Téma: Hilal Saral

hanga459 2019 márc. 13. - 17:26:52 Előzmény mankosy
(1337/1897)
Szia Mankos!
Én is utálok telefonról írni. :) Lassan már olvasni is, mert nem látok rendesen (örexem). Nocsak, Te is költözésben vagy? "Kollégalényben csalódás" nekem is megvolt pár hete. Pár napig rágódtam rajta, aztán elengedtem magamtól a problémát is és a lényt is. Azóta próbál visszamászni a kegyeimbe, de a csalódás az csalódás marad, és ilyesmit az ember elég nehezen felejt. Nem fújunk már egymásra, de beékelődött részemről egy fal kettőnk közé, amit nem tartok valószínűnek, hogy valaha is át tud ugrani, mivel én nem engedem. Ő nem együttlakós kolléga, de olyanom is volt nekem is (csalódásos), és mi is különköltöztünk, és azóta távolról szeretjük egymást, ami sokkal jobb. :) Fel a fejjel, biztos vagyok benne, hogy Te is ki fogod heverni. Persze az ember ilyenkor levonja a kellő tanulságokat, aztán rájön, hogy ez végül is csak egy munkahely, és szerencsére az életünk nem csak ott zajlik. :) Tapasztalatom szerint az irigy, önmagukkal békétlenségben élő emberek közül kerülnek ki legnagyobb számban az álszentek és a kétszínűek. Munkahelyeken különösen nagy az előfordulási arányuk. Le kell őket pöckölni.
Majd a szigetünkön bővebben is kielemezzük őket (habár szerintem ott inkább lógassuk a lábunkat és növesszük a hájunkat és sz....rjunk le mindent.) :)) Megvettem a jegyeket. ;)) Puszi és kitartáááás!
mankosy 2019 márc. 13. - 12:25:31
(1336/1897)
Sziasztok!

Erika: biza elraktam a virágot és köszi hogy még erre is gondoltál :-)..sokszor telefonon nézem meg hogy mit írtatok, de ott olyan macerás pötyögni, melóhelyen szoktam de az utóbbi egy hétben fennforgás volt a nem jó irányba (másik irodába költözés, "kollégalényben" csalódás )..but this is problem.....most komolyan lelkizős állapotban vagyok , hogy merre lépjek, vagy mi legyen..amúgy mér van, hogy az emberek ennyire álszent, kétszínűek??????

megyek veled Erika a lakatlan szigetre :D

bye
hanga459 2019 márc. 12. - 17:43:45
(1335/1897)
Jajjj, hát nem engem kell kiengesztelni, hanem a skacokat. :))) Én boldogan voltam a postás, annál is inkább, mert legalább szemtől szemben találkozhattam a sok-sok szép török legénnyel. (Gerillaboyon napszemcsi volt és nem volt a fején a törölköző, de nyugiiiii Mary, nem estem bele, mert nekem az ENYÉM volt a legszebb, most is és mindörökké, ámen. :)) (Michonne, köszönöm szépen a fotókat, különösen a fekete-fehéret,mert azon pont látszik a ragtapaszos ujja, ami akkor sérült meg, amikor éppen a virágokat vagdosta le nekem).
Amúgy jó is, hogy megszólítottatok, mert az előző beköszönésemkor elfelejtettem tőletek megkérdezni, hogy ugye tudjátok, hogy fürtös Birkucnak debütált a FOX tévén az új sorija? És talán azt nem tudjátok, de én most elárulom Nektek, hogy a FOX tévé netes oldalán a saját sorijaikat meg lehet nézni autofordítással. Először felteszik az aktuális részt elérhető felirat NÉLKÜL, aztán pár nap múlva csatolják hozzá a feliratot is ("Alt Yazili"), amit le lehet magyarra fordíttatni a Google fordítójával. (Figyelem, a technika nem azonos a Youtube-ossal, vagy a Drive-ossal (amíg működött)!!! Itt addig stimmel, hogy engedélyezni, azaz meg kell nyitni a feliratokat, aztán jobb egérgombbal katt a felirat ikonra, és kiválasztani, hogy "Fordítás magyar nyelvre". Kissé félve írtam ezt az autofordításos cuccot most nektek, mert sokakat a hideg kiráz ettől, és talán titeket is. :)) (Én viszont így nézem például Kadint, és viszonylag jól megértem). Elviekben találkoztam olyan magyar FB oldallal, akik ígérték, hogy fordítani fogják, és talán angolul is elérhető lesz majd, de addig is a semminél ez több.

Jesszus Isten, költözködés, bedobozolás (előtte szanálás!!), aztán kidobozolás!!!! Fogadd őszinte együttérzésemet, Marycim. A cipekedést szándékosan nem írtam bele, mert az gondolom nem a te melód. Elviekben, ha Allah is úgy akarja, és sikerül végre eladnunk szegény megboldogult Apósom lakását, aztán az árából venni egy saját másikat, akkor talán még az idén nekem is lesz belőle részem. Már előre félek... Viszont biztosan nagyon szép a másik új otthonotok, amibe költöztök, és ez feledtetni fogja a jelenlegei megrázkódtatást. :)

Michonne, Téged pedig nem tudom, hogy irigyelni kell-e, vagy inkább sajnálni a "váratlan utazás" miatt, én maradok optimista és azt gondolom, hogy ez valamiféle klassz jellegű utazás, úgyhogy irigyellek. Nekem itt annyira tele van már mindennel a nem létező t....köm, hogy igazán és nagyon-nagyon vágynék innen el egy időre. Egy lakatlan szigetnél a 15 millió lakosú Isztambul lenne álmaim és vágyaim netovábbja. ;))

Mindenkinek sok-sok ölelés és puszi, és vigyázzatok Magatokra - ki itt, ki ott, ki emiatt, ki amiatt. Jöttök, amikor tudtok, én tartom addig itt a frontot. :))
Michonne 2019 márc. 12. - 16:39:00
(1334/1897)
;)
Michonne 2019 márc. 12. - 16:38:23
(1333/1897)
Telepátia Mary:) Én is most tudtam csak felugrani Erika ablát kiengesztelni, ezer bocsánat, hogy elmaradt a köszönöm, pedig nagyon örültem ám a virágtengernek utólag is, no de most várhatok a kövi nőnapra préselés ügyileg:)
Drága Hanga abla hoztam neked engesztelő ajit, sőt mindjárt kettőt is!

Igyekszem jönni valamikor, momentán váratlan utazásban-ból vagyok.

Marynek kitartást! A költözködésnél nem sok mindent utálok jobban:))

maryriddle 2019 márc. 12. - 16:07:04
(1332/1897)
Yapma Hanga abla! Kell nekem gerillaszerim virágja ki is kukáztam, üzenem hogy cok tesekkurler askim.
Bocsi, költözködésben vagyok, rendes netem yok, energiám yok, de jövök a héten. Bye.
hanga459 2019 márc. 12. - 13:04:01
(1331/1897)
Drága abláim, azt üzenik a srácok, hogy mélységesen megbántva érzik magukat, hogy még csak be sem fáradtatok a virágjaikért a barlangba - nem hogy vázástól, de sehogy. Selam azt is megjegyezte az őrá jellemző enyhén kis gonoszkodó stílusban, hogy aszongya (idézem): "bezzeg a szaúdiak mennyire örültek neki.". Nem mellesleg Tímea ablánk ilyetén megsértése végett ezzel nálam olyan szinten kiverte a biztosítékot, hogy mi kutyánk kölke ide, vagy oda, de a továbbiakban bojkottálom az AK (nem mellesleg szerintem amúgy is harmatgyenge) soriját. Tőlem akár nézhet akármilyen kivertkutyásan, vagy karatézhat akármilyen szexisen, engem ugyan nem érdekel tovább. Esetleg ha bocsánatot kér Tímeától, akkor talán hajlandó leszek folytatni a 7. bölümtől, addig azonban nézem a Kuzgunt. Mivel google drive még mindig nem akar működni (lengyel lányok meg közben ontják a Cukur és a Kizim újabbnál újabb részeit, engem meg a rossebb megesz), így lett rá kapacitásom és nekiálltam a Sila-nak és a Kuzgumnak. És ha már az előbb utalást tettem rá, akkor kezdem is az utóbbival (Kuzgun). Nézi valaki közületek, abláim? Azt kell mondjam, hogy ismét egy nekem való csemege. Meglepően jó, tetszik a cselekmény, tetszik a zene, és tetszik benne a mi kis Hülyánk. Az egész dizinek olyan a hangulata, hogy engem odaragaszt a monitor elé. Barist eddig még nem láttam semmiben, nekem a Kiralik is kimaradt, így nem volt róla előzetesen semmi képem. Most sem nagyon tudok még mit mondani a színészi játékáról, számomra nincs semmi kisugárzása sem, szóval egyelőre olyan langyos víz. Külsőre sem fogott meg. Hülyácska viszont nagyon jó, szerintem ki is nevezem kedvenc török színésznőmmé. A sztori a szokásos intikam téma, szerintem tuti lesz ebben is Mankos kedvence börtön-kórház, úgyhogy ilyen szempontból semmi nagy durranás, ellenben a történet jónak indul, és egyre jobban alakul. Történetünk kezdetén Kuzgun és Hülya apukája rendőr, kollégák, sőt a két család nagyon jó barátságban van egymással. Kicsi Kuzgun és kicsi Hülya országos cimborák, és természetesen szerelmesek is egymásba. Aztán történik valami, és kicsi Kuzgun családjával kicsi Hülya apukája (és tudtán kívül, de kicsi Hülya is) nagyon csúnya dolgot csinál. Aztán - bár kényszerhelyzetben, de - kicsi Kuzgunnal az anyukája is nagyon csúnya dolgot csinál. Számomra egészen elképesztőt... és ezzel a jelenettel vett meg engem ez a dizi. Nem akarok semennyit sem spoilerezni, a lényeg, hogy kicsi Kuzgun felnő, és 20 év után visszatér gyerekkora helyszínére... és hát vannak kérdései, észrevételei. Természetesen visszatérése után akad egy segítője is, egy idős fickó, aki jól ismerte Kuzgun apukáját, ő mindenféle bölcsességgel, jó tanáccsal látja el és próbálja megóvni a meggondolatlan cselekedetektől. Olyasféle taktikai tanácsadó, mint pl. Ezelben az öreg volt. Ennél többet nem akarok mondani, bízzatok bennem és higgyétek el, hogy (eddig legalábbis) jó és érdemes nézni. :)

Mary, igen, elkezdtem Silát is. Unaloműzésnek jó, a mardini helyszín csodaszép (bakancslistás lett nálam), a táj mellett a főszereplő Boran agán is szívesen legeltetem a szemeimet. Azonkívül mindig vonzottak az olyan történetek, amelyekben a főhősök kezdetben nem kedvelik egymást, vagy valamilyen kényszerhelyzet miatt kerülnek egymás életébe, és aztán szép lassan kibontakozik közöttük valami. Na ez ilyen. :)) Bámulgatjuk egymást titokban a paplan alól, meg ilyenek.
A színészi művészi játékba annyira nem mennék bele, nekem, a Kivanchoz, Enginhez, Kenanhoz és egyéb nagyokhoz szokott nézőnek ez viszonylag kezdetleges és harmatgyenge, de oda se neki, talán lesz ez még jobb is. (Cansu Dere is siralmas benne szerintem - mondanám, hogy itt még talán tapasztalatlan volt, de engem az a nő semelyik újabb dizijében sem győzött meg. Anne-ban sem).
Tudom, hogy ti is bírjátok az ilyen sztorikat, Marycim, Te legalábbis biztosan. :) Szerintem abszolút nézhető, itt még a régi kb. 1,5 óra a dizihossz, ami szintén vállalható. Előzetesen is sok lelkendezést olvastam róla, de ez Feriha óta számomra semennyire nem mérvadó, mert az szerintem egy rakás f.....s volt, már amennyit végig bírtam belől szenvedni - ugyan magyar szinkronnal.

Tímea, szerintem is beültette Kerim a hintába Hülyát, én is úgy gondolom, hogy csak teszteli. Ajajjj.... Baj lesz ebből még, vagyis pontosabban már van. Szerencsére főtanácsos Mahir is figyelmeztette rá, de Hülya sem olyan hülye, hogy ne látna át a szitán (pont ő ne???). :D
Visszakerült Ursula is, igencsak szerencsésen megúszta a sztrókot, gyakorlatilag pár nap szundi és ennyi, semmi maradandó károsodás, semmi beszédzavar, semmi. Máris szövögeti a fondorlatos ármányokat azzal a nagyon helyes, ámbár most már totálisan férfiatlan Cemmel. Erről jut eszembe, mint eü.- dolgozó, hogy ezeket a sorozatokat ha esetleg néznék orvosok igencsak érdekes dolgokat láthatnának hihetelen felépüléseket illetően. Ja, és a sérülések. Például Silában az egyik szereplőbe szemből tök közelről egy golyót csutkára beleröpítettek, de a műtőből kijövő sebész menyugtatta az aggódó családot, hogy szerencsére belső szerveket nem ért(!!!!! WTF???), így nincs ok az aggodalomra, Allahnak hála.... Másik, szívemnek perpillanat talán legkedvesebb dizimben az első évad végén egy ünneplő családba kb. egy tucat géppisztollyal felfegyverzett rosszfiú több tárat is beleengedett, konkrétan szitává lőtték őket és a tájat, mégis jópáran közülük megúszták vagy teljesen épen, vagy minimális sérülésekkel az akciót.
Szvsz. sem az orvosok, sem a török rendőrök nem nézik szívesen ezeket műsorokat, mert konkrétan hülyének vannak ők beállítva egy egész világ szeme előtt. A rendőrök különösen. :)) Seref felügyelő balf.....szkodásai Kuzeyben külön megérnek egy misét. Ekkora hülyét, hogy saját maga buktatja le Kuzeyt Deniz előtt azzal, hogy a saját nevén nevezi...

Végezetül visszakanyarodva HS-hez, én is nagyon bírnám, ha valami lávsztori alakulna ki Ursula apja és Hatice néni között. (Müfit bátyó felesége amúgy is olyan volt, mint Columbo felesége ). Elnézegetném pár randijukat:)))
Hülyehajú cselédgyerek legnagyobb bánatomra elég keveset szerepel mostanában. Pedig az sem egy gyenge karakter. :))
És: köztudott, hogy a török dizikben szinte kivétel nélkül összeboronálnak minden szereplőt valamelyik másikkal. Ennek kapcsán két dolog motoszkál mindig a fejemben: vajon kinek lesz a későbbi párja 1. Mahir, 2. Nilay, 3. Kaya? Mahirnak talán Nurgül. De a másik kettőről elképzelésem sincs. Vagyis van: hogy ezek ketten fognak összejönni. Mellesleg szerintem nagyon is összeillenének. :)))

Ennyi futotta mára tőlem. Most megyek és beteszem két Révai kötet közé Kivo szerelmem virágját, hogy lepréselődjön. A tiéteket kidobtam, mert elszáradtak teljesen.
Timea Hakmen 2019 márc. 11. - 21:19:02
(1330/1897)
Selamlar!

Kicsit későn de köszönöm a virágot, bár csak azért fogadom el, mert maga Hanga abla kézbesítette. Cöhh.
Hüseyin fiatalkori képeit nekem is volt szerencsém(?) látni, valószínűleg plasztikáztatta a kis lapátjait, már nem olyan neki, na meg persze az idő is jót tett az ő estében. Áucs, Cem. XD Én már kezdtem nagyon unni Hüseyin durcizását (még ha jogos is volt), szóval jól lett időzítve ez a hobbi sebészi pályára lépése. Kicsit azért perverz. A törökök nagyon bírják az eunuch-dolgot, még mindig (lásd. Kuzey - Ferhat), biztos valami tisztelgés az Oszmán-kor előtt. XD

20. rész: Jajj, Hatice teyze - Müfit amca lovestoryt akarok, lütfen!
Szerintem Kerim tudja az igazat, és csak teszteli Hülyát, ugye?

Burak Sevinc: Not bad, de két tevét azért nem ér meg, ráadásul yengei pozícióban vagyok nála,hihi (együtt szoktak futballozni exurammal), de azért kösz. Ha egyszer nézném a Sözt, majd figyelek.
AK: Valóban méltatlan, hogy ilyen kevés szerephez jut szegény gerillánk. :( Én szóltam, hogy az ügyésznőszemély nem semmi nyomulás terén. Vagy nagyon naivnak vagy nagyon jó emberismerőnek kell lennie ahhoz, hogy ennyire megbízzon ebben a kis bűnözőképű de "tisztalelkű" maffiafiúban. Barzany legényt én azóta nem bírom, hogy leszállt a repülőről és tartotta a kacsóját mint egy kisasszony, hogy az alatvalók kezet csókoljanak neki. Nálam már itt kiesett a főhősi státuszból.

Elkezdtem a Protectort. A 6. résznél járok. Kicsit gagyi, ahogy szinte minden fantasy/sci-fi, és ha nem lenne török, lehet, hogy már az első rész után dobtam volna, de így azért van egy speckó bája a dolognak annak ellenére, hogy full klisé az egész, de mégis szerethető. A legendát azért jobban kifejthették volna (vagy azt későbbre tartogatják?), így kicsit nehéz beleélni magunkat a sztoriba. Cagatayból pár Feriha-jelenetet láttam anno, akkor azt mondtam, hogy inkább nem nagyon akarom megismerni; ehhez képest itt meglepett. A laza szuperhős szerep mindenképpen jobban passzol hozzá, mint a nyálgép. És Hazar Ergüclünek is sokkal jobban áll a vagány amazon stílus, mint Simay cemende. (na jó, itt is kicsit cemende, hiszen a nős tanárához jár magánórákra, khm.) Flegma Leyla hanimmal sincs gond egyelőre, viszont a színésznő nem nyerte el a tetszésemet az orrhangjával. Nem is mutatták Cagatay seggét rendesen, csak egy kis részletet, ha ezt tudom, bele se kezdek..... XD
FAYSAL BEY LOVE van. Pasámnak jól áll a finom elegancia, de egyelőre Vatanim sensimes Mr. Hamilton 2, jobban szeretem, amikor ripacs módban van, félek, hogy ebben a szerepben sem tudja majd kiélni magát. Ahogy cancazim Turgut patikusunk sem. Azt hittem nagyobb szerepe lesz, de azért így is nagyon szeretem, annyira cuki a bongyori hajával, jajj. Egyébként tuti, hogy Faysal bey a fő Halhatatlan, nem veszem be Mazhar rejtélyeskedését, bár tény, hogy ezzel az ijesztő arccal illene hozzá a szerep.

Görüsürüz.
hanga459 2019 márc. 08. - 09:45:41
(1329/1897)
Ablácskák, ezeket nekünk küldték a srácok (Gerillaboy, Selamfriend, Ezel, Birkuc, 2xháromszög, Engin, Kivo), éppen úton vagyok velük, mindjárt beérek a barlangba. Készítsétek a vázákat. :)) Jaaa, és azt üzenik, hogy "Mutlu Kadınlar Günü Aşıklar!!" :)) (2xháromszöga alig merte odaadni az övét, félt, hogy mit szólunk hozzá, hiszen ő annyira nem barátságos, de mondtam neki, hogy nagy duzzogva azé' elfogadjuk - de csak ha megígéri, hogy éjszakára sem mossa le a hajáról a hajlakkot/zselét/waxot. Megígérte... hát kíváncsi leszek tényleg). :) Herkese iyi günler! :*****
hanga459 2019 márc. 07. - 10:36:58
(1328/1897)
Merhaba abláim!

Bocsánat, de nagyon el vagyok havazva, ezért jövök megint ritkábban.
Azért ha időm engedi, nézegetem ám a sorikat. :)
HS: huhhhhhaaaa, az én Hüseyinem nagyon beindult. (Most olvasom, hogy Marym is időközben lereagálta). Áhhh, de tetszett!!! Nem akartam hinni a szememnek, hogy TÉNYLEG meghúzta a ravaszt, és tökön lőtte a Lekvárt. :))) Arany szívem, én hősöm!!! Van vér a fiú pucájában, meg kell hagyni. Ésss nagyon tetszett, sőt meg is könnyeztem a Hülyás kibékülős átölelgetős kórházi jelenetet. Mellesleg ennek a fiúnak valóban és most is ilyen elálló füle van? Belekezdtem a Silába, és ott szinte döbbenetesen csúnya (nem baj). Mint egy Miki egér. :)) Mindegy, HS-ben imádom és tetszik is, és amúgy is az a dizi a prioritás a kettő közül. (Mellesleg igen szép legény a Silás Boran is, hmm... Kár, hogy pár éve felhagyott a filmezéssel, pedig éppen kezdtem volna rá felfigyelni).
Abláim, nézte valaki rajtam kívül Suskunlar-t? Én igen, és sajnos hatalmasat csalódtam benne a tegnapi finálé megnézése után. Ez az első olyan török sorozat, amelynél úgy érzem, felesleges időpazarlás volt. Az utolsó 3 részt mintha más írta volna, összecsapott, zűrzavaros, elvarratlan szálas gagyisággá alakult az addig fordulatos és izgalmas műsor. A legvégéről nem is beszélve. Teljesen ki vagyok akadva miatta. Nekem nincs semmi gondom általában a drámai végekkel, a Bulut például pont ettől vonult be a számomra felejthetetlen dizik közé. Kb. 3-4 napig sírtam is utána, annyira a hatása alatt voltam. Na de EZ!!! Lement az utolsó kocka és fogtam a fejem, hogy mi volt ez a sz....r, és haragudtam magamra, hogy miért is nem néztem inkább mást helyette. Korábban is volt olyan sorozat, amit elkezdtem, de egy idő után már észrevettem, hogy nem köt úgy le, mint az elején, úgyhogy abba is abbahagytam. Ez viszont tök jó és ígéretes volt végig, és az ember lánya azt várta volna, hogy húdemilyen vége lesz majd nekijjje, erre így elcseszni a legutolsó részeket... Gratulálok a készítőknek, egy Timur Savci producer nevével fémjelzett sorozattól nagyon nem ezt vártam, be is véstem neki a sok piros mellé egy fekete pontot is. Ezek után kezdek aggódni Cukurova miatt is, itt is visszaköszön a TIMS-Timur-Aytekin trió - ami számomra eddig garanciát jelentett a felejthetetlen alkotásokra. Habár Suskunlar is felejthetetlen lesz, csak másik értelemben.

Mary, jól látom, hogy sikerült megfertőzni neked is a párodat az én ajánlásom Cukurovával? Jujj, de jó, taps, taps, TAPS!!! Ugye, hogy nem csak minket csajokat tudnak a török dizik lekötni!!! Meghallgatnám a kommentjeit (nem tudsz titokban felvételt készíteni?) ;))) :D :D :D A Zénuram lassan nagyobb Kuzey fan, mint én. :)) Minden nap fel kell venni Izaura tévéről (most is fut az ismétlés), és este vacsi közben nézi. Én már csak fél szemmel, mivel kb. kívülről tudom már a párbeszédeket is. Egy esetleges műsorszünet idején simán el tudnám neki játszani az éppen aktuális részt, párbeszédekkel, zenei aláfestés-dúdolással, esetleges szöveges dalokkal egyetemben.

Cukurova: hálát adtam Allahnak, hogy végre Züleyha is megtudta, hogy életben van Yilmaz. Bevallom kicsit untam már, hogy ennyire elhúzták, és már gyakorlatilag a legutolsó lótrágya lapátoló is tudta, csak még Zülisünk nem. Számomra nem volt annyira döbbenetes az a megpillantás, ha az én halottnak hitt szerelmem egyszer csak felbukkanna és megállna előttem, az lenne a minimum, hogy vagy infarktust, vagy stroke-ot kapnék, és miután újrarélesztenének, felpattannék és nem törődve senkivel a karjaiba vetném magam a gyerekünkkel együtt... aztán utánunk a vízözön, pont lesz...rnám, hogy ki próbálna onnan elrángatni, vagy mi történne velünk utána. De hát nem vagyunk egyformák és ezért nem lettem én török sorozatsztár. :))

Demir bajszi viszont egyre ijesztőbb módon vetkőzik ki magából, nemhiába kezd már félni tőle az anyja is és a szerelme (:D) Cengo is... Yilmaznak viszont tényleg jól áll ez a vagány bosszúállósdi. A kinézete is klassz volt egy rövid ideig, aztán megjelent ez a koromfeketére festett vastag bajusz és számomra megszűnt a vonzerő. (Érdekes, hogy Kivónak viszont pont bajusza tetszett SZH-ban, és a Cesuros szakáll-rövidhaj kombó nem jött be -a hosszúhajas viszont IGEEEEN). A yenki favágós külsejét imádtam az elején nagyon.)

Szegény Gerillaboy-Selamfriend kettős nélkülözésre került általam a botrányos Suskunlar miatt (szégyellem is magam miatta), de ígérem pórolom az elmaradást.

Kadin szuper!!!!! Nézzétek majd azt is!! Sajnos másik két giga kedvencem Kizim és Cukur is kényszer leállásra került nálam, mert egy pár hete nem műxik Goggle drive-on az automata fordítás, lengyelül meg nem tudok. Cukur lenne angolul Youtube-on, de lusta vagyok úgy nézni, mivel várom a csodát inkább és hogy egyszer csak megjavul majd a drive. Azonkívül vannak magyar feliratos sorijaim is, amikkel el vagyok maradva.

Igyekszem majd jönni megint gyakrabban. Addig is pusszantás mindenkinek! :)
maryriddle 2019 márc. 05. - 22:04:09
(1327/1897)
Tímeának legény (vagy aki kapja marja) Burak Sevinc a neve, Söz-ben játszik és gödröcskés. Ha nézném a Sözt én miatta tenném.
maryriddle 2019 márc. 05. - 22:02:26
(1326/1897)
Michonne-nak sok szeretettel ;-) ;-) ;-)
maryriddle 2019 márc. 05. - 22:01:39
(1325/1897)
Na hájjj,

Bocsi, nekem is sok a dógom mostanában meg lusta is vagyok, de a sorikkal tartom a szintet.
Kicsit későn reagálok a sáskákra Mankos de még mindig röhögök :-)) Nekem is hasonló kép ugrott be amikor először hallottam hogy együtt lesznek, ami amúgy tök fura, mert Bergüzar ilyen nagyon kis finom hölgyeménynek tűnik de mégis ilyen macsóállatokkal vagy idősebb pasikkal tudom elképzelni, nem ilyen finom legényekkel mint Engo aki annak ellenére hogy kicsit idősebb nála mégis olyan "fiúsnak" tűnik a nagyasszony mellett. De a képek, promóképek videók alapján szerintem mégis jól mutatnak együtt. Lehet hogy a rövid haj kicsit enyhíti Bergüzarnak a rejtett férfievő sáska effektusát :-))

DA-ból csak az első évadot láttam, nekem is Thomas volt a kedvenc ;-)

Michonne mi ez a Halit kép? ;-) Csak nem párcsere volt Berg asszonnyal? ;-)

Cukorova: a 9.-et még nem láttam. Ja igen én a magyar fordítással haladok, vesztemre rávettem jó emberemet hogy ezt nézze ha már az Avlut dobtuk és nem hajlandó angolul és nélkülem nézni. Amúgy jobb kommentátor mint Palik, szóval egy élmény..:-D Szóval akkor Züleyha megválaszolta a kérdésemet, valóban a baba miatt maradt a Bates Motelben. Én ezt elhiszem, és megértem, de azt fenntartom hogy az én Züleyha-képembe az én verzióm passzolt volna, tehát a menekülés vagy legalábbis menekülni akarás. Ezért nem Züleyhát mint embert kárhoztatom hanem a forgatókönyvírót tartom kicsit következetlennek a karakterírás szempontjából. Persze Züleyhának a motelben kell maradnia, kilönben mehetne a kukába a sori, de én ezt úgy oldottam volna meg mint mondjuk Nefesnél, próbál menekülni de nem tud. Így kicsit olyan vegetatív lett ez a leány.
A múltkori mondatom lehet hogy kicsit félreérthető volt, korrigálnék. Ezt a "megcsalja Yilmaz emlékét" természetesen nem úgy értettem hogy azzal vádolom Zülist, hogy egy céda, hanem hogy ha én lennék Yilmaz bizony nem esne jól hogy az asszonyom még csak nem is próbál kimenekülni ebből a helyzetből és Demir bey ágyából még akkor sem ha a gyereke jóllétéért teszi. Mert találhatna más megoldást is talán vagy próbálhatna.
A múltkori "első beszélgetés mint egy házaspár" dialógus amúgy nem azért volt Zülistől mert haragudott Serminre és manipulálni akarta Demirt hogy ne küldjön pénzt Betülnek? Még kiderül hogy kis manipulátor :-)
Demir bey gyújtogatása nagyon ocsmány volt, menő kabátos Yilmaz gyújtogatása viszont nagyon vagány bocsi :-) Nekem tetszik az új stílusa. Gültentől szintén tetszik hogy a sarkára állt végre az abival szemben. Gülten - dokibácsi "lávsztorin" meg előre röhögök Serminen :-)) szegény Sabi...

HS: A hét sztárja Hüseyin Cevher!!! :-D Már majdnem megsajnáltam Cem-et, de aztán eszembe jutott hogy mit is tett. A Mahir mostohamami (vagyki) szállnak lesz valami jelentősége vagy csak időhúzós szál? Csak mert inkább idegesítő mint aranyos/vicces. Bayram papi és Nurgül,iijájj :-DD Kerimen amúgy mi volt az a Jézus jellmez a kórházban? Egyre trehányabbul öltözködik ez a legény.

Asktan Kacilmaz: Mivel csak 11 részes most már végignézem, de komolyan szégyen és gyalázat ahogy gerilla güzelimmel bánnak.
Zülis mamát egyébként amennyire bírom a HS-ben annyira irritál az AK-ban. Értem én hogy nem könnyű neki de ez a folyamatos teátrális őrjöngése kikészít. Kifejezetten ripacsnak tartom a színésznő alakítását.
Ami a főszálat illeti hát nem vagyok oda a "lávsztoritól". Ez az ügyésznő mit képzel magáról? El akarják hitetni hogy vérprofi de teljesen összekeveri a magánéletét a munkával. Ali müdürrel akkor is flegmázik ha munkaügyben hívja, Barzannyal viszont állandóan enyeleg, kávéval kínálgatja, bulizni jár. Komolyan felhúz... Ilyet lehet, együtt mulatni a vádlott fiával?

Hangabla, Tímea hanim nerede?
Hanga abla egyébként a gerillád aki nem is gerilla nekem eléggé bejön de állítólag a színész meggajdult szegény. Nézed a Silát? Milyen?
Michonne 2019 márc. 04. - 15:27:19 Előzmény mankosy
(1324/1897)
"kis kavarógép mindig cigiző inas"
süti Thomas? abszolút kedvenc volt nekem is!
Michonne 2019 márc. 04. - 15:21:02
(1323/1897)
Na na.....
XD

Gyors bekukk Ablák!
el vagyok havazva de nagyon, pedig már tavasz van! Azért próbálok valamit alkotni a héten.
Remélem mindenki jól van!

mankosy 2019 febr. 23. - 08:59:03 Előzmény maryriddle
(1322/1897)
Engin és Berg :D :D
"A nőstény néha (de közel sem mindig) felfalja a hímet párzás után (kannibalizmus), de akár a nemi aktus közben is (a hím gyakran akkor is folytatja a párzást, ha a feje vagy más testrészei már hiányoznak)"
maryriddle 2019 febr. 22. - 23:09:41
(1321/1897)
maryriddle 2019 febr. 22. - 23:09:14
(1320/1897)
EnginBergről először én is azt gondoltam, hogy sehogy se passzolnak össze, de már többet látom vele mint Halittal, szóval hozzászoktam (bocs Michonne)
Ez az imádkozós sáskás dolog még mindig nem esett le. :-D Kik azok, Engin és Bergüzar vagy Bergüzar és Halit?
mankosy 2019 febr. 21. - 09:48:31
(1319/1897)
Hali

EnginBerg: Kiváncsi vagyok erre a filmre, mrá csak azéért is mert nálam sehogy se passzolnak össze ....apropó Halitunk tényleg hol van ilyeenkor, ez a kép már már pornó :D
amúgy az imádkozó sáskák párzása jut eszembe kettőjükről, hopp volt egy fej ...haha...baj? ;)

Tímea: szerintem teljesen jól és udvarisan loltottad az embert, elvégre tudja már hogy hol a helye :D

OFF
michonne DA : elkezdtem a negyedik évadot, egész jól beleszoktam, vannak karakterek akiket bírok (kis kavarógép mindig cigiző inas, na meg az öreglány aki mindig mindekit oltogat, na ő csúcs....vizsont a botos komornyik meg a fiatalbb szőke már felesége nekem undorító együtt, na ia iylen roamtkus szálaktól a hideg ráz )..nem mondom, hogy ez lesz a kedvenc sorozatom, de nem bántam meg, hogy elkezdtem

bye
maryriddle 2019 febr. 20. - 22:35:55
(1318/1897)
Hmm, nem akarok a Jágód lenni Michonne, de kezdem sokallni ezt a nagy egyetértést Engo enistém és Bergüzar asszonyság között... Csodálom hogy Halit még nem hívta ki meccselni. Te biztos hegyezed már a nyílakat. Egyébként az Enginen csimpaszkodó Deniz lány tudod kivel van együtt? Birkucinkkal. (akit egyébként én is felismertem a klipben, szörnyűűű hogy ezt bevállalta)