Joan Fontaine 2023 okt. 30. - 06:59:51
(36/36)
Azt gondolom, hogy ő egy nagyon sikeres ember lehet, azok alapján, amiket olvastam róla, az élet minden területén. Kapott egy nagyon kellemes arc szerkezetet, ami persze idővel átalakult, de most a fiatal éveire gondolok e tekintetben. Kisgyerek voltam még, amikor a Liszt Ferenc sorozat ment, abban láttam elsősorban. Persze idővel ez jelentősen változik mindenkinél. Emellé elég jelentős tehetséggel, szép hangszínnel, és nagyon kellemes beszédstílussal is megáldotta az ég, és ilyen kombinációkkal kevesen futottak a pályán. Az a ritka képessége is megvan, hogy óriási átalakulásokra képes, a karakterek széles skáláját meg tudja jeleníteni, szóval én az ilyen színészeket kerestem és kedveltem mindig. Emberi természetét nem ismerem, de úgy gondolom, hogy szellemi és lelki elmélyültsége kizárja a lekezelő modort, ami alább írnak.
Rojita 2020 júl. 01. - 16:22:44
(35/36)
Vajon, Hegedűs D. miért nem írta alá a SZFE átalakítása elleni petíciót? (Személyesen pedig ott volt, fel is szólalt a tüntetésen).
(A Vígszínházból a fiatalok nem álltak ki, csak öten, az idősebb korosztályból mertek aláírni: Börcsök, Halász Judit, Kern, Kútvölgyi, Rudolf Péter). Ez utóbbin csodálkozom. Eddig inkább jobboldali szimpatizánsnak tartottam.
10/10
Lili Marleen 2012 okt. 14. - 19:39:11 10/10
(34/36)
nekem õ az egyik legkedvesebb színészem és mivel Vígszínház rajongó is vagyok,így aztán mindenben látom :))
Tegnap az új Spiró darabban a Príma környékben játszott,hátborzongatóan jól.Óriási nagy mûvész, az egyik legnagyobb.Monodrámáját a Pestist is érdemes megnézni,fantasztikusan alakul át egy pillanat alatt egyik szerepbõl a másikba vagy tizenötször.:)
Lola1111 2010 okt. 29. - 15:43:07
(33/36)
lekezelõen bánt a nõkkel?azt hogy érted?
hutizs 2010 szept. 14. - 13:50:17
(32/36)
Mivel az egyik kedvenc színészemrõl van szó, minden érdekel vele kapcsolatban. Még a negatív kritika is. Várom az ígért privát levelet.
10/10
offtopic
Gabriella54 2010 szept. 13. - 12:06:30 10/10
(31/36)
És ettõl szép! Egyébként is, milyen unalmas lenne, ha mindenki olyan szép, okos és tökéletes lenne, mint én? :D
matuschkapista 2010 szept. 13. - 09:35:30
(30/36)
Csak vicceltem. A Ben Hur linkben írta pl valaki, hogy Charlton Heston közismerten antiszemita volt, mégis rábízták az elõkelõ zsidó fiú szerepét.
10/10
offtopic
Gabriella54 2010 szept. 13. - 09:29:24 10/10
(29/36)
Errõl a képrõl max egyetlen személyrõl merném bizton állítani, hogy zsidó - egyébként is, nem mellékes? Számomra biztosan nem a faji vagy vallási identitás, a külsõségekrõl nem is szólva, határozza meg egy ember milyenségét.
10/10
Gabriella54 2010 szept. 13. - 09:26:52 10/10
(28/36)
Bocs, de ez így, ebben a formában egyáltalán nem igaz! Fõiskolás kora óta van szerencsém figyelemmel kísérni a pályafutását (könnyen tehettem mert a Vígszínház közelében laktunk és szinte minden darabot láttam), mindigis kedves, udvarias srác volt. Közös képet csak azért nem csatolok, mert ez nem az a hely, ahol megtehetem.
A "negédes" magánéleti stílusa pedig nem akadályozza meg abban, hogy remek színész és kiváló pedagógus legyen!
matuschkapista 2010 szept. 13. - 09:14:07
(27/36)
Azért ezt a képet nézd meg!
10/10
Gabriella54 2010 szept. 12. - 23:07:45 10/10 Előzmény matuschkapista
(26/36)
Parasztgyerek iskolaigazgató édesapával - érdekes kombináció! Amúgy Géza épphogy mindig is büszke volt a származására (és milyen igaza van!!!)
Nem mellesleg: láttál te már zsidó embereket? Mindegyikükre hatalmas betûkkel volt ráírva a származás? Ugye hogy nem? Ennyi erõvel Bessenyei Ferencen is számon kérheted, (pontosabban a sajnálatos körülmények ismeretében már csak kérhetnéd) miként maszkírozták Tevjének!
tinodialfred 2010 szept. 07. - 17:24:13
(25/36)
Nagyszínpadon, távolról egészen elfogadható volt. A zsidóságot meg nem az ilyen jellegû külsõségei felõl közelítette meg az elõadás. :-)
matuschkapista 2010 szept. 07. - 17:21:40
(24/36)
Ibrányi parasztgyerek, mint zsidó tejesember? Hogyan maszkírozták? Megnyújtották a füleit meg az orrát?
tinodialfred 2010 szept. 07. - 17:19:47
(23/36)
Óriási nagy ripacs a csávó! Kegyetlenül nárcisztikus, de pozitívan kellett benne csalódnom. Remekül játszott a Hegedûs a háztetõn-ben. Elismerésem.
hutizs 2010 szept. 07. - 09:28:36
(22/36)
Mit értesz azon, hogy "lekezelte a nõket"? Egy pár szóval ha kifejtenéd...
hutizs 2010 szept. 07. - 09:00:59
(21/36)
Nekem is van egy cikkem még abból az idõbõl, amikor fõiskolára járt, mint egy srác Ibrányból, és Hegedûs Gézának hívták, csak így, D. nélkül.
Csak hát tudod, az intelligens emberek tudják, hogy a közéletben egy már híres emberrel azonos névvel nem illik futni, és gondolom, Neked sem kell bemutatnom Hegedûs Géza írót! Az is - gondolom - egyértelmû, hogy mindig a fiatalabbnak, a késõbb jövõnek kell alkalmazkodnia. Így lett az ibrányi fiúból Hegedûs D. Géza, D nélkül pedig író.

Ami pedig a politikai pártállását illeti, nem mondom, hogy mindenben egyetértek vele, de tiszteletben tartom, és próbálok elvonatkoztatni a mûvészetétõl. Szerintem a kettõ teljesen különálló dolog. Csak a politikusok próbálnak egyszerre politizálni és színészkedni...
matuschkapista 2010 szept. 07. - 08:49:19
(20/36)
Nagyon jó színész valóban. Én is láttam a "Jó estét nyár, jó estét szerelem"-ben.
A politikai szerepével nem rokonszenvezek és talán az "ízes" beszéd nem minden szerepben megfelelõ.
hutizs 2010 szept. 07. - 08:38:37
(19/36)
Összességében újra adhatna a TV néhány régi klasszikus felvételt. Tõle pl. a Kõmûves Kelemen, a Padlás, a Jó estét nyár... meg ami hírtelen nem jut eszembe.
hutizs 2010 szept. 07. - 08:35:45 Előzmény mulao
(18/36)
Igazad van, Õ majdnem mindenben jó, de azért ez a szerep nincs benne a TOP5-ben.
hutizs 2010 szept. 07. - 08:33:18 Előzmény Gabriella54
(17/36)
Valóban, biztos, hogy a nézõ csajok fele "bele is szeretett" Gézába a Jó estét nyárban. Nekem ez már csak hab volt a tortán. Én már "beleestem", mikor a TV-ben megláttam az Állványokon c. - egyébként viszonylag felejthetõ - filmben. A Jó estét nyárban egyébként nem csak õ, minden szereplõ a topon volt.