat írtad mint amiket én is. :D
8/10
filmes58 2015 jan. 25. - 22:08:41 8/10 Előzmény antdomi
(91/120)
Én is tudok válaszolni. A film nem a katonákról szól, nem is arról hogy mit csinálnak a katonák. Azért hegesztik be az ajtót, mert nem akartak velük foglalkozni és úgy gondolták hogy ha örökre bezárják õket, akkor majd ott õk meghalnak. (Ami egy kivételével meg is történt.) A filmet a bent lévõk szemszögébõl mutatják be. A bent lévõk nem tudják hogy mi történik odakint és nem tudják hogy kik a katonák. A film ezért nem mondja el. Nem is lényeges. Olyan része a filmnek, amit a nézõ saját magában felépíthet, gondolkozhat rajta.

Olyan ez, hogy azon se gondolkozik senki hogy a Függetlenség Napjában melyik bolygóról érkeztek az idegen lények. Mert lényegtelen.

Nem mindegy hogy dina26 mit látott a valós életben? Ez egy film. De az a helyzet hogy a valós élet is tele van õrültekkel.

Az viszont érdekes hogy pszichopatázol, de közben mindenkit sértegetsz. Nekem úgy tûnik hogy azoknak van idegi bajuk akiknek nem tetszett a film, mert õk nem tudnak normálisan viszonyulni másokhoz.

A film pedig dráma és egy kicsit horror is. Aki ezeket látva vígjátékot vagy Star Trek féle filmet vár, az nagyon el van tévedve. Vajon a Fûrész filmeknél is sokan sírtak amiatt hogy kevés volt a filmekben a vicces jelenet? Aki drámát választ, az készüljön fel arra hogy a dráma az nem vígjáték. Ennyire egyszerû.
MentaPista 2014 dec. 27. - 18:06:37
(90/120)
*SPOILER*
1: Úristen, behegesztették az ajtót, itt egy csákánybalta, de meg se próbálom az ajtót kibontani vele (vagy mellette a falat), inkább lemegyek és felhasogatom az ürgét aki már szoba illatosítóként funkcionál,
meg ha már úgyis ott vagyok, a zsákot is felszeletelem kisebb zsákokra hogy abban tudjam lehúzni az alaksori pottyantósban...
2: A jelenet a sugárvédelmi ruhába bujtatott statisztákkal tökéletes volt arra, hogy kinyújtsák a játékidõt 10 perccel. Ez van mikor filmet akar valaki forgatni, csak a végére elfogy a forgatókönyv. Az erõltetett "bedilizünk és egymásnak esünk" koncepció helyett talán érdemes lett volna fület és farkat adni a filmek, mert egyik sincs neki.
3: Szomorú, hogy Michael Biehn-t kellett (lehetett) használni egy ilyen ASYLUM-ra hajazó alkotáshoz 3/10 (-_-)
slacio 2014 nov. 18. - 17:46:23 Előzmény antdomi
(89/120)
*spoiler*

Az összes kérdésed a filmmel kapcsolatban arra utal, hogy nem látod a film lényegét.
Ez a film tényleg nem sci-fi, inkább dráma. Azért kellenek csak ezek a sci-fi elemek, hogy érzékeltessék a kilátástalanságot.

"Kik a fészkes fenék a sugárvédelmi szerkóban flangáló, állig felfegyverkezett katonák?"
Nincs jelentõsége a történet szempontjából, nem körülöttük forognak az események.

"Mi a céljuk? Miért rabolják el a gyereket és mást senkit?"
Nincs jelentõsége a történet szempontjából, a gyereket elrabolták, ez magyarázat lehet az anyja labilissá válására.

"Miért építenek védõalagutat a kijáratig, amikor van védõruhájuk...?"
Biztos ami biztos. :)

"Pincébe pottyantós, méghozzá alagutas? Láttál valaha ilyet a valós életben...?"
Miért kellett volna látnom olyat a valós életben, amit egy sci-fi-ben?
(Még akkor is ha ez egy vacak sci-fi...)

"Valamint hány életveszélyben lévõ embert láttál szadista állatként viselkedni, ha az élete reménytelenné válik?"
Személy szerint még nem láttam életveszélyben lévõ embert, pláne nem közelrõl, több napja bezárva egy pincébe, reménytelen helyzetben. Mesélj, te hányat láttál már hasonló szituációban mint amit a film vázol?

"Ép elméjû ember olyanokat nem tesz bármi is történjen, mint ami a filmben látható és ezt a való életben is számtalan példa igazolta már..."
A filmbéli karakterek szép lassan elveszítik a józan eszüket. Nem tûnt fel?
Már megint a való életet veszed elõ. Ez nem az, nem egy dokumentumfilm, vannak benne kitalált részek, fikciók, nem a való élet. Mikor leülsz filmet nézni, ne MINDIG a való életre gondolj, próbálj kicsit elvonatkoztatni.

"Az épelméjûek és azok közül is a gyengébb idegzetûeknek nem ajánlott megnézni a filmet, habár nagy valószínûséggel nem is fogják."
Te ugye egy gyengébb idegzetû épelméjû vagy?
8/10
criminal 2014 aug. 16. - 07:20:31 8/10
(88/120)
A film megnézése után itt szépen végigolvasgattam a hozzászólásokat, és már az elején elég szélsõségesek a vélemények. Én a pozitívakhoz csatlakozom. A színészi játék tényleg jó igy utólag belegondolva (bár nekem a fiatal lányé nem volt valami kiemelkedõ), bennem is felmerült a kérdés azonban mi az isten vette rá némelyiküket h elvállalják a szerepet, sokszor túl volt a határon nálam.tényleg undorító és nyomasztó és borzasztó, tényleg nem egy randiestre való, de! azért ez nem egy 'Az emberi százlábú' típusú film, vagy egy serbian (amire bevallom, úgy hivatkozom, hogy nem láttam, csak hallottam róla, de az bõõven elég volt). Nem egy "jó péntek esti mozi", nem élveztem olyan értelemben, mint egy izgalmas kalandfilmet, de egy élményt, adott, egy felkavaró élményt. Nekem egyébként például afarkasbence kommentjei jól leírják a film lényegét, de bárkit mondhatnék azok közül, akiknek tetszett, merthát.. nekem is... Az meg hogy nézzek helyette Cloudatlast meg Pí életét.. hát szerintem ott a sok hûhó.. igen egynek jók voltak de ennyi.
hogy mások a feléig sem birták nézni? én nem is ezt a filmet akartam megnézni, véletlenül kezdtem el de 5 perc is elég volt h ennél maradjak.
8/10
-NOMAD- 2014 jún. 06. - 00:08:20 8/10
(87/120)
Ui.: 10/8 ;)
8/10
-NOMAD- 2014 jún. 06. - 00:07:40 8/10 Előzmény dina26
(86/120)
Hatalmas LIKE/+ a kommentedhez Dina26. Teljesen egyet értek. Aki nem fogja fel ennek az egyszerû, de sokkolóan igaz filmnek a mondandóját (dina26 szépen összefoglalta) az valóban magába nézhet ... csak róluk állít ki szegénységi bizonyítványt a mocskolódásuk. ;)

Hozzáteszem a film nem tökéletes, DE JÓ! Persze ez relatív, de a maga mûfajában kiemelkedõ ... nem sok film mutatja meg ilyen brutálisan az emberi természet torzulását (vagy inkább igazi valóját!). De ide sorolható többek között a "Vizsga" (The exam) és a "9Halott" (Nine Dead).

Beteg lenne a szerzõ? NEM! Minden emberben ott van ez az állatiasság, ahogy Dina26 is megfogalmazta. De nehéz lehet a társadalom által elnyomott, apuci és anyuci által a "ne rosszalkodj" meg a "ne legyél önzõ" kategóriába sorolt énjével szembesülni egyeseknek. Rózsaszín álombuborékban éltek, ha ezt a filmet nem tartjátok végletekig reálisnak mentális/pszichológiai szinten.
8/10
méregfog 2014 máj. 20. - 18:37:32 8/10
(85/120)
Lehet lehúzni a filmet. De én inkább úgy gondolom, hogy az emberek többsége valójában pontosan így viselkedne. Vagy durvábban!
Egyetemen oktatják az emberi viselkedést (viszonylag)hasonló szituációkban. Az egyik egyetemista ismerõsömék még a "Kísérlet" címû filmet is megnézték, amely valóságon alapul. (Az eredetit.)
Szóval lehet fikázni, de sajna több, mint valószínû, hogy az ember ilyen szituban apránként,(de legtöbbször nem is apránként) állattá válik.
Tessék megnézni mi történik például nagy katasztrófák után... Fosztogatások, mészárlások, gyerekek, nõk megerõszakolása, stb...
1/10
offtopic
pixma 2014 máj. 04. - 20:38:56 1/10
(84/120)
Ahol a NEKROFÍLIA is már megjelenik, az már beteges film naon!
1/10
offtopic
pixma 2014 máj. 04. - 20:27:01 1/10
(83/120)
Ez egy ultra-undorító, hulladék, perverz, ritka durva, szánalmas, hányingert okozó, elmebeteg, értelmetlen, élet szomorító, tré, psychopata, mocskos, borzasztó film!!!!!
Ilyen képkockák csak beteg agyában születnek meg!

Ennélkül a film nélkül soha nem jutna ilyenek az eszembe. Elb**szta min. az egész napom! És szerintem az emberiség, a filmkultúra nagyon jó meg lett volna ennek az undormánynak a forgatása nélkül is!!!

Senki se nézze meg!

Normális ember ilyen filmet sosem készít!
Ezzel a filmel durva merényletet követnek el a nézõvel!!! Ez a film maga bûncselekmény!!!!

Korhatár biztos nem 12!

1/10 (kár hogy nincs mínuszos pontszám)
6/10
Újvállalkozó 2014 jan. 25. - 18:00:05 6/10
(82/120)
Nem posztapokaliptikus, hanem beltéren játszodó pszichó-dráma. Érdekes, durva film. Csak sajnos sok kérdést hagyott maga után. Színészek jók benne, a zene nekem nagyon tetszett. 6/10 Szerintem nem fogom többet megnézni, vagy csak 10 évek múltán. :)
1/10
antdomi 2013 nov. 17. - 10:38:01 1/10
(81/120)
Ha már az elmeállapot megkérdõjelezése is szóba került, egy szagosodó hullát (az elviselhetetlensége miatt) a pottyantós fa budiba hogyan dobnál be? Feldarabolnád, mint a filmben, hogy bele lehessen dobni vagy inkább a fa budi nyílását nagyítanád meg akkorára, hogy a hulla ép állapotban átférjen? Ha az életed kilátástalan helyzetbe kerülne, akkor az életed maradék részében az embertársaidon élveznéd ki beteges ösztöneid (hogy attól jobban érezd magad) vagy inkább önmagad testi, lelki szenvedésénél maradnál az végzetekig, esetleg önmagaddal végeznél, hogy tovább ne szenvedj?
A pszichiáter a válaszok alapján pillanatok alatt felállítaná a diagnózist, habár annyira nyilvánvaló, hogy nem is kell hozzá pszichiáter.
Egy szó, mint száz, a film annyira beteges, hogy hasonlót még nem is láttam. Eszmei értéke legalább annyira alacsony, mint költségvetése. Megdöbbentõ és egyben elszomorító is, hogy viszonylag sok embernek tetszik az ilyen „alkotás”.