Téma: Hilal Saral

maryriddle 2017 jún. 25. - 18:06:44
(538/1898)
Én a 25. bölüm körül parkoltam le a sorit, de szintén nem értem a mai napig azt a jelenetet, de szerintem a sorozat készítõi sem. Azzal magyaráztam hogy az eredeti koncepció szerint a maffia vonal mellett a tv2 féle két testvér harca egy lány szívéért szlogen alatt ment volna a sztori. Mert Merten én az elején még a testvérinél gyengédebb érzelmeket is észrevettem Melek irányába és féltékenységet Sarpra, és nem a hugit védelmezõ féltékenységre gondolok. De aztán valami miatt meggondolták magukat (talán akkor már tudták hogy milyen véget akarnak, amit a közös nõ ugye aláásott volna törökhonban) és szépen elfeledtették ezt a vonalat és cuki-testvériesítették a Mert-Melek kapcsolatot. Meg emlékszem egy olyan jelenetre is, amikor Sarp kérdezõsködött Meleknél a megölt sofõr exrõl, akkor Melek azt mondta hogy Sarp volt neki az egyetlen. És fõhõsnõ ilyet nem hazudik, tehát Melek is szûz! Vegyük úgy, hogy csak ártatlan testvéri együttalvásról volt szó és csak azért meztelenül mert mondjuk elromlott Mert légkondija...

Nekem Emír amennyire ismerem inkább crazy Musztafa figura. Biztos zseniális és szórakoztató figura és õ lenne a kedvencem ha néztem volna, de az alapsztori azaz a kényszerházasság eleve kilövi nálam az ask lehetõségét. Illetve ahogy a másik leánnyal bánt (bosszúból vette el a szüzességét vagy valami ilyesmi ha jól tudom) az szintén a hányás kategória.
maryriddle 2017 jún. 25. - 16:11:00
(537/1898)
Igen õ szerintem az a típus olyan akit jóóól meg kell nézni hogy szépnek lásd, vagy ha nem is látod annak de az aurája megszépíti. Én is csak a csúnyább tesóként hivatkoztam rá az elején, de aztán.... Nyilván nem rendelkezik olyan külsõ adottságokkal mint Cagatay de a színész simán megoldja hogy vonzóbb legyen manó Mert mint az abi.
Én pont fordítva volta. Miatta kezdtem el, fõleg mert güneyi potenciált láttam benne. Annyira bennem volt még a KG hogy adta magát hogy itt is a jó tesó rossz tesó felállás lesz. És ezért is figyeltem érdeklõdéssel azt a fura benyalós stílusát az elején, nem tudtam hogy miben sántikál és ez izgatott. Bevallom én is egyre furábban éreztem magam egy ideig... De aztán valahol cukor került a gépezetbe és kiderült hogy számomra túl aranyos és jófej ez a Mert gyerek, néha villant egy kis genyóságot, de nem az a güneyes túlbonyolított lélek akikkel én ask-ba szoktam esni. (Hiába ez azért Uluc sori nem Hilal :-)) Ja amúgy Güneybe sem voltam szerelmes, de ha a güneyi sötéttség és szomorúság Mert sziporkázó Joker-es stílusával párosulna, húúú, na õ lenne ki az én igazi sötétoldalas askom. :-)
Szóval néha nem tudom eldönteni hogy örülök-e neki vagy bánom hogy így alakult hogy nem csináltak belõle féregMertet, így szerethetõbb de kevésbé sötétoldalas.
maryriddle 2017 jún. 25. - 12:31:20
(536/1898)
10 perccel azután hogy azt mondtam engem a pénz nem változtat meg
maryriddle 2017 jún. 25. - 12:23:38
(535/1898)
Nocsak Réci, nem is tudtam hogy bejönnek a szõkék :-) Ezt a képet akkor neked, itt kicsit olyan Caspar David Friedrich-es (életem festõ askja), de megnyugtatlak én sem tartok igényt Mert legényre, (bár az a 12. bölüm vége...nos igen...), esetleg Hanga abla és/vagy Kata bejelentkezik egy iszapbirkózásra. Én is áldásomat adom és persze legényszöktetés esetén minden barlangi eszköz és egység bevetésre kész.
A barlang lotyója címre én is méltán pályázhatnék, több barlangi tag férjurával is kacérkodtam de ígérem Merttel nem fogok. Burak Deniz miatt nincs harag, bevallom csak jobb híján tartom, ha bárki kacérkodna vele rendelkezésére bocsátom. Az igazit én sajnos még mindig nem találtam meg, :-( bááár.... majd a Fi 2. évadot meglátjuk lesz-e hajbakapás Sadik Murat Kolhan miatt Michonne-val és Tímeával;-)
maryriddle 2017 jún. 22. - 21:55:58
(534/1898)
Na akkor majd hozok egy Bugrát meg Jack Nicholsont a hátterében :-)

Ja ez a Zeynep lány ölte meg a kis epilepsziás szépfiút, vagy valami ilyesmi volt ugye? Bezzeg Banut meg lökjük le az erkélyrõl ugyé....
Én fõleg Emírre voltam kíváncsi milyen sorsot szán neki Hilal ablánk, enged-e a rajongói nyomásnak, sötétoldalasként is nevetséges gondolat volt az a nézõi követelés hogy majd happy apucikát csinálnak belõle.... Bár Hilaltól már ez se lepne már meg...
(Milyen tájékozott vagyok amúgy ugye? De esküszöm nem nézem ezt a sorozatot, csak rászoktam az instagramra és folyamatosan nyomja nekem a KS-es posztokat :-))

Ja egyébként olvastam egy hozzászólást, Hilal biztos nem kap meg valamit vagy szerelmi bánat érte azért gyûlöli ennyire az embereket és csinál ilyen befejezést :-)))
Nekem az az összeesküvés elméletem hogy szerelmes Burakba és megorrolt rá amiért elveszi Fahriyét! (Hátha az Epizód is olvas minket és lehozza hírként :-))

Amúgy az nem semmi hogy egy Engin és Burak karaktert is képesek voltak kinyírni 2017-ben, pedig hányszor sirattuk hogy lejárt az ideje a tragikus befejezéseknek. Vajon a Cesurban is várható valami hasonló?

Ja és Mankos, nem is írtad Kenan új sorozatához mit szólunk?
maryriddle 2017 jún. 22. - 11:02:33
(533/1898)
Meg. :-( Ha ez valamire megnyugtat, legalább tökéletesre fésülten repült az égbe szegény.



(Nem csak) Fi rajongóknak, Can robot:
https://www.youtube.com/watch?v=5v2nZLb9RIY Besírtam :-)) Merhaba, Robot :-)))
maryriddle 2017 jún. 22. - 09:29:07
(532/1898)
Ufff ya, én most Hilal helyében biztos nem mennék ki egy ideig az utcára, és utána is csak testõrökkel.
Ráadásul ellopta a BBO végét. Már rég mondom hogy ezt a sorozatot a KG kompenzálására alkotta Hilal, ott testvérdrámából csinált egy cuki lávsztorit, itt szerelmes szappanból pszichothriller (írják a fanok). Komolyan dühít hogy itt mennyit szenvedett egy önfeláldozó fõhõsnõ és mit kapott cserébe, egy ilyen kis Cemre meg elgurult a naplementébe....
That's Hilal. Amúgy bátor egy nõszemély, minden elismerésem.

Köszönöm Hanga abla. Már jól vagyok, csak kicsit hipochonder. Hát a vizsgálatok nem mutattak ki semmit, de a dokik is jól rámijesztettek, végül aztán elküldtek ennek a gyanított betegségnek az atyaúristenéhez, õ meg a leleteim alapján 99%-ra állítja hogy nincs ilyen betegségem. Hát majd meglátjuk.

Fi hunsub - Na, szuper, kíváncsi vagyok milyen megítélése lesz a sorinak.

Köszi a kiegészítõtippet, töltöm máris.
hanga549 2017 jún. 22. - 00:10:36
(531/1898)
Mary, én áttértem a Chrome böngészõre, annak van egy GetThemAll nevû kiegészítõje, azzal remekül le lehet csóringálni a részeket. :))
hanga549 2017 jún. 22. - 00:07:49
(530/1898)
Drága Mary!
Remélem tényleg nincs semmi komoly baj és már TÉNYLEG jobban vagy. Tudom, hogy nem segít az állapotodon, hiszen te angolul nézed, de FI-t elkezdik fordítani augusztus 1-tõl. Na, ehhez mit szóltok? Én még nem tudtam rá sort keríteni, de akkor megvárom a fordítást.
Most csak ennyire futja, majd jövök bõvebben.
Ölelés és puszi - Mindenkinek!
hanga549 2017 jún. 22. - 00:04:25
(529/1898)
A mi Hilalunk kivégezte Kemalt... :))))))))))))) Bravó!! :))
Viszont szegény KS rajongók... Némelyik már feni a kést, tölti a puskát...
maryriddle 2017 jún. 21. - 22:39:42
(528/1898)
Vagyis bocs, Bilgre tutira hetero, Özge a bi :-) késõ van már ...
maryriddle 2017 jún. 21. - 22:26:58
(527/1898)
Sziasztok!

Hát rég nem tudtam érdemben barlangolni. Kicsit elhúzódott nálam ez a betegeskedés meg olyan tüneteket produkáltam hogy a végén már azt hittem megtámadott valami gyógyíthatatlan betegség. De úgy tûnik, túlélem :-) Török dizikre is alig jutott idõm, kedvem a Fi kivételével persze, illetve mégis elkezdtem nézni ezt a hülye Sahane Damatot angol felirattal, jókat röhögök rajta, MS papa meg tisztára cuki benne.

A nyári felhozatalt megnézegettem. Az Öykü sori fragija alapján egész szimpi, olvastam hogy koreai sorozat adaptációja, szóval meglehet hogy nem a tipikus török lesz.
Burak Denizemrõl jó hír, hogy lesz új sorija (Shameless a címe, nem tudom köze van-e a nyugati Shamelesshez) meg hogy úgy látom visszadaueroltatta a haját, kevésbé jó hír, hogy a partnernõje Hazal Kaya... uff uff.
Illetve a KS-es Zeynepnek is lesz valami sorija valami Paramarcás széplegénnyel, elég szappanoperás a fragi, de csak azért figyeltem fel rá mert Karadayi Orhan és Oszmány legényünk neve is szerepel a stáblistán. Méghozzá Orhanunk lesz a fõgonosz, yeahh.
https://www.youtube.com/watch?v=K0lqkOMbD5c

Icerdével még mindig ugyanott tartok ahol a múltkor, ezért igyekeztem magam távol tartani a finálé részleteitõl, de hát ez A 21. században ugye már kivitelezhetetlen. Bár még nem tudok mindent, csak majdnem.
Örülök Réci hogy elkezdted nézni. Pedzegettem már hogy ezt nézzétek ha unjátok már a török kliséket, mert a béna török rendõrök klasszikust leszámítva egy teljesen egyedi kivitelezésû sori, sziporkázó karakterekkel és színészekkel, rengeteg humorral. Biztos vagyok benne hogy neked is tetszeni fog Michonne.;-)
Nekem is ideje lenne már folytatnom. Hanga abla te jó vagy ilyenekben, nem tudsz valami progit amivel le lehet tölteni arról az oldalról a részeket?

A filmjavaslokat köszi, érdekesnek tûnnek, a Tubás Halitos Denizes filmre rég kíváncsi vagyok.

Fiiii:
Nekem is nagyon bejött az évadzáró is, bár rejtélyek tényleg szintjén szinte ugyan ott tartunk mint a legelején.
Serenay meg hatalmasat játszott, bráávóó.

A Can férfiasságára vonatkozó megjegyzéseitekkel én is teljesen egyetértek. Nem csak SMK egóját jelöli külön a google maps, hanem az övét is, de nagy különbség hogy a nagy arc mögött Sadik valódi úriember, míg Can sokszor végtelenül közönséges tud lenni. Már ott leírta magát, amikor volt az a bizonyos beszólása Özgének, de
SPOILER a pincés akció után nem csak Durunak lett hányingere, igaz én utána nem fantáziáltam még róla :-) persze a törökök erre írnák hogy Ceren a ribanc megérdemli. A kisasszonytól meg a rámászok a võlegényemre hátha leskelõdik a szomszéd jelenet óta kavarog a gyomrom. SPOILER OFF

Szóval valóban kezd egyre süllyedni Can szintjére, és embert a barátjáról...róla árul el sok mindent, hogy mi indítja be a libidókáját... A Serenay fanoknak meggyõzõdése hogy szegény Duru manipuláció áldozata lett, én azt hiszem hogy manipulációval is leginkább azt lehet felszínre hozni ami már ott bujkál. Megfigyeltem egyébként, hogy neki is és a rajongóinak is az egyetlen érve, hogy nem ment el New Yorkba, tehát nem lehet önimádó.... Oké, egy ilyen után a nõk többsége hatalmas mártírnak érezné magát (én is:-)), de a késõbbiek fényében nem vagyok teljesen biztos benne hogy a visszafordulása színtisztán Deniz miatt történt... És persze meg sem csalta Denizt, a csóknál csak összezavarodott :-)))
Duruban én egyre inkább azt látom hogy mindenkire féltékeny aki jobb nála mind a balettban mind az életben, és ez az egyik oka a Denizzel szembeni frusztrációjának is, nem tudja elviselni a férfi igazát, erkölcsi fölényét és legfõképp azt, hogy rá kellett jönnie a saját gyengeségére. A csók után ahogy ismételgette, én nem ilyen vagyok....hát pedig de. Ezért próbálja mindenért Denizt hibáztatni, bemocskolni még a legnemesebb céljait is, még arról is Deniz tehet ugye hogy nem vette észre idõben Can hátsószándékait. Leginkább önmagára dühös õ, nem Canra és Denizre szerintem.
Deniz: Én is olvastam ilyen kommenteket... Õ sem tökéletes, de az önzõ az utolsó jelzõ amivel illetném. Amiben szerintem is hibás az az hogy Duruval kicsit az iskolafalakon kívül is úgy bánt, mint a tanítványával, persze én is teljesen õszinte féltést láttok emögött, de mégis korlátozni akarta Duru szabad akaratát, nem tudta elfogadni hogy õ nem az a mûvészalkat, mint õ, amivel nyilván lázadást váltott ki a lányból.
Egyébként olyan jól rávilágítanak köztük lévõ különbségre (és itt nem szintkülönbségre célzok) az ilyen kis nüansznyi momentumok, amikor pl. Deniz fellelkesülve mutatná a diákjaival komponált zenélt, mire Duru benyomja a török diszkózenét a kocsiban:-)
A Bilgés vacsorás jelenetben egyébként ahogy elnéztem õket, azon gondolkodtam hogy aki igazán illene Denizhez, az Bilge, a két legõszintébb és legtisztább lelkû szereplõ. Vajon a készítõk is egy potenciális kapcsolatot akartak érzékeltetni azzal a jelenettel? Kicsit féltem Bilgét nehogy beleszeressen õ is Canba, nagyot csalódék.
Sadik bey. Ó, igen :-) (Jaj, egyébként Timea eddig nem mertem megemlíteni, de néha emlékeztet a fejre az uradra, amikor ilyen volt a haja, persze õ azért jobb:-))
Imádom én is google eath méretû egojával együtt :-)) Az elején csak egy nagyképû üzletembernek gondoltam, de mára azt kell mondanom hogy a sorozat egyik legérdekesebb szereplõje lett. Elegáns, szomorú és titokzatos - hát kívánhat ennél többet egy nõ? :-))
Én amúgy akkor kezdtem kicsit beleszeretni amikor ápolgatta a beteg Özgét és leszidta hogy nem eszik normális kaját csak a vackokat. Ott annyira aranyos volt. :-) De a 11. rész végén nálam is egy romantikus hõssé emelkedett. Hát talán még egy Mahir Karának se ez lett volna a reakciója egy ilyenre. Ezek után el sem tudom képzelni hogy mi történhetett közte és Kolhanné között, de gyanítom nem olyan fekete-fehér ez a dolog sem. És már in azt mondom, hogy ez valóban szerelem lehet a részérõl. Bilge meg tutira biszex, mert úgy látom a dilemmája nem abból ered hogy Sadik férfi, hanem hogy Sadik személyébõl.
Na most ennyi, a többit nem tudnám spoiler nélkül kommentálni, ezért most én is csak hûûû meg hááázok egyet.
Majd ha Michonne megnézte kibeszélhetjük a további történéseket, lesz mit ;-)
hanga549 2017 jún. 21. - 16:50:24
(526/1898)
Sziasztok! :)
Mivel a többihez nem tudok még csak hozzá sem mukkanni, így célirányosan Récinkkel tudom csak tovább gabalyítani a beszélgetés fonalát. Bocsánat érte. :)

Én azt hiszem, vagyis úgy vettem le, hogy ez a show mûsor valami jótékonysági gyûjtögetés a "Minik"-eknek. Sajnos pontosan nem értettem, hogy a mi a téma, de minden élõ adásban volt egy reklámblokk, amiben hol Sarp, hol Mert szövegelt és mutatott szívecskét a kezével, és ott volt látható ez a szívecském minikes embléma. Értelmezésem szerint ez valami kis gyerekeknek szóló adományozásos felhívás lehetett (már a "minik" szóból kiindulva). De ez is lehet, hogy ismét valami oltári nagy baromságot mondtam most (nem elõször fordulna elõ, hehehe). :)

IGEN!! Ez volt az a nagyon jó részlet a sóóóból. Én is jókat vihogtam a bakiparádén. Szerintem is iszonyat sokat röhögtettek a forgatásokon. :) Jó kis laza csapat, imádtam õket együtt is és külön-külön is. Kudret külön hatalmas kedvencem volt. Ha osztályoznom kellene a karaktereket, akkor nálam 1. helyezett mindenképpen Mert lenne, a 2. Kudret, a 3. Sarp, és a 4. Davut - alias Ali, akinek szerintem az ilyen szerep áll a legjobban. Ezelben is nagyon jól hozta a szószátyárnak semmiképpen nem nevezhetõ bérgyilkos figurát. Mellesleg sajnáltam, hogy kinyírta Bájraktár, valami miatt én bírtam volna vele kapcsolatosan valami nagy csavart, valami oltári nagy megdöbbenést, mert folyamatosan olyan érzésem volt, hogy az õ karaktere még tartogat a legvégére valami meglepetést. Azért is szurkoltam, hogy jöjjön össze a kis japkós beütésû Fülyával, de sajnos ez sem jött össze. Ezt fájlaltam.
Külön imádtam még a nagyon buta arcú Berkét. :))) És hát az elõbb említettem a rangsorban Kudretet. A karakter kitalálójának ezúton küldök egy 1 évre szóló kebab utalványt. Egyszerûen megvesztem ezért a fickóért. De itt még sorolhatnám Miniket, a vörösképû "vayvayvavyvay" Alyanakot. Itt a gálán ugye õ is nyilatkozott, és meg voltam döbbenve, mennyire más a valódi hangja. Nem lehetett gyenge rekedtre torzított hanggal végigforgatni ennyi részt. Habár ha jól emlékszem, a sorozat elején még nem volt meg ez a nagyon karcolós hangja, ezt mintha késõbb találták volna ki neki. Cagatay fiú nálam nagyon jól vizsgázott ezzel a sorozattal, én ezelõtt csak a Delibalban láttam, ahol nem volt különösebben nagy hatással rám. Viszont Medcezirben is nagyon jó, úgyhogy Caga feltornázta magát nálam népszerûségben közvetlenül Kivo után. És ha már Kivo, akkor kicsit átkanyarodnék rá pár szó erejéig. Nagyon sajnálom magam, hogy csalódnom kellett ebben az általam reszketõsen várt CvG-ben, és sajnos õbenne is. Habár tisztában vagyok vele, hogy õ igenis ugyanaz a nagy színész, aki Kuzeyben és Seyitben, valamint a Pillangóban akkorát alakított, de nekem ez Cesur karakter bizony harmatgyengére sikeredett. Az elsõ pár részben még sziporkázott benne, de aztán olyan érzésem volt, mintha elunta volna magát. Nem is csodálom, szerintem ez a szerep a világon semmi kihívást nem jelentett neki. Úgyhogy Kivo/Cesur nekem kiábrándító volt. Csak nektek és itt árulom el, hogy ha nem lennék aktív résztvevõje a sorozat megérthetõségének, nagy valószínûséggel már rég abbahagytam volna a nézését. Biztos eretnekségnek hangzik, de sajnos semennyire nem köt le. Most hallottam, hogy Ámerika után állítólag ismét visszavonul egy idõre, és utána õ is egy ilyen Fi-féle internetes sorival fog jelentkezni. Hát meglátjuk... Remélem legközelebb nem fogad el egy ilyen f...s forgatókönyvet. Mennyivel jobb ötletnek tûnt az a Siyah Beyaz azzal a bérgyilkosos, vagy sorozatgyilkosos sztorival. Na mindegy. Késõ bánat... Bízom benne, hogy legközelebb ügyesebben választ. :)
Nagyon nehéz lesz nálam ötletességben, izgalomban, zenében felülmúlniuk a török dizigyárosoknak az Icerdét. Biztos, hogy többször nézõs lesz ez is.
Michonne 2017 jún. 21. - 16:22:06
(525/1898)
:D örök szerelem nálam is, a pólóra meg irigykedem:)) nekem is volt anno, de vmelyik fesztiválon elbótóltam, azzal, hogy majd veszek újat....no azóta is veszem...:))
Morrison sírjára annó barátnõmmel küldtem ki mécsest amikor Párizsban járt, aki aztán jól eltévedt a kis kitérõ miatt, akkor még nem volt okos teló meg hasonlók, max. a szája, no mindegy végül megoldotta és a gyertyám a "helyére" került:)
Michonne 2017 jún. 21. - 15:34:32
(524/1898)
Sziasztok szép lányok!

Réci
A front valamint az össznépi menstruációs nap mellett sanszos még a klimax is :)) (napi gonoszság kipipálva)

Tímea,
Még hogy mi írunk majd okosokat, ne viccelj már… nagyon jó meglátásaid születtek again, élvezet olvasni! Én sajna még nem vagyok túl a FI restancián (mindenki a rajtam ugrál mh-en és otthon is szabi elõtt…ehh), fogalmam sincs mikor végzek vele.
Sadik bey…. ugye, ugye a webkamerás jelenet?! ;) röpke pillanat, de annál beszédesebb a karakterre nézve.
Can Manay: nem ragozom, tökéletesen látod. CM-et már a sármja sem tudja megmenteni (bár én múltkor sem rá, hanem Murat Kolhanra utaltam, mint bejövõsre).
Azt továbbra is tartom, hogy CM tud hatni a nõkre, de az okosabb, önállóbb, intelligensebb „fajta” viszonylag gyorsan átlátna a mázon (ezért is nem õk a célpontjai), és láthatjuk Duru sem tartozik a fent említett körbe. Neki kellenek a konyhakéses vircsaftok és mû drámák.
És ha már Duru: tetszik, hogy szépen, folyamatosan lett felépítve, és az évad végére kristályosodik ki igazán a személyisége.
Deniz vélt egoizmusa: amit írtál tökéletes példa, hogy a kommentelõk (fanok?) szeretnek sportot ûzni a fehéren-feketén látásból, bûnbak kiáltásból. Pedig nem kéne túlzásokba esni….Duru és Deniz kapcsolata nem egy megfáradt házasság, ahol Apa (önzésbõl…ahh) sokat dolgozik, elhanyagolja Anyát, aki majd uncsiból félrelép a porszívóügynökkel. Náluk máshol van a gond, mégpedig az általad is említett különbségek körül, amik az események sodrásában kerülnek felszínre teljesen, talán még önmagukat is meglepve.
Korábban utaltam Deniz finom „pórázára” - ezt most is tartom - de e mögött én nem egoizmust, hanem õszinte féltést látok. De persze ahhoz, hogy a másik félben is a valóban pontos és sallangmentes szándék jöjjön le közel hasonló érettség, ill. egyéb tényezõk szükségesek, ami náluk nincs meg, ez most már látható. De ezért egyikük sem hibáztatható. Csak külsõre passzolnak, belsõre nem.
Deniz pedig a rózsaszín köddel és finom terelgetéssel inkább magának, mint Durunak ártott, hiszen késleltette a köztük lévõ különbségek felszínre törését, mintha egyfajta tudattalan önvédelem lett volna ez részérõl, korábbi kapcsolatából kiindulva.
A mûvészeti központ dolga meg……huh aki ebben Deniz egyszemélyes elõrejutását látja, illetve kapcsolatuk megromlásának fõ okát az igen el van tájolva a karakterrel, illetve a konkrét történésekkel kapcsolatban is. És nem célom megint a korral elõrehozakodni, de véleményük kialakításában beszédes lehet a hozzászólok (többnyire gondolom S fanok) átlagéletkora.

’”Az egyetlen dolog amit nem értek benne, az az hogy egy ilyen intelligens, mélyérzésû, jólelkû férfi mégis mit eszik egy ilyen önzõ egoista lányon?”

Azon a fantasztikus közhelyen túl, hogy az ellentétek vonzzák egymást (:D), úgy gondolom ez örök kérdés marad általánosságban és a való életre vonatkoztatva is. Életem során ugyanis nem egyszer nem kétszer jött velem szembe ez a jelenség a saját környezetemet tekintve is, minek utána mi is ugyanezt a kérdést tettük fel jó párszor a barátnõimmel...
Erre csak egy férfi tudna válaszolni, de tartok tõle, hogy nem lennénk nyugodtabbak a színvallás után sem…:))

Oscar: azta mindenit... ilyet is tud? Mentve:)
Még a végén leszorítja a best latin törpémet a trónról (Gael Garcia B.) :D , kinek a nevét is csak félve írom már le, hiszen indokolatlanul tologatom a legutóbbi soriját, pedig ... pedig levezetésnek nem lenne rossz a FI után azt hiszem, és hogy miért is írok ilyeneket? Szösszenet a Mozart in the Jungle sorozatjunkies ismertetõjébõl:
"A történet egy fiatal oboista lányról, valamint egy ugyancsak fiatal, feltörekvõ karmesterrõl szól, vagyis Hailey-rõl és Rodrigóról, ahogy mindketten próbálják megtalálni a helyüket a New York-i szimfonikus zenekar soraiban és életükben egyaránt." haha kicsi hasonlóság azért akad... bár gondolom ez pszichopata mentes övezet lesz.

Le vagyok maradva 4 résszel a szolgálólány meséjével is, szóval lesz mit bepótolnom.
Fogalmam sincs mikor esek be legközelebb ablák, de ti ne zavartassátok magatok írjatok mindenrõl, olvasni biztos tudni fogok, és ha idõm engedi egye fene belenézek az Icerdébe is (mindig belevisztek a "rosszba"...hihi) ..

Most én is zenével pápázok, de kivételesen nem kötõdik sem dizihez, sem filmhez, csupán csak épp ez szól nálam;)
https://www.youtube.com/watch?v=lS-af9Q-zvQ
Timea Hakmen 2017 jún. 21. - 00:10:37
(523/1898)
Sziasztok!

Na, túl vagyok is az évad FInálén. :)
Próbálok spoilermentesen fogalmazni, de azért vigyázat, nyomokban tartalmazhat spoilert.

Ti majd úgy is írtok okos észrevételeket, én sajnos megint leragadtam sajnos férfiszereplõk csodálásánál. Hát, ez a Sadik bey... 11. bölüm végén elolvadtam tõle, esküszöm ez volt az egyik legeslegromantikusabb dolog, amit életemben láttam, brühü... Ha leszbi lennék én ennél a pontnál tuti áttértem volna :D Can Manay konyhakéses akciója csak ripacskodás volt ehhez képest. Még sem hiszem hogy csak baszmakolás lesz, Mr. Google Earth Ego részérõl szerintem ez igazi, mély ASK (Can mániájában már nem vagyok ilyen biztos..), az egy-két "hímsoviniszta" (vagyis Özge által annak értékelt) megnyilvánulásával együtt én azt hiszem, hogy õ igazán tiszteli Özgét és a nõi nemet (webkamerás dekoltázs-villantós jelenet:); és az ellenkezõje miatt Can Manay uraságot mint férfit, viszont én egyre visszataszítóbbnak találom, hiába a sárm...
Macsó Deniz. <3 :D Ó, hát kb. úgy üt a lelkem, ahogy egy zenész-balett koreográfusból kinézném:') De azért jó volt, bevérzett az a nagy pofika, jól esett. Az egyetlen dolog amit nem értek benne, az az hogy egy ilyen intelligens, mélyérzésû, jólelkû férfi mégis mit eszik egy ilyen önzõ egoista lányon? Amíg Denizem folyamatosan ontja magából az ars poeticát, és melengeti a szívem a lelki- és intelligenciafölényével amikor kioltja az öltönyös bizniszembereket meg Can celebet a vacsorákon; addig Duru mûvésznõtõl hallottuk, láttuk valaha hogy a karrierizmuson, magamutogatáson és nemi vágyon túl lenne bármilyen érdeklõdése, gondolata? Nem akarom felróni neki ezt, csak így olyan hatalmas Denizzel a szakadék köztük...
Ebbõl már kitalálhattátok, hogy nem igazán szimpatizálok már a fõhõsnõnkkel :)))...de hozzáteszem, csak mint emberrel,kezd méltó partnerévé süllyedni vágyai netovábbjához és egyre mélyíteni azt a szakadékot Denizzel szemben. Viszont mint karakter is kezd Can szintjére emelkedni, vagyis egy fõhõsnõ a sorozat psychojához(!), amiért meg le a kalappal elõtte. Már az elején hozott éteri kisugárzását is elveszítette és egy igazi, hús-vér nõként áll elõttünk; aminek annyira örülök, mert kb. Bihter óta nem láttam ilyet török diziben. De ilyen szintû lemeztelenített lélekábrázolást meg fõleg nem láttam még, amit Seranay is csodásan közvetít.
Az utolsó jelenet pedig vay vay, ccc... a muszlim fiatalok egészséges testi és szellemi fejlõdését ennyire azért nem kéne rombolni:))... amúgy kezdem félteni a sorozatot a török NMHH bosszújától.
Ó, és a zene, igen, szerintem is nagyon ütõs volt. Szóval 10/10-es volt nekem az évadzáró is, ahogy az egész évad, és mennyi-mennyi megválaszolatlan kérdés maradt még a következõ évadra....
De azért nektek egy kérdést még feltennék. Õszintén, szerintetek Deniz önzõ és egoista? Olvasgattam egy angol Serenay oldalon véleményeket, és a közmegegyezés az, hogy egy önzõ egoista majom és õ tehet mindenrõl, mert nem figyelt jobban oda Duru hormonjaira csak a hülye artist centerjére. Én most rózsaszín szemüveget viselek vagy csak én nem nevezem azt önzõségnek, hogy szívén viseli a tanítványai sorsát? Hiszen nem maga miatt vágott bele ebbe az egész munkába, hanem hogy ne a szemetesgyûjtõ kocsit tolják a mûvészeti suli elvégzése után a fiatalok. Egyéni ambíciónak a szikráját nem látom rajta, mert akkor õ is elmehetett volna az NY-ba menõzni, nem? Lehet rossz võlegénynek nevezni (szerintem nem az), de önzést és egoizmust én speciel nagyítóval se találok rajta. Nem tudom, ti hogy vagytok vele.

Nyugat:
Ó, és Oscar Isaac neve is felkerült a barlangfalra - a kedvenc amerikai guatemalaim :) Érdeklõdõknek ajánlom figyelmébe az Inside Llewyn Davis-t tõle
https://www.youtube.com/watch?v=5KnlEuOqF0o
hanga549 2017 jún. 20. - 16:24:51
(522/1898)
Réci drágám, ugye-ugye, mondtuk neked, hogy ez nagyon jóóóó?? :)))
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem engem az elsõ rész elsõ képkockájától (azaz a zenéjétõl) megfogott, és el sem eresztett egészen a legvégsõ stáblistáig. (Mellesleg tegnap este sikerült azt is végigbõgnöm.) :))
Nem emlékszem olyan sorozatra, aminek egyetlen része alatt sem unatkoztam egy percre sem. És ez olyan volt. Még ma sem tudom kiverni a fejembõl a tegnap esti finálét és a gálát. Azt is láttad? Mesterzeneszerzõzseni Isikli fiú ájjj, de jó volt. Olyan hússzor más meg is néztem azóta újból. :)))
Icerde kissé átrendezte a sorrendet nálam, már ami kedvenceim helyezéseit illeti. Csak szuperlatívuszokban tudok errõl a dizirõl, a karakterekrõl és szereplõirõl, a zenéjérõl, stb. stb. beszélni. Jaaa, és már imádom Bájraktárt. ;))
maryriddle 2017 jún. 19. - 21:43:03
(521/1898)
Iyi aksamlar!
Csak egy kis zenét hoztam, a Fi évadzáró végén hangzott el, annyira túlvilági, libabõõõr
https://www.youtube.com/watch?v=fEzpsVi1Qd0

(Ha a videó mellett kiadja a Fi-s videót nehogy belenézzetek spoileres!)

A héten jövök valamikor.
Michonne 2017 jún. 17. - 14:51:10
(520/1898)
az, az!....:))) ;)
Michonne 2017 jún. 17. - 14:50:33
(519/1898)
én is felmerészkedtem olvasgatni….. hmm totál hülyét csinálnak magukból felnõtt emberek pro és kontra …. jáááj:))

Isaac : egyetértek, figyelemreméltó keveredés;) ahogy olvasom az Ex Machina-ba is szerepel, most már csak meg kéne néznem azt is :)