Téma: Hilal Saral

maryriddle 2016 okt. 05. - 20:20:04
(38/1898)
Mankos, nézem, vagy hát nézném én nagyon szívesen (utoljára a 78.-at láttam), de sajnos a Fatmagüllel is alig haladok mostanában. De csak azért élvez prioritást, mert nem akarom ezt is annyira elnyújtani, a Karadayinál meg már úgy megszoktam, hogy kb. több mint egy éve társam.

Fatmagül:
Musztafánál azért nem érzem következetesnek ezt a cselekedetét, mert õt egy büszke, kivagyi menõgyereknek láttam az elején, olyannak akit ha elhagy az asszonya, bizonyára agyonlövi a pasit, és esetleg lekever egyet a nõnek, de hogy õ a szerelemért könyörögne, erõszakoskodna, megalázná magát azt nem néztem ki a jellemébõl. (Fõleg, hogy az eset elõtt õ még abban a feltételezésben élt, hogy Fatmagül házaséletet él Kerimmel.) Azért sztereotip törökök közt is van különbség, az én kategorizálásomban (csak a sorozatokra értve) legalábbis az egyik az egyszerûbb, mezei hímsoviniszta (ilyen mondjuk Sami papa és Musztafát is ide soroltam korábban) a másik pedig pszichopata vagy szociopata fogvatartós, elrablós õrült típus (mint mondjuk Emír, vagy az említett Bulut sorozat Musztafája).
Tudom hogy Musztafa se volt normális sosem, de az eddigi nemnormálissága inkább "csak" "kulturális" velejárója volt a személyiségének, ez a mostani psycho, suttogós, "Mi fájna a legjobban Kerimnek?" kérdésekkel rémisztgetõs Musztafa viszont nekem egy teljesen más kategória, már inkább egy kisarkított szappanopera-szerû, mint emberi karakter. És ez nem igazán tetszik. Miért kell minden török sorozatba egy ilyen beteg elméjû egyébként??? Így is elég volt a számláján ahhoz hogy elkárhozzon, már a legelejétõl kezdve, ezért érzem túl soknak amit csináltak vele Hilalék, szerintem a Vural gyilkosságnál esetleg Kerim lelövésnél nyugodtan leállhattak volna. De ha már ennyire nem tudták kihagyni a psycho-szálat, én Erdoganból sokkal inkább kinéztem volna ilyesmit, neki már az elsõ évadban is voltak eléggé ijesztõ, perverz megnyilvánulásai, míg Musztafánál nem emlékszem ilyesmire.
Kerim felemelését nem a KG-s, mosdatós értelemben mondtam. Nagyon jól felépítettnek és következetesnek tartom a karakterét (talán az apás-szál egy kicsit fura), nálam kiérdemelte a bocsánatot Fatmagültõl és a nézõktõl is, úgy gondolom nincs szüksége semmilyen külsõ mosdatásra. Csak mivel egy Hilal mûrõl van szó eszembe jutott, hogy esetleg még a Muszafa kontraszttal is rá akarnak tenni egy lapáttal a nézõk szimpátiájára? De csak egy eshetõség volt arra vonatkozóan hogy ugyan miért mocskosítják már ennyire ezt a Muszafát. A legvalószínûbb indokot igazából a bölümhúzásnak tartom... Be kell vallanom, bár a szerelmi-szál, a Yasaran fiúk gyötrõdése továbbra is nagyon tetszik, de érzek egy kis csalódást a második évaddal kapcsolatban az elsõhöz képest. Eddig azért szerettem nagyon ezt a sorozatot, mert tényleg viszonylag mindennapi, realisztikus problémák és jellemek szõtték a cselekményt, mindent hihetõnek tartottam, ezekkel az akciókrimis, lövöldözõs, elrablós, rendõr elõl bujkálós epizódokkal viszont a Fatmagül is kezd beleesni abba a hibába, amibe sikersorozatok 99%-a, vagyis hogy felesleges hülyeségekkel próbálják nyújtani a sorit és fenntartani a nézõk érdeklõdését, emelni a pulzusszámokat. Csak hogy az ilyen akció vonalnak szerintem pont nem a Fatmagül rajongók a célközönsége... Ilyen szempontból még mindig a TSZ az a sorozat, ami mert "unalmas" lenni és mégis minimális cselekménnyel, gyilkosságok, lövöldözések, maffiózok, sivító szirénák nélkül is érdekes és élvezhetõ tudott maradni majdnem 80 bölümön keresztül.

Ó, és még egy kis Yeter meg bulvár. Még mindig nem jutottam el az évadnyitóig, szerintem a Fatmagül befejezésééig nem is fogok. De nagy hír, hogy Pelin Karahan terhes. 4 hónapos, szóval az már kezd majd látszani nemsokára. Na most ezt vagy beleszövik a sorozatba és jön az újabb Harmanli baba (elképzelhetõ mert ugye az évad végefelé volt egy olyan jelenet, ami arra engedett gyanakodni, hogy végre felavatja Yekta az új házban a hálószobát) vagy kiírják a nõcit, és más lép fõhõsnõi posztra... merthogy Jasszus, drága Yektád eddig is bõ háreme úgy látom még egy taggal bõvült, a változatosság kedvéért most egy vörös asszony a legújabb kérõ, aki nagyon vigasztalta Yektát a fragiban.
maryriddle 2016 okt. 04. - 20:37:04
(37/1898)
Jó estét!

Jasszus, szerintem is fantasztikus volt ez az Icerde kritika:-) olyannyira, hogy rávettél, adjak neki én is egy esélyt a szapulásra. Mindenben egyetértek!
Elõször is, a zenéje! Te jó Allah!!!! Annyi pozitívumot eddig még a leggagyibb szappanoperáról is el tudtam mondani, hogy legalább a zenéje jó, fõleg az Ayyapim azért nem szokott ilyen téren spórolni, de ez? Kb. egy délutáni tv2-õs amerikai akciólimonádénak is gyenge lenne.
Ami a színészeket illeti...A nõcik tényleg annyira jellegtelenek, hogy nem pazarolnék rájuk több szót, mindent elmondtatok. Catagay... Bocsánat a rajongóktól, de az alapján amit láttam engem nem gyõzött meg a fiú. A Kuzey hasonlítgatásokat nem csodálom, ugyanis dettó ugyanazzal az eszköztárral (fõleg mimika, hanghordozás) próbálja (hangsúly a próbálján) elõadni ezt a karaktert, ahogy anno Kivanc Kuzeyt az elsõ évadban (+ egy kis õzikés merevséggel) Annyi, hogy nem tikkel és nem dadog. Megfordult a fejemben, hogy direkt majmolja, vagy szebben fogalmazva, talán Kivanc a színészpéldaképe? (Azt tudom, hogy barik igazából) A legjobb viszont tényleg a bunyózási technikája. Ne mááár!!!:-)) Hirtelen a film+-on éreztem magam, csak hogy amíg az amcsik az ilyen filmjeikben legalább harcmûvész "színészeket" castingolnak, addig errõl a Cagatayról lerí hogy igazából tuti valami kis finom úrigyerek aki életében nem ütött meg senkit. Annyira látszott hogy mp-rõl mp-re megkoreografált, betanult volt az a jelenet, és annyira profi, hogy az már nevetséges kategória. Ezt inkább ne erõltessék szerintem.:-))
A másik fiúra kevesebb idõm maradt, de annyiból amit láttam,szerintem nem rossz, nekem az õ alakítása sokkal jobban bejött, és a karaktere is érdekesebbnek tûnik, bár lehet hogy az eleve fura arcszerkezete tehet róla.
És végül Nazif papáról, is írnom kell néhány szót:-(... Maga a karakter tényleg egy vicc, ezt már a frizurával is megalapozták, de az egész kiállása, a hentessége, Cetin Tekindor enyhén szólva eltúlzott játéka + a körülötte lévõ arcok élén a maszkfejû csávóval, tényleg már-már szürreálissá teszik a karaktert. Egyáltalán nem vehetõ komolyan, ha nem tudnám mi ez, azt hinném valami maffiózó film paródiát vagy török Torrentét néznék. Nem is értem, hogy ezt tényleg komolyan gondolták? Kerim apját sokkal jobban el tudtam volna képzelni erre a szerepre, vagy a tesóját, Sami beyt:-), õ úgy is olyan hentes alkat:-) Cetin Nazif papa szerintem is túl "cuki" erre a szerepre.
Összegezve: úgy érzem nem nekem való ez, meg idõm sincs rá. De ha nézitek, továbbra is szívesen olvasom a véleményeket, ha lesznek KG-s párhuzamok, szóljatok;-)

Fatmagülben a 66. bölümnél tartok. És máár megint Musztafáról szeretnék pár szót szólni. Nem tudom mi van velem, lehet hogy félreismertem magam, vagy kivilágosodtam, vagy mi, de egy fikarcnyi szánalmat se tud kelteni bennem már ez a karakter, még akkor se ha élet-halál között kidobják az útszélére elvérezni. De õt már nem akarom piszkálni. Sokkal inkább Hilalt és a bûntársait. Ugyanis úgy gondolom, hogy megint egy Güney típusú bûncselekménnyel állunk itt szemben. Eddig tetszett a Musztafa karakterben, hogy tényleg nagyon emberi volt, egy rossz döntés/jellemhiba indította a lejtõn, amelyen újra és újra rossz döntéseket hozott a saját jellemhibáiból, de mindig következetes és nem eltúlzott maradt. Amit most csinál, viszont szerintem már túlzás és indokolatlan. Nem annyira mint Güneynél, mert Musztafa élete legalább tényleg tönkrement, de minek tetézi még szándékosan a problémáit??? A lövöldözés még legalább sunyiban ment, de Fatmagül elrablása kb. Güney láblövése szintû hülyeségnek tartom. Ez szerintem nem vall rá, ennél azért jóval okosabb karaktert ismertem meg korábban. Szerintetek nem lehet benne valami itt is, hogy Musztafa aljasítása részben Kerim jellemének még magasztosabb megvilágításba kerülését is szolgálta?

Ja még belenéztem megint a Burak Denizes soriba, nézzem hol tart vajon a lávsztori? Hát kb. ugyanott. Az ürestekintetû leányzó úgy látom azóta is csak rebegteti a szempilláit és sóhajtozik mintha egy istenségre látna. Burak Denizemet meg ilyen trendinek és gagyinak látnom még mindig fájdítja a szívem. Remélem ha bejön a Dirilis, a Viasztestekkel...párdon, No:309-cel és a Kara Sevda segítségével megbuktatják a soriját. Ugye milyen jó indulatú vagyok:-)) De csak mert egy normális sorozatban akarom õt látni, és visszakapni a fésületlen bongyori hajat és azt a hülye arcot, amit az ÉK-ban láttam tõle, de van egy olyan érzésem, hogy rálépett a szépfiúság felé vezetõ útra õ is. :-(((
Timea Hakmen 2016 okt. 02. - 16:14:26
(36/1898)
Helló! Hát, rég volt már, de utánanéztem neked. Mehmet Giray hõsszerelmesi karrierje úgy a 12. bölümig tart, szerintem õt addig érdemes figyelni, legalábbis nálam a 13. résztõl kegyvesztett lett a karakter, meg onnantól kezdve nem igazán tudtak már mit kezdeni vele a forgatókönyvírók sem, többnyire csak téblábolt a sorozatban.

Iskender komolyabb hõsszerelmesi karrierje a 5. bölümig tartott, utána egy ideig kb. csak bólogatott a szultánnak meg a titokban sóhajtozott Kösem után, aztán eltûnt egy idõre. Az idõsebb Iskender a 16. bölüm végén robban be a sorozatba. Onnantól gyakran feltûnik, és fontos szerepe lesz. Kb. a 27. bölümtõl lesz "sötét oldalas", de nem sokáig tud az lenni.

A felnõtt Dilruba a 21. bölümtõl látható. Az elején nála is a szerelmi szál dominál (elhált, könnymentes nászéjszaka a 24. bölümben!), majd az évad utolsó részeiben válik egy tényleg máglyára kívánkozó riheronggyá.
(Elõrebocsátom, ha esetleg Öykü színésznõvel problémád lenne, óvatosan nézd. Nekem Cemreként elment, de Dilruba alakítása közben néha komolyan úgy éreztem magam, mintha egy elsõs színitanodás - mert a színmûvészetire nem vették fel - kislány produkcióját nézném...)

Még Beren alakításért szerintem a 28. bölümbe érdemes belenézni:
https://www.youtube.com/watch?v=q-4km9KDRKQ (Nagy spoiler!)
Jasszus 2016 szept. 30. - 15:29:58
(35/1898)
Merhaba!! :)

Huuu, hogy a Kara Sevda nem „námbörván”?! Haaahaaaaaa :DDD Most ebben a minutumban hízott a májam legalább 10 kilót.:))(Biztos vagyok benne, hogy Hilal ablánk ezért is mixel össze, mindenféle zöldséget két és fél órában..) Belekukkantottam a poén kedvéért a szezonnyitó részbe, de atyaavilááág szappan bugyogott a monitoromon keresztül..el is kapcsoltam :D

Icerde – No, hát elõbb meg is néztem az elsõ bölümöt, szóval írok is gyorsan egy-két benyomást. Így „melegében” hááááát olyan fura, vegyes érzéseket keltett bennem a történet. Azt meg kell valljam, hogy nálam ez a sztori különösen nehéz helyzetbõl indult: hatalmas elvárásokkal, de talán mindenkinél aki ismeri és szereti Uluc Bayraktar rendezését. Végül is nem lett nézhetetlen, tucat-gagyi, hozza is az elvárt színvonalat ..de! valahogy nekem hiányzott egy olyan nehezen megfogható, de jellegzetes feeling, ami pl. az Ezelt vagy Karadayit körüllengi. Pedig, nagyon jó rendezés, operatõri munka meg miegymás (ehhez nem értek:))meg látszik, hogy elég sok meló van a dologban, újítások, dinamikusabb stílus, de valamiért hiányzott az a „Valami” ami beszív, hogy még 100 bölümön át kövessem lelkesedéssel ezt a „tesó-tusát”.

Baromi nagy negatívuma ennek a sztorinak, hogy itt aztán ne keressük a Karadayi szintû színészi játékok színvonalát, de csak színészeket se. Fõleg nõi vonalon….a 2 fõszereplõ fiatal csajszi annyira jellegtelenek („Nazif papa” lánya”) és idegesítõek (a mosolygós szomszédlány), hogy a vége felé összekevertem az arcukat:)) (szerintem a nõi szereplõkön kívánták megspórolni a készítõk, Nazif papa fodrászának gázsiát----- nem sikerült)
Huu és ha már itt tartunk - Nazif papa (igazságtalan, hogy így hívom, pedig megfogadtam, hogy míg ezt a sorozatot nézem Nazif papa emlékét mélyen eltemetem magamban, hogy mindenféle befolyásoltságot elkerüljek) szóval Nazif papa….aki Celal baba a helyi kebabos maffiózó (semmilyen szer befolyásoltsága alatt nem állok ez vérkomoly! : ) szabadidejében henteskedik (mégis mi mást csinálna egy maffiózó?!) és embereket számoltat el, azon a kedves hangján fura elnyújtott szavakkal és egy hentesbárddal…….és nem folytatom, mert most sírok valahol itt legbelül :’(( Ez nagyon nem Nazif papa szerepe… teljesen karakteridegen tõle ez a figura vagy egyszerûen annyira túlbonyolították, annyira karizmatikus,jellegzetes Mario Puzo alakot szerettek volna alkotni, hogy valahogy fordítva sült el, ez az egész…Nem tudom. Kár.
(huuuu de nézzétek Nazif gengszter papa segédjét!!! : OO most ez igazi arc vagy maszk?Elképesztõ ilyen "figurát" hol találtak :OO
http://www.fragman-tv.com/resim/540x350/t/photo/haber/3557-icerde-seyithan-ozdemir-minik-kimdir.jpg )

De a lényeg, ami mindenkit izgat az a bizonyos tesó szál. Igen a testvérek itt is egymást fúrják (pontosabban majd fogják), mint abban a legendás mûben ;)) deee ezen túl azért nagyon más a két szituáció. Mivel itt mellõzöttebb a lélektani búvárkodás (egyenlõre!) inkább az akcióra, körülményekre hegyezi ki a hangsúlyt, annyira nem is lehet ölre menni, hogy Mert vagy Sarp fiúnak van-e igaza (még), mert itt nem a „jellemére” vezetik vissza, a szereplõk tetteit, jófej vagy rosszfejségét, hanem a körülményekre, átélt szörnyû eseményekre. Ezek a tragédiák, pedig mindkét esetben megérthetõek. Meg azért sem tudok errõl még nagyon írni, mert elméletileg a testvérek nem is ismerik egymást, pontosabban még egymás létezésérõl sincs tudomásuk. Gondolom, ezt a késõbbiekben bontják ki az ellenségek-testvérek dilemmakört,deee akkor nagyon szaftosan ;))
A srácokkal egyébként nincs különösebb problémám. Valahol, mindkettõjüket meg lehet érteni, de úgy kb, ennyi, egyikõjük sem váltott ki különösebb érzéseket, mert eddig kicsit olyan „semmilyenek”, felszínes, sótlan karakterek.
(Egy kis személyeskedés, Cagatay fiú külsõleg nekem sem „gyere be”, még így se hogy tar frizuval próbálták komolyabbá tenni, az alakítása meg kólával elmegy ;)) de ahogy verekedik :DDD Mahir Kara hozzá képest cica-harcos.)

Igaz annyi csúnya dolgot felsoroltam, de egy dolog mégis fix, mint a traffipax, hogy ennek ellenére a következõ bölümbe muszáj belelesnem, mert az utolsó 5 percben a készítõk villantottak egy akkora ütõs fordulatot (neeem lövöm le,bár lehet kiszámítható:), hogy megmentették az összes elõtte lévõ kínos Nazif papás, meg unalmas kerekarcú csajos jeleneteket, hogy kénytelenül is nyomtam egy halk hûûûháát a végére.
Végezetül link ahol, angol felirattal megtaláltam a dizit, részletekben (ahogy látom már a 2. bölümöt is fordítják), de lehet valahol már egy jobb minõségû fordítás is megjelent csak vaksi voltam:
https://www.youtube.com/channel/UCiOTVX8hf9T5bcxuDj8SANw
maryriddle 2016 szept. 29. - 22:44:48
(34/1898)
Hallottátok a nagy hírt? A No:309 címû sori, - aminek ráadásul a férfi fõszereplõje szerintem úgy néz ki mint egy viaszbábú - lemosta a Kara Sevdát a szerdai nézettségi listán??? Na lehet még sem ok nélkül tört el a nyáron Millink alatt a szék a sori nézése közben...
Sírós nászéjszaka? Ki fog ríni és miért? Amúgy láttam a KS-ben Burak csajozik, úgy hogy közben van egy gyereke? Úgy tûnik nagyon bevadult Hilal ablánk...

Kenan, Kenan bey... én tényleg elhatároztam hogy követni akarom ennek az embernek a munkásságát, erre milyen hírek jönnek, hol Buraknéval hol Gyöngy asszonnyal hozzák hírbe. (Elõbbinek legalább kevésbé látványosak a plasztikai mûtétei....)

A Lekváros kenyeres sorit akkor te nézed Jasszus? Nekem nincs idõm rá, de a Kuzey Güney párhuzamok hallatán most kissé felvillanyozódtam, szóval jöhetnek az infók, kritikák róla ;-)
hanga45 2016 szept. 26. - 14:48:11
(33/1898)
Most csak egy gyors berohanásra futja tõlem, abláim!
Ezúton szeretném megkövetni Cagatay Ulusoy nevû kedvelt színészemet, akinek rendszeresen rosszul írom a nevét. (Szánom-bánom bûnöm, a török nevek sajna nem az erõsségeim.) Kivoét viszont tudom és jól!!! :))))

Mary, örülök, hogy sikerült kicsit Fatmagülöznöd. Mustafa valóban nagyon elveszítette már a kontrollt önmaga fölött, szerintem õ már sajnos igazi pszichiátriai eset lett. Nagyon sajnáltam, mert alapvetõen nem volt õ rossz fiú, csak egy adott helyzetben hirtelen felindulásában rosszul döntött, aztán hagyta magát a szülei által befolyásolni, és ez elindított egy lavinát, amit már nem tudott megállítani, nem tudott meg nem történtté tenni, és ettõl aztán bekattant.
maryriddle 2016 szept. 26. - 09:33:21
(32/1898)
Ja még a Dayihoz egy halk megjegyzés: Orhan jól néz ki! :-)
maryriddle 2016 szept. 26. - 09:30:36
(31/1898)
Jó reggelt!

Jöttem egy gyorsra, mert valószínûleg hétvégéig megint nem lesz idõm semmire.
Na, végre tudtam töröközni, jó sokat Fatmagülöztem (62. résznél tartok), keveset dayiztam, viszont egyáltalán nem Yetereztem még. Egyébként 12. lett az évadnyitó, még az Engin Öztürkös sori ismétlése is megelõzte, vicces... de legalább nem húzzák, nyúzzák a végtelenségig majd, amíg tényleg egy szánalmas akció-krimi-thillerré nem silányul szegény sori.

Fatmagüllben azt hiszem Musztafánál tartottunk utoljára, hogy mennyire sajnáljuk szegénykét? Hát, sajnálom, de az én szánalmam az 58. bölüm után végleg elszállt, már nem tud meghatni Musztafácska önsajnálata. Eddig igazán megértõ voltam vele. Fatmagül elhagyását és az Asu verést betudtam az említett fáról való lemászássa közben szerzett sérülésének. A Yasaranok pénzének elfogadása miatt mindannyian felmentettük. Vural kinyiffantása nem volt szándékos, még szinte sajnáltam is érte. Viszont most elõször láttam igazi gonoszságot a hideg kék szemek mögött. Vural miatt bûntudata volt, de Kerimet hidegvérrel meggyilkolta volna? Jobban haragszik Kerimre mert szereti Fatmagül, mint Fatmagül megerõszakolójára? Na, ez az a tipikus törökös Musztafás atitûd, ami miatt csúnya véget kívánok ennek a karakternek.

Kellemesebb vízekre evezve. Michonne egyébként a Kerim mint jugoszláv táncdalénekesen a mai napig röhögök:-) A kötött kardigánjai se sokkal jobbak:-))

Kedvenc sorimnak én még nem merem kikiáltani, itt is megjelentek már a bölümhúzós epizódok (Rahmi és a lapát esete, Özge stb.), viszont a legjobb lávsztori címet már most megkapja tõlem. És itt nem elsõsorban az úgynevezett kémiára gondolok. Az is van, de ennél a szerelemnél tényleg sikerült megvalósítani azt, amit a KG-ban is erõltettek volna, vagyis a szexuális feszültségen túlmutató "magasabb rendû" szerelem megjelenítését, (hoppá, lehet hogy még se vagyok annyira pornórajongó romlott nyugati nõszemély?) persze itt a téma is megköveteli. Valamint nagyon sok szerelmes sorozatból hiányolom ezt a felépítettséget, a szerelem kialakulásának folyamatának bemutatását, ezért nem is tudok általában azonosulni az elsõ pillanatra falling love majd 70 bölümön keresztül csúnyagonoszok által akadályozott nagy szerelmekkel.
És most mondok valami meglepõt: Kerim Mustafa mániájának mibenlétét azt hiszem kezdem megérteni. Itt nem csak a "törökös féltékenységrõl" van szó. Hanem Kerimnek egyrészt bûntudata is van amiatt, hogy a Fatmagül és Musztafa közös jövõjét részben õ akadályozta meg, és nem tudhatja hogy Fatmagülnek ezt mennyiben sikerült feldolgoznia. Most, hogy ezt kimondta már jobban értem és jogosabbnak tartom a bizonytalanságát.

A többiekrõl is pár szó.
Kadir Abi annyira cuki!!! A Kadir - Meryem szál nekem százszor kedvesebb mint sok fiatal csilli-villi, trendi lávsztori.
Selimet azt hiszem megkedveltem.:-)) Ezt a közömbös nyugalmat mindig is irigyeltem bizonyos emberektõl.
Fahrettin papa továbbra se a szívem csücske. A múltját leszámítva sem találták el ezt a karaktert.
Mukkadesz meg továbbra is szörnyû és zseniális és lenyûgözõen pofátlan:-)

Dayikával a 78. bölümig jutottam. Szóval Mahir kabadayinak állt? Ez mit jelent nála? Megmenti 4 gyerek életét, és megakadályoz egy nemierõszakot. :-)))
Songül NO COMMENT.

Na most hirtelen ennyi gondolat. Jövök majd ha tudok. Hoscakal!
Timea Hakmen 2016 szept. 25. - 23:06:01
(30/1898)
Igen, az lesz az. ;)

Naná, hogy ismerem a Duolingot! (Mindig is huszonvalahány nyelven beszélõ zseni akartam lenni (elárulom: nem jött össze:)). Majd próbáld ki a magyar nyelvtanulást angol nyelvûeknek, nagyon vicces. :D
Te amúgy ilyen komolyan töröközöl? Én is eléggé beleszerelmesedtem, a szókincsének gazdagságát persze nem tudom megállapítani, de dallamra a legszebb nyelvnek tartom, a nyelvtana meg egyenesen szórakoztató (mondjuk nekem a mondattan amúgy is egy perverzióm). Ha nagyon hegyezem a fülem, a mondatszerkezeteket, igeidõket, személyragozást már viszonylag jól kihallom a sorozatokból (és olyankor úúúgy nõ az egóm), de ahhoz már sajnos túl lusta vagyok, hogy a nyelvtani ismereteimet szótári tudással is feltöltsem, így meg is rekedtem ezen a szinten, brühh.

Delibal: Oké, legyen. Majd max. hunyorgok, mint Burak, ha Songült mutatják.:)) Vagy inkább befogom a fülem, mert a igazából a nyávogása az, ami nagyon irritál a kisasszonyban...
hanga45 2016 szept. 25. - 20:44:25
(29/1898)
Köszi, Mankos! :D A te további felvetéseiddel én is teljes mértékben egyetértek, csak már tényleg nem akartam ennyire mocskoskodni. :D
ÉS! Mivel igen nagy már itt is a nézettségünk, hadd jegyezzem meg, hogy ezt a szót ("hadd") így kell írni. Nem pedig úgy, hogy "hagy", vagy "had". A felszólító módokkal is gondok vannak. Amúgy van helyesírás ellenõrzõ a feliratozó programokban is, úgyhogy tényleg nem nagy gond manapság már helyesen írni. Tudom, hogy sok mindenkinek ez nem megy, nekem például van olyan diplomás ápoló kolléganõm, akinek a helyesírása alapján még az is fura, hogy egyáltalán az érettségije sikerült. :)

Az éjszaka királynõje fordítása amúgy ugyanannak a csapatnak a munkája volt, mint most a Dirilisé. Azért ilyen jó ez is. :)

Olvastam a múltkor, hogy más vizekre eveztél. Remélem azért a turkish dizik is érdekelnek még. :) Én lassan kidodom a tévénket, mert azt egyáltalán nem nézem. Most már gyakrolatilag csak a török filmmûvészet érdekel. (Bár gondolom te sem a tévében evezgetsz). :)

Tímea, úgy döntöttem, megadom magam Kösemnek. :) A blogspoton fellelhetõ feliratos részek a csapat munkái, ugye? Mert én azokat álltam neki letöltögetni. Így ismeretelnül is nagyon szimpi a 16 éves, önszorgalomból törökül megtanuló fordító. :)
Errõl jutott eszembe ez az oldal (amit már ezer éve meg akarok mutatni nektek): https://www.duolingo.com/
Ezt ismeri közületek valaki? A HVG Tech ajánlása alapján keveredtem ide és tényleg nagyon jó önszorgalmú nyelvtanulós oldal. Törökül is (és számtalan egyéb nyelven) lehet rajta tanulni és nagyon jókat írtak róla a felhasználók. Én is vettem pár török leckét, annyi a gond, hogy nem közvetlenül magyar a "tanár", hanem angol. Szóval a feladatok angolul vannak írva, a szavak megfejtése szintén angol nyelvû, de én például egész jól boldogultam így is vele. Picit verdestem is mellkasomat, hogy én angolul tanulok törökül. :D Próbáljátok ki, mert tényleg nagyon jó. :) Most éppen hanyagolom picit, mert a kettõ együtt idõben nem megy: sorozatnézés + nyelvtanulás.

Timea, szerintem próbáld meg félretenni a Songül iránti ellenszenvedet és nézd meg Delibalt. Én anno sokáig Hürrem miatt tologattam a Királynõt, de végül nekiveselkedtem, és nagyon jól tettem, mert így ismertem meg Murat Yildirimet. Mondjuk Hürrem baromi ócskán játszott, de ez a fiúcska feledtette ezt velem. Szerintem Te is fókuszálj csak Catagayra (amúgy Songül nem volt rossz a filmben. Nekem például eszembe sem jutott, hogy Õ SONGÜL). :)
Timea Hakmen 2016 szept. 25. - 18:26:14
(28/1898)
Nem annyira gáz a Kösem szinkronja (csak pont a kedvenc szereplõimét szúrták el:)) Törökország egyik legszebb hangú férfija, Kadir Dogulu kapott egy ilyen minimaxos mesefigura szinkront, a rekedtes, boszihangú Halime szultánám meg kb. a világ legtündibündibb óvónénijének csilingelõ hangján szólal meg), de én általában az eredeti hanggal nézzünk filmeket mozgalom támogatója vagyok, így most is a feliratra szavazok. Nagyon jó a fordítás, pedig nem egyszerû szövegkönyvrõl van szó, ráadásul törökbõl fordítja egy 16 éves leányzó, aki úgy tudom, csak úgy hobbiból tanulta meg a nyelvet.

Utánanéztem a szemcerkának. A fáraók kezdték el szenezni a szemüket, elvileg azért csinálták, hogy védjék a naptól, homoktól, másodsorban meg mert egy valamire való metroszexuálisnál ez alap volt. (Coming out: én egyébként csípem a szemcerkás kalózokat.:$)

A Medcezirbe én nemrég belenéztem Murád szultánom miatt, sajnos nem jött be, de ez inkább az én hibám, mint a mûé, (nekem túl anti-török) ráadásul Catagay fiú itt még pelyhedzeni se pelyhedzett, de egy tisztességes bajuszt, szakállt se láttam benne. A Delibalt meg Songül miatt nem vagyok hajlandó megnézni.

Iskender szerintem kopaszon nézett ki jól (pedig egyébként a hajasokat preferálom), meg szakállal, ami eltakarta azt az ellenszenves németes arcélét. Amúgy 32 éves a színész (egy tízest szerintem simán letagadhatna - ez nem dicséret), és úgy láttam a Medcezirben is elõfordult.
hanga45 2016 szept. 25. - 13:41:42
(27/1898)
Miauuuu!!! :)) Így jár, aki korán örül... Elég foghíjasan találtam feliratokat a sorihoz. A 28-as bölümig megvan mind (ezen nagyon fellelkesedve írtam az elõbb, amit írtam), aztán némi szünet, majd 45-51-ig megint megvan, aztán ismét szünet. :( Na, nekiveselkedek majd még egyszer a vadászatnak. :)

A Kara Sevdát MÁR nem nézem, a Kara Para Askot meg MÉG nem. :) Tényleg nem szemétkedésbõl írtam, de az a 77-es Karaday valóban ütõs volt. Talán nem kellett volna erõltetni a dal lefordítását. Úgysem értettünk volna belõle egy szót sem, de így sem. :D

Mindenkinek szépséges vasárnap délutánt kívánok! :)
hanga45 2016 szept. 25. - 12:17:49
(26/1898)
Nnna, nem bírtam ki délutánig, és úgy tûnik, sikerrel járok Medcezir angol felirattal kapcsolatban. Szerencsére vannak még jófej és nem irigy emberkék, akik megosztják a nyilvánossággal az srt fájlokat. :)) Akit hozzám hasonlóan érdekelne és nem akarja az amara-ról egyesével letöltögetni, annak szívesen elküldöm mail-ben (hogy nektek már ne menjen el ezzel az idõtök.) Remélem nem csalódok a sztoriban, ha már ennyit "melózok" vele. :))
Ahogy nézem, ez is elég sikeres sorozat volt, röpködtek érte a pillangók. Belekezdünk. :)) (Velem tart valaki?)
hanga45 2016 szept. 25. - 11:47:39 Előzmény Timea Hakmen
(25/1898)
Ezt a szemceruzást én is észrevettem már többször és én sem értem. (Jelen esetben talán azért, hogy még füstösebbnek tûnjön az ábrázata?) :) Sokszor feltûnt már az is, hogy nem csak szemcerka, hanem rúzs is van a férfi színészeken. Ez meg aztán végképp kiábrándító. :)
A nõkön pedig alapkövetelmény a méteres mûszempilla. Ami egyébként nagyon szép, csak nem egészen korhû pl. egy Dirilisben. Pár éve én is rakattam fel magamnak, csak a kontaktlencsém ki- és berakása közben volt picit zavaró. De kacérkodom a gondolattal, hogy ismét megcsináltatom, mert téynleg nagyon tetszik.

Kösemmel kezdtek egyre jobban felizgatni. :) A Fatmagült is a Ti ráhatásotokra kezdtem el nézni és azt sem bántam meg, úgyhogy nagyon érik már a dolog ezzel a sorozattal is. Szinkronosan érdemes nézni, vagy inkább felirattal? Én már annyira hozzászoktam az eredeti hangos, feliratos változatokhoz, hogy a múltkor letöltöttem egy amerikai, szinronnal és felirattal is elérhetõ változatú filmet, és inkább az utóbbi változatban néztem. :)

Icerde engem is érdekel(ne), pláne, hogy én még bírom is ezt a Catagay gyereket. A Delibalban nagyon tetszett. Ez a Medcezir sorozat is izgatna, látta ezt esetleg valaki közületek? És vajon van hozzá angol felirat? Délután szerintem nekiállok feltúrni ez ügyben a netet. :)
Timea Hakmen 2016 szept. 24. - 23:28:45
(24/1898)
A Cengiz Coskun nevet én csak azért jegyeztem meg, mert olyan szép csengése van. .:)) Lehet, hogy tévedtem, de a magyar fan site-on csak úgy olvadoztak tõle az asszonyok. Na, mondom, itt az én uram megint nem rúg labdába, ha ez a férfiideál. Ja, igen, láttam, udvarhölgy volt Kivanc mellett.;) Ott még csak 19 volt Kivanc, hát persze, hogy jobb most, de a 2000-es évek eleje szerintem amúgy is a fiatal hímnemûek divatjának egyik legsötétebb korszaka, nem csak Kivancé. :D
Még ezt a valamiért állandóan kormos arcú, mongol képû legényt akartam megmutatni: http://www.oyunculari.org/wp-content/uploads/Screenshot_7.png
Az meg van, hogy ez a színész a Gümüsben Gyöngy divattervezõ cuki nagyképû fõnökét alakította??? Valószínûleg még õ se emlékszik már erre a szerepére, de csak a differencia miatt mutatom: http://www.bugazete.com/images/upload/bar%C4%B1%C5%9F-ba%C4%9Fc%C4%B1.jpg Jajj, remélem az uramat nem vadítják el ennyire! :(
Egyébként ez a szemceruza használat mi? Egyeseken van, másokon meg nincs. Van valami jelentõsége, vagy csak vannak ilyen piperkõc harcosok is köztük?

Jasszus, nocsak-nocsak, Ekin Koc?;)) Férfiúi vonzereje sajna nálam nem játszik, de ugye hogy nem rossz színész a fiú? A kis körülmetéletlen (ohh:')), szûz (ohh:')) félénk szultán gyerek eleinte nekem is megmelengette a szívem... de aztán... ha Mehmet Giray fen vagy, szerintem te is hamar meg fogod utálni :D
Na, igen, a Giray tesók;) Szegény Sahinnak én annyira, de annyira drukkoltam végig, hogy legalább pár napra elfoglalhassa a trónt. :D Õ volt számomra a sorozat Puding uramja :')
Jajj, és Iskenderhez mit szólsz? Csak mert tesóm (meg sokan mások...) tõle olvadozott... Szerinted is pontosan úgy néz ki, mint valami szörnyûséges osztrák fiúbanda énekese a 80-as évekbõl???

Igen, erre gondoltam én is, ez is szempont lehet a Kösem sikertelensége mögött. Nekem, akit a mindig jobban izgattak a Koppányok meg Görgeyk, mint az Istvánok meg Kossuth-ok, talán épp az tetszik, hogy nem annyira árad belõle az a melldöngetõs, rózsaszínszemüveges nacionalizmus, viszont a nemzeti érzelmû törököknek meg lehet, hogy már-már eretnekség ez a sorozat. (A Szulejmánt be is akarta perelni anno a kormány a szultán nõügyeinek ábrázolása miatt. :DDD) Bár az MNO sznob újságírója már fél bölüm után vádaskodott, hogy mennyire másképp látják a törökök a történelmet..., ehh... holott, - biztos sok a ferdítés/szépítés, de - Ahmed egyáltalán nem igazán egy jó és igazságos, népét szeretõ uralkodóként lesz feltüntetve; ellenkezõleg, egy határozatlan, önimádó kis gizdagyerek, akinek egy sikeres hadjárata se volt, de már Szulejmánhoz hasonlítgatja magát és Kék mecsetet épít magának. Persze akinek 27 évesen 23 gyereke van, arról szerintem könnyen meg lehet állapítani, hogy inkább a háremre, mintsem a dívánra irányulhatott a figyelme ;)))
A 2. évados nagy idõugrással kapcsolatban: elképzelhetõ, hogy Kösemet nem tartották elég erõs és vonzó karakternek, hogy egyedül vigye a hátán a show-t (van is benne valami), fõleg miután az összes ellenlábasát eltüntette az útból, egy méltó ellenfelet kellett neki találni, és az ki más lehetne mint a szultán.

Az Icerdébe én belenéztem, elsõsorban Nazif papa miatt, és elsõsorban Nazif papa (haja) miatt kapcsoltam ki gyorsan. :( Nem tudom, talán Cetin Tekindor bácsi szerintem már túl idõs és túl cuki egy ilyen maffiózó szerepre, nekem nem tetszett. A sorozat meg túl akciódús. Viszont töredelmesen beismerem, hogy a Catagay legény nekem bejön amikor hajas.:$ (Talán azért nem néztem még meg egyetlen mûvét sem, mert félek, hogy ki fog derülni róla, hogy borzalmas színész. Ugye az? :(()

Ó, Lukrécia én nem is üdvözöltelek, bocsánat. Hosgeldin! Én is bírom a macsekokat (még ha õk valamiért gyûlölnek is engem), a Frakk pedig a kedvenc magyar rajzfilmem, és természetesen Lukrécia volt a favorit, szóval külön örülök ennek a névválasztásnak. ;)
hanga45 2016 szept. 24. - 17:42:58
(23/1898)
Basszus, meg kellet néznem, ki is ez a Cengiz Coskun. :)))
Jaaaa, hogy Turgutunk lenne a machomen (vagyis õ hivatott annak lenni) a Dirilisben? ;) Nekem eddig fel sem tûnt (lám, még a nevét sem tudtam). Neeem, nem állt el tõle a lélegzetem. Nekem õ egy a szõrösök-bõrösök közül. :)) (Húú, kikapok most a fanoktól szerintem). Nála még Ertugrul is bejövõsebb, pedig õ aztán tényleg nem az a kimondott szépfiú. Mégis van benne valami. Múltkor mutattam nektek egy filmjét, abban még jobban megfogott.
Amúgy most akadt a szemem elé egy kép errõl a Cengizrõl, amin Kivoval a legszebb férfimodell versenyen éppen egymást támasztják, és a nyakában egy "second" feliratú sál van. Tehát akkor õ lett a második? Érdekes, õ fiatalon például jobban nézett ki, ellentétben Kivóval, aki az én nézetem szerint így érettebben sokkal, de sokkal szebb, férfiasabb, mint ifjú korában. Kivo modellfotóin például kimondottan viszolyogni szoktam. Szerintem arra a korszakára õ sem túl büszke - de ez csak az én megérzésem.

Nyugodtan áldozd fel az imperialista sorozatodat, szerintem nem fogod megbánni. :) Engem kimondottan felüdített a sok szerelmi tipródásos sorozat után.

Szívbõl örülök, hogy kedvesed felépült és jövõ héten már ott fog nyargalászni a többiekkel. :) Megpróbálok én is gyorsítani és ma el is kezdtem nézni a 20. bölümöt angolul, hogy minél hamarabb utoljérjem az éppen aktuális részeket, és mire megérkezik a mi hõsünk, ne legyen elmaradásom.

Mintha Turaner bey-t is felfedezni vélném Dirilisben. Õ is nemrég tûnt fel a sorozatban, de még nem néztem meg, hogy tényleg õ-e az. (Ezt így kell írni?) :))

És Mary, IGEN, Fahrettin bey is szerepel. Õ a törzsfõ(nök). Nagyon jó karaktert alakít, itt szívbõl kedvelem, ellentétben Kurt Seyit és Kerim papájaként. Itt most Seref (és Ergogan) faterja. :))


Genyóskodás: on.

Ma nézelõdtem Youtube-on, és belebotlottam Karadayi magyarra "lefordított" 77. bölümjébe. Gondoltam belekukkantok, mi újság Mahirral. :)) Nos... én eddig azt hittem magyarból perfekt vagyok, de rá kellett jönnöm, hogy ezek szerint nem. Erre legfõképpen annál a dalnál ébredtem rá, amit Ayten énekel a mulatójukban. Konkrétan egy sort nem értettem belõle (de több egyéb mondattal is így voltam.). Tényleg nem akarok senkit megbántani és nagyon nagyra értékelem, aki egy sorozat, vagy film fordításába vágja a fejszéjét. Le a kalappal mindenki elõtt. De ilyesminek szerintem csak az álljon neki, aki egy kicsit konyít is az adott nyelvhez.

Genyóskodás: off.


És hogy visszakunkorodjak Dirilishez, ez a sorozat pont a nagyon jó magyar fordítás miatt is kiemelkedõ a többi közül. :)

Tanulság: Dirilis jó magyarul, a többit nézzük inkább angolul. :))
Jasszus 2016 szept. 24. - 17:20:26
(22/1898)
Hahóóó drága Barlang! :)

No, én is megérkeztem : )) Elõször is Lukrécia naagy naagy örömmel üdvözöllek a világ eme kis sötét szegletében ;)) :* Milli ablát nagyon sajnálom, hogy távozott :((( de már pedig a fekete macskák igenis szerencsét hoznak és kész!! ;)) ( Amúgy is imádom a macskákat;))
Sorozatok terén, a legelfuseráltabb órarend ide vagy oda, de próbálok lépést tartani. Fatmagül a jelenlegi favoritom, igaz a finálétól azért én szégyenletesen messze vagyok, de a saját tempómban élvezem és haladok vele. Sõt, így a végkifejlettõl távolabbról is kimerem jelenteni, Erika ablához hasonlóan, hogy nálam is valahol a török sorozatok legfelsõbb polcán foglal helyet ez a mû (Hilal S. ide vagy oda). Sajnálom is kicsit (nem kicsit nagyon), hogy valahogy ettõl a klasszikus, lélektani vonaltól eltávolodott a jelenlegi „dizi-trend” inkább egy pénzzel telenyomott komédiás vagy hányódós szerelmi történeteket feldolgozó lehangoló vagy rózsaszín szappanoperák felé…. Persze, nem köpködni akarom a „yeni-dizi repertoár palettát, mert jelenleg sajnos nem tudom nagyon követni, meg persze akadnak még gyöngyszemek ( Tényleg! Icerde sorikába belekukkantott valaki??? Hûûûûûû meg Hóóóó :O :) Pedig nagyon utálom ezt a Cagatay Ulusoyt :)) – Sok hozzászóló Kuzeyhez hasonlította a karakterét, már csak ezért is jobban bele kell mélyednem : )
Jaa, és esténként ahogy tudom, figyelemmel követem a Kösemet : ))) (bár fogalmam sincs mennyi mindent vághatnak ki belõle) deee eddig nagyon bejövõs! :)) Ekin Koc cooook tatli! Megnézném még egy két soriban. Ohhh és a Giray testvérek…nyammm nyammm ;)) No, de nagyon elkanyarodtam az esztétikai látvány irányába...
Azért az látszik, hogy ez nem egy olyan történelmi aranykort jelenít meg, mint a Szulejmán (vagy talán az Ertugrul is)! Talán ez is oka lehet, hazájában a sikertelenségének?? (Megjegyzem szerintem nálunk is egy Mátyás királyról szóló sorozat nagyobb népszerûségnek örvendene, mint egy Vak Béla - „kegyetlen” Ilona sztori.) De, nagyon jó látni, hogy ezt így bevállalták, a "döglõdõ" nagyhatalom tüneteit túlnyomó pozitív ferdítés nélkül, értem ezt a szultán alakjára is aki egy szimpla hús vér fiatal srác és nem egy Allah küldötte földi próféta.
És egy kis üröm az örömben (vagy fordítva) a második évadban azért egy jelentõs idõugrás lesz és már egy uralkodó felnõtt szultánt fogunk kapni..ez kicsit fáj a pici szívemnek, mert végül is Kösem sajátságos egyeduralmát (a gyermek, trón várományos helyett) ugrották át, vágták ki a készítõk?!! Pont, a legizgalmasabb korszakot. neeee :((( De a töris ismereteim azért hiányosak ezen a téren, lehet rosszul tudom. :))
Ertugrul dizi Cagdas bey jeleneteit fix, hogy követni fogom, sajnos nem merek belekezdeni (pedig megérdemelné a sorozat) de egyszerûen nincs rá jelenleg kapacitásom. (De Cagdas mûvész úrra persze van, tövbe tövbe Tímea abla kérlek ne gondolj semmi rosszra ;))
Timea Hakmen 2016 szept. 24. - 14:34:02
(21/1898)
Elvileg még ezen a héten van táppénzen uram, aztán mehet Allah akbar!-ozni a harcmezõkre. Hát, nehéz helyzetbe hozott, mert mivel nincs túl sok idõm, eredetileg csak a Kösem utánra terveztem Dirilist és normálisan akartam nézni, de úgy se bírom ki, hogy ne kövessem a 3. évados ténykedését, így én is úgy érzem, kénytelen leszek nekilátni és feláldozni érte valamelyik nyugati, imperialista sorozatomat. :(
Ezek után mondja valaki, hogy nem vagyok önfeláldozó, rendes s hû asszony!

Az ausztrál fiú a hollywoodi állkapcsával sajnos az én ízlésficamos ízlésemnek is túl jóképû, és én is arra szavazok, hogy nem kivós. A Cengiz Coskun nevezetû félisten alkattól akkor neked sem áll el a lélegzeted? A Dirilis fan oldalak alapján pedig õ a sorozat szépfiúja(?).

Csemetédnek én is gratulálok. Vayy, elsõre? Ritkán hallani ilyet, nagyon ügyes lehet. Én kb. végtelenedik nekifutásra csinálnám meg, így inkább bele se vágok. :')

Köszi Mary, már láttam mostoha sógoromat, Bugra színész úrnak köszönhetõen szerencsére mindig jól értesült vagyok a BFF-jérõl. :)) A haj alap, de örömmel látom az arrogáns mosolya, hunyora is a régi, semmit sem kopott, ez csodálatos. És milyen menõ autókája van!
(Legalább a Kösemes pletyik nem igazolódtak be, viszont az asszonykájából szultána lett.)
maryriddle 2016 szept. 23. - 21:12:40
(20/1898)
Neeem, visszavonom, így több kép alapján nem Kivós, esetleg az arcformája meg az orra. Hát szemrevaló fiatalember, tény, de mint ilyen nem az én ízlésem :-) Látom templomos legény, de akkor ezek szerint megtér(?):-) (Jaj, olyan vicces lenne, fõleg mai viszonyok közt ha vmelyik magyar csatorna leadná ezt a sorit:-))) És ha jól láttam Fahrettin bey is szerepel benne, nem lehet hogy az õ balkézrõl született porontya az AUSZTRÁL fiúcska????

Ezt fõleg Tímeának küldöm:
https://www.youtube.com/watch?v=-zmzM0lqHHM :-)) Boszporuszi Burakunk és haja új sorozattal jelentkezek, Seref hadnagyunk/Erdoganunk asszonyának társaságában. Ez fura egyébként, mert valami olyasmit olvastam, hogy ez a sori az elõzõ sorijuk a Rengarenk folytatása új címmel, amibõl azért lépett ki Erdónk mivel neki a Dirilis 3. évadában van jelenése? Tehát csak úgy nyáriszünetre bevállalt egy sorit?
hanga45 2016 szept. 23. - 19:55:26
(19/1898)
Óh, Lukrécia, akkor tényleg itt a helyed közöttünk! (Fatmagül). :))
Nagyon tetszett, majdnem befutott a leglegleg közé, de ha hajszál híján is, végülis lemaradt nálam Kuzeytõl. De tényleg csak egy icipicivel. Kuzey óta sorozatot nem faltam így, mint ezt. Nagyon sajnáltam, amikor vége lett, néztem volna még hónapokig (úgyhogy Mary, ne kapkodj vele!). :)

Majd ha mindenki a végére ér, kielemezzük.

Köszönöm csemetém nevében is a gratulációkat. :) Kicsit izgultunk, mert városkánkban elég rossz hírek terjengenek arról, hogy kinek hányadikra sikerül átmenni. Elég rossz a statisztika, amit már a helyi újságban is szóvá tettek. Többen is huncutságokat gyanítottak (szándékos buktatások pénzbeszedés céljából és ilyesmiket csiripeltek a verebek). De nekünk elsõre sikerült minden, így nem hiszünk többé az ilyen mendemondáknak. :))

Ez a fiúcska egy új szereplõ a Dirilisben, Reshad Strik a neve. 35 éves és ausztrál. Szerepelt jópár amerikai és ausztrál filmben és sorozatban, majd 2013-ban felfedezték és elcsábították a török dizisek és ekkor indult a török filmes karrierje. Jelenleg családjával Isztambulban él és virul.
Szerepelt Jessica Simpson egyik klipjében is, 1:53-tõl érdemes nézni (2:01-nél lehidaltam). A mellékelt képen mutatom, mit is láttam. :)) https://www.youtube.com/watch?v=irxZsKBTXCQ

Lukrécia, szõr-bõr nincs, õ nem annak a csapatnak a tagja. :) Most még rossz fiú, de késõbb állítólag jó lesz, viszont kicsit belekuksiztam a gugliba, és szomorúan láttam, hogy csak az elsõ évadban szerepel. Legalábbis a török wikipédia alapján. Fogalmam sincs, hány részes az elsõ évad, de kb. a 16. bölümben bukkant fel, így sajna szerintem nem sokáig gyönyörködhetek benne. Remélem terveznek helyette behozni valaki félistent, mert ugyan jó a sztori, na de a szemnek is kell valami (legalábbis az enyémnek). Mary, szerinted tényleg Kivos? Érdekes, én nem vettem észre közöttük hasonlóságot. :) De lehet, hogy te látod jól és az én szemem csal. Többi ablám? Szerintetek is típushasonlóság esete áll fenn? Szavazásra bocsátanám a kérdést! :))

Apropó, Baris rajongóknak nem kellene lassan elkezdeni nézni Dirilist? Hogyan leszünk így képben, kérem szépen, mire õpudingsága belovagol? :)) Errõl jut eszembe: Timejám, mit tudni a drágáról? Hogy van? Gondolom azért nem vagy itt közöttünk mostanság, mert ápolgatod a zuradat. :)

Az elõbb elfelejtettem elnézést kérni azoktól a kedves barlangtársaktól, akiknem a privát levelére még nem válaszoltam. Ezúton üzenem, hogy FOGOK! (mármint válaszolni). :))