4/10
lacrimae 2022 máj. 02. - 10:35:35 4/10
(1/1)
Láttam, és felért egy kínszenvedéssel. A 3 órás darabot két részben adták elő. Az első rész az több, mint két órás volt, és a kényelmetlen színházi székekeken végigszenvedni felért egy hőstettel.
Nem értem Bozsik Yvette rendezőt. Miért kellett büntetnie a nézőket azzal, hogy az első két felvonást egy részben adatta elő. A zene ekkor még remek volt, a táncok kifejezetten kiválóak, igazi katarzist válthattak volna ki belőlem, ha nem kell folyamatosan azzal foglalkoznom, hogy a szék feltörte a fenekem, a combomat, vádlimat húzza a görcs, mert nem tudom úgy elhelyezni, hogy kilazíthassam. Az első óra felemelő előadást jelentett. A koreográfia felért vagy tán felül is múlta az etalont jelentő film koreográfiáját.
Nemcsak öregek járnak színházba: akadnak 180 cm-re megnőtt fiatalok is, akik ugyanilyen kényelmetlenséget éreztek. Ha rövidíteni akarták az előadást, miért nem a második részt hagyták el? Az ugyanis rém unalmas volt, az egész darab leült.
Bevallom, az is eszembe jutott, hogy tán azért féltek a szünettől, nehogy hazamenjen a közönség. Az első felvonás után nem kellett volna ettől tartani, azonban az első rész után kis híján hazamentem.